Vásárhely és Vidéke, 1889. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1889-11-21 / 47. szám
Hódmező-Vásárhely, november 21. 47-ik szám. 1889. hetedik évfolyam +?&-------------------Az Előfizetési dij ; Egész évre 4 frt Félévre . 2 frt Negyedévre 1 frt Egyes szán in 2 fr, HIRDETÉSEK jutányosan közöltetnek. .. ^ -------------------v v Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi hetilap. Megjelenik minden csütörtökön. & V 188 Előfizetéseket és hirdetéseket s elfogad a kiadóhivatal és Lévai F. nyomdatulajdonos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Főutczán, III. tized Lengey-féle házban. ------------------ Hmn-Vásárhely, 1389. nov. 30. Amitől sokan tartottak, bekövetkezett: az italmérési jog „árendás“ kezére került. Városunk italmérési jogára szombaton tartotta meg a szegedi pénzügyigazgatóság az árverést s az eredmény az lett, hogy városunk képviselői hosszú orral jöttek haza az árverésről, mert a bérlet 52600 írt évi bér mellett Grimm Izidor és Künsztler gyomai vállalkozók javára ültetett le. Ismét egy tanulságos eset, melyből levonhatjuk a konzekvencziákat. Az első konzekvenczia az, hogy az állam kitűnő üzletet csinált a mi regálénkkal. Ad nekünk a regálemegváltás fejében körülbelül 26000 frt évi jövedelemnek megfelelő váltságösszeget és kap évente évi 52600 frtot. Ha ez nem kitűnő üzlet, akkor az uzsoravilágban 100 perczent kamat mellett biztos helyen betáblázott uzsorakölcsön sem volt az, sajnos azonban, az ily üzletek kitűnőségét csak a nyereség tekintetében ismerhetjük el, mert morális szempontokból csak azt mondhatjuk reá : biz' ez lelketlen, csúnya üzérkedés. No de e fölött hiába való most már minden kifakadás. Megmondták annak idején az ország törvényházában, megírták a hazai sajtóban, hogy a regáli megváltás csak akkor lehet igazságos és megnyugtató, ha független bíróságok határoznak a kártalanítás érdemében , mert a kártalanítás kérdése a legszorosabb értelemben vett magánjogi kérdés s ha köztekintetekből e g az állam elveszi egyesek és községekhasznot hozó jogait, a törvény és lelkiismeret szava szerint ítélő biró határozza meg, mit tartozik az állam kártalanításul fizetni. Hiába volt e tekintetben minden küzdelem , az egyik érdekelt fél lett a biró s a másik érdekelt fél — húzza a rövidebbet. De nem az fáj nekünk, hogy az állam 52600 frtot kap évenkint városunk italmérési jogáért, hanem az, hogy nekünk az állam felét is alig adja annak, amennyit a mi italmérési jogunk megért s azt a veszteséget, melyet a regulemegváltás következtében költségvetésünk szenvedett, városunk haladása és kulturális intézményeink fogják megsínyleni. Ha kártalanításunk úgy történt volna, hogy a regáli jövedelem elvesztése nem okozott volna költségvetésünkben tátongó űrt, csak örvendtünk volna azon, hogy az állam jól tudta kiadni városunkban az italmérési jog bérletét; de midőn az az ár meg van s midőn tudjuk, hogy azt a 26—27 ezer forint évi nyereséget is, melyet az állam regálénkból hozni fog, nem Grimm és Künsztler urak, hanem mi fogjuk zaklatások árán is megfizetni, akkor, valljuk meg őszintén , savanyú a mi örömünk. Az állam tehát jó üzletet csinált, mi pedig rosszul jövünk ki a regáléval, ez az árverés egyik konzekvencziája. De van egy másik tanulsága is az esetnek s ez az, hogy részben magunk vagyunk az okai annak, hogy italmérési jogunk árendás kezére került, vagyis inkább oka az a bizottság, melyet a polgármester elnöklete alatt törvényhatósági közgyűlésünk