Városok Lapja, 1926 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1926-01-01 / 1. szám

A VÁROSOK LAPJA 1926. január 1. energikusabbá válik a községi gazdálkodás, amennyiben bizonyos mérvben függetleníti a városokat a pénzpiac alakulásától. A telek- és lakáspolitika általános irányelveinek a tárgya­lása után Priegnitz államépítész a gleiwitzi építkezésekkel fog­lalkozik, amelyeknek jelentősebb alkotásai mind 1800 után kelet­keztek, mert addig Gleiwitz csak falu volt. 1800 után az első magaskohó alapításával építették Gleiwitzben az első tetszetősebb, részben kertes lakóházakat az ipari vállalatok tisztviselői és munkásai részére. Az 1880-as évek után az első ipari fellendülés korában ismerkedett meg Gleiwitz a sötét és dohos bérkaszárnya­­típussal. Tekintettel arra, hogy a város csatornázása csak 1907. és 1910 között létesült, a bérkaszárnyák építkezésével a városi közegészségügyi viszonyok rendkívül megromlottak. A fejlődő kapitalizmus minden talpalatnyi földet beépített és emiatt most a város nagy áldozatokat kénytelen most hozni, hogy a lakás­­viszonyokat megjavítsa. Az új városi építkezéseknél arra töreked­nek, hogy megfelelő nagy udvar hagyásával és a szárnyépületek mellőzésével minden lakás tágas és napos legyen. Az építkezés elég gyors tempójú volt. A háború alat az építkezés Gleiwitzben szünetelt. A háború után a különböző lakásépítő szövetkezetek megfelelő állami és községi támogatás révén építettek legnagyobb­részt kertes családi villákat. A város szociális tevékenységében jelentékeny szerepet játszik a menekültek gondozása, a különböző községi népjóléti akciók, a kórházügy, a városi fürdők ügye. A lakosság egészségügyi érdekeit van hivatva szolgálni a városi parkok és kertek nagyszabású kiépítése. A város üzemei közül említést érdemelnek a városi gáz­művek, amelyek jelenleg évenként 2.550.000 m3 gázt termelnek. A városi vízművek építése sok nehézségbe ütközött, mert a kedvezőtlen talajviszonyok miatt több helyről kell a vizet a városba vezetni. A város csatornázását összekötötték egy szennyvíz­tisztítómű építésével és két uradalom földjeinek öntözésével. Kulturális téren a városi színház és a felsősziléziai képző­­művészeti szövetség, a felsősziléziai múzeum Gleiwitzben, a városi könyvtár, a városi iskolamúzeum, az állami gépészeti és kohá­szati iskola bírnak fontossággal. A monográfia egy külön részt szentel a város közlekedés­­ügyi viszonyainak tárgyalására, nemcsak belső, hanem interurbán viszonylatban is és azért kiterjeszkedik a vasúti összeköttetések, a gleiwitzi személy- és rendezőpályaudvarok ismertetésére, valamint a bővítésre szoruló Klodnitz-csatorna szerepének fejtegetésére, mely hivatva van a felsősziléziai iparvidéket az Oderával összekötni. A kereskedelem és iparról szóló rész ismerteti a gleiwitzi kereskedővilág életét és kereskedelmi tevékenységét, a pénz- és bankügyét és a Tost-Gleiwitzi kerület mezőgazdaságát, a gleiwitzi terménytőzsdét és Gleiwitz kézműiparát. A bánya- és nagyipar ismertetésének keretében megele­venedik előttünk az a nagyarányú szervező és alkotó munka, melynek keretében a német ipar pótolni igyekszik a sziléziai bánya- és iparvidék keleti részének elcsatolása által a német gazdasági életnek okozott veszteségeket. Különös megemlítést érdemel a gleiwitzi állami kohó és a felsősziléziai elektromos művek Gleiwitzben, amelyek a legrégebbiek ezen a téren egész Európában. A művek állandó tökéletesítésével és fejlesztésével azok lépést tudtak tartani a folyton növekedő elektromos áram­szükséglettel. Jelenleg ezek az elektromos művek nemcsak Gleiwitzet, hanem annak egész környékét ellátják elektromos árammal 60.000 voltos feszültségű vezeték segítségével. A monográfia által adott városképet, amely tetterős és a nemzeti célok szolgálatába állított városi politikát, városi gazda­ságot és városi kultúrát elevenít meg előttünk stílszerűen egészíti ki Gleiwitz iparvállalatainak és kereskedő cégeinek ízléses és tárgyilagos reklámismertetései. Pálosi Ervin dr. A közigazgatási hatóságok rendőri büntető bíráskodása. A vidéki rendőrség államosításával, amely annak idején a kellő előkészületek nélkül, úgyszólván máról-holnapra jött létre, a rendőri igazgatás terén teljes h­acs keletkezett, melyet a 90089/919. B. M. sz. rendelet semmikép sem tudott eloszlatni, úgy hogy a kormány a most hivatkozott rendelet közrebocsátása óta a magyarázó és kiegészítő rendeletek egész özönét volt kénytelen kiadni anélkül, hogy az e téren keletkezett bizonytalan­ságot eloszlatnia sikerült volna. Nem csupán az egyébként is tájékozatlan közönség, hanem maguk az arra hivatottak is a sötétben botorkálnak a rendeletek labirintusai közt és a köz­­igazgatásnak valódi tudósa legyen, aki azokban el tud igazodni. Ennek a bizonytalanságnak pedig már az 5047/919. M. E. sz. rendelet életbelépésekor könnyen elejét vehette volna a kormány, ha egyidejűleg kimondta volna: „Mindazokat a teendőket, amelyeket a rendelet életbeléptéig az autonóm rendőrség látott el, ezentúl a m. kir. állami rendőrség végzi.