Vásárhely és Vidéke, 1889. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1889-01-03 / 1. szám
A görög keleti egyházban született 7 fia, 5 leány, összesen 12, melyből 1 törvénytelen volt. Meghalt 5 fiú, 13 nőnemű, összesen 18. Házasságra lépett 3 pár. A halálozások itt is felülmúlják a születések számát hattal. Az unitárius egyházban született: II fiú, 9 leány, összesen 20 lélek, melyből törvényes volt 17, törvénytelen 3. Meghalt 20 egyén. Házasságkötés nem volt. A születések száma egyenlő a halálozással. Az izraelita hitközség kebelében született 28 fiú, 24 leány, összesen 52 lélek. Meghalt 34. Házasságra lépett 17 pár. E szerint a szaporodás 18 lélek. Megjegyezzük, hogy ezen adatok nem foglalják magukban az Orosházán és Sámsonban keresztelt helybeli illetőségű rom. kath. és ev. reform, szülők gyermekeit, kiknek száma a reformátusoknál 250—300-ra tehető s a katholikusoknál is tekintélyes. Ha ezen adatok beérkeznek, népesedési statisztikánk részére csak akkor dolgozhatjuk fel a múlt év népmozgalmi adatait, annyit azonban már most is konstatálhatunk, hogy népesedési statisztikánk múlt évi zármérlege városunkra nézve nem fog valami örvendetes eredménynyel lezáródni. Alkossunk betegsegélyzőt! Mire az embernek szüksége van, azt tőle telhetőleg megszerezni, megvalósítani, létrehozni törekszik. Korunk századában, mely a haladás századának mondatik, egymás után hozatnak létre, sokszor nagy áldozat és kitartó szorgalom árán, oly humánus egyletek, melyek az emberek erőinek tömörítése által hivatva vannak százak és ezrek bajain és nyomorán enyhiteni. Mit a múlt századokban a szabad gondolkozás megakadályozása s a vagyonos osztálynak a nyomorban levők iránt tanusitott hideg közönye miatt nélkülözni kellett, azt a jelen század egymás után létesíti s a társadalom bajait maga a társadalom igyekszik orvosolni. És ez jól van így. Mert: „Egyesülésben rejlik az erő!“ Megszámlálhatlan azon egyletek száma, melyeket a jelen felvilágosult század, vagy inkább alig pár évtized alkotott. Országok és városok vállvetve versenyeznek a különféle tudományos, mentő és segítő társulatok megteremtésén. Az így létrejött különféle egyesületek közt nem utolsó hely illeti meg azon intézményeket, melyek az emberiség nyomorát enyhíteni hivatják. Ilyenek: a kórházak, árvaházak, gyermekmenhelyek, bölcsődék, a népkonyhák, szegény gyermekeknek téli ruhával való ellátását eszközlő „rongyos egyletek“, ,az élet és vagyon biztosító társaságok, a temetkezési és betegsegélyző egyletek. Mellőzvén a többieket, én ezúttal csupán a betegsegélyző egyesületről kívánok szólani. — Kétség kívül a mi városunk is tud a fent elősorolt emberies intézmények közül többet felmutatni; sajnos azonban, még igen sok kivánni való hárul e tekintetben e terjedelmes város lakosságára. Nálunk elterjedésnek leginkább örvendnek a temetkezési társulatok, melyeknek czélja szintén nemes, mert arról biztosítja a tagot, hogy halálakor a temetési költségek nem fognak családjának gondot okozni. A temetkezési társulat tehát csak halál után gyakorolja jótékonyságát. Azonban míg valaki élte végéhez eljut, addig gyakran felkeresi a betegség, s hosszabb vagy rövidebb időre ágyához köti, gyötörve nélkülözések és fájdalmakkal. Az orvosi segély szükségét nagyon érzi, és hányszor kénytelen ezt nélkülözni — sőt betegsége mellett még családja számára a kenyeret is! Ilyen esetben a temetkezési társulat nem segít, ilyenkor betegsegélyző egyletre volna szükség. Ezen nemes intézmény van hivatva arra, hogy betegség idején segítségére legyen a családnak azáltal, hogy orvossal, gyógyszerrel és a betegség tartamára meghatározott napi járulékkal szolgáljon. S ki ne látná át ennek nagy fontosságát ? Ki ne