Vásárhely és Vidéke, 1905. január-június (23. évfolyam, 1-79. szám)
1905-01-01 / 1. szám
1905. január 1. VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE. csábításának; most, csak ez egyszer tudjon a nemzet igazán erős lenni; most tudjon elutasítani magától minden kisértést, nem hallgatva másra, mint hazafisága szavára, magyar meggyőződésére és nem tekintve mást, csak a hazát és azokat a veszedelmeket, melyek a hazát fenyegetik! Ha igy lesz — és mi hiszszük, hogy igy lesz — hiába a bécsi kamarillának minden mesterkedése, minden cselszövése, minden ördögi praktikája, minden alattomos munkája, mert a magyar nemzeté lesz a diadal. Tegye mindenki a kötelességét! Tisza a királynál. Az a tény, hogy Tisza még szerdán este elutazott Bécsbe, hogy kihallgatásra menjen a királyhoz, még a saját párthívei nagy részénél is meglepetést keltett, minthogy egy szó se hallatszott Tiszának ilyen utazási tervéről. A kormánypárti táborban nyugtalanság is támadt, mikor hire terjedt, hogy Tiszával együtt elment Bécsbe Khuen-Héderváry, sőt báró Fejérváry Géza is és hogy ezt az utazást kedden délelőtt báró Beck vezérkari főnöknek, a kamarilla fejének és Tisza legerősebb protektorának, a királynál történt hosszabb kihallgatása előzte meg. Báró Skerecz Iván, a miniszterelnök titkára azt telefonálta Bécsből a szabadelvű pártba: — Minden rendben van. Január negyedikén a király trónbeszéddel berekeszti az országgyűlést. Bécsi tudósítók jelentése szerint gróf Tisza István délelőtt hosszasan tárgyalt Khuen-Héderváryval. Déli tizenkét órakor a miniszterelnök elment a királyhoz és mintegy félóra hosszáig volt audienczián. Desperáczió a kormánypártban. A kormánypárti klub látogatói beszélik, hogy már nem csupán levertség és csüggedés, hanem valóságos desperáczió vett erőt a szabadelvű párt túlnyomó részén. Nagy izgatottsággal lesik a Bécsből érkező híreket. Egy csoport a hatvanhetes alapot félti; ez azon a híren döcrcent meg, hogy az ellenzéki pártok szövetsége fúzióvá változik. Tisza legintimebb gárdáját leszámítva, a többiek most már mind szánják-bánják, hogy ennyire hagyták fejlődni a dolgokat. — Katasztrófa előtt állunk! — mondogatják egymás között. A trónbeszéd. Szinte komikus, hogy az ijedtség és a kapkodás már a Tisza-klikk fejét is egészen megzavarta. Akik néhány nappal ezelőtt még hangosan hirdették, hogy a király a trónbeszédben keményen meg fogja lecrkéztetni az ellenzéket, ma már arra kapacitálják Tiszát, hogy a dörgedelmes trónbeszédet ne a királylyal mondassa el, hanem maga olvassa föl. Ezt a hirtelen változást az a hír okozta, hogy az ellenzék tömegesen fölvonul a trónbeszéd meghallgatására és közbeszólás alakjában szemtőlszemben megmondja a királynak, hogy e sküszegé s nek tartja az ex-lexben való föloszlatást. Tiszáék körében félnek attól, hogy ez az inczidens befolyást gyakorol a rosszul informált király felfogására. Tisza egyelőre nem hajlandó engedni a kapacitácziónak. Mert valóban furcsa volna ilyesmit megmondani a királynak, mikor azzal áltatják őt, hogy dorgatóriuma lesújtó hatással lesz az ellenzékre. Mindazonáltal foglalkoznak a kérdéssel s még nem lehet tudni, hogy a király csakugyan személyesen fogja-e berekeszteni az országgyűlést, vagy csak miniszterelnöke útján fog-e majd szólni „kedvelt hivei“-hez. Napraforgók. — A „Vásárhely és Vidéke“ tárczája. — Irta: Gelsei Biró Zoltán. Jámbor Kis Mihály, a „paraszti, földhöz ragadt szegény zsellérember volt. Az alsóvégen a legrongyosabb viskóban nyomorgott kilencz apró gyermekével. Már napok óta nem volt egy száraz darab kenyér sem a háznál, úgy esett tehát neki, mint az égi mama, mikor a nagyságos bethléri és tabajdi Tabajdhy Ábrahám uraság igy szólt hozzá, nagy kaczagva : — Kellene-e sok pénz, paraszt? Mert a nagyságos urnák volt sok, háromezer hold öröklött humusz földje a Bácskában. Úgy tánczolt az egész falu, ahogy ő fütyült. Ő pedig egyebet sem tett, mint fütyült. Fütyülte a vagyonát, hisz volt elég. Iskolákat nem tanult, mert minek annak a tudomány, a kinek a Bácskában háromezer hold földje van? Ellenben „passziózott” kénye-kedve szerint. Volt sok bolondos stiklije, amiről megyeszerte széltében-hosszában beszéltek. Most is valamin törte a fejét, mikor a fényes négyes hintóval hirtelen megállt Jámbor Kis Mihály viskója előtt és megszálította a szederfa alatt búslakodó rongyos parasztot. A szegény paraszt szeme fölvillant. Nagy alázatosan levette süvegét és