Vásárhely és Vidéke, 1884. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1884-09-11 / 37. szám

együtt erős küzdelemmel igyekeztek Szellőt be­érni. A czéltól mintegy 300 öl távolságra Szellőt utól is érték s a három versenyló egymás mel­lett futott egy darabig, azonban a czéltól alig 100 öl távolra Lissa előnyt nyert, s elsőnek ért be a czélhoz, Elbe Dávid másodiknak , amaz 15 db. aranyat, emez 5 db. aranyat nyert. A negyedik futamot a vigasz verseny képezte, a díjat nem nyert lovak részére. Jlibben 5 ló futott, Török Ernő „Szajkó‘‘-ja, Demján „Bur­­kuszt­a, Gombos Vidám “-ja, Zsoldos Péter ,­ Hu­szárba és Péter Szabó Dávid „Huszár“-ja. Igen érdekes verseny fejlett ki ezen lovak között is s a két „Huszár“ volt az első beérkező. Péter Sza­bóé 10 arany első, Zsoldosé 6 arany második­­dijat nyert, a 4 aranyból álló harmadik dijat pe­dig Török Ernő „Szajkó“-ja nyerte el. Az utolsó futam a vásárhelyi hölgyek di­jára történt. Ebben csakis helybeli lakosok saját nevelésű lovai futhattak. Kiállott négy versenyló : az előbbi futamoknál, győztes Szellő és Elke Dá­vid, Gombos János „Vidám“-ja és Kenéz „Ke-­ sely “-je. Első díj volt egy teljes nyeregkészlet,­­ második egy értékes arany pecsétgyűrű, harma­dik egy szép rajtpipa ezüsttel.­­ Az első körben Szellő Elbe Dáviddal felváltva vezetett, Vidám jó harmadik volt, Kesely negyedik, így haladtak a második körben is, Kesely azonban annyira el­maradt, hogy csak a többi három ló jöhetett a díjakra nézve számításba, az első díjra különösen Szellő és Elbe Dávid közt lévén kétes a küzde­lem, mely az utóbbinak győzelmével végződött, Szellő második lett, a Vidám lovasa pedig látván, hogy az említett két ló czélhoz ért, a­ czél köz­vetlen közelében bevágtatott a körbe, megfeled­kezvén, hogy harmadik dij is van, melyet ennek folytán a messze mögötte maradt kesely könnyű szerrel nyert el. Ezzel végződött a nagy érdekű lóverseny, a díjak kiosztattak, az óriási közönség pedig, ki kocsin, ki gyalog sietett vissza a városba, óriási porfelhőt vervén fel a szegedi utón, hol a nagy tolongásban csakis a legéberebb rendőri felügye­letnek köszönhető, hogy semmi baleset nem történt. A Tisza biztosító bank csődügye, E czim alatt a „Magyar kereskedők lapja“ hoz egy közérdekű czikket, mely különösen azon kérdéssel foglalkozik, hogy a „Tisza“ biztosító társaságnál érdekelt tűzbiztosító felek kötelezhe­­tők-e az „Osztrák Phönix“-szel is tüzbiztosit­ási szerződésüket fenntartani s az „Osztrák Phönix“­­nek átadott dij váltóikat beváltani ? A nevezett lap szerkesztőségének felkérése folytán a közér­dekű czikket, mely a vagyonbukott „Tisza“ tüz­biztositó feleit közelről érdekli, a következőkben közöljük: A Tisza biztosító társaság ellen nyitott csődbe, a követelések bejelentésére kitűzött határ­idő folyó 1884. október 4-ik napjával jár le. Ezen határidő kihirdetése alkalmából, a köz­vélemény és a sajtó ismét élénken foglalkozott e szerencsétlen ügygyel, és mint ha az egész sajtó inspirác­ió befolyása alatt állana, mindenütt azt láttuk kijelentve, hogy a csődügynél csak a­, élet­biztosító felek vannak érdekelve, mert hát a tűz­biztosító feleket átvette az „Osztrák