Vásárhely és Vidéke, 1904. január-június (22. évfolyam, 1-81. szám)
1904-01-03 / 1. szám
1904. január 3. VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE Országgyűlés. — A képviselőház ülései. — Budapest, január 2-án. Az obstrukcziós parlamenti esztendőben szerdán volt az utolsó tanácskozási nap Sok reményt fűztek ehhez a naphoz. Hitték, hogy az év utolsó napjával befejeződik az obstrukczió is s az ország végre fölszabadul abból a bizonytalan állapotból, amelyben gazdasági károsodásunkat már is érzékenyen viseljük ; de hát az obstruálók nem akarnak a helyes útra térni s az üres szalmacséplést átvitték az uj esztendőre is. Az ülés jegyzőkönyvitával kezdődött. Báró Ka a savor kifogásolta a jegyzőkönyv egyik passzusát. Az ülés elején terjesztette elő Nyegre László a gazdasági bizottság jelentését Jakabffy István volt képviselőnek (akinek mandátumát Konkoly-Thege Miklós javára megsemmisítette a Kúria) képviselői tiszteletdíjára nézve. A bizottság a napidíjakat visszaköveteli. Ezen előzmények után az obstuáló csoport tagjai határozati javaslataikat indokolták meg. Az első szónok Csávoiszky Lajos volt, aki malicziózus célzattal szemelvényeket olvasott fel azoknak az ellenzéki szónokoknak a beszédeiből, akik a szakadatlan harczot hirdették a magyar vezényleti nyelv érdekében. Csávolszkynak figyelmes hallgatója volt Olay Lajos, aki később személyes kérdés czímén tiltakozott is Csávolszky czélzatossága ellen. " Zárószó jogával éltek még Várady I Károly és Molnár Jenő. Egyik sem mon- s dőli semmi újat. Az ülés végén az interpellácziókra ke- írült a sor. Báró Solymossy Ödön az adóreform törvényjavaslat mielőbbi beterjesztését ,és a kateszteri becslések sürgős kiigazítását íérte a pénzügyminisztertől. Szluha István a kerületében tapasztalt közigazgatási visszaélések orvoslására hívta fel a belügyminiszter figyelmét. Udvary Ferencz és Szederkényi Nándor az olasz kereskedelmi és földmivelésügyi minisztert, Lovászy Mártonnak a görög keleti szerb egyház körében tapasztalt visszaélések tárgyában tett interpellácziója után a miniszterelnök beterjesztette az állami számvevőszéknek az 1902. évi zárszámadásokra vonatkozó jelentését, majd az elnök boldog Budapest, január 2. A Kossuth-párt tagai közül vagy 20-an gyűltek össze január 1-én délelőtt fél 10 órára a pártkörben, a honnan Kossuth Ferencz pártelnök lakására hajtatta. Thaly Kálmán beteg lévén, Babó Mihály üdvözölte röviden Kossuthot. Kossuth Ferencz látszasan válaszolt. Visszapillantást vetett « elmúlt évre s ama nézetét hangoztatta, hogy a bécsi körök csak azért dobták a magyar politikai világba a katonai kérdést, hogy" Magyarország figyelmét eltereljék a közgatasági kérdésekről. A kiegyezésről is sokat beszél s hangoztatta az önálló vámterületet. A"-Kossuthpárt legutóbbi magatartásáról is megemlékezett. Elmondotta, hogy a küzdelme nem hagyták abba, csak a rendkívüli esközök alkalmazást ejtették el, őket mindenkor készen találják az ország önállóságának kivívására. Hívei megéljenezték. Dr. Nagy Emil üdvözölte meg Kossuthot a kültagok nmében, mire Kossuth röviden válaszolt. Részletesebb tudósításunk a tisztelgésről a következő : Bakó Mihály üdvözlő beszédében a következőket mondta : E jöttünk hozzád azét hogy kifejezést adjunk irántad érzett tiszteletünk, szeretetünk és nagyrabecsülésünkmk és azért, hogy meghajtsuk előtted az elimerés zászlóját azért a nemes buzgalomét amelylyel az elmúlt évben is szolgáltad hazánk szent ügyét. A harcz és sikere fölött ítélni fog a történelem, azt azonban már most meg lehet állapítani, hogy felrázta az alvó közvéleményt és tudatára ébresztette annak, hogy a 67-iki alapon a nemzet önállóságát megvalósítani nem lehet. Én és az a párt, amely előtted küldöttségileg megjelent, azt kívánjuk, hogy ebben az új esztendőben legyen erőd, kitartásod és türelmed a harczhoz és lobogtatni fennen azt a zászlót, amelyre a haza függetlensége van írva. A jövőbe pillantva, szemeink előtt egy óriás terület tárul fel. A függetlenségi párt újéve. — Tisztelgések Kossth Ferencznél. — melyen azenyagi és erkölcsi önállóságáért át kell vívnia. Értem a gazdaságis kérdését, melynek megoldása a vár és értem a véderőjavaslat melyet előbb-utóbb nemzeti szek kell intézni. Legyen ezen áldása den, melyben az a jelszavad : El küzdelemre, hogy a haza nagy, doldog és független legyen! Az É meg nekünk és szeretett hazánkinzés) Ezután Berecz a következőképp válaszolt Kedves! Kszönöm, hogy eljöttetek bizonymni írről, hogy az a barátság és amely minket egymáshoz csatol, nenne az aligmult küzdelem teljes évi és hogy