Vásárhely és Vidéke, 1902. január-június (20. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-01 / 1. szám

1902. január 1­­1. szám. VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE. besités napjául 9-ike tekintendő. Részletesen szabályozza azután az igazolás és az újra felvétel módjait, valamint a ha­tósági felebbvitel (főispán, közigaz­gatási ágak főnökei és tiszti ügyész) alkal­mazását. Átmeneti intézkedései közül felemlítendő, hogy az új törvénynek a felebbvitel korlátozását c­élzó rendelkezései csak azokban az ügyekben nyernek alkalma­zást, melyekben újév előtt másodfokú vég­határozat még nem hozatott. A törvény 4­ 9 .§-aiban foglalt rendelkezések a folyamatban lévő összes ügyekre alkalmazást nyernek. A felebbviteli határidő tekintetében az 1902. jan. 1-je előtt hozott összes, bármily fokú határozatokra nézve — te­kintet nél­kül arra, hogy kihirdetésük vagy kézbesítésük január 1. előtt vagy azután történt-e — az eddigi szabályokat kell alkalmazni, így pl. valamely szabályrendelet ellen, melyet a köz­ségben 1901. évi deczember 17-én hirdettek ki, egész 1902. január 16-ig (beleértve még 16 ikát is) lehet felebbezni. Viszont egy 1902. január 1. előtt hozott, de pl. január 7-én kézbesített határozat ellen január 15 én túl már nem lehet felebbezést előterjeszteni. Politikai hírek: Budapest, dec­ember 31 én. Tisza Kálmán képviselőjelölt. Az abrud­­bánya-verespataki választókerület szabadelvű pártja gyűlést tartott, a­melyen dr. Ebergé­­nyi Sándor, a kerület eddigi képviselője, be­jelentette a mandátumról való lemondását és közölte ennek okait. Erre egyhangúlag elha­tározták, hogy a kerület mandátumát fel­ajánlják Tisza Kálmánnak. A választók re­mélik, hogy Tisza Kálmán elfogadja a man­dátumot. Tisza Kálmán jelenleg gyengélke­dik s igy valószínű — írja a Pol. hrt. — hogy a kerületbe gróf Tisza István ország­­gyűlési képviselő fog leutazni, hogy atyja helyett a programbeszédet elmondja. Kossuth Ferencz állapota. Kossuth Fe­­rencz a függetlenségi és 48 as párt elnöke Csak még egyszer ... — A „Vásárhely és Vidéke“ tárczája. — Lux Terka. Éjfél elmúlt, mikor a házmester be­engedte a kapun Ninuskát. A palotája, meg a fején a kis fehér selyemkendője csupa hó volt, vagy egy jó negyedóráig állt a kapu előtt, de azért nem mert szólni a bibircses orrú vén embernek, úgyis olyan lenéző pillantásokkal szokta őt méregetni s mindig dörmög valami megjegy­zést utána. Mikor felért Ninuska a harmadik eme­letre s a sötétben tapogatózva megtalálta a háziasszonya konyhaajtaját, itt is megállt és vagy öt perczig nem csöngetett az ajtón. Ez is kellemetlen ajtónyitás volt. Apró, rövidlátó szemével, mint valami tűvel szur­kálta végig a háziasszonya s azután végig haladva a konyhán, ahol minden istenadta éjjel ruhák száradtak az alacsony köteleken, megállt a saját szobája előtt. Ide sem szívesen jött be igy az éj­szakai időben. Itt is szégyelte magát. Külön­ben ez a szégyenkezés kettejük között a lakótársával — közös érzés volt. Zizi, a másik leány, éppen igy volt vele, ha ő jött haza éjszaka. Mert ez a két leány mindegyik azt hitte magáról, hogy ő a rosszabbik. Végre ezen az ajtónyitáson is túl volt Ninuska s belépett a közös szobájukba. A másik leány az ágyban feküdt. A szeme ki volt sírva s az éjjeli szekrényen égett a gyertya. A városi tanács megbízásából Kmetykó József főjegyző hétfőn délelőtt értekezletre hívta össze a városunkban létező összes te­metkezési társulatok elnökeit és jegyzőit, hogy a nagyobb részt válságos helyzetben levő társulatok jövőjéről tanácskozzanak s a mennyiben ez lehetséges, egy társulattá olvadjanak össze. Temetkezési társulatainknak az ügye körülbelül tudva van és ismeretes városunk egész közönsége előtt, mert alig van gaz­dáink és iparosaink, legkiváltképen pedig szegényebb néposztályunk tagjai között csak egy olyan egyén is, ki legalább egy, de néha 5—10 ilyen társulatnak is a tagja ne volna. Ezeknek a társulatoknak a dolga különösen a közelmúlt években, a méregkeverők híres pőrének tárgyalása alkalmával foglalkoztatta élénken a közvéleményt és irányította ma­— Jó estét Zizi ! — köszöntötte Ni­nuska. Zizi bólintott a fejével. — Jó estét Ninuska! Ninuska megállt a szoba közepén és látszott rajta, hogy zavarban van. A palotája alatt egy nagy könyvet szorongatott s sze­rette volna valahogy látatlanul elővenni. Megtehette volna bátran, mert a másik leány nem figyelt reá, de nem volt hozzá bátor­sága s végre is kigombolta a palotáját, a könyvet az ágyára tette s a zsebéből kis csomagot vett elő. — Ezt magának hoztam, Zizi — szólt csöndesen. Zizi úgy fekve, a paplanén bontotta ki a csomagot. Két habos sütemény volt benne. Az egyikbe azonnal beleharapott. A szeme dagadt volt a sirástól, az orra vörös, de