Phönix“. Pe­dig a tűzbiztosító felek egy jó részére az ügy épenséggel nincs még befejezve, míg az életbiz­tosító felek egész nyugodtak lehetnek az iránt, miszerint a tömeg, a közvélemény és a bíróság szigorú ellenőrzése mellett, szokásos módon fel­em­észtetni nem fognak és így a rájuk eső cse­kély quota körülbelül biztosítottnak tekinthető. E­­ tekintetben meg lehet bízni a tömeggondnokban­­is, ki eddigi eljárása által már kiérdemelte a közbizalmat. Sokkal fontosabb arról gondoskodni, mi tör­ténik azon szerencsétlen tűzbiztosító felekkel, kik a Tisza liquidácziójának hírére, vagyonukat nem bízva a véletlenre, más társulatnál biztosították. Volt-e joguk a felszámolásban lévő Tiszától a további befizetéseket megtagadni ? Ez kétséget nem szenved, mert fizetésképtelen biztosító tár­sulatnak, a felek nem kötelesek a díjakat befi­zetni. A Tisza biztosító bank felszámoló bizott­ságának azonban tetszett biztosított feleiről, nél­külök rendelkezni és díj váltóikat egy hazánkban csak rész híréből ismert, bécsi biztosító társaság­nak kiszolgáltatni. Ez a társaság az „Osztrák Phönix“, mely a Tisza biztosító bank tűzbiztosításaiért a szava­tosságot, elvállalta és most mindazon feleket, kik vagy az „Osztrák Phönix“ iránt táplált bizalmat­lanságból vagy akármi más okból, jobban szituált társulattal kötöttek biztosítást, derure-borura perli. Már a perlés módja is inszolid eljárásra vall. Többek közt pl. tudomásunkra jutott, hogy 30 heves megyei földmivest az „Osztrák Phönix“ a szegedi bíróságnál perelt be, s hazánkban ily eljárás csak a Szlávia hírhedt biztosító intézetnél volt eddig tapasztalható. A Tisza tűzkárbiztosí­tottjai tehát készeríttet­­nek, az „Osztrák Phőnix“-nél biztosítva lenni és az esedékes díjakat viselni, vagy­is a díjakat két­szeresen fizetni, habár kár esetében, kereskedelmi törvényünk értelmében, csak a kár egyszeri meg­térítésére van igényük. Hogy a Tiszánál biztosí­tott felek feltétlenül megtagadhatják az „Osztrák Phönix“ által beperesített dijváltók kifizetését azt minden kétséget kizárólag bizonyítja a legfőbb ítélőszéknek egy majdnem azonos ügyben 1878. június 27-én 394. szám alatt hozott és a királyi tábla határozatát helybenhagyó ítéletének követ­kező indokolása: „A szerződési jogviszony természetéből fo­­lyólag mindegyik szerződő fél a szerződési vi­szonyt csak azon személylyel, vagy személyekkel tartozik folytatni, kivel vagy kikkel szerződésre lépett; a szerződő felek valamelyike tehát a szer­ződésen alapuló jogait és kötelezettségeit, ha csak a törvény kifejezetten mást nem rendel vagy a felek közös akarata másként nem intézkedett, a másik felet kötelező hatálylyal, másra át nem ru­házhatja, és valamely egyedileg meghatározott személylyel megállapított jogviszonynak más sze­­mélylyel folytatásra nem kötelezhető.