Vásárhelyi Hiradó, 1902. augusztus (3. évfolyam, 131-156. szám)
1902-08-01 / 131. szám
1902. augusztus 1. VÁSÁRHELYI HÍRADÓ. 131. szám. tól. Most, hogy aratással vannak elfoglalva, a libák őrzését a 8 éves Rozália és 5 éves Teréz nevű kis leányukra bízták. Múlt hó 28-án este 7 óra körül a libák a Körös folyón úszkáltak s a két kis leány, hogy onnan a libákat értéritsék a parthoz kikötve lévő ladikot eloldották, beleültek s Róza evezett a libák után. Alig evezett azonban 3—4 métert kifelé a libák után, amidőn sikoltozni kezdettek, mert a rozoga ladik fenekén lévő nagyjukon erősen folyt befelé a viz s nem birt visszafelé sem evezni. Mire a szülők és aratók a segélykiáltásra oda értek, a két kis leány elmerült a Kurcza habjaiba. Hullájukat másnap fogták ki. Minthogy vétkes gondatlanság esete látszik fenforogni, a szülők ellen a vizsgálatot megindították. A köznép Istenverésnek tulajdonítja ezt az esetet, mert Kamasz János a múlt héten öreg ősz apa, Valkai Mihály ellen kaszával merényletet követett el. A mostohaapa, Barcelonából írják, hogy a kis Monnier Blanche esetére emlékezteti az alábbi leányka, akit szülei sötét szobába zárva 15 esztendeig kegyetlenül gyötörtek és teljesen elzártak a külvilágtól. A boldogtalan leány most 25 éves , Mercedes Ferrannak hívják. A szegény leánynyal valószínűleg azért bántak ily kegyetlenül szülei, mert a mostohaanyja nagyon gyűlölte ártatlan mostoha gyermekét, aki tulajdon annyjánál sem részesült védelemben. Egy bárókisasszony regénye. Hétfőn este a Lánchídon egy bársonyszalagos nagy női szalmakalapot lelt a rendőr. Több szemtanú elbeszélése szerint az egy fiatal, szép világos szőkehajú nőé volt, aki azt ledobva a hídra, beugrott a Dunába. A kalap tulajdonosa, mint most kiderült, baronesse A,deline von Neuheim, egy tönkrejutott porosz bárói család 17 éves tagja, aki két héttel ezelőtt szökött el egy berlini pensionból, ahol rosszul bántak vele. Budapesten előbb a Központi Szállóban, majd később a Király-utczai Elite-ben lakott, nagy nyomorral küzdve. Az Elite-ben levő dalcsarnok jószívű artistái tartották már napok ■óta a szerencsétlen leányt, aki e hó 23-án délután 3 órakor — mivel lakásbérét csak addig fizette ki — eltávozott a szállóból s öngyilkossá lett, csakhogy becsületes maradhasson. Elégett experessz-vonat. A r.e.wyork-csikágói vonalon, Trebelus állomás közelében (Ohióállamban) borzalmas vasúti szerencsétlenség történt a minap. Egy szénszállitó vonatnak elszaladt egy kocsija s ennek a kocsinak nekirohant az expressz-vonat, amely az összeütközés következtében kisiklott. A kisiklott kocsik között volt egy gázszállító rezervoár is, amely az ütközéstől fölrobbant s egyszerre lángba borította a kisiklott kocsikat. Az utasok közül heten elégtek s a többiek mind többékevésbé megsebesültek. Sokan csak az épségben maradt két kocsi utasainak köszönhetik az életüket, akik önfeláldozó vakmerőséggel láttak hozzá a mentés munkájához. A csákvári rablógyilkosság. Múlt év március 27-én hajnalban hiába várták a bicskei áldomáson a csákvári postást, aki útközben rablógyilkosságnak lett áldozata, mint azt annak idején megírtuk. A szerencsétlen postakocsist útközben lelőtték s baltával kegyetlenül össze-vissza vagdalták. A rablók 1400 korona készpénzt vittek el. A kocsit az árokban hagyták, a ló elszabadult s gazdátlanul visszafutott a csákvári posta udvarára. A vakmerő gyilkosokat eddig nem tudták kézrekeríteni, hétfőn azonban a csendőrség letartóztatott egy rovott múltú embert, mert több gyamok miatt alaposnak látszott a feltevés, hogy ő ölte meg és rabolta ki a csákvári postást. A letartóztatott embert Éti Ferencznek hívják