érezné ennek szükségét ? És ki ne óhajtaná ily egyesületnek létre-hozását ? Vannak oly szerencsés halandók, akik a betegségtől mentek, vagy, reájuk ütvén a betegség, oly kellemes anyagi helyzetben vannak, miszerint a gyógyittatási költség legkissebb gondot sem okoz nekik s családjaik a betegség tartama alatt éhségre, nélkülözésre szorítva nincsenek, de mennyivel nagyobb azok száma, kiket gyakran és huzamosan keres meg a betegség, és kiknek ilyen állapotukban annál inkább lesújtóbb helyzetük van, mivel nincs a gyógyíttatásra módjuk, nincs semmi forrás, melyből ilyenkor magukat és családjukat fenntarthassák és e mellett küszöbükön a betegséggel együtt előáll az ínség, nyomor, és nincs segítő kéz, mert — mint mondani szokás — „mindenkinek elég a maga terhe“. Segíts ember magadon, az isten is megsegít. A mit egy ember nem tehet, vállvetve kivihető az! — Alkotni kell betegsegélyző egyletet. Ez majd segít a beteg tagokon és áldásos voltát ezerek meg ezerek fogják nálunk is elismerni. Betegsegélyző intézetre nem csak a földhöz ragadt napszámosoknak van szükségük, hanem mindazoknak a különféle állású és foglalkozású egyéneknek, akik „nem gazdagok“. Szüksége van erre a városi és egy-házi hivatalnokok nagyobb részének, az ipa- íros és kereskedő osztálynak úgy, miként a kevésbé módos földmíveseknek. A mi előnyt a betegsegélyző egylet nyújt, sokkal nagyobb, mint az érette fizetendő tagsági dij. Mert — mint ez már másutt meghonosítva van — a tag hetenként 10—20 krt fizet s beteg korában gyógyittatik az intézet orvosa által, gyógyszert és napoként 70—80 krt, sőtért napi segélyt is élvez, mindaddig míg ismét munkaképes lesz. A „betegsegélyző“ létesülhetne — ha úgy tetszik — osztályonként, p. o. külön az összes hivatalnokok és szellemi munkások, külön az iparos, külön a kereskedő és külön a földműves osztály számára; vagy az osztályokat egyesítve együtt alkottatnék ily nemes és felette igen szükséges „betegsegélyző“. — Ez utóbbi mód — szerintem czélszerűbb volna, mert jobb az erőket tömöríteni, mint szétforgácsolni. Inkább megállhatna egy erős egylet, mint több gyenge. A fődolog az, hogy ily egyesület létesíttessék. Ez épen oly szükséges, sőt jobban, mint a temetkezési társulatok. Szerintem minden szegény és kevésbé vagyonos keresetképes ember tagja lenne is üdvös egyletnek, csak létesíteni és megismertetni kellene azt. Szíves figyelmébe ajánlom tehát ezen soraimat az érdeklődőknek és a humánus intézményre felhívom e nemes város közönségének figyelmét. Ha soraim viszhangot keltenek, azt hiszem fog találkozni arra alkalmas férfiú, aki az eszmét a sajtó teréről a kivitel útjára terelje. Ugrai László, ref. tanító. TÁRCZA. MORITURI. Még áll a templom. Teteje fénylik. Bár rajt’ az arany sok helyt lekopott. A tömör ajtó nyitva félig, Még épek a karcsú oszlopok. Pókhálós, ólmos ablakon átul Alig is surranhat be a nap. A képeket lepi barna füstfátyol, Megrepedeztek az ives falak. És zug a harang, lomhán kirezdül Mormolva búgó, érczes sóhaja. Ünnepre hiven száll keresztül, Szava sem az, mi volt valaha. Mogorva, fáradt ficzkó húzza, Nem a hajdani fürge gyerek. A főn s a szivben a tél fagya, zúzza, Együtt vele megöregedett. Szúette lépcső megcsikordul Fölbotorkázó léptek alatt, S jő még a régi, ragyogó korból Pár itt feledett kopottas alak. Hajh ! Az úr napján nem seregeinek Itten soha többé délczeg daliák. Úri hölgyeken feszülő selymet A szűzanya képe sose lát. Foszlós talárban őszhaju pópa Nyújtva, éneklő módra miséz. Mintha a réginek árnya volna, Az aranyos palást néki nehéz. Hideg és fehér az egész templom. Népe egy vén leány s pár hajdani ur. Fecskecsicsergést alig hogy elnyom Hymnusza: Goszpodi pomiluj! S miként ha szólna temetésre, Dallama oly bús, elhaló. Szaggatva veri vissza késve egy-egy sskolát a magas hajó. Tömjénfüsttel és áhítattal A mély, nagy üresség megtelik. Két kandi gyerek beoson halkat, Napfény követi lépteiig. Meghúzódnak félre sarokban, A roskadozó szószék mögött. Szivök oly szaporán, félve dobban, Ajkukról a mosoly leszökött. S lelkükben önkéntelen ébred A leverő, bus sejtelem, Hogy itt kihalóban az élet, S kínos vergődés a jelen. „Emlékszel-e rá, apánk mondta.