Vásárhely és Vidéke, 1902. január-június (20. évfolyam, 1-52. szám)
1902-01-01 / 1. szám
1902. január 11. szám. VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE. besités napjául 9-ike tekintendő. Részletesen szabályozza azután az igazolás és az újra felvétel módjait, valamint a hatósági felebbvitel (főispán, közigazgatási ágak főnökei és tiszti ügyész) alkalmazását. Átmeneti intézkedései közül felemlítendő, hogy az új törvénynek a felebbvitel korlátozását célzó rendelkezései csak azokban az ügyekben nyernek alkalmazást, melyekben újév előtt másodfokú véghatározat még nem hozatott. A törvény 4 9 .§-aiban foglalt rendelkezések a folyamatban lévő összes ügyekre alkalmazást nyernek. A felebbviteli határidő tekintetében az 1902. jan. 1-je előtt hozott összes, bármily fokú határozatokra nézve — tekintet nélkül arra, hogy kihirdetésük vagy kézbesítésük január 1. előtt vagy azután történt-e — az eddigi szabályokat kell alkalmazni, így pl. valamely szabályrendelet ellen, melyet a községben 1901. évi deczember 17-én hirdettek ki, egész 1902. január 16-ig (beleértve még 16 ikát is) lehet felebbezni. Viszont egy 1902. január 1. előtt hozott, de pl. január 7-én kézbesített határozat ellen január 15 én túl már nem lehet felebbezést előterjeszteni. Politikai hírek: Budapest, december 31 én. Tisza Kálmán képviselőjelölt. Az abrudbánya-verespataki választókerület szabadelvű pártja gyűlést tartott, amelyen dr. Ebergényi Sándor, a kerület eddigi képviselője, bejelentette a mandátumról való lemondását és közölte ennek okait. Erre egyhangúlag elhatározták, hogy a kerület mandátumát felajánlják Tisza Kálmánnak. A választók remélik, hogy Tisza Kálmán elfogadja a mandátumot. Tisza Kálmán jelenleg gyengélkedik s igy valószínű — írja a Pol. hrt. — hogy a kerületbe gróf Tisza István országgyűlési képviselő fog leutazni, hogy atyja helyett a programbeszédet elmondja. Kossuth Ferencz állapota. Kossuth Ferencz a függetlenségi és 48 as párt elnöke Csak még egyszer ... — A „Vásárhely és Vidéke“ tárczája. — Lux Terka. Éjfél elmúlt, mikor a házmester beengedte a kapun Ninuskát. A palotája, meg a fején a kis fehér selyemkendője csupa hó volt, vagy egy jó negyedóráig állt a kapu előtt, de azért nem mert szólni a bibircses orrú vén embernek, úgyis olyan lenéző pillantásokkal szokta őt méregetni s mindig dörmög valami megjegyzést utána. Mikor felért Ninuska a harmadik emeletre s a sötétben tapogatózva megtalálta a háziasszonya konyhaajtaját, itt is megállt és vagy öt perczig nem csöngetett az ajtón. Ez is kellemetlen ajtónyitás volt. Apró, rövidlátó szemével, mint valami tűvel szurkálta végig a háziasszonya s azután végig haladva a konyhán, ahol minden istenadta éjjel ruhák száradtak az alacsony köteleken, megállt a saját szobája előtt. Ide sem szívesen jött be igy az éjszakai időben. Itt is szégyelte magát. Különben ez a szégyenkezés kettejük között a lakótársával — közös érzés volt. Zizi, a másik leány, éppen igy volt vele, ha ő jött haza éjszaka. Mert ez a két leány mindegyik azt hitte magáról, hogy ő a rosszabbik. Végre ezen az ajtónyitáson is túl volt Ninuska s belépett a közös szobájukba. A másik leány az ágyban feküdt. A szeme ki volt sírva s az éjjeli szekrényen égett a gyertya. A városi tanács megbízásából Kmetykó József főjegyző hétfőn délelőtt értekezletre hívta össze a városunkban létező összes temetkezési társulatok elnökeit és jegyzőit, hogy a nagyobb részt válságos helyzetben levő társulatok jövőjéről tanácskozzanak s a mennyiben ez lehetséges, egy társulattá olvadjanak össze. Temetkezési társulatainknak az ügye körülbelül tudva van és ismeretes városunk egész közönsége előtt, mert alig van gazdáink és iparosaink, legkiváltképen pedig szegényebb néposztályunk tagjai között csak egy olyan egyén is, ki legalább egy, de néha 5—10 ilyen társulatnak is a tagja ne volna. Ezeknek a társulatoknak a dolga különösen a közelmúlt években, a méregkeverők híres pőrének tárgyalása alkalmával foglalkoztatta élénken a közvéleményt és irányította ma— Jó estét Zizi ! — köszöntötte Ninuska. Zizi bólintott a fejével. — Jó estét Ninuska! Ninuska megállt a szoba közepén és látszott rajta, hogy zavarban van. A palotája alatt egy nagy könyvet szorongatott s szerette volna valahogy látatlanul elővenni. Megtehette volna bátran, mert a másik leány nem figyelt reá, de nem volt hozzá bátorsága s végre is kigombolta a palotáját, a könyvet az ágyára tette s a zsebéből kis csomagot vett elő. — Ezt magának hoztam, Zizi — szólt csöndesen. Zizi úgy fekve, a paplanén bontotta ki a csomagot. Két habos sütemény volt benne. Az egyikbe azonnal beleharapott. A szeme dagadt volt a sirástól, az orra vörös, de azért jó