Városok Lapja, 1907 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1907-01-01 / 1. szám
1907. január 1. Illetőségi és szegényügy. A községi törvény 16. §-a azon esetekben, midőn a községi illetőség más módon meg nem állapítható, azt a községet, ill. várost mondja az illető egyén illetőségi helyének, melyben született, melyben az utolsó 5 év alatt leghosszabb ideig tartózkodott és amelyben mint lelenc találtatott. Nem ritka eset, hogy közkórházba került gyermekágyas nőszemély illetősége meg nem állapíttatván, gyermeke annak a városnak terhére esik, amelynek kórházában született ; egy munkaképtelen béna ember, ha öt éven át leghosszabb ideigkórházban és kórházon kívül egy városban tartózkodik, ugyanoda illetőségűnek lesz kimondva; a város határán talált lelenc szintén az illető város községi illetőségébe tartozik és ha egy város területén a város nagy anyagi áldozatával több ezer munkást számláló ipartelep létesül, a keresetképtelenné lett munkások és elláttatlan családtagjaik jó része bizonyára a város terhére fog esni, mert gyári és ipari munkásnak nem kell illetőségét igazolnia, midőn munkábalépését az iparhatóságnak bejelenti, az illetőségre nézve a munkakönyv sem tartalmaz hiteles adatot. Már tisztán humanisztikus szempontból törvényes intézkedésre volna szükség, hogy a kórházat fenntartó és lelenceket befogadó városok ezen szamaritánus eljárásuk anyagi hátrányaitól mentesítessenek, aminthogy idegen munkásemberek után a városra háramló költségek ugyancsak az állampénztárból volnának visszatérítendők, nehogy esetleg a legnagyobb ellenszenv lábra kapjon a szegény nyomorult betegek és az ily ipartelepek ellenében. Tiszteletteljesen javasoljuk, hogy mindazon esetekben, midőn a községi törvény 6—10. §§. alapján az illetőség meg nem állapítható s így kényszermegállapítás útján utaltatik valamely egyén oly város kötelékébe, melynek terheihez soha nem járult hozzá, mely neki soha települési engedélyt nem adott és amelyben csak véletlenül és települési szándék nélkül tartózkodott, az ily egyénre és ellátásra szoruló családtagjaira a város részéről teljesített igazolt kiadások okvetlenül egy e célra létesítendő állami alapból megtéríttessenek. Az összes kerületi és ipartestületi beteg-, segélyző pénztárak és vállalati társládák- az állampénztárakban volnának kezelendők. Köz- tudomású dolog, hogy a befizetett betegápolási díjak nagy részét, olykor 1/ sőt fele- részét a pénztári kezelési költségek felemésztik. Ha állampénztárban kezeltetnének, a tisztviselők létszámát az illető kb. adóhivatalban azért felemelni rendszerint nem volna szükséges és a bevételi többletből egy oly tartalékalapot lehetne létesíteni, amelyből a jogosultak nemcsak betegség, hanem állandó munkaképtelenség és elaggottság esetében is segélyezhetők volnának, sőt a segélyezés , ezen módja a munkás elláttatlan családtagjaira is volna kiterjeszthető. Területbővítés. A városok jövőbeni fejlődésének biztosítására nagy horderővel bírna az oly törvényes intézkedés, mely azt a rendelkezést tartalmazná, hogy az 5 kilométeren belül levő községek (önálló puszták) az érdekelt város kérelmére, igazolt okból, a vagyoni kérdések előzetes rendezése után, az illető városhoz csatoltassanak. VÁROSOK LAPJA. Közigazgatás. Gyorsaság és közvetlenség a közigazgatásban. Irta: Dr. Hollósy István. A közigazgatásnak feltétlenül legszebb feladatai közé tartozik az, hogy eljárása minél gyorsabb legyen. Ám ha közvetlen megfigyelője valaki a való életnek s ha a tisztviselők foglalkoznak a néppel, annak ezer és ezer bajait, sérelmeit meglátják, néma panaszait meghallják, akkor sok esetben megelőzik a közigazgatási eljárás útján való közbelépést. Tehát eszményi tökéletességben valósíthatja meg az ilyen tisztviselői kar a közigazgatás feladatait. Ha valahol áll annak a példabeszédnek igazsága, hogy a példák vonzanak, úgy ebben a kérdésben tényleg a tapasztalat mutatja, hogy a városok polgármestereitől és rendőrkapitányaitól veszik az alattuk működő tisztviselők is működésük irányát. És ha különösen a polgármesteri székben olyan egyén ül, aki nem tűr halasztást, ha jogvédelemért folyamodik