és Fejérvár-Acsán lakik. Magyar kőművesek külföldön. A Berlin melletti Potsdamból jelentik, hogy az odaérkezett ötven magyar építőmunkást az ottani ulánus kaszárnyában szállásolták el. A munkások katonai fedezet mellett állanak munkába, valamint állandó katonai őrizet mellett dolgoznak, mert félnek az esetleges megtámadásoktól. Templomrablás. A máramarosmegyei Nagy-Bocskó község gör. katholikus plébánia templomának perselyét e hó 27-én éjjel ismeretlen tettesek feltörték és annak nagyobb pénztartalmát, valamint a templom több értéktárgyát elrabolták. A nyomozás minden irányban megindult, de nem sok a remény, hogy a tettesek kézrekerüljenek, mert a tetteseknek semmi nyoma nincsen. Szégyen dől a halálba. Egy szépséges leány szomorú sorsáról értesültünk tegnap. Nem új történet ez. Ismerősek a részletei, legfeljebb csak annyiban tér el a többi, sok hozzá hasonlótól, hogy szereplőket és színhelyet cserélt. Íme a történet, mely egy hiszékeny leányzó és egy kegyetlen úrról regél . . . Vitályos Anna hirtelen lett falujához s hogy szolgálatot kapjon, ellátogatott Arad egyik helyszerzőjéhez. Nem sokáig volt hely nélkül. Múlt év május havában belépett kézi leánynak egy aradi vendéglőshöz, ahol jól ment sorsa, mert a tulajdonos már kezdetben is sok szeretettel halmozta el, mikor pedig neje fürdőre utazott, őt tette meg gazdasszonyul. A vendéglősné távollétében az úr gyakran ellátogatott Vitályos Anna szobájába. A személyzet előtt nem is ment már titok számba, hogy a háziúr viszonyt folytat a leánynyal, ki mind halványabb lett, még a bűnös szerelem látszólag is meg nem érlelé gyümölcsét. Ekkor az asszony is tudomást szerzett a dologról s a férj minden ellenzése daczára elűzte a leányt. A szegény teremtés a legválságosabb pillanatban Maros-Ludason lakó szülőihez utazott, de a kérlelhetlen szülők — látva lányuk helyzetét — nem fogadták be hajlékukba s a szerencsétlen leány ekkor sógorához költözött. Itt sem volt nyugodalma sokáig. Barátnői folyton pirongatták, többen szánakoztak helyzetén, a legtöbben megvetették és éreztették vele azt a lenézést, melylyel a bukott leányok iránt szoktak viseltetni. Az iskolák erkölcse. A „Magyar Szó“ után írjuk: Igen kényes ponton kezdjük. Az iskoláknál. Azt hisszük, visszafojtott lélekzettel fogja olvasni ezt a fejezetet mindenki, akinek iskolába járó gyermeke van. Mert arról lesz szó, mennyire veszedelmesek a fővárosi iskolák, a tanügyi hatóságok minden jóakaratú buzgalma dacára. Azok tudniillik a mostani szervezet és viszonyok mellett képtelenek kiirtani a mételyt a gyermekek zsenge lelkéből. Mételyt? Hát lehet egy elemi iskolás gyermek, akár fiú, akár leány, 8—10 éves korában megmételyezve? Ellenmondásnak látszik s mégis úgy van. Csak egy adatot hozunk fel, amely hiteles helyről jutott hozzánk. Az elmúlt évben a fővárosi tanfelügyelőség fenhatósága alatt álló leányiskolából nem kevesebb, mint negyven leánygyermeket csaptak ki azért, mert erkölcstelen üzelmekben vagy tényleg részt vettek, vagy segédkeztek. Hogy mit értünk ez alatt, egy-két esettel meg fogjuk világítani. A VII. kerület egyik elemi iskolájába járt egy kis leányka. Nem volt több tíz esztendősnél. Minden nyomorúsága daczára igen csinos, telt idomú gyermek. Egyszer, az elmúlt tanévben, előadás után az iskolaszolga elvégezvén a sepregetést, beállít az iskolaorvoshoz. — Orvos úr — igy szólt a szolga — kérem, jöjjön a harmadik osztályba. Mutatok valamit. Az orvos elment az osztályba s előadás után vizsgálatot tartott, melynek utána elküldötte a szolgát a leánykáért és megállapította, hogy a tízéves gyermeknek súlyos nyavalyája van, melyet csak férfitől