felsóhajtott : — Hej, nagyságos jó uram ! Ha az a jó isten adna . . . — Az ugyan nem ad, — kaczagott Ábrahám uraság — mert annak egy fabatkája sincs. A pénzt nem az isten, az urak találták ki. (— Hunczut is volt a ki kitalálta, — gondolta a paraszt, de nem merte mondani.) — Ha nem adok én, paraszt! — Jaj, az isten is áldja meg — hálálkodott a szegény Mihály. Tabajdhy úr azonban intett a kezével: — Hagyd el, nem megy ám ingyenben . . . — Parancsoljon velem a nagyságos úr, megteszek én mindent a világon. Az uraság gondolt egyet és szokása szerint egy nagy bolondságot. — Mennyiért állnál ki egy pofont? — kérdő kaczagva. A paraszt szeme egy sötétet villant. Összeránczolta homlokát és fojtott gyűlölettel pillantott a gőgös úrra. Szegény zsellérember volt, de megirtózott ettől a gyalázatos ajánlattól. Megrázta a fejét és haragosan mormogta: — Semmiért uram ! Ábrahám úr kaczagott, azután lekiáltott a hintóból: — Ezer forintért sem? — Azért sem. — Tízezer forintért sem? A rongyos viskóban a gyerekek elkezdtek sivalkodni. A paraszt harapott egyet a szája szélén és komoran szólt: — Megkapnám azt e tízezer forintot ? Ábrahám úr gőgösen nézte végig a — Tabajdhy urasággal beszélsz, paraszt! — Hát jó, — kiállom! zsellért. Tabajdhy lián mánet is bánta a bolondos ajánlat-edzdig nagyon haragosan nézett leszállt a hintóról és odaállt a zsellér . Jó, ha negyet ötök. Ha egy „jaj”-szót kihozz, elvetttd a tízezer forintot. -- Állim, mormon zsellér. Ez penigsze vart Ábrahám urnak oly ruzziáczélizi vdának, hogy képes lett volne e félkő löeperni egy bikát. Ez az aczz suhme, a levegőben és sújtott iatos ódiással Jámbor Kis Mihály zsebrezár A zsellér rántoronle figait összeszorkotta. — Ki áll még gyi — Még tér fonté— forogta a zsellér és össziitotttöl. — Áll! Az uras másodtor ujtot. Jámbor Kis Mihály etizetétel ;i esitt a szederfának. De én f-táp,odd s most már ő mondtilkospillasal — No jegye! ( Ábrahált fölmf ezés tenyerét és odaütötte almáit^&Ette már végig terült a m Bika ( A ninpszáá i^alkodva. futott ki a vbóliWj rok. Oda borultak íz ikrái? ^ 3 mozdulatlan vet, t eg r-A ,ajrisszi,s'W, ' népe is. HaragosmPgásttr®TÍ ág körül, mikor avamegy.* T ur jónak látta bigrani elvaglatói a A függetlenségi eszmék hódítása. — Apponyiék és Ugronék a Kossuth-pártban. Budapest, deczember 31-én. A magyar közélet nagyjelentőségű események előtt áll. Arról van szó, hogy Apponyi Albert gróf a maga egész táborával belép a függetlenségi és 48-as pártba és példáját a szövetkezett elllenzék túlnyomó nagy része követi. A nemzet ellen intézett támadások hatása tehát abban az örvendetes eredményben nyilvánul meg, hogy előbb szövetkezésre, azután pedig egyesülésre indítja az ellenzék különböző csoportjait. Létrejö egy nagy, egységes ellenzéki tábor, 48-as függetlenségi alapon, mely azután fokozott erővel, a siker alapos reményével veszi fel a küzdelmet a nemze nagy czéljainak megvalósításáért. Apponyi Altert gróf nem tegnap óta foglalkozik ezzl az eszmével. Az ő álláspontja már régól az, hogy ha bebizonyul, hogy a 67is alapon nem lehet előre vinni a nemzt ügyét és nem lehet megteremteni a valós nemzeti, állami és előfeltételeit, akkor szakítani kell ezzel az alappal és rá kell térni arra az alapra, mely magába öleli nemzet összes történelmi törekvéseit és melyhez a magyar nép nagy tömegei szivü egész melegével ragaszkodnak. Ennek kérdésnek a tűzfóliája a legutóbbi évekt lefolyt nemzeti mozgalom volt, mely az a tanulságot ejtette magában, hogy leh ugyan a pillnatnyi kényszerhelyzet hab alatt a nemzet javára egyes elszigetelt ományokat kisikarni, de a hatalmi körök nemzeti fejldés iránya elől általánossá t. legmrevebben elzárkóznak, sőt ment elkövetők, hogy a jövőben még ailyen „kicsanrás” is lehetetlenné váljék, legutóbbi papok ese "ményei pedig,áitszik, bizonyítják, hogy a hatalom a szeti fejlőés meggátlása végett még a fénysértótől sem riad vissza, csak hogy itörje és lehetetlenné tegye a nemzeti tivésel kbontakozását és előrehaladását. A nemzeti lélemnyiel régi, hő vágya teljesül akkor mikor a nagy egyesülés végbemegy. Itáliában, a nemzeti eszmék táborában ma magar közélet jeleseit, a nagy neműi inogneziát és a nép számos millió az mtinek oly nagy összehalmozása e mely idegül szolgál a sikkerre és lerontza a baboát, hogy a kormányképesség i a állapon lelhető föl. A nem ikara’ az és semmi más a mi kormosát nyújt, vagy vesz és ennek a besüléseképpen az a 1. szám.