Izraelita főreáliskola, Vágújhely, 1909
ALTMANN JAKAB 1847—1910. Lezártuk már a tanévet, midőn váratlan gyászhír érte intézetünket. A táviró röviden jelentette, hogy az iskolának igazgatója Tátra-Széplakon 22-én meghalt és temetése Poprádon 24-én lesz. Az utolsó percben kaptuk az értesítést, úgy hogy sem a tanári kar, mely nagyrabecsült vezetőjét vesztette el benne, sem a tanuló ifjúság, mely szeretett tanárát és jóakaróját gyászolja az elhunytban, nem jelenhetett meg a gyász helyén, hogy megadja meghalt igazgatójának a végtisztességet. De a késői értesítés megakadályoz abban is, hogy jelenleg e helyen, amelyről annyiszor intézte buzdító, intő, oktató, nevelő szózatát szülőkhöz és tanulókhoz, .. kellően méltányolhassuk azon érdemeket, amelyeket mint népiskolai tanító az ő kedvelt aprósága között, mint középiskolai tanár már nagyobb növendékei között és végre mint igazgató a reáliskola ügyeinek vezetésében és irányításában szerzett. Hathatós részt kért és vett az intézettel kapcsolatos egyesületek működésében is. Lelkes buzgalommal szervezte és fejlesztette a segélyegyesületet, amely ma már 2000 koronás tőkével rendelkezik; mint a középiskolai egyesület alelnöke serényen működött közre az alaptőke gyarapításában és mint sokszor mondotta baráti körben, még csak azt akarná megérni, hogy a vágújhelyi reáliskolában megtarthassa az első érettségi vizsgát. Pedig ez a jövő zenéje. A megfeszített munka, a ritka kötelességtudás aláásta az ő erős szervezetét is és már 3 évvel ezelőtt veszélyes betegség jelei mutatkoztak, amelyet azonban szerencsésen kihevert. De ahelyett, hogy kímélte volna magát, ismét elül kezdte a pihenést nem ismerő munkát, míg végre ez év májusában orvosai tanácsára nagyon nehéz szívvel két havi szabadságot kért és kapott, hogy Tátra-Széplakon egy szanatóriumban gyógyulást keressen újra feltámadt régi betegsége ellen. A munka volt éltető eleme — a pihenés a halált hozta neki, amely gyászba borította feleségét, gyermekeit, a reáliskolát fentartó hitközséget, mely benne lelkes és kötelességtudó tanférfiút vesztett, kollegáit, volt és jelenlegi tanítványait, akik mindig hálás emlékezettel gondolnak vissza tanári működésére. Jövő évi Értesítőnkben a kegyelet adóját illő módon rójuk majd le.