ez ügyben, úgyszólván, teljhatalommal felruházva, kiküldött, utasításul a jog kibérlésére egyedül azt adván, hogy a legjobb belátása szerint oly összeget ajánljon, amely mellett a várost előreláthatólag károsodás nem éri. A törvényhatósági közgyűlés intenziója tehát az volt, hogy az italmérési jog bérletét ki kell venni, ha csak az biztos károsodással nem jár, mert a közgyűlés többsége előre tartott az eshetőségtől, hogy a jog árverés esetén magánbérlő kezére kerül. És a kiküldött bizottság a jog megváltására nézve megkezdte az alkudozást s magához a pénzügyminiszterhez is küldöttséget menesztett, mielőtt a legfontosabb kérdéssel, vagyis azzal tisztába jött volna : mennyi a legmagasabb összeg, melyet a város közönsége az italmérési jog átengedéséért szükség esetén megajánlhat. Így történt azután, hogy midőn a küldöttség a pénzügyminiszternél járt s a miniszter a 49.857 frt 49 kr. kikiáltási árat a város részére 89.200 frtra leszállító s ez öszszegért maga kínálta a városnak az italmérési jogot, a küldöttség kijelenté, hogy 85708 frt 81 krnál nem adhat többet. Mikor azután a küldöttség tag-akjai haza jöttek s látták, hogy a miniszter nem szaladt utánuk s egyiknek se húzta vissza a frakkját, hogy kössék meg az alkut, a bizottság úgy találta, hogy még is jó volna megadni azt a 89.200 frtot, amennyit a miniszter kért, mert közeleg az árverés ideje és hátha... hátha... ügy is volt. Azután sürgönyöztek a miniszternek, hogy megadja a város a 39.200 frtot — s az nem is válaszolt. Küldöttet menesztettek hozzá — s az nem is beszélhetett vele. A többi a fönti eredményben konstatálható: megtartatott az árverés, s azt az italmérési jogot, amit a miniszter 39.200 frtért kínált a városnak, de akkor nem kellett, mikor pedig már kellett volna, nem adta, magánbérlő 52.600 írtért vette ki nyílt árverésen, felül a kikiáltási áron. Hogy a bérlő reális adatok alapján tette-e meg számításait, azt most nem keressük, annyit tudunk, hogy magánvállalkozó is megnézi mibe fekteti a tőkéjét, kivált mikor ezerekről van szó. De bennünket most nem ez érdekel. A törvényhatósági közgyűlés azzal az utasítással küldötte ki ez ügyben a kérdéses bizottságot, hogy az italmérési jogot a város részére biztosítsa, ha ez a város előrelátható károsodása nélkül megtörténhetik, és ha ez a bizottság megmaradt volna a miniszter előtt is kifejezett azon nyilatkozatánál, hogy a város 35703 frt 81 krnál többet nem adhat, a dologhoz többet nem is szólnánk. A város nem adhatott érte többet és punktum ! De ez a bizottság pár nap múlva már megajánlotta a 39.200 frtot is, világos tehát, hogy ez összeget a miniszter előtt is megajánlhatta volna s akkor nem lenne most 52600 frtos árendásunk. S az árverés eredményéből ezt tartjuk mi a legsajnosabb tanulságnak, hogy a drága árendásra okul mi magunk szolgáltunk. Mert szerintünk, ha már a küldöttség személyes kihallgatásra ment a miniszterhez, több előrelátással kellett volna ezt tennie, mert ha elsősorban üzleti kérdésről volt is a szó, tudni lehetett, hogy egy pénzügyminiszter mégse grájzler, akivel garasoskodni lehet s ha elég jó indulattal, a saját számítása alapján oly összeget mondott, mely elfogadható volt, akkor azt — a törvényhatósági közgyűlés intenzióját is ismerve — két kézzel kellett volna megragadni. Ez a mi nézetünk s azt hiszszük, ebben osztozik velünk mindenki, aki elfogulatlanul bírálja az esetet. Végül még egyet. Laptársunk a „Hód-Mező-Vásárhely“ Gosztonyi Sándor képviselőnket okolja ez esetért is s azt mondja, hogy „nekünk ennél az ügynél is az volt a legnagyobb bajunk, hogy Gosztonyi Sándor a képviselőnk.