szilárdul áll pártunk elveinn talán s egységesen a honfi-érzelmezterőben, a lelkesedésben és a a honpolgári érzelmekben, melyell tetterő és lelkesedés csak romboló jogvédő és jogszerző eszközöl Hazánk fülnek kivívása egy oly feladat, amelt úgy teljesíthetünk, ha folyvást építi hosem rombolunk ; és úgy, ha a nevét és lelkesedését nem pazaroljuk érinti lehetetlenségekre. Az alig nehéz megpróbáltatásokat rótt nem és pártunkra, a nemzet is kiált a próbáltatásokat és pártunk is. A nemzetre az elmúlt év nem volt meddő, mert bizonyult be az harminchat év , az erős nemzeti akarat vissza tud az eddig legyőzhetetlennek hitt a hatalom támadását. A párt nagyza ideig használta a parlamenti fan kivételes fegyverét, de csak addigra megvolt a lehetőség, ha nem is gy a valószínűség, czélt érhetni. A küzdelemen a kitűzött czél szorosan összeválatásunkkal és elveink összességével az volt, hogy megmentsük a szegem szenvedő országot új és nagyobbat véradótól. A küzdelem, midőn harczunk első czélját miadt elértük, a felébredt nemzeti akarat halmazkodtunk, bár a kitűzött czél, nem volta daczára, annyiból nem vágóé elveinkkel, hogy a magyar vezény- gálati nyelv az önzó magyar hadik, a mi tulajdonképpen elvünknek cg kiragadt része. Ami az egédeknet illeti, alig lehet elzárkózni a tevés elől, hogy ezt ez tudatosan idélő azok, akik a nem- Smddlozzatok! Az élet bús, az élet szomorú, Tövisből ítészül itt a koszorú. Bolyongunk siva pusztaságon át ködben, viharban, mind tovább, tovább. Utunkra csak egy kis csillag ragyog, Viraszszatok és imádkozzatok! Közöttünk minden rejtélyes, csodás, Az élet, a halál, a változás, Haragos hullám, rügyező faág, Szerelem, gyűlölet, csodák, csodák! Mi czéljuk? Miért vannak? Mélyen nagy titok, Viraszszatok és imádkozzatok! Végezzük és még alig kezdtük el, A sors vihar, az ember csak pehely, Ma fenn vagyunk és holnap odalenn, Nem látjuk egymást többé sohasem. Vagy láthat az, ki egyszer már halott ? Viraszszatok és imádkozzatok! Az elme véges, Isten végtelen. Ő, az erősség, mi, a félelem. Nem látunk át rejtelme fátyolán, Vagy egykor, túl az életen, talán. De majd, ha ott kell állatnunk, ha ott! — Viraszszatok és imádkozzatok! Endrédi Sándor, uj esztendőt kivon a a képviselőknek, az esztendő utolsó ülést a jobboldal éljenzése mellett berekesztette. Akáczfás ut. — A „Vásárhely és Vidéke“ tárczája. — Irta: Almásy Gyula. Karácsony hetében elkezdett esni a hó. Siintő, nagy szél hordta: egy-két óra alatt betakarta a fekete földet. Vakító hómező lett a határ a tanyától le a faluig. Nagyanyó köhécselve az ablakból nézte. A hótól csillogó fák alatt az út a faluba vezet. Tavaszszal arrafelé ment szégyenbe az öreg gazda. Búcsút se mondott. Csak érintetlenül maradt reggel az asztalra tett kenyér és estvéren, hosszú esztendők óta először, egyedül pihent le a nagyanyó. A tanyákra járó emberek hozták a híreket: — Az asztalos Nagyné csavarta el a fejét öreg korára. Négy embert már kiénekeltetett a köpönyeges temetéssel, most az az öreg gazdára vetette a szemét. Hogy vájná ki a holló ! Nagyanyó csak törülgette köténye csücskével a szemét. — Öreg napjaira kellött neki meggabalyodni. Hát nem ég ki a szeme világa, falu csúfjának lenni! . . . Az emberek fejüket bólingatva mentek tovább. Az asszonyok még mosolyogtak is a dologhoz. A faluban ritkán esnek meg beszédre érdemes dolgok. Két kézzel kaptak most a pletykán. Nagyanyóként beleszokott az özvegyi étetbe, a meg a kis darabka föld nem kura nevelt telkezve. Nem bolygatható, ki belőlüksége se nagyon volt rá. Vasaz aszttfagynénak cserépzsindelyes sza a szepén. A öldet kárendába, maga pedig behuzódit az cseléddel a kis házikóba. Szomorú, csönött a kis kunyhó környéke. A körege süket volt. Nagyanyó igy szótlan! Itt az udvaron meg a ház környtén , jobban elkomolyodott, ha a falubi vezutra tévedt néha a nézése. Ilyenkivöl szorult a keze s mintha megátkozta -0 a falut. Vagy azt a két sor akáczfája lehuzódott a kis házikótól a falui. Mikor biucskos, esős ősz, nagyanyó beült az e mögé s az ablakon kekeresztül nőfalu tornyát. A kemencze mögött dörmönződott meg az öreg béres. Szent Pedolia: miért hozta a végnélkül tartó esőlog volna még lenn a kertben. Nagyanyuról-napra csak a faluba vezető utat nézetében az olvasót morzsolgatta s a letörölt a szeméről egy könnyet. Az fnlizfás átkozott ut nem tűnt el a szénit egy pillanatra sem. Sok évve elzt a nagy lombos akáczfák alatt vitték mek egymásután gyermekeit. Azután érit egyet. Piros képű, ringó csipejű, mbru keblű, erős leány volt. Három fátüssesége. Nagyanyj hog visszaemlékezett rá, 1. szám.