Vásárhely és Vidéke, 1889. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1889-11-21 / 47. szám

Hódmező-Vásárhely, november 21. 47-ik szám. 1889. hetedik évfolyam +?&-------------------Az Előfizetési dij ; Egész évre 4 frt Félévre . 2 frt­­ Negyedévre 1 frt Egyes szán in 2 fr, HIRDETÉSEK jutányosan közöl­­tetnek. .. ^ -------------------v v Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi hetilap. Megjelenik minden csütörtökön. & V 1­­8­­8 Előfizetéseket és hirdetéseket s elfogad a kiadóhivatal­­ és Lévai F. nyomda­­tulajdonos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Főutczán, III. tized Lenge­y-féle ház­ban. ------------------ Hmn-Vásárhely, 1389. nov. 30. Amitől sokan tartottak, bekövetke­zett: az italmérési jog „árendás“ ke­zére került. Városunk italmérési jogára szombaton tartotta meg a szegedi pénz­ügyigazgatóság az árverést s az ered­mény az lett, hogy városunk képvise­lői hosszú orral jöttek haza az árve­résről, mert a bérlet 52600 írt évi bér mellett Grimm Izidor és Künsztler gyomai vállalkozók javára ültetett le. Ismét egy tanulságos eset, mely­ből levonhatjuk a konzekvencziákat. Az első konzekvenczia az, hogy az állam kitűnő üzletet csinált a mi regálénkkal. Ad nekünk a regálemeg­­váltás fejében körülbelül 26000 frt évi jövedelemnek megfelelő váltságösszeget és kap évente évi 52600 frtot. Ha ez nem kitűnő üzlet, akkor az uzsora­világban 100 perczent kamat mellett biztos helyen betáblázott uzsora­kölcsön sem volt az, sajnos azonban, az ily üzletek kitűnőségét csak a nyereség tekintetében ismerhetjük el, mert mo­rális szempontokból csak azt mondhat­juk reá : biz' ez lelketlen, csúnya üzér­kedés. No de e fölött hiába való most már minden kifakadás. Megmondták annak idején az ország törvényházában, megírták a hazai sajtóban, hogy a re­­gáli megváltás csak akkor lehet igazsá­gos és megnyugtató, ha független bíró­ságok határoznak a kártalanítás érde­mében , mert a kártalanítás kérdése a legszorosabb értelemben vett magánjogi kérdés s ha köztekintetekből e g az állam elveszi egyesek és községek­­hasznot hozó jogait, a törvény és lelkiismeret szava szerint ítélő biró határozza meg, mit tartozik az állam kártalanításul fizetni. Hiába volt e tekintetben minden küzdelem , az egyik érdekelt fél lett a biró s a másik érdekelt fél — húzza a rövidebbet. De nem az fáj nekünk, hogy az állam 52600 frtot kap évenkint váro­sunk italmérési jogáért, hanem az, hogy nekünk az állam felét is alig adja annak, amennyit a mi italmérési jogunk megért s azt a veszteséget, me­lyet a regulemegváltás következtében költségvetésünk szenvedett, városunk haladása és kulturális intézményeink fogják megsínyleni. Ha kártalanításunk úgy történt volna, hogy a regáli jövedelem elvesz­tése nem okozott volna költségveté­sünkben tátongó űrt, csak örvendtünk volna azon, hogy az állam jól tudta kiadni városunkban az italmérési jog bérletét; de midőn az az ár meg van s midőn tudjuk, hogy azt a 26—27 ezer forint évi nyereséget is, melyet az állam regálénkból hozni fog, nem Grimm és Künsztler urak, hanem mi fogjuk zaklatások árán is megfizetni, akkor, valljuk meg őszintén , sava­nyú a mi örömünk. Az állam tehát jó üzletet csinált, mi pedig rosszul jövünk ki a regálé­val, ez az árverés egyik konzekven­­cziája. De van egy másik tanulsága is az esetnek s ez az, hogy részben ma­gunk vagyunk az okai annak, hogy italmérési jogunk árendás kezére ke­rült, vagyis inkább oka az a bizottság, melyet a polgármester elnöklete alatt törvényhatósági közgyűlésünk ez