Vásárhely és Vidéke, 1884. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1884-09-11 / 37. szám
együtt erős küzdelemmel igyekeztek Szellőt beérni. A czéltól mintegy 300 öl távolságra Szellőt utól is érték s a három versenyló egymás mellett futott egy darabig, azonban a czéltól alig 100 öl távolra Lissa előnyt nyert, s elsőnek ért be a czélhoz, Elbe Dávid másodiknak , amaz 15 db. aranyat, emez 5 db. aranyat nyert. A negyedik futamot a vigasz verseny képezte, a díjat nem nyert lovak részére. Jlibben 5 ló futott, Török Ernő „Szajkó‘‘-ja, Demján „Burkuszta, Gombos Vidám “-ja, Zsoldos Péter , Huszárba és Péter Szabó Dávid „Huszár“-ja. Igen érdekes verseny fejlett ki ezen lovak között is s a két „Huszár“ volt az első beérkező. Péter Szabóé 10 arany első, Zsoldosé 6 arany másodikdijat nyert, a 4 aranyból álló harmadik dijat pedig Török Ernő „Szajkó“-ja nyerte el. Az utolsó futam a vásárhelyi hölgyek dijára történt. Ebben csakis helybeli lakosok saját nevelésű lovai futhattak. Kiállott négy versenyló : az előbbi futamoknál, győztes Szellő és Elke Dávid, Gombos János „Vidám“-ja és Kenéz „Ke- sely “-je. Első díj volt egy teljes nyeregkészlet, második egy értékes arany pecsétgyűrű, harmadik egy szép rajtpipa ezüsttel. Az első körben Szellő Elbe Dáviddal felváltva vezetett, Vidám jó harmadik volt, Kesely negyedik, így haladtak a második körben is, Kesely azonban annyira elmaradt, hogy csak a többi három ló jöhetett a díjakra nézve számításba, az első díjra különösen Szellő és Elbe Dávid közt lévén kétes a küzdelem, mely az utóbbinak győzelmével végződött, Szellő második lett, a Vidám lovasa pedig látván, hogy az említett két ló czélhoz ért, a czél közvetlen közelében bevágtatott a körbe, megfeledkezvén, hogy harmadik dij is van, melyet ennek folytán a messze mögötte maradt kesely könnyű szerrel nyert el. Ezzel végződött a nagy érdekű lóverseny, a díjak kiosztattak, az óriási közönség pedig, ki kocsin, ki gyalog sietett vissza a városba, óriási porfelhőt vervén fel a szegedi utón, hol a nagy tolongásban csakis a legéberebb rendőri felügyeletnek köszönhető, hogy semmi baleset nem történt. A Tisza biztosító bank csődügye, E czim alatt a „Magyar kereskedők lapja“ hoz egy közérdekű czikket, mely különösen azon kérdéssel foglalkozik, hogy a „Tisza“ biztosító társaságnál érdekelt tűzbiztosító felek kötelezhetők-e az „Osztrák Phönix“-szel is tüzbiztositási szerződésüket fenntartani s az „Osztrák Phönix“nek átadott dij váltóikat beváltani ? A nevezett lap szerkesztőségének felkérése folytán a közérdekű czikket, mely a vagyonbukott „Tisza“ tüzbiztositó feleit közelről érdekli, a következőkben közöljük: A Tisza biztosító társaság ellen nyitott csődbe, a követelések bejelentésére kitűzött határidő folyó 1884. október 4-ik napjával jár le. Ezen határidő kihirdetése alkalmából, a közvélemény és a sajtó ismét élénken foglalkozott e szerencsétlen ügygyel, és mint ha az egész sajtó inspiráció befolyása alatt állana, mindenütt azt láttuk kijelentve, hogy a csődügynél csak a, életbiztosító felek vannak érdekelve, mert hát a tűzbiztosító feleket átvette az „Osztrák Phönix“. Pedig a tűzbiztosító felek egy jó részére az ügy épenséggel nincs még befejezve, míg az életbiztosító felek egész nyugodtak lehetnek az iránt, miszerint a tömeg, a közvélemény és a bíróság szigorú ellenőrzése mellett, szokásos módon felemésztetni nem fognak és így a rájuk eső csekély quota körülbelül biztosítottnak tekinthető. E tekintetben meg lehet bízni a tömeggondnokbanis, ki eddigi eljárása által már kiérdemelte a közbizalmat. Sokkal fontosabb arról gondoskodni, mi történik azon szerencsétlen tűzbiztosító felekkel, kik a Tisza liquidácziójának hírére, vagyonukat nem bízva a véletlenre, más társulatnál biztosították. Volt-e joguk a felszámolásban lévő Tiszától a további befizetéseket megtagadni ? Ez kétséget nem szenved, mert fizetésképtelen biztosító társulatnak, a felek nem kötelesek a díjakat befizetni. A Tisza biztosító bank felszámoló bizottságának azonban tetszett biztosított feleiről, nélkülök rendelkezni és díj váltóikat egy hazánkban csak rész híréből ismert, bécsi biztosító társaságnak kiszolgáltatni. Ez a