szerezhetett. Vallatóra fogta a kis leányt, mire az megdöbbentő nyíltsággal elmondotta, hogy tényleg egy férfinak lett az áldozata. — Én, úgymond, mindennap a Mai utczán megyek hazafelé az iskolából. Egyszer egy utczabeli szatócs meglátott, behívott, czukorkával kínált és simogatott. Másnap, harmadnap ugyanezt tette. Két-három hét múlva, mikor már hatosokat is adott, bevitt a szobájába és rám zárta az ajót. — Megmondtad a dolgot az anyádnak ? — Nem. Attól féltem, hogy megver. Aztán meg attól is féltem, hogy nem kapok többé czukrot. — Eljártál azontúl is a szatócshoz ? — El, — felelte a kis leány. — a szatócs mindennap várt a boltja előtt. — És anyád semmit sem vett észre rajtad? — Nem, mert nem ér rá velem törődni. Reggel ötkor elmegy mosni s odavan este kilenczig, tízig. — És apád ? — Apám nincs. A kis leányt kicsapták az intézetből. Mielőtt ez megtörtént volna, felhivatták az iskolába a kis leány anyját. Közölték vele a dolgot, bár féltek, hogy ez az asszony gyilkolni fog. De nem volt vérszomjas. Jellemző a budapesti erkölcsökre : az asszony felemelte ökölbe szorított jobbját és így fenyegetőzött: — Meglássák az urak, az a gazember fizetni fog ! Tényleg úgy is lett. A szatócs fizetett kétezer forintot s egyébként kutya baja sem lett. És az iskolaigazgatóság ? Az nem tehetett följelentést ebben az ügyben. Az ilyen bűntett csak a sértett fél indítványára üldözhető. A szerencsétlen leány tűrt, tűrt, de mikor betegágyáig kisérte ismerőseinek gúnyolódása, végzetes szándék fogamzott meg agyában. Tegnapelőtt éjjel, mikor mindenki aludt, fölkelt fekhelyéről és kiment a határba, ahol a Marosba ölte magát. Egy malom kerekei alatt találták föl összezúzott holttestét . . . 3 REGÉNYCSARNOK. A remete-király. Irta . (Folytatás.) 59 Az erdész igen bosszús volt. „Nem marad egyébb hátra, mint hogy az erdőn keressük őt!“ mondá. „Hanem azért igen jó lesz, szakaszvezető úr, ha titokban egy pár embert ide állít éjszakára. Élek a gyanúperrel, hogy a ficzkó éjjelre haza jár.“ E pillanatban az egyik alerdész ii körüljárta a házat, elkiáltotta magát a túlsó oldalról. „Hop!“ szólt az erdész, „ez aligha nem talált valamit! Siessünk. Mindannyian a ház mögé kerültek. ■ A frissen esett hóban lábnyomok látszottak, melyek a ház hátulsó részéből kiindulva, a gyepen végig a legközelebbi hegynek vezettek. Az udvaron nyom nem látszott, mert a havat Borbála mindjárt reggel eltakarította. „Ez az Andris lépteinek a nyoma!“ jelente ki az erdész, miközben szakértői tekintettel nézegette a nyomokat. „Szegestalpú a czizmája, mint minden hegyi lakónak. Meg aztán csakis ő fordulhatott meg itt a házban.“ Elindultak tehát a nyomon a legközelebbi hegyre. Innen aztán egyenesen a túlsó oldalra, a templom út irányában vezette a csapás, így jutottak el a határjelző feszülethez. De mi ez ? A feszületen halványan pislogott a mécses. „No már most biztos vagyok benne, hogy Linden Andris járt itt“, mondá az erdész. „A mécsest ő szokta meggyújtani.“ A nyomok azonban itt eltűntek. A szél éppen erre húzott s a mi volt is, befújta a hó. Az erdész bosszúsan rázta fejét. „Mi a manót csináljunk?“ — mondá. „A fickónak nyoma veszett. Nem marad egyébb hátra, mint kisebb csoportokra oszolni s úgy keressük őt.“ E pillanatban egy vén anyóka botorkált fölfelé a keskeny gyalogösvényen. Hátán batyu volt, kezében botot szorongatott. Mártha volt, a javas asszony, ki a hegyi lakosoknál az orvos helyét pótolta. Minde betegségre volt neki valami füve, vagy gyökere s ha ez nem használt, imádsággal segített a betegen. A férfiak láttára megállt s rájuk bámult. Egyidejűleg az égő mécsest is meglátta. „Jézus Mária!“ kiálta kezeit