“ Miután pedig kétségbe nem vonható, hogy a biztosítási szerződés csak a fél és a Tisza közt jött létre, a Tisza ellen folyamatban lévő csőd által pedig kétségtelenné van téve, hogy a Tisza a biztosítási üzletet többé folytatni nem fogja, sőt valamennyi biztosítási ügyletére nézve, miután a koc­kázatot viselni képtelen a díjbefizetéseket el sem fogadja . Tekintve, hogy a Tisza ezen egyoldalú ténye által maga részéről a közte és a felek közt létre­jött biztosítási szerződéseket felbontotta, de a biztosítási okirat egész tartalmából is kitűnik, hogy a szerződés czél­ja, miszerint a fél a Tiszá­nál, kibe e részben bizalmát helyezte biztosítva legyen , meghiúsult; másrészt a biztosító fél más biztosító társulattal jogviszonyba lépni nem hajlandó s nem köteles: a felek a biztosítási díj­részletek további befizetésével jogosan hagyhattak fel a­nélkül, hogy késedelembe estek volna. Sőt a szerződés felbontásának, ha csak a felek közt más megállapodás létre nem jött az a következ­ménye, hogy a felbontó fél, felének a tő­le nyert értéket, ugyanannak a szerződési viszonyból folyt minden költekezéseit, sőt netán szenvedett kárát is megtéríteni tartozik.­­ Azon további kifogás pedig, hogy a feleknek első­sorban a szerződés érvénytelenítésére, illetőleg teljesítésére tartoztak volna perelni, egészen alaptalan, mivel egyrészt a Tisza csődbe jutása folytán a szerződés érvény­telenítésére irányuló külön per feleslegessé vált, másrészt a félnek határozottan választási joga van arra nézve, várjon a késedelmes felet, a szerző­dés teljesítésére bírói­lag szok­tassa-e vagy pedig a szerződéstől maga is elálljon. Mindezekből világosan kitűnik, hogy a Ti­szánál biztosítva volt lelek, csak törvényellenesen hogy csizmadiát fogott: Hát te mit kerestél itt, te szerencsétlen ?! Béni nem szól, csak bököl keservesen. Talán téged is az az asszony küldött ide tolvajt fogni ? — Az hát! hagyja rá Béni a mint szóhoz tud jönni szegény, nagyon alkalmasnak találván ezt a mentő gondolatot. — Oh hát mért nem szok­ál szerencsét­len ! s elkezdi czirogatni a szegény Béni arczát. De bizony már azokat az egészséges ü­dlegeket le nem szedi róla akár hogy is czirogatja szegényt. E­z haragos életpárja, akkorákat kiáltva a fülébe, hogy a szegény öreg azt sem tudja, hogy ugorjak már fel, úgy megijedt mint egy csínyen kapott gyer­mek. — Lám, hogy alszik már megint a vén lusta, ő tőle ugyan felfordulhat a háznál minden. Leissza magát s aztán a lábán sem tud állani, alszik egész nap. De hiszen, addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. De ez már fájós oldala volt a kántor urnak, egészen kihozta a flegmájából. — Mi a bajod asszony ? ! — Már hogy nekem mi a bajom? Az a bajom, hogy most jövök a kertből, valami gaz­ember meg lopta a gyümölcsöst, megnézheted az alma fáidat, alig maradt rajta egy-két darab hír­mondónak. Különben az ilyen derék gazdának ellophatnák még a házát is a feje fölül. A kántor úr aztán hosszas vitatkozás után meggyőzte a dühös amazont, hogy ő ugyan nem oka semminek, hanem hogy jóvá tegye a dolgot, majd estére kilesi a gyümölcstolvajt. Ebben az­tán megegyeztek mind a ketten. Hanem hát házi tolvaj is lehet a dologban, csendben kell folyni mindennek. Pedig bizony a Tinike is megtudta azt a többi kisasszonyokkal együtt, töri is a ke­zeit, hogy mint adjon hírt szegény Tóki Mukinak. A Béni gyerek pedig addig mérte hosszú lépésekkel a szobát, míg végre kisütötte az egész hosszú tervet. Ő fog megjelenni a légyotton. Óh milyen gyönyörű tragikus jelenet lesz abból, ha