valaki hozzá, hanem önzetlenül, gyorsan és fáradhatlanul igyekszik hivatásának — nem csupán aktáinak — eleget tenni, akkor az egész tisztviselői kar vele fog lépést tartani. Kétségtelen, hogy az ilyen város közigazgatása egy holt gépezet helyett életteljes szervezet, rendkívül üdvös eszköze az előhaladásnak, a közvagyonosodásnak, a kultúrának. Azonban jaj annak a városnak, amelyben az ellenkező szellem kap lábra és hallani sem akar az illető hivatalfőnök arról, hogy az akták gépies és kényelmes elintézésén kívül egyéb feladatai is vannak a magyar, hazafias tisztviselői karnak, főleg most, mikor maholnap kiveszik kezeinkből a vezetőszerepet a rohamosan szaporodó szocialistaszervezetek. Ideje tehát, ha azt akarjuk, hogy a való élet igényeinek megfeleljen a magyar tisztviselői kar s ne maradjon magukat túlélt theóriák háta mögött, ideje, mondom, hogy a magyar városok közigazgatása minél nagyobb arányokban érvényesítse a modern szellem követelményeit, hogy t. i. minél gyorsabb menetű legyen és minél közvetlenebb érintkezésbe, folytonos kontaktusba lépjen a társadalommal, amely ma már nagy tényező az államéletben. Azért hangsúlyoztam a városok közigazgatását, mert itt van a legszebb tér egész művészetté emelni, legmagasabb tökéletességre vinni a közigazgatást s főleg annak modern elveit, a gyorsaságot és közvetlenséget. Mert bizony nem boszorkányság e két elv megvalósítása, csak egy kis érzék és akarat, vagyis szív kell hozzá. Ámde minden theóriánál többet megmagyaráz egy jó példa, tehát elősorolok néhányat. Például a gyorsaságra nézve a hírlapírás már tökéletességében mestere lehet a bürokráciának. A nagy lapok szerkesztőségeinél nem az a szokás, hogy amint valaki panaszt tesz valamelyes közügyben, ott azonnal a helyszínére sietnek és azonnal munkához látnak. A magyar közigazgatás beelégszik a papirosfogyasztással. Itt csak leírják a panaszt és aztán hetek, hónapok múlva kerít a referens időt arra, hogy kiszálljon a helyszínére. Például valaki nekihajt egy szegény ember terhes kocsijának, azt összetöri és a kocsi rúdja a lovat is felnyársalja. A panaszos felmegy a rendőrkapitánysághoz, ott azonban csak jegyzőkönyvbe veszik panaszát és mire tárgyalásra kerül a sor, sem a lovukra nem emlékszik senki, sem a tényre. Holott ha azonnal a helyszínen teremne az ügyeletes tiszt, ott nyomban elintézhetné az ügyet, mikor még együtt vannak a tanuk is. Vagy az egyik szomszéd a másik udvarára ereszti az esővizet, úgy hogy az annak házába is befolyik. Panaszra jön a megriadt ember — azonban ahelyett, hogy rögtön kocsiba ülne a rendőrtisztviselő, csak felveszi a jegyzőkönyvet. Aztán pár hét múlva tartja meg a helyszíni szemlét, mikor már nyoma sincs az esőnek. Egy ízben panaszt tett nálam egyik háztulajdonos, hogy a szomszédja sohasem takarítja el a járdáról a havat. Én a rendőrkapitánynak kiadtam a rendeletet, hogy azonnal intézkedjék, miszerint a járdák tisztántartására szigorúan felügyeljen és különösen az illető panaszos ügyében eljárjon. Azt hittem, hogy rendeletemnek azonnal eleget tettek. Nem is gondoltam többet a dologgal. Egyszer csak július hóban kapom a jelentést, hogy a rendeletnek nem lehetett eleget tenni, mert a hó már elolvadt. Ez a klasszikus példa aztán rávitt arra a meggyőződésre, hogy a hivatalfőnöknek mindent magának kell meglátni és ellenőrizni, mert ha mindent másra bíz, annyi, mintha papiros-közigazgatást csinálna. Én tehát úgy tettem ezután, hogy mikor én helyettesítettem a polgármestert szabadsága idején, ha valaki panaszt tett nálam és gyors elintézésre volt szükség, azonnal kocsiba ültem és a helyszínére siettem. Elég volt megjelennem, a felek legtöbbnyire azonnal elintézték az ügyet minden papiros és tinta nélkül. De a rendőrség működését is magam ellenőriztem. Reggelenkint a város egy-egy részét bekocsikáztam, hogy mindent meglássak saját szemeimmel, ami a közrendészetbe ütközik s élőszóval intézkedhessek, hogy a szabálytalanságokat megszüntessék. Másnap aztán újra elmentem ezekre a helyekre és sokszor a legnagyobb örömmel láttam, hogy mily szíves készséggel teljesítették rendeleteimet, amelyeket élőszóval 3. oldal.