Vásárhelyi Hírlap, 2014. szeptember (8. évfolyam, 165-186. szám)
2014-09-16 / 176. szám
21 vÁSÁRHELYI HÍRLAP _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ AKTUÁLIS_ _ _ _ _ _ _ __ ^ 2111 _2 P rTMKB lU1 D 0 Idén is biciklisávok létesítéséért kerékpároznak Újra „nyeregben” a kritikus tömeg Szeptember 21-én ismét kerékpáros felvonulást szerveznek Marosvásárhelyen. A bringásokat a megszokott útvonalon várják, hogy felhívják a figyelmet a biciklik létjogosultságára és az egészség megőrzésére. Mint megszokhattuk, évek óta évente kétszer szerveznek nagyobb biciklis felvonulást Marosvásárhelyen: az április 22-ei Föld Napja és a szeptember 22-ei Autómentes Világnap apropóján. Nincs ez másként idén sem, a Critical Mass résztvevőit szeptember 24-én, vasárnap 40 órától várják a főtéren, ahonnan a megszokott, 10 kilométeres útvonalon haladnak végig a városban. A kritikus tömeg a szokásos bicikliemelést követően 46 órakor indul az 1948. December 4. út, Pandúrok útja, Predeál utca, Dózsa György út, Rózsák tere, Forradalom utca, 1989. December 22. utca, Esthajnalcsillag utca, Béke utca, Csónakos utca, Tutaj utca útvonalon, és 17 óra körül érkezik meg a Maros-parti Sörpatikához. Az egyik szervező egyesület, a Marosszéki Közösségi Alapítvány ügyvezetője, Gál Sándor a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, újdonságokkal és érdekességekkel is készülnek. „Ki lehet majd próbálni az elektromos kerékpárokat, lesz biciklis póló, ügyességi pálya és az Easy Rider jóvoltából szerviz is. Idén háromszáz trikót készítettünk, ezek már elfogytak, de igyekszünk még beszerezni, hogy a helyszínen is legyen. A Védem Egyesülettel közösen 12 órától junior Critical Masst is szervezünk a legkisebbeknek, a forgalom előtt lezárt főtéren kell majd megtenniük néhány kört triciklikkel, pótkerekes járgányokkal" - ismertette Gál Sándor. A résztvevők idén is, mint mindig, biciklisávok létesítéséért „pattannak vasnyeregbe". Az európai autómentes nap (nem hivatalosan: autómentes világnap) egy 1998 óta minden évben szeptember 22-én megtartott - a társadalom környezettudatosságát erősíteni hivatott - rendezvénysorozat, amely fel kívánja hívni a városlakók és a városvezetés figyelmét a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémákra, a közlekedési mód felelősségteljes megválasztására, a fenntartható, környezet- és emberbarát városi közlekedés előnyeire, a közösségi, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésének szükségességére. A rendezvény egyik hosszú távú célkitűzése az, hogy rávegye a rendszerint autóval munkába, iskolába vagy kikapcsolódni járó polgárokat, hogy az utazáshoz fenntartható alternatív közlekedési módokat vegyenek igénybe. Ilyen módon hozzá kíván járulni a polgárok egészségének és életminőségének javításához. GÁSPÁR BOTOND Kerékpárok a fejek felett - a Critical Mass elmaradhatatlan velejárója fotó: BODA J. GERGELY Hova menjünk? A Somostetőn szervez találkozót a Romániai Nyugdíjasok Egyesületének Maros megyei fiókja ma 11 órától. Az egyesület autóbuszt indít, amely a székhely elől indul. Kerekes József nagyváradi festőművész akvarell-munkáiból nyílt kiállítás a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében. A tárlat október 4-éig megtekinthető. A negyvenhetedik Látó Irodalmi Játékok meghívottja Parti Nagy Lajos és Závada Pál szeptember 17-én, szerdán 20 órától a Lajos király/Cuza Vodă utca 33. szám alatti 6. kávézóban. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata szeptember 18-án, csütörtökön 19.30-tól a kisteremben Radu Afrim Az ördög próbája című előadását viszi színre. Szeptember 19. és 21. között első alkalommal szervezik meg Marosvásárhelyen a Bookfest elnevezésű könyvvásárt. Erdélyi és magyarországi citerások találkozóját szervezi meg a Jeddi Önkéntes Szervezet és a Pro Provincia Egyesület szeptember 20-án, szombaton 12 órától a jeddi művelődési otthonban. Baleset a somostetői játszótéren Mentőt kellett hívni ahhoz a nyolcéves kislányhoz, aki szombaton leesett a somostetői játszótér egyik csúszdájáról, majd eszméletét vesztette. A gyermek egy kötélen szeretett volna felmászni a csúszdára, azonban elvesztette az egyensúlyát, nem tudott megkapaszkodni, és a gumiszőnyegre zuhant. A Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére sajnálatosnak nevezte a szombati balesetet a városháza szakosztályának aligazgatója, Cristian Răduț, akitől megtudtuk, hogy a magasban levő, kötélhágcsó segítségével megközelíthető csúszdát három nappal ezelőtt adták át, miután teljes felújították. „Idén ez az első súlyosabb baleset a somostetői játszótéren, ahol naponta több száz gyermek játszik. Sajnálatos, hogy a nyolcéves kislány nem tudott kellőképpen megkapaszkodni, és leesett. A helyszínre érkező mentősök megvizsgálták, de nem szállították be, mert úgy ítélték, állapota nem kívánja ezt meg" - mondta az aligazgató. Hangsúlyozta, hogy a szóban forgó játszóeszközök teljesen újak, három nappal a baleset előtt cseréltették ki őket, mivel az előzőek, különösen a kötelek, eléggé elhasználódtak. A csere előtt, amíg a szakcég eljött kicserélni a kötelet és a csúszdarendszert, három hétig le voltak zárva, nem lehetett használni őket. „A játszótéren minden nap ellenőrizzük a csúszdák, hinták, padok állapotát, és hetente egyszer egy alaposabb vizsgálatot is tartunk. Folyamatosan cseréljük a megrongálódott, elhasznált eszközöket, jelenleg teljesen újak a gumiszőnyegek. Nagyon fontos számunkra a gyerekek biztonsága" - hangsúlyozta Cristian Răduț, aki maga is kétgyerekes édesapa. SIMON VIRÁG Fontos, hogy a gyerekek felügyelet mellett játszanak fotó: iroda l. Gergely Lakhatási pályázat tanároknak, orvosoknak A Studium Prospero Alapítvány marosvásárhelyi Tanári Lakások Szakkollégiumában (Trébely utca 85-87. szám) három szoba elfoglalására hirdet