a Tinike a Muki helyett őt találja ottan. Hogy ugrik majd a nyakába a Muki nevét sóhajtva, talán össze is csókolja, s hogy ijed majd vissza, mikor megismeri. Oh az bizonyosan szép jelenet fog lenni. A kántor úr aközben kikereste botraktárá­ból a legvastagabb gumós fostölyt, kipróbált jó bot az, 5 litert megbir (már t. i. ha azt a gaz­dája issza meg). Alig várta az estét. Mikor aztán 8 óra elmúlt, lement szépen, lassan, észrevétlen a kertbe, s meghúzta magát egy orgona bokorba, honnan épen kedvencz almafáira láthatott. Már akkor a Béni is ott ült a szöllő-lugasban, ábrán­dozva hűtlen kedveséről, elveszett menyországá­ról, s örült előre annak a szép jelenetnek, a­melyet majd ő fog teremteni. Olyan nyugtalanul vártak mind a ketten, olyan lassan telt az idő.. . Végre elütötte a 9 órát. Az ég sötét volt a felhőktől, csak nagy ritkán bukkant ki a fekete kárpitok mögül a hold. A kántor úr azt gon­dolta : épen tolvajoknak való idő. Béni pedig azt, hogy milyen alkalmas ez az Othellóknak ! A kán­tor urnak nagyon kényelmetlen helye volt, úgy szuszogott szegény gugyon ülve, hogy elhajtott volna egy könnyű szélmalmot. De a Béni is na­gyon nyugtalan volt már, elindult, hogy körül­járja a kertet, hiszen már 10 óra fele van az idő s még sem jön a hűtlen. A kántor úr pedig unta már a dolgot, dör­­mögött is magában olyas­félét, hogy megkeserült az az akasztófa virág, hogy eddig váratott ma­gára. Felállott már többször, villogott szerte szét, még­sem látott senkit. De ni­ni, mint ha valaki szépen, óvatosan közelednék az alma­fák felé, és csakugyan már közelbe jött. Ah! itt van a gaz­ember ! na neked se vásik többet a fogad az én almámra. G azzal megvárta mig egészen közelébe ér a tolvaj s ekkor kiugrott a bokorból, s a mint az isten engedte, kezdi ám a két kézre fogott bottal kenni a szegény Bénit, hogy csak dong bele a háta: — Nesze alma! akasztófára való, nesze, kell még ? Béni pedig ordit szegény, a­hogy csak a száján kifér. Egyszer csak az öreg galléron fogja a vélt tolvajt. — Hadd nézzek a szemed közé akasztó­­fára való! De csak hamar elereszti szegény fiú gallérét, s oly savanyu arczot vág, mint a­ki érzi. ❖ & * Másnap a Tinike nevetett legnagyobbat, mikor az öregtől megtudta a dolgot, pedig ő is izgatottan, álmatlanul töltötte az éjét. Szegény Béni, 3 napig nyomta az ágyat, s azután sem bújt ki vagy egy hétig a szobájából, végre azután megerősítve a lelkét beállított Tini­kéhez, s erős szemrehányások közt elmondott neki mindent. — Most már vége köztünk mindennek! Én elhagyom ezt a házat! A Tinike pedig a szeme közé nevetett s azt mondta neki: Oh maga értetlen ember, hát nem vette észre mindjárt, hogy csíny volt ez tőlem, hogy én csak meg akartam tréfálni azt a csúnya Tóki Mukit. Tehetek én róla, ha maga olyan féltékeny volt, hogy még azt a furcsa helyzetet­ is irigyelte tőle, a­mibe most ő helyette került. És a szegény Béni újra kezdett hinni neki, hogy ne, mikor a Tinike olyan szépen tudta kérni később. S most már újra hiszi, hogy az „elvesztett paradicsom“ után következik a „visz­­szanyert paradicsom“ és a boldog. Ebből pedig az a tanulság, hogy: kerüld az asszonyt s ne légy Othelló!

Next