“ — Ez ha igaz lenne, nem képviselőnkre, hanem a kormányra vetne sötét árnyat, hogy az állami javadalmak kezeléséből is pártpolitikát csinál. Azonban ez nem így van! Ily váddal mi nem mernénk a kormányt illetni, mert hisz itt van előttünk a szomszéd Szeged példája, melynek két telivér kormánypárti képviselője van, kik közül az egyik nem is kisebb ember, mint gróf Tisza Lajos, ime a szomszéd Szegeden is megtartották az italmérési adóra az árverést, ott is megütötték a dobot, mert a pénzügyi kormány 169.611 frtot követelt a várostól évi megváltási öszszegül s a város 115 ezer írtnál nem tudott többet megajánlani. Csakhogy Szegeden nem találkozott még a kikiáltási áron alul se bérlő, mig nálunk a kikiáltási áron felül is akadt. Ennek azonban talán még se Gosztonyi Sándor az oka! Törvényhatósági közgyűlésünk. — Nov. 13—14. — Lapunk múlt számában közöltük a városházi vizsgálat ügyében a közgyűlés határozatát, de térhiány miatt nem volt alkalmunk az e tárgyban kifejtett vita ismertetésére, miért is most arra visszatérünk. Karancsi Dániel röviden elfogadásra ajánlja indítványát. Nem a polgármester iránti bizalmatlanság vezeti őt abban, hogy a vizsgálat vezetését másra kívánja bízatni, mert a polgármester a közönség bizalmára teljesen méltó; megmutatta azt a vizsgálat eddigi vezetésénél is, de czélszerűnek mutatkozik, hogy a vizsgálattal oly egyének bízassanak meg, kik a fenforgó tényektől teljesen távol állanak. Endrey indítványát mellőzni kéri, annál is inkább, mert itt nem új, hanem régi bajokról van szó, melyekért ez a tanács felelőssé nem tehető s mert a beterjesztett jelentésekből meggyőződhetett a közgyűlés, hogy itt anyagi kárra nincs kilátás. Dr. Endrey Gyula: készséggel elfogadná s elegendőnek találná az ügy tisztázására az előtte szóló indítványát, ha a dolognak nem lennének előzményei; de miután alig pár éve, ugyancsak a városi adóhivatalban, hasonló botrányos rendetlenségek jöttek napfényre s azt látja, hogy azok, kiket a felügyelet és ellenőrzés kötelessége terhelt, a múlt esetből sem okultak, sőt hagyták a dolgokat a régi rendetlenségben, akkor igen is úgy a közérdekből, mint a közönség megnyugtatása végett erélyesebb intézkedése kíván. A vizsgálatnak ki kell terjeszkedni mindazok ellen, kiket a törvény vagy szabályrendelet szerint a felügyelet vagy ellenőrzés kötelessége terhelt, mert éveken keresztül ezek a botrányos állapotok csak úgy tarthatták fenn magukat, hogy teljesen hiányzott a szükséges felügyelet. Ez az, ami a legmélyebben felháborította a közönséget, mert hibák mindenütt fordulhatnak elő, de a rendetlenségeknek oly nagy halmaza, mint a jelen esetben mutatkozik, csak ott állhat elő, ahol azt elnézik, ahol a főbb tisztviselők nem teljesítik ellenőrzői kötelességeiket. Szóló nem azt találja az ügyben a legterhelőbb körülménynek, hogy a pénztári naplókban összegezési hibák fordultak elő, mert ilyenek tévedésből is előfordulhattak s a felülvizsgálatnál átnézethettek ; abban találja az indítványában megnevezett tisztviselők ellen a legterhelőbb körülményt, hogy a második adószedő tisztség egy évtizeden át közmunka számadást nem adott, hogy 1878-tól fogva közmunka főkönyvei sincsenek lezárva, s hogy úgy ezen adószedő tiszteknek, mint általában a város pénzkezelő tisztviselői nagy részének számadási kötelezettségeik biztosítására