Városok Lapja, 1906 (1. évfolyam, 1-11. szám)
1906-07-15 / 1. szám
4. oldal. polgármester urakat, hogy városaik számára megirt s már megjelent 1905. évi jelentéseiket közlés végett hozzánk mihamarább eljuttatni szíveskedjenek! Városaink helyzete. Irta: Szigethy György, veszprémi polgármester. Közigazgatásunk és vele a közgazdaságnak legfontosabb szervei a városok. Ezek hordják a haladás fáklyáját, egyúttal a tudomány, művészet, ipar és kereskedelem központjai. Anyagi és szellemi téren példát adnak s hazafiság tekintetében városaink járnak elől. Ezek existentiája és támogatása tehát elsőrendű hazafias feladat. A közegészségügy, közoktatásügy, közrendészet, közlekedésügy terén és egyéb téren folyton fokozódó igények a városok anyagi erejét annyira igénybe vették és veszik, hogy azok legnagyobb része immár csaknem elviselhetetlen pótadóval küzd. Egy kis része a városoknak pedig strucpolitikával segít magán. Hogy a pótadót ne kelljen emelnie, elzárkózik a haladás elől, szemét behunyja, füleit bedugva halad hátrafelé, Ázsia felé. Ha tehát a városok haladását országos és nemzeti érdek parancsolja, gondoskodni kell módozatokról, melyek segélyével a városi lakosok terheit enyhíteni, kevesbíteni lehet, hogy az elmaradókat tétlenségükből felrázzuk, beléjük bátorságot, vállalkozási kedvet ébresszünk, szóval a városok a végzetes eladósodás fojtogató rémei nélkül fennállhassanak, sőt előre haladhassanak. Közegészségügyi tekintetek kívánják, hogy a városoknak szilárd burkolatú, pormentes járdái és kocsiutai, vízvezetéke, vagy talajfertőzéstől ment fúrt kutai, közterein parkjai, fürdői, csatornái, vágóhídjai stb. legyenek. Szégyen bevallani azonban, hogy például egységes csatornája alig egy-két városnak van, mert a csatorna nem jövedelmez, ilyen befektetést pedig a városok nem igen engedhetnek meg maguknak. Csoda-e tehát, hogy a typhus, a scharlat, a kanyaró, a diphteritis, mindjobban megfészkel a hovatovább mindinkább fertőzött talajban és levegőben. Közoktatási követelmény az általános tankötelezettség, s bár az elemi és népiskolákat ma már nagyrészben a hitfelekezetek és az állam tartják fenn, a községi iskolák államosítását azonban a tanügyi kormány rendszerint csak jelentékeny viszontszolgáltatás fejében vállalja magára. Még nagyobb kiadást okoz a középiskolák építése, fenntartása és a leányiskolák fejlesztése. A leányiskolákra azelőtt mentői kevesebb gondot fordítottak, ma pedig már rendezett tanácsú városokban felsőbb leányiskola, tanítónő és óvónőképző iskolák vannak, melyek ha nem is községiek, azok fenntartásához a városok hozzájárulnak. Ahol pedig nincsenek megfelelő intézetek, vagy zsúfoltak azok, szívesen gondoskodnának a városok e hiány pótlásáról, csak módot kell adni a cél elérésére. A városokban lenni kell villamos, vagy gázvilágitásnak, színháznak, közkórháznak, stb. Ámde csak alig egynéhány dicsekedhetik mindezekkel. Ezelőtt a közrendészetet egy-két rendőrkapitány és 10—20 hajdú végezte, kik egyszersmind hivatalszolgák is voltak, ma a városokban a rendet 5—6, sőt helyenkint több tagból álló tiszti személyzet és 30—50, sőt több tagból álló rendőrlegénység tartja fenn. Ezenkívül csaknem valamennyi város folyóvíz mentén, vagy közelében épült s igy még nagy részének nagy költséggel árvizveszedelem ellen is védekeznie kell. A közsegélyezésre szorultak ellátását célzó 1898. évi XXI. t.-é.s a gyermekvédelem kötelezővé tétele ismét új és pedig egyes városokra majd elviselhetetlen terheket ró az által, hogy ezt a két feladatot, melyeket eddig nagyrészben a társadalom oldott meg, úgy ahogy, egészen a községek vállaira rakta. Hogy e miatt a városok szegényházakat, árvaházakat kénytelenek felállítani, s évi kiadásaik jelentékeny részét a közsegélyezésre áldozzák, ismeretes dolog, bár humánus céljait tekintve még eddig senki fel nem panaszolta. Ott, hol a város tisztviselőinek önzetlen munkásságát jutalmazni s őket valóban szánalmas helyzetükből kisegíteni akarta, vagy jövőben szándékozik, a nyugdíjalap megteremtése okoz új megterheltetést a városok lakosságának. Mindezek ott, ahol már megvannak, óriási megterheltetést idéznek elő, ahol pedig még nincsenek meg, a jövőben fognak nagy összegeket igénybe venni. Nem hagyhatjuk megemlítés nélkül ama terheket sem, melyeket az állam ró a városokra: ilyen az adókivetés, könyvelés, nyilvántartás,és a behajtás , a katonaügyi kiadások, az átvonuló katonaság beszállásolása, előfogatadás, állami