Valóság, 2008 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2008-01-01 / 1. szám - SOMOGYI FERENC: Keynes manipulatív közgazdaságtana
2 SOMOGYI FERENC: KEYNES MANIPULATÍV KÖZGAZDASÁGTANA dort; az embert már semmi sem hajtja új ismeretlen lehetőségek föltérképezésére. Ilyen formán az utópia az emberiség hirtelen, végső megdermedésének önkényesen megválasztott pillanatává válik.”„ Ezek után ne csodálkozzunk, hogy a megvalósult utópia egyeduralkodó tudományos módszere használhatatlan elmélettörténeti rekonstrukcióra bármi legyen is ennek szándéka. Elvégre a letűnt korok elméleteinek „racionális rekonstrukciója szükségképpen anakronisztikus, ... — ráadásul (közbeékelés: S. F.) — az eredeti kontextus teljes rekonstruálása szigorúan véve lehetetlen”. A pozitivista módszerrel tehát nem élhetünk. A feyerabendi „bármi megteszi” módszertani anarchizmus - mint a pozitivizmus ellenpólusa - ugyan kínál lehetőségeket, de a relativizmus, az öncélúság nem szabadna, hogy vonzó legyen egy olyan korban, ahol az ember létfeltételeiben van megtámadva. A „bármi megteszi” módszertani kavalkádból ki fogjuk emelni azt a módszert, amely az emberiség öneszméletétől a kartéziánusi fordulatig (és utána is) szolgálta a tudományt, a tradíciót, a történelmi hagyományt. Az ontológiailag, antropológiailag, etikailag megalapozott hermeneutikáról van szó. Nem ismerünk olyan módszert, beleértve a statisztikai eszközökkel felvértezett pozitivizmust is, mely nélkülözni tudná a hermeneutikát. A hermeneutika „értelmezési tartománya” a tudományosnak tekintett pozitivista modellek előfeltételeinek gyökérvilágát éppen úgy elemzés tárgyának tekinti, mint a levezetés transzformációit és a következtetések társadalmi következményeit. Bármekkorák legyenek is a fogyatékosságok az alapot adó ontológia, antropológia, etika világában, a törekvést, hogy közelíthető az „igazság”, sosem szabad feladni. Ez a szemlélet szemben áll azzal a posztmodernizmussal, amely kimondva vagy kimondatlanul a libertinus társadalomszerveződést feltételezi, a lehetséges vagy átfogó társadalomelméletekről pedig úgy vélekedik: „bármi megteszi”, narráció csupán. A közgazdaságtan elmélettörténetének hermeneutikai alapokon való újrafogalmazása hasznos adalékokkal járulhat hozzá korunk közgazdálkodásának megértéséhez. S ha figyelembe vesszük az uralkodónak tekintett kuhai paradigmaképződés legitimálásának időigényét, akkor az alig 200 éves múltú elméletek továbbélését, korunk szellemi világában elfoglalt helyét a siker reményében kutathatjuk. A 20 — 21. század fordulóján szinte evidenciaként fogalmazhatjuk meg — H. E. Daly vagy E. F. Schumacher után — hogy: véges térben nincs végtelen fogyasztás. E figyelmeztetés és tény fényében fogjuk rekonstruálni J. M. Keynes „keresletet kell teremteni” nézeteinek születési körülményeit, elméleti, gazdaságpolitikai fogadtatását, s a fogyasztási kultúrára gyakorolt hatását. Hipotézisünk szerint a Keynes nevéhez kötött gazdasági szabályozó eszközök — megkülönböztetett szerepet az állami költségvetési deficit kap - illethetők a manipulatív jelzővel. A keynesi manipulatív közgazdaságtan gyökérvilága a 20. század első, elméleti elfogadtatása a második, gyakorlati alkalmazása a harmadik, hanyatlása, pontosabban ’megszüntetve-megőrizve’ beépülése a negyedik negyedére esik. Az elmélet megszületése, elfogadtatása, prosperálása és hanyatlása látványos példa arra, hogy a szellemi emberi tőkeállomány ciklusa kb. 100 év. Első lépésben rekonstruálni fogjuk Keynes főművéhez (A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete, 1936) kötődő gondolatainak szellemi hátterét. Keynes varázslatos személyiségének és a világot felforgató komák a lényegi vonásait törekszünk megragadni. A második lépésben arra hívjuk fel a figyelmet, hogy Keynes ökonómiájának fundamentális fogalmai a szociálpszichológiában gyökereznek. Ezen a talajon talán nem meglepő, ha az utókor - elméletben, gyakorlatban egyaránt - manipulációs eszközkészletté formálta a keynesi elméletet. A harmadik lépésben arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a „keresletet kell teremteni” makroökonómiára a marketingkommunikációs mix volt az adekvát mikroökonómiai válasz. S ezzel valóban be- és kiteljesedett, hogy a 20. század második fele minden