étvágya volt. Az ujját belemártogatta a sütemény habjába s azután végig nyalta. — Jól vacsoráit? — kérdezte. Ninuska intett, hogy jól s háttal állva Zizihez, vetkeződött. — Én tejet ittam — mondta Zizi s a második süteménybe is beleharapott. — Micsoda könyv az ott az ágyon ? — Biblia — felelte Ninuska vontatva s elpirult. — Kaptam. — Biblia? — csodálkozott Zizi. — Mutassa csak ! Ninuska már a fűzőjét is levetette s alsószoknyában, mezítelen vállal és egy kicsit dideregve a hidegtől, odavitte a bibliát Zizinek, állapotában már észrevehető javulás állott be, mindazonáltal orvosa, Müller Kálmán egyetemi tanár rendeletére még mindig ágyban kell maradnia. A párt ügyeit folytatólagosan maga intézi a beteg elnök. A kúriai bíráskodás. A Kúria választási tanácsa január 8-ig nem tárgyal peticziót. Az első peticzió, amit a bíróság 1902 ben tárgyal, gróf Teleky Domokos deési képviselő mandátuma ellen beadott kérvény. Osztrák tartománygyűlések. Most, hogy az osztrák Reichsrath szünetel, sőt a kimúlás veszélye fenyegeti, kettőzött figyelemmel fordul a politikai világ érdeklődése az osztrák tartománygyűlések felé, mert lehetséges, hogy rövid idő múlva ezek fogják alkotni az osztrák alkotmány roncsait. Hétfőn két tartománygyűlésen történt érdekes esemény. Az egyik a galicziai, ahol a wrescheni eseményekkel szemben újra hangoztatták a lengyelek rendithetetlen szolidaritását; a másik a stájerországi, ahol bennünket érdeklő kereskedelmi ügyek kerültek szóba. Temetkezési társulataink. — Tanácskozás a jövő teendőire nézve. — — deczember 31-én. mára az ellenőrzéssel megbízott közigazgatási hatóságoknak is a figyelmét. Nyilvánvaló lett akkor ugyanis, hogy abból a humánus czélzatból, melylyel annak idején a temetkezési társulatok megalakíttattak, nemcsak maga a nép csinált szemérmetlen és lelkiismeretlen üzérkedést, de azt csinált az alapítóknak egy része is, mikor tisztán csak azért, hogy busás és semmivel meg nem érdemelt mellékjövedelemre tegyenek szert, egyre-másra szervezték és alapították ezeket a társulatokat, anélkül, hogy azoknak jövőjével és a tagok érdekeivel olyan mértékben gondoltak volna, amint az elengedhetetlen kötelességüket kellett volna képezze. A méregkeverők hírhedt perének a tárgyalásai során lettek nyilvánvalóvá azok a szédelgésszerű üzérkedések, melyeket egyes kapzsi emberek a mások, legtöbbnyire saját rokonaik életére folytattak, beíratva hozzátartozóikat 5—6—10 társulatba is, hogy haláluk esetén pénzhez, minél nagyobb összeghez jussanak. És a társulatok elnökségei, kiknek szolgái a házaló vitéczek szerepét töltötték be, minden utánjárás és minden skrupulozitás nélkül vették fel a jelentkező tagokat, mert a társulatok csak kellő számú taggal voltak képesek fentartani magukat s nekik is annál nagyobb volt a jövedelmük, minél több volt a tagok száma. Ilyen mód aztán annyira elszaporodtak a társulatok, hogy a szükséges számban tagok már nem igen akadtak , mert az alapszabályok gyarlósága következtében a kellő időben tartalék-alapról nem gondoskodtak, ellenben a számfölötti tagok száma, — kik összes járulékaikat befizetvén, a társulat költségeihez hozzájárulni nem voltak kötelesek, — folyton szaporodtak, közelnek látszott azon idő bekövetkezése, midőn már a társulatok kötelességeiknek megfelelni nem lesznek képesek s menthetetlenül bekövetkezik a szégyenletes bukás, a minthogy ez bekövetkezett a kiházasitó egyleteknél, is melyek hasonló alapon és módon keletkeztek. Maga a belügyminiszter volt az, aki a város hatóságának figyelmét felhívta a — Jézusom! — mondta ez — milyen gyönyörű. Ninuska felkuporodott a Zizi ágyára, a gyertyatartót a paplanra tették és elkezdték nézegetni a bibliát. Értékes, nagy illusztrált mű volt, régi mesterek képeinek szines metszeteivel s a két leány lázas kíváncsisággal forgatta a lapokat. — Nézze — mutatott Zizi egy képre, amely Rafaelnek „Madonna del Granduea“ festménye volt — ez hasonlít a mi oltárképünkhöz, ami otthon van. Ninuska amióta hazajött, most nézett először Zizire. — Hát magának mi baja? van — kérdezte csodálkozva, amint észrevette a társa kisírt szemét. — Óh, — felelte Zizi s két könycsepp a szeméből épp a Madonna fejére hullt — én velem valami történt. — Mi ? — kérdezte Ninuska s az ágy lábának vetve derekát, a térdeit keresztül fogta a kezével s úgy nézett Zizire. Zizi sóhajtott s a gyertyatartót visszatette az éjjeli szekrényre s azután lefeküdt a párnáira. — Haza megyek az anyámhoz — mondta szomorúan s a szemei újra megteltek könynyel. Ninuska a fejét rázta, ezzel jelezve, hogy semmit sem ért. — De hát hogy és mikor jött ez a gondolata ? Zizi sóhajtott. — Csak ma délután határoztam el magamat. Mikor a próbáról jöttem hazafelé.