“ Annál is inkább így kellett volna rendelkezni, mert az ügyek kettéválasztása mellett a kormány nem gondoskodott arról, hogy a városok személyi létszámába olyan tisztviselői állást állított volna be, amelyre a kihágási ügyek intézése céljából feltétlenül szükség van. A kihágási ügyeknek körülbelül 80°/o-a ugyanis a városokra hárult. Az ezekben való intézkedés teljesen kimeríti egy tiszt­viselő munkaerejét. Minthogy azonban erre a célra a városok a fent említett okból külön tisztviselővel nem rendelkeztek, kénytelenek voltak valamelyik más munkakört betöltő tiszt­viselőjüket a szóbanforgó ügyek intézésével megbízni. Ennek azután az lett a következménye, hogy a kihágási ügyek intézése minden városban kivétel nélkül másodrendű teendővé vált, ami pedig a kihágások elszaporodására vezetett és a közegészség s egyéb közjó rovására ment. Hozzájárul ehhez még az a fontos körülmény is, hogy az ellenőrzés és a végrehajtás, amely a rendőrség államosítása előtt egy kézben összpontosult, most szintén kettéválasztatott, ami az egész rendőri igazgatás célját, de főleg annak eredményét kockáztatja, sőt teljesen illuzóriussá teszi. Mert bármennyire is megvan a két egymás mellé rendelt hatóságban az együttműkö­désre irányuló szándék és akarat, ez nem pótolhatja a köz­vetlenséget és az ebből folyó intézkedési gyorsaságot, ami pedig a kihágási ügyeknél már fél eredményt jelent. De nem is volt szükség a hatáskörök szétválasztására, mert hisz az állami rendőrség fogalmazói létszáma még most, a létszámcsökkentések után is átlag a kétszeresét teszi a volt városi rendőrségek fogalmazói létszámának és így az összes kihágási ügyek intézését az állami rendőrségre át lehet hárítani anélkül, hogy emiatt annak létszámát emelni kellene. Ily értelmű intézkedéssel a takarékosság elvének is elég volna téve, mert a városok azt a több-kevesebb egészségrendőri, felügyelői stb. állást, melyet a rájuk hárult ellenőrzés céljából kreálniok kellett, megszüntethetnék annál is inkább, mert céljuknak és csekély számuknál fogva amúgy sem feleltek meg. Ennek a kérdésnek fejtegetését a belügyi kormánynak mostanában kibocsátott körrendelete tette aktuálissá és az elmondottak alapján merem állítani, hogy végleges megoldás másként el nem képzelhető. Szőnyi Sándor, nagykanizsai árv. ülnök, volt városi rendőrkapitány. Levél a szerkesztőséghez. A következő levelet kaptuk: Az 5047/1919. M. E. sz. rendelet gondoskodott a rendőrség álla­mosításáról, megállapította annak ügyintéző hatáskörét, valamint azt is kimondotta, hogy a közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozó kihágásokban I-sö, Il-ad- és 111-adfokon kik járnak el. Ezek szerint ............ r. t. városban a közigaz­gatási hatóság hatáskörébe tartozó kihágásokban i-sőfokon a szabályrendelet értelmében a közigazgatási tanácsnok jár el, akit a szabályrendelet szerint a városi képviselőtestület 6 évenként álta­lános szótöbbséggel választ. Hogy a kihágási ügyek tárgyalásán kívül még mik a teendői a közigazgatási tanácsnoknak, azt a szabályrendelet a következőkben sorolja fel: Teendők: 1. Mezőrendőrségi ügyek. 2. A törvényben, miniszteri és szabályrendeletben meg­állapított kihágási ügyek. 3. Községi bíráskodás. 4. Közegészségügy. 5. Állategészségügy és járlatkezelés. 6. Katonaügy és ezzel kapcsolatos nyugdíjügyek. 7. Telepedési és illetőségi ügyek. 8. Cselédügy, ipari és mezőgazdasági munkásügyek. 9. Iskola- és óvodaügy. 10. Közellátási ügyek. 11. Továbbá mindazok az ügyek, melyeket a közgyűlés, tanács vagy a polgármester hozzáutal, ilyen p. o. a testnevelési bírság kiszabása. Itt említem meg, hogy az ügyosztálynál egyedül a közigaz­gatási tanácsnok jogvégzett, a többiek teljes képesítés nélküli ideiglenes napidíjasok. Mindazonáltal mindez még csak rend­­ben van. Ezek után kérdezheti valaki, hogy milyen p/o-ban oszlanak meg a­ kihágási ügyek az államrendőrség és a közigazgatási ható­ságok között. Gondolatom szerint ezen kérdésre a felelet nem oly egyszerű, azt azonban hiteles adat alapján állíthatom, hogy városomban a folyó 1925. évben a közigazgatási tanácsnok, mint kihágási bíró még egyszer annyi kihágási ügyet tárgyalt le, mint az állami rendőrség, mint rendőrbüntetőbíróság. Ha már most valaki alaposan szemügyre veszi a közigaz­gatási tanácsnok teendőit, azt hiszem, egész világosan megállapít­ható, hogy csaknem kizárólag bírói teendőket végez. Ezek min­denkor személyesen végzendők, vagyis más ezen teendőket nem

Next