azért jó étvágya volt. Az ujját belemárto­gatta a sütemény habjába s azután végig nyalta. — Jól vacsoráit? — kérdezte. Ninuska intett, hogy jól s háttal állva Zizihez, vetkeződött. — Én tejet ittam — mondta Zizi s a második süteménybe is beleharapott. — Mi­csoda könyv az ott az ágyon ? — Biblia — felelte Ninuska vontatva s elpirult. — Kaptam. — Biblia? — csodálkozott Zizi. — Mutassa csak ! Ninuska már a fűzőjét is levetette s alsószoknyában, mezítelen vállal és egy ki­csit dideregve a hidegtől, odavitte a bibliát Zizinek, állapotában már észrevehető javulás állott be, mindazonáltal orvosa, Müller Kálmán egyetemi tanár rendeletére még mindig ágy­ban kell maradnia. A párt ügyeit folytatóla­gosan maga intézi a beteg elnök. A kúriai bíráskodás. A Kúria választási tanácsa január 8-ig nem tárgyal peticziót. Az első peticzió, a­mit a bíróság 1902 ben tárgyal, gróf Teleky Domokos deési képviselő mandátuma ellen beadott kérvény. Osztrák tartománygyűlések. Most, hogy az osztrák Reichsrath szünetel, sőt a kimú­lás veszélye fenyegeti, kettőzött figyelemmel fordul a politikai világ érdeklődése az osz­trák tartománygyűlések felé, mert lehetséges, hogy rövid idő múlva ezek fogják alkotni az osztrák alkotmány roncsait. Hét­főn két tartománygyűlésen történt érdekes esemény. Az egyik a galicziai, a­hol a wrescheni eseményekkel szemben újra han­goztatták a lengyelek rendithetetlen szolida­ritását; a másik a stájerországi, ahol bennünket érdeklő kereskedelmi ügyek ke­rültek szóba. Temetkezési társulataink. — Tanácskozás a jövő teendőire nézve. — — deczember 31-én. mára az ellenőrzéssel megbízott közigazga­tási hatóságoknak is a figyelmét. Nyilvánvaló lett akkor ugyanis, hogy abból a humánus czélzatból, melylyel annak idején a temet­kezési társulatok megalakíttattak, nemcsak maga a nép csinált szemérmetlen és lelkiisme­retlen üzérkedést, de azt csinált az alapítóknak egy része is, mikor tisztán csak azért, hogy busás és semmivel meg nem érdemelt mel­lékjövedelemre tegyenek szert, egyre-másra szervezték és alapították ezeket a társulato­kat, a­nélkül, hogy azoknak jövőjével és a tagok érdekeivel olyan mértékben gondoltak volna, a­mint az elengedhetetlen kötelessé­güket kellett volna képezze. A méregkeverők hírhedt perének a tárgyalásai során lettek nyilvánvalóvá azok a szédelgésszerű üzérke­dések, melyeket egyes kapzsi emberek a mások, legtöbbnyire saját rokonaik életére folytattak, beíratva hozzátartozóikat 5—6—10 társulatba is, hogy haláluk esetén pénzhez, minél nagyobb összeghez jussanak. És a társulatok elnökségei, kiknek szolgái a há­zaló vitéczek szerepét töltötték be, minden utánjárás és minden skrupulozitás nélkül vették fel a jelentkező tagokat, mert a tár­sulatok csak kellő számú taggal voltak ké­pesek fentartani magukat s nekik is annál nagyobb volt a jövedelmük, minél több volt a tagok száma. Ilyen mód aztán annyira elszaporodtak a társulatok, hogy a szükséges számban ta­gok már nem igen akadtak , mert az alap­szabályok gyarlósága következtében a kellő időben tartalék-alapról nem gondoskodtak, ellenben a számfölötti tagok száma, — kik összes járulékaikat befizetvén, a társulat költ­ségeihez hozzájárulni nem voltak kötelesek, — folyton szaporodtak, közelnek látszott azon idő bekövetkezése, midőn már a tár­sulatok kötelességeiknek megfelelni nem lesz­nek képesek s menthetetlenül bekövetkezik a szégyenletes bukás, a minthogy ez bekö­vetkezett a kiházasitó egyleteknél, is melyek hasonló alapon és módon keletkeztek. Maga a belügyminiszter volt az, a­ki a város hatóságának figyelmét felhívta a — Jézusom! — mondta ez — milyen gyönyörű. Ninuska felkuporodott a Zizi ágyára, a gyertyatartót a paplanra tették és elkezdték nézegetni a bibliát. Értékes, nagy illusztrált mű volt, régi mesterek képeinek szines metszeteivel s a két leány lázas kíváncsisággal forgatta a la­pokat. — Nézze — mutatott Zizi egy képre, amely Rafaelnek „Madonna del Granduea“ festménye volt — ez hasonlít a mi oltárké­pünkhöz, ami otthon van. Ninuska amióta hazajött, most nézett először Zizire. — Hát magának mi baja? van — kér­dezte csodálkozva, amint észrevette a társa kisírt szemét. — Óh, — felelte Zizi s két könycsepp a szeméből épp a Madonna fejére hullt — én velem valami történt. — Mi ? — kérdezte Ninuska s az ágy lábának vetve derekát, a térdeit keresztül fogta a kezével s úgy nézett Zizire. Zizi sóhajtott s a gyertyatartót vissza­tette az éjjeli szekrényre s azután lefeküdt a párnáira. — Haza megyek az anyámhoz — mondta szomorúan s a szemei újra megtel­tek könynyel. Ninuska a fejét rázta, ezzel jelezve, hogy semmit sem ért. — De hát hogy és mikor jött ez a gondolata ? Zizi sóhajtott. — Csak ma délután határoztam el magamat. Mikor a próbáról jöttem hazafelé.

Next