társaság az „Osztrák Phönix“, mely a Tisza biztosító bank tűzbiztosításaiért a szavatosságot, elvállalta és most mindazon feleket, kik vagy az „Osztrák Phönix“ iránt táplált bizalmatlanságból vagy akármi más okból, jobban szituált társulattal kötöttek biztosítást, derure-borura perli. Már a perlés módja is inszolid eljárásra vall. Többek közt pl. tudomásunkra jutott, hogy 30 heves megyei földmivest az „Osztrák Phönix“ a szegedi bíróságnál perelt be, s hazánkban ily eljárás csak a Szlávia hírhedt biztosító intézetnél volt eddig tapasztalható. A Tisza tűzkárbiztosítottjai tehát készeríttetnek, az „Osztrák Phőnix“-nél biztosítva lenni és az esedékes díjakat viselni, vagyis a díjakat kétszeresen fizetni, habár kár esetében, kereskedelmi törvényünk értelmében, csak a kár egyszeri megtérítésére van igényük. Hogy a Tiszánál biztosított felek feltétlenül megtagadhatják az „Osztrák Phönix“ által beperesített dijváltók kifizetését azt minden kétséget kizárólag bizonyítja a legfőbb ítélőszéknek egy majdnem azonos ügyben 1878. június 27-én 394. szám alatt hozott és a királyi tábla határozatát helybenhagyó ítéletének következő indokolása: „A szerződési jogviszony természetéből folyólag mindegyik szerződő fél a szerződési viszonyt csak azon személylyel, vagy személyekkel tartozik folytatni, kivel vagy kikkel szerződésre lépett; a szerződő felek valamelyike tehát a szerződésen alapuló jogait és kötelezettségeit, ha csak a törvény kifejezetten mást nem rendel vagy a felek közös akarata másként nem intézkedett, a másik felet kötelező hatálylyal, másra át nem ruházhatja, és valamely egyedileg meghatározott személylyel megállapított jogviszonynak más személylyel folytatásra nem kötelezhető.“ Miután pedig kétségbe nem vonható, hogy a biztosítási szerződés csak a fél és a Tisza közt jött létre, a Tisza ellen folyamatban lévő csőd által pedig kétségtelenné van téve, hogy a Tisza a biztosítási üzletet többé folytatni nem fogja, sőt valamennyi biztosítási ügyletére nézve, miután a kockázatot viselni képtelen a díjbefizetéseket el sem fogadja . Tekintve, hogy a Tisza ezen egyoldalú ténye által maga részéről a közte és a felek közt létrejött biztosítási szerződéseket felbontotta, de a biztosítási okirat egész tartalmából is kitűnik, hogy a szerződés czélja, miszerint a fél a Tiszánál, kibe e részben bizalmát helyezte biztosítva legyen , meghiúsult; másrészt a biztosító fél más biztosító társulattal jogviszonyba lépni nem hajlandó s nem köteles: a felek a biztosítási díjrészletek további befizetésével jogosan hagyhattak fel anélkül, hogy késedelembe estek volna. Sőt a szerződés felbontásának, ha csak a felek közt más megállapodás létre nem jött az a következménye, hogy a felbontó fél, felének a tőle nyert értéket, ugyanannak a szerződési viszonyból folyt minden költekezéseit, sőt netán szenvedett kárát is megtéríteni tartozik. Azon további kifogás pedig, hogy a feleknek elsősorban a szerződés érvénytelenítésére, illetőleg teljesítésére tartoztak volna perelni, egészen alaptalan, mivel egyrészt a Tisza csődbe jutása folytán a szerződés érvénytelenítésére irányuló külön per feleslegessé vált, másrészt a félnek határozottan választási joga van arra nézve, várjon a késedelmes felet, a szerződés teljesítésére bíróilag szoktassa-e vagy pedig a szerződéstől maga is elálljon. Mindezekből világosan kitűnik, hogy a Tiszánál biztosítva volt lelek, csak törvényellenesen hogy csizmadiát fogott: Hát te mit kerestél itt, te szerencsétlen ?! Béni nem szól, csak bököl keservesen. Talán téged is az az asszony küldött ide tolvajt fogni ? — Az hát! hagyja rá Béni a mint szóhoz tud jönni szegény, nagyon alkalmasnak találván ezt a mentő gondolatot. — Oh hát mért nem szokál szerencsétlen ! s elkezdi czirogatni a szegény Béni arczát. De bizony már azokat az egészséges üdlegeket le nem szedi róla akár hogy is czirogatja szegényt. Ez haragos életpárja, akkorákat kiáltva a fülébe, hogy a szegény öreg azt sem tudja, hogy ugorjak már fel, úgy megijedt mint egy csínyen kapott gyermek. — Lám, hogy alszik már megint a vén lusta, ő tőle ugyan felfordulhat a háznál minden. Leissza magát s aztán a lábán sem tud állani, alszik