“ — Az öregebb, a fiú, suttogva szól. — „Ide úri nép járt hajdanonta, Tán azoké kint a sok sirhalom. Hej, a ráczok biz’dosak voltak, Az egész ráczváros az övék. Maga a sánta kurátornak Háza egy utczával fölért. „Tömérdek boltban csupa rácz kalmár.“ — Beszéli tovább nagy rejtve a szót. „A patakon értek a ráczok malmán. Magyarnak alig hogy élnie volt. Tengernyi a kincs, akit elástak Sötét, viharos éjfeleken. Ha bealkonyodik András-nap, Lesik a tüzét most is elegen. „Hát hova lettek? Mind kihaltak? — Mélázva kérdezi kis húga. — „Vagy nem szokása már nagy uraknak Ócska templomba járnia? „Ki tudná azt? — felel a bátya. — „Talán a jó isten maga csak, Ki rájok nagy csapást bocsájta, Hogy apránkint elhulljanak.“ Csodálatos, zord, idegen nép, Talán mind vénnek született. Kevesen értik már kusza nyelvét S nincs, ki tanulja, több ráczgyerek, Két kis kiváncsi szeme könybe lábbad S reszketve fut el a sírokon át, Hol édes verőfény, május-vasárnap A szívbe belopja sugarát. Lipcsey Ádám: Újdonságok. — B. ü. é. k. Az évforduló alkalmából olvasóinknak, előfizetőinknek s városunk egész közönségének boldog uj évet kívánunk. Egyszersmind miután az uj évvel uj előfizetést nyitunk meg, ajánljuk lapunkat továbbra is a közönség szives pártfogásába s kérjük az előfizetések megújítását. — Az újév alkalmából a városi tanács üdvözlő iratban fejezte ki Kállay Albert főispán előtt szerencsekivánatát, mit ez sürgönyileg köszönt meg. A városi tisztikar ugyanekkor Kristó Lajos polgármesternél testületileg tisztelgett, mely alkalommal Kmetykó József főjegyző volt a szószóló. — A jó kivánatokhoz úgy főispán az ő méltósága, mint polgármesterünk irányában mi is őszintén csatlakozunk. Az apáczák vezetése alatt felállítandó leánynevelő intézet ügyében Bernátsky Ferencz plébános szombaton délután értekezletre hívta össze az ezen ügyben működő bizottságot, mely értekezletnek tárgyát Schuszter Konstantin püspöknek egy lendezte. A püspök ezen leiratában é. helybeli róm. kath. egyházat, hogy mielőbbi elérése reményében hajlandó is megnyugodni, hogy a leánynevelő egyszerre ne egész keretében állitta, hanem fokozatosan fejlesztessék, sőt kezés tekintetében is hasonló enged kész. Egyszersmind kijelenti a püspö elvben nincs semmi kifogása az erre: az intézet felállítása czéljából a hathalom átellenében levő Bereczk-féle tessék meg, ennek helyrajzát azonban detni kéri, s a nagy fontosságú vit érdekében a hívek között a közadakozi indítását és eredményét is várja. A János által összehívott értekezlet ahhöz felterjesztő a Bereczk-féle ház tervrajzát s miután az két termet és ház foglal magában s emeletet is azon kérelemmel fordul a püspökhöz, kérdéses házat 40 ezer forintos alapivl vegye meg, mely esetben az intézet, e négy osztálylyal, mielőbb felállítható mert a fentartási költséget az eddigi ványok s az egyház által megszavazot írt évi járulék biztosítanák. Az értekez irányban is üdvös hatást várna attó püspök a kérdéses épület megvételére hozná magát, mert ez a terv közelisét jelentvén, a helybeli kath. közön hozatkészségét is jelentékenyen emelni s az intézet továbbfejlesztésénél okv szükség lesz. Megjegyezzük még, a bizottság a Bereczk-féle házat azért korábban a püspöknél javaslatba, mert pök az intézet részére 2000 föles kört kijelölni s az intézet czéljaira halngozott Lengey-féle ház telkének ily kibővítésére nincs remény; mig a Bi féle háztelek idővel a szomszéd telkekkel a püspök kívánsága szerint 2000 Qj-e egészíthető, emellett a templom közvetitelében fekszik s maga a ház oly tágason és jól épült, hogy nagyobb költségül a leánynevelő intézet czéljára íálható. — Jótékony hagyomány. A ma 20-án elhunyt Samu Jánosné szül. H Mária asszony a „Jótét“ segélyző egynek végrendeletileg 100 irtot hagyomán. — Szylveszter estélyek. Az ó év estéjén több helyen volt vidám mulatsárásunkban. Első helyen említjük fel ezzel az iparos ifjak önképző ege által rendezett szilveszteri pikniket, úgy látogatottság, mint kedélyes ha tekintetében mi kivánni valót sem fenn. Felberbauer József az „öregíros ifjú, az egylet valódi lelke, mint dező 110 terítékre szabta a pikniket, kevésnek bizonyult. Polgári családjaink teljes része ott volt a pikniken. Ott törésbe került nekem is, míg valamit dáltam. Bit én magam is futkostam alá szobámban, kapkodva az eszme, egy eszme után. Fiam, ki még nem látott egy gomokba merülve, félénken kérdé, mit és anyám ? Költők most fiam, válaszolá folytattam a gondolkodást. Egyszer mint egy fénysugár, villan agyamban egy eszme, az a gondolat, ha Tisza Kálmánnak szabad volt azt írnia idején a „Vindobonába“, hogy „A jól adakozót szereti az Isten !“ akkor nem szabad talán a „Szegedi Naplóba“ azt is hogy „A jókedvű színésznőt szed a közönség“. Gondáné Jce A felületes nagyzást megvetem, az ítéleteket gyűlölöm, a dicsőség hajszol gyarlókra hagyom; de lelkemmel csüggö hatásomon: művészetem s családi b ol d o g o m o n. Pálffyi ! Festett ég alatt. A „Szegedi Napló“ karácsonyi számában Thália papjai és papnői is felcsaptak munka- és társaknak. A szegedi színház minden jelentékenyebb tagja irt valami érdekes apróságot a Naplóba, s ezen apróságokból mi is adunk egy kis kóstolót, annál is inkább, mert hát a művész-írókat mi is ismerjük s igy olvasóinkra sem lesz érdektelen, hogy azok, akik oly jól forognak a színpadon , mint forgatják a tollat. íme a mutatók: KOS -Á- IR. (Válasz egy kérőnek.) Réges-régtől fogva megvagyon az írva, hogy egy rossz asszonynál többet ér a pipa. Azt is megbeszélték már nénémasszonyék, hogy a színésznőből rossz feleség válnék. Én tehát, hogy reám mi se háromoljon, emigyen gondoltam segitni a dolgon, elküldöm a pipát, azon fölirással: légy te boldog ezzel, én pedig majd... mással. Örley Flóra: Szent Sebastianus, mi az isten haragos nyila ütött ma a színházba, hogy mindenki oly mogorva, mély gondolkodástól barázdált arczot vág és mutató ujját oly különösen tartja homlokára illesztve, mintha legalább is a keleti kérdés megoldásával bízatott volna meg. Mi történik itt kérdés, miután kissé magamhoz tértem, az isten szerelméért, mondjátok már, hisz tudjátok, hogy egy neveletlen gyermek anyja vagyok. Szerencsétlen válaszolok, hát nem tudod, hogy valamit írnunk kell a Napló számára. Csak azon tűnődünk, hogy mit, az eszme, az eszme ? az hiányzik. Igen, szól közbe az ügyelő, az átkozott eszme, ennek feljegyzésére már egy egész év papíromat széthordták, de fogadom, hogy kamatostól fogjátok megfizetni. Hát ez az egész, amin ti a fejeteket töritek, mondom megkönnyebbülve, ezen már én tegnap este keresztül estem. Mennyi fej-j Nyolczszázhat vannégyben. Hogy színészszé lettem S Thália papjává — Bottal — felkenettem. Hittem, hogy a színész — Bár a napnál kosztol — Bajnoka a nyelvnek S mind egy-egy apostol. S ahány kis szerep volt Mind lejátsztam sorba — — ... Hej! de a világnak Nagyot fordult sorsa. Operette a műsor. Leszorult a dráma És hogy élni tudjak : Felcsapva bohócznak Éneklek is már ma. Lovászi Jezs.