tisztviselők pótadómentessége stb. s különösen nagy az az áldozat, melyet az állam azokban az esetekben kíván a városoktól, midőn egyik-másik helyen állami intézményt létesít. Az e tekintetben dívó szokás sok szempontból igen káros, egészségtelen versenyt fejleszt ki a városok között, melyek, hogy egy dohánygyárat, posta, pénzügyigazgatósági, törvénykezési palotát, katonanevelő intézetet, gyermekmenhelyeket, állami ipartelepeket stb. megkaphassanak, anyagi erejüket túlhaladó ígéreteket tesznek, melyek súlyai alatt csaknem összeroskadnak. Ezek idézik elő nagyobb vonásokban a városok eladósodását, s a pótadó túlságos megszaporodását. A súlyos megterheltetésen akarunk mi segíteni és ennek elérése céljából a magas kormányhoz fordulunk, előre is megjegyezvén, hogy kérelmünket jogosnak és méltányosnak tartjuk s azt, amit kérünk, legnagyobb részben az állam érdekében tett szolgálmányok kiérdemelt jutalmazásának tekintjük. Elsősorban azt ajánljuk a magas kormány figyelmébe, hogy az állami adók kivetése, könyvelése, nyilvántartása, behajtása körüli városi működésért kellene díjazni a várost a behajtott állami adók 10%-ával, ezzel csak a viszonosság elvének tenne az állam eleget, azon esetben ugyanis, midőn az állam hajt be járulékokat a városok javára (például a vasúti áruk után járó kövezetvám beszedésénél a behajtott összeg 10%-át köti ki magának. És ne méltóztassék hinni azt, hogy a végrehajtási költségekkel a városokat kárpótolni lehet, hiszen végrehajtási költség, mely legtöbbször a végrehajtói személyzet díjazását sem fedezi, csak olyan adók után szedhető, melyek törvényes időben be nem fizettetnek, ellenben kivetni, könyvelni, nyilvántartani, beszedni és az adóhivatalokba beszállítani kell azokat az adókat is, melyeket törvényes időben befizetnek. A többi állami teendők teljesítéséért, úgy a katonai állítási előmunkálatokért, melyek már az előző év őszén megkezdetnek, a lajstromok összeállításáért, újoncozásáért és a közös hadsereg, a honvédség, a póttartalék, a népfölkelő stb. egész évi nyilvántartásért, állami anyakönyvvezetésért, bűnesetek nyomozásáért, átvonuló katonaság beszállásolásáért (itt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az ezzel járó kiadásért a városok kártalanítást kapnak ugyan, de a vármegyéktől és abból a kártalanítási alapból, melyet a városok és községek megyei pótadókép fizetnek, tehát tulajdonképen csak a maguk pénzét kapják részben vissza) s általában mindama teendőkért, melyeket a városok az állam érdekében közegészségügy, közrendészet, állategészségügy, népoktatás, statisztikai adatok gyűjtése, mezőgazdászat stb. terén teljesítenek, engedje át az állam a bor és húsfogyasztási adók teljes jövedelmét. Hiszen ezeket a jövedelmeket tulajdonképen csak a saját polgáraink után élvezzük, s csak önmegadóztatás árán jutnánk hozzá. Mielőtt azonban ezt tenné a fogyasztási adók javítása érdekében, szükségesnek tartjuk a borfogyasztási adónak legalább 70%-kal való csökkenését és csupán 30% magasságban való meghagyását. Ezen megemlékezés kerete szűk ahhoz, hogy abban ezen intézkedés óriási előnyeit kifejthessük, hogy kellően megvilágíthassuk ennek a szőlő termelésre és borkereskedésre kiható jótékonyságát. Szavunk csak viszhangja kíván lenni annak az élénk óhajtásnak, mely e téren évek óta legilletékesebb helyekről felhangzik. Ezzel kapcsolatosan lehetne a szeszadót ugyanolyan mértékben emelni, hogy a milyen romboló a szesznek a hatása az emberi szervezetre, és oly méregdrágán juthasson hozzá a nép és szokjon hozzá a boriváshoz, de természetesen a mérsékelt boriváshoz. De mert az emberiséget a szesz élvezetétől teljesen leszoktatni nem lehet, az állam a szeszfogyasztási adó emelésével kapja meg azt a jövedelmet, melyet a borfogyasztás átengedésével feláldozott. Helyesbíteni kellene a húsfogyasztási adót is, ennek némely tétele leszállítható volna, míg más tételek magyarázata szabatosabbá tétethetné, hogy ne adjon maga a szabályzat alkalmat a visszaélésre, mint ahogy például csalni lehet a borjú fogyasztási adó tételénél, melynek magyarázata megtűri, hogy 3, sőt 4 éves marha is a borjúra kiszabott fogyasztási adó tételével ravassék meg. Az 1886. évi XXII. t.-c. 138. §-a töröltessék ; nincs ugyanis értelme annak, hogy ma, midőn az általános állami adófizetési kötelezettség korszakát éljük, külön kasztokat alkossunk, melyeket az állam a községek VÁROSOK LAPJA, 1906. julius 15.