egész nap. De hiszen, addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. De ez már fájós oldala volt a kántor urnak, egészen kihozta a flegmájából. — Mi a bajod asszony ? ! — Már hogy nekem mi a bajom? Az a bajom, hogy most jövök a kertből, valami gazember meg lopta a gyümölcsöst, megnézheted az alma fáidat, alig maradt rajta egy-két darab hírmondónak. Különben az ilyen derék gazdának ellophatnák még a házát is a feje fölül. A kántor úr aztán hosszas vitatkozás után meggyőzte a dühös amazont, hogy ő ugyan nem oka semminek, hanem hogy jóvá tegye a dolgot, majd estére kilesi a gyümölcstolvajt. Ebben aztán megegyeztek mind a ketten. Hanem hát házi tolvaj is lehet a dologban, csendben kell folyni mindennek. Pedig bizony a Tinike is megtudta azt a többi kisasszonyokkal együtt, töri is a kezeit, hogy mint adjon hírt szegény Tóki Mukinak. A Béni gyerek pedig addig mérte hosszú lépésekkel a szobát, míg végre kisütötte az egész hosszú tervet. Ő fog megjelenni a légyotton. Óh milyen gyönyörű tragikus jelenet lesz abból, ha a Tinike a Muki helyett őt találja ottan. Hogy ugrik majd a nyakába a Muki nevét sóhajtva, talán össze is csókolja, s hogy ijed majd vissza, mikor megismeri. Oh az bizonyosan szép jelenet fog lenni. A kántor úr aközben kikereste botraktárából a legvastagabb gumós fostölyt, kipróbált jó bot az, 5 litert megbir (már t. i. ha azt a gazdája issza meg). Alig várta az estét. Mikor aztán 8 óra elmúlt, lement szépen, lassan, észrevétlen a kertbe, s meghúzta magát egy orgona bokorba, honnan épen kedvencz almafáira láthatott. Már akkor a Béni is ott ült a szöllő-lugasban, ábrándozva hűtlen kedveséről, elveszett menyországáról, s örült előre annak a szép jelenetnek, amelyet majd ő fog teremteni. Olyan nyugtalanul vártak mind a ketten, olyan lassan telt az idő.. . Végre elütötte a 9 órát. Az ég sötét volt a felhőktől, csak nagy ritkán bukkant ki a fekete kárpitok mögül a hold. A kántor úr azt gondolta : épen tolvajoknak való idő. Béni pedig azt, hogy milyen alkalmas ez az Othellóknak ! A kántor urnak nagyon kényelmetlen helye volt, úgy szuszogott szegény gugyon ülve, hogy elhajtott volna egy könnyű szélmalmot. De a Béni is nagyon nyugtalan volt már, elindult, hogy körüljárja a kertet, hiszen már 10 óra fele van az idő s még sem jön a hűtlen. A kántor úr pedig unta már a dolgot, dörmögött is magában olyasfélét, hogy megkeserült az az akasztófa virág, hogy eddig váratott magára. Felállott már többször, villogott szerte szét, mégsem látott senkit. De nini, mint ha valaki szépen, óvatosan közelednék az almafák felé, és csakugyan már közelbe jött. Ah! itt van a gazember ! na neked se vásik többet a fogad az én almámra. G azzal megvárta mig egészen közelébe ér a tolvaj s ekkor kiugrott a bokorból, s a mint az isten engedte, kezdi ám a két kézre fogott bottal kenni a szegény Bénit, hogy csak dong bele a háta: — Nesze alma! akasztófára való, nesze, kell még ? Béni pedig ordit szegény, ahogy csak a száján kifér. Egyszer csak az öreg galléron fogja a vélt tolvajt. — Hadd nézzek a szemed közé akasztófára való! De csak hamar elereszti szegény fiú gallérét, s oly savanyu arczot vág, mint aki érzi. ❖ & * Másnap a Tinike nevetett legnagyobbat, mikor az öregtől megtudta a dolgot, pedig ő is izgatottan, álmatlanul töltötte az éjét. Szegény Béni, 3 napig nyomta az ágyat, s azután sem bújt ki vagy egy hétig a szobájából, végre azután megerősítve a lelkét beállított Tinikéhez, s erős szemrehányások közt elmondott neki mindent. — Most már vége köztünk mindennek! Én elhagyom ezt a házat! A Tinike pedig a szeme közé nevetett s azt mondta neki: Oh maga értetlen ember, hát nem vette észre mindjárt, hogy csíny volt ez tőlem, hogy én csak meg akartam tréfálni azt a csúnya Tóki Mukit. Tehetek én róla, ha maga olyan féltékeny volt, hogy még azt a furcsa helyzetet is irigyelte tőle, amibe most ő helyette került. És a szegény Béni újra kezdett hinni neki, hogy ne, mikor a Tinike olyan szépen tudta kérni később. S most már újra hiszi, hogy az „elvesztett paradicsom“ után következik a „viszszanyert paradicsom“ és a boldog. Ebből pedig az a tanulság, hogy: kerüld az asszonyt s ne légy Othelló!