szabályrendeletileg megkövetelt tiszti óvadékaik sem voltak a város javára biztosítva. Hogy mily rendetlenségek bukkantak még elő, szóló nem akar azokra reflektálni, de az elsorolt tények után, azt hiszi, volt elég alapja indítványa megtételére, mert a szervezeti szabályok a felügyelet és ellenőrzés tekintetében oly határozott rendelkezéseket tartalmaznak, hogy azok megtartásával ez a botrányos eset elő nem állott volna, mire nézve részletesen idézi a szervezeti szabályoknak idevágó szakaszait. A polgármesterre nézve különösen megjegyzi, hogy nem akarja felemlíteni azon dolgokat, melyek az ügyből kifolyólag nevével kapcsolatba hozattak s melyek úgy is köztudomásúak, de azt hiszi, hogy úgy a polgármesternek, mint a tanács tagjainak erkölcsi reputácziójuk megkövetelné, hogy ez ügyben tisztázzák magukat. Ajánlja tehát indítványa elfogadását, mert egyedül ez a helyes és törvényes módja annak, hogy konstatáltassék : terhel-e valakit és kit terhel a köteles felügyelet elmulasztásáért felelősség ? Garzó Imre végcéljára nézve a két indítvány közt nem talál különbséget, csak hogy az egyik indítvány egyszerűbben, a másik nagyobb ceremóniákkal akarja a vizsgálat vezetését. Nyugodjék meg a közgyűlés abban, hogy a vizsgálat egyedül a felfüggesztett adópénztári tisztség ellen vezettessék, ha azután a vizsgálat folyamán az tűrnák ki, hogy mást is terhel mulasztás, a vizsgálatot később is el lehet az ellen rendelni. Karancsi Dániel hasonló értelemben szól s azt mondja, hogy az esetet sokkal nagyobbra fújták fel a lapok, mint a minő az a valóságban. A beterjesztett "jelentések mindenkit meggyőzhettek, hogy csak kezelési rendetlenségekről van szó. Draskóczy Lajos: nem pártolja Endrey indítványát, mert az olyanokat is megtámad, akik nem vétkesek. A törvény csak a vétkeseket üldözi s itt csak két vétkes van, miért bántsuk meg a polgármestert és az egész tanácsot. Hiszen ha Endrey indítványát elfogadjuk, akkor fennakad az egész közigazgatás, mert ha a polgármestert és tanács tagjait felfüggesztik, mily bajok származhatnak abból ? Ne kövessen el tehát a közgyűlés senki iránt igazságtalanságot, ne különösen a tanács ellen, mert azt ezekért a dolgokért felelőssé tenni nem lehet. Hisz ezek a dolgok nem is ezen tanács hivataloskodásának idejéből valók, hanem korábbi keletűek ; ezekért ez a tanács nem felelhet. De ne feledjük azt sem, hogy vannak oly ügyesen véghez vitt csalások, melyeket a legéberebb felügyelet s a legélesebb szem sem lát meg. Békés megyében is volt nem rég egy eset, és csak véletlenül jöttek reá. Az Adamovics-féle eset is ilyen volt. Oly ügyes volt a csalás, hogy csak halála után s a legélesebb szem jöhetett reá. A jelenlegi esetet is ez az éles szemű tisztviselőnk fedezte fel és most azért akarjuk megbüntetni, hogy felfedezze a rendetlenségeket? S a tanácsot azért akarjuk büntetni, hogy a vétkesekkel szemben erélyesen járt el s biztosította a várost, hogy kára fedezve legyen . A tanács inkább elismerést, mint gáncsot érdemel s igy a tanács ellen vizsgálatot rendelni nem lehet. Dr. Endrey Gyula: Ragaszkodik indítványához, mert őt az előtte szólók meg nem győzték arról, hogy az ügy a közérdeknek megfelelően más módon tisztázható lenne. Hivatkozás történt a közgyűlés elé terjesztett jelentésekre. Azokat ő hiányosaknak tartja, mert nincs bennük egy szó sem a tiszti biztosítékokra nézve napfényre jött mulasztásokról, sem a közmunka pénzek kezelésénél fennforgó nagyobb mérvű rendetlenségek