ügy­ben, úgy­szólván, telj­hatalom­mal fel­ruházva, kiküldött, utasításul a jog ki­bérlésére egyedül azt adván, hogy a legjobb belátása szerint oly összeget ajánljon, amely mellett a várost előre­láthatólag károsodás nem éri. A törvényhatósági közgyűlés in­­tenziója tehát az volt, hogy az ital­mérési jog bérletét ki kell venni, ha csak az biztos károsodással nem jár, mert a közgyűlés többsége előre tartott az eshetőségtől, hogy a jog árverés esetén magán­bérlő kezére kerül. És a kiküldött bizottság a jog meg­váltására nézve megkezdte az alkudo­zást s magához a pénzügyminiszterhez is küldöttséget menesztett, mielőtt a legfontosabb kérdéssel, vagyis azzal tisztába jött volna : m­e­n­n­y­i a l­e­g­­magasabb össze­g, melyet a v­á­­ros közönsége az ita­l­mérési jog átengedéséért szükség esetén m­e­g­aj­á­n­l­h­a­t. Így történt azután, hogy midőn a küldöttség a pénzügy­­miniszternél járt s a miniszter a 49.857 frt 49 kr. kikiáltási árat a város ré­szére 89.200 frtra leszállító s ez ösz­­szegért maga kínálta a városnak az italmérési jogot, a küldöttség kijelenté, hogy 85708 frt 81 krnál nem adhat többet. Mikor azután a küldöttség tag-a­k­jai haza jöttek s látták, hogy a miniszter nem szaladt utánuk s egyiknek se húzta vissza a frakkját, hogy kössék meg az alkut, a bizottság úgy találta, hogy még is jó volna megadni azt a 89.200 frtot, amennyit a miniszter kért, mert közeleg az árverés ideje és hátha... hátha... ügy is volt. Azután sürgönyöztek a miniszternek, hogy megadja a város a 39.200 frtot — s az nem is vála­szolt. Küldöttet menesztettek hozzá — s az nem is beszélhetett vele. A többi a fönti eredményben konstatálható: meg­tartatott az árverés, s azt az italmérési jogot, amit a miniszter 39.200 frtért kínált a városnak, de akkor nem kel­lett, mikor pedig már kellett volna, nem adta, magánbérlő 52.600 írtért vette ki nyílt árverésen, felül a kikiál­tási áron. Hogy a bérlő reális adatok alap­ján tette-e meg számításait, azt most nem keressük, annyit tudunk, hogy magán­vállalkozó is megnézi mibe fek­teti a tőkéjét, kivált mikor ezerekről van szó. De bennünket most nem ez érdekel. A törvényhatósági közgyűlés azzal az utasítással küldötte ki ez ügy­ben a kérdéses bizottságot, hogy az italmérési jogot a város részére bizto­sítsa, ha ez a város előrelátható ká­rosodása nélkül megtörténhetik, és ha­­ ez a bizottság megmaradt volna a mi­niszter előtt is kifejezett azon nyilat­kozatánál, hogy a város 35703 frt 81 krnál többet nem adhat, a dologhoz többet nem is szólnánk. A város nem adhatott érte többet és punktum ! De ez a bizottság pár nap múlva már meg­ajánlotta a 39.200 frtot is, világos tehát, hogy ez összeget a mi­niszter előtt is megaján­l­hatta volna s akkor nem lenne most 52600 frtos árendásunk. S az árverés eredményéből ezt tartjuk mi a legsajnosabb tanulságnak, hogy a drága árendásra okul mi ma­gunk szolgáltunk. Mert szerintünk, ha már a küldöttség személyes kihallga­tásra ment a miniszterhez, több előre­látással kellett volna ezt tennie, mert ha első­sorban üzleti kérdésről volt is a szó, tudni lehetett, hogy egy pénz­ügyminiszter még­se grájzler, akivel garasoskodni lehet s ha elég jó indu­lattal, a saját számítása alapján oly összeget mondott, mely elfogad­ható volt, akkor azt — a törvény­­hatósági közgyűlés intenzióját is is­merve — két kézzel kellett volna meg­ragadni. Ez a mi nézetünk s azt hisz­­szük, ebben osztozik velünk mindenki, aki elfogulatlanul bírálja az esetet. Végül még egyet. Laptársunk a „Hód-Mező-Vásárhely“ Gosztonyi Sán­dor képviselőnket okolja ez esetért is s azt mondja, hogy „nekünk ennél az ügynél is az volt a legnagyobb bajunk, hogy Gosztonyi Sándor a képviselőnk.“ — Ez ha igaz lenne, nem képvise­lőnkre, hanem a kormányra vetne sötét árnyat, hogy az állami javadalmak ke­zeléséből is pártpolitikát csinál. Azon­ban ez nem így van! Ily váddal mi nem mernénk a kormányt illetni, mert hisz itt van előttünk a szomszéd Szeged példája, melynek két telivér kormány­­párti képviselője van, kik közül az egyik nem is kisebb ember, mint gróf Tisza Lajos, ime a szomszéd Szegeden is megtartották az italmérési adóra az árverést, ott is megütötték a dobot, mert a pénzügyi kormány 169.611 frtot követelt a várostól évi megváltási ösz­­szegül s a város 115 ezer írtnál nem tudott többet megajánlani. Csakhogy Szegeden nem találkozott még a kikiál­tási áron alul se bérlő, mig nálunk a kikiáltási áron felül is akadt. Ennek azonban talán még se Gosztonyi Sán­dor az oka! Törvényhatósági közgyűlésünk. — Nov. 13—14. — Lapunk múlt számában közöltük a vá­rosházi vizsgálat ügyében a közgyűlés hatá­rozatát, de térhiány miatt nem volt alkal­munk az e tárgyban kifejtett vita ismerteté­sére, miért is most arra visszatérünk. K­a­r­a­n­c­s­i Dániel röviden elfogadásra ajánlja indítványát. Nem a polgármester iránti bizalmatlanság vezeti őt abban, hogy a vizs­gálat vezetését másra kívánja bízatni, mert a polgármester a közönség bizalmára teljesen méltó; megmutatta azt a vizsgálat eddigi vezetésénél is, de czélszerűnek mutatkozik, hogy a vizsgálattal oly egyének bízassanak meg, kik a fenforgó tényektől teljesen távol állanak. Endrey indítványát mellőzni kéri, annál is inkább, mert itt nem új, hanem régi bajokról van szó, melyekért ez a tanács fele­lőssé nem tehető s mert a beterjesztett je­­lentésekből meggyőződhetett a közgyűlés, hogy itt anyagi kárra nincs kilátás. Dr. Endrey Gyula: készséggel elfo­gadná s elegendőnek találná az ügy tisztázá­sára az előtte szóló indítványát, ha a dolog­nak nem lennének előzményei; de miután alig pár éve, ugyancsak a városi adóhivatal­ban, hasonló botrányos rendetlenségek jöttek napfényre s azt látja, hogy azok, kiket a felügyelet és ellenőrzés kötelessége terhelt, a múlt esetből sem okultak, sőt hagyták a dol­gokat a régi rendetlenségben, akkor igen is úgy a közérdekből, mint a közönség meg­nyugtatása végett erélyesebb intézkedése kí­ván. A vizsgálatnak ki kell terjeszkedni mind­azok ellen, kiket a törvény vagy szabályren­delet szerint a felügyelet vagy ellenőrzés kö­telessége terhelt, mert éveken keresztül ezek a botrányos állapotok csak úgy tarthatták fenn magukat, hogy teljesen hiányzott a szük­séges felügyelet. Ez az, a­mi a legmélyebben felháborította a közönséget, mert hibák min­denütt fordulhatnak elő, de a rendetlensé­geknek oly nagy halmaza, mint a jelen eset­ben mutatkozik, csak ott állhat elő, ahol azt elnézik, ahol a főbb tisztviselők nem teljesí­tik ellenőrzői kötelességeiket. Szóló nem azt találja az ügyben a legterhelőbb körülmény­nek, hogy a pénztári naplókban összegezési hibák fordultak elő, mert ilyenek tévedésből is előfordulhattak s a felülvizsgálatnál átné­zethettek ; abban találja az indítványában megnevezett tisztviselők ellen a legterhelőbb körülményt, hogy a második adószedő tiszt­ség egy évtizeden át közmunka számadást nem adott, hogy 1878-tól fogva közmunka főkönyvei sincsenek lezárva, s hogy úgy ezen adószedő tiszteknek, mint általában a város pénzkezelő tisztviselői nagy részének száma­dási kötelezettségeik biztosítására szabályren­­deletileg megkövetelt tiszti óvadékaik sem voltak a város javára biztosítva. Hogy mily rendetlenségek bukkantak még elő, szóló nem akar azokra reflektálni, de az elsorolt tények után, azt hiszi, volt elég alapja indítványa megtételére, mert a szervezeti szabályok a felügyelet és ellenőrzés tekintetében oly ha­tározott rendelkezéseket tartalmaznak, hogy azok megtartásával ez a botrányos eset elő nem állott volna, mire nézve részletesen idézi a szervezeti szabályoknak idevágó szakaszait. A polgármesterre nézve különösen megjegyzi, hogy nem akarja felemlíteni azon dolgokat, melyek az ügyből kifolyólag nevével kapcso­latba hozattak s melyek úgy is köztudomá­súak, de azt hiszi, hogy úgy a polgármester­nek, mint a tanács tagjainak erkölcsi reputá­­cziójuk megkövetelné, hogy ez ügyben tisz­tázzák magukat. Ajánlja tehát indítványa elfogadását, mert egyedül ez a helyes és törvényes módja annak, hogy konstatáltassék : terhel-e valakit és kit terhel a köteles fel­ügyelet elmulasztásáért felelősség ? G­a­r­z­ó Imre­ végc­éljára nézve a két indítvány közt nem talál különbséget, csak hogy az egyik indítvány egyszerűbben, a másik nagyobb c­eremóniákkal akarja a vizs­gálat vezetését. Nyugodjék meg a közgyűlés abban, hogy a vizsgálat egyedül a felfüggesz­tett adópénztári tisztség ellen vezettessék, ha azután a vizsgálat folyamán az tűrnák ki, hogy mást is terhel mulasztás, a vizsgálatot később is el lehet az ellen rendelni. Karan­csi Dániel­ hasonló értelemben szól s azt mondja, hogy az esetet sokkal na­gyobbra fújták fel a lapok, mint a minő az a valóságban. A beterjesztett "jelentések min­denkit meggyőzhettek, hogy csak kezelési rendetlenségekről van szó. Draskóczy Lajos: nem pártolja End­rey indítványát, mert az olyanokat is meg­támad, akik nem vétkesek. A törvény csak a vétkeseket üldözi s itt csak két vétkes van, miért bántsuk meg a polgármestert és az egész tanácsot. Hiszen ha Endrey indítványát elfogadjuk, akkor fennakad az egész közigaz­gatás, mert ha a polgármestert és tanács tagjait felfüggesztik, mily bajok származhat­nak abból ? Ne kövessen el tehát a közgyű­lés senki iránt igazságtalanságot, ne különö­sen a tanács ellen, mert azt ezekért a dol­gokért felelőssé tenni nem lehet. Hisz ezek a dolgok nem is ezen tanács hivataloskodá­sának idejéből valók, hanem korábbi kele­tűek ; ezekért ez a tanács nem felelhet. De ne feledjük azt sem, hogy vannak oly ügye­sen véghez vitt csalások, melyeket a legébe­­rebb felügyelet s a legélesebb szem sem lát meg. Békés megyében is volt nem rég egy eset, és csak véletlenül jöttek reá. Az Ada­­movics-féle eset is ilyen volt. Oly ügyes volt a csalás, hogy csak halála után s a legéle­sebb szem jöhetett reá. A jelenlegi esetet is ez az éles szemű tisztviselőnk fedezte fel és most azért akarjuk megbüntetni, hogy fel­fedezze a rendetlenségeket? S a tanácsot azért akarjuk büntetni, hogy a vétkesekkel szemben erélyesen járt el s biztosította a vá­rost, hogy kára fedezve legyen . A tanács in­kább elismerést, mint gáncsot érdemel s igy a tanács ellen vizsgálatot rendelni nem lehet. Dr. Endrey Gyula: Ragaszkodik in­dítványához, mert őt az előtte szólók meg nem győzték arról, hogy az ügy a közérdek­nek megfelelően más módon tisztázható lenne. Hivatkozás történt a közgyűlés elé terjesztett jelentésekre. Azokat ő hiányosaknak tartja, mert nincs bennük egy szó sem a tiszti biztosítékokra nézve napfényre jött mulasz­tásokról, sem a közmunka pénzek kezelésé­nél fennforgó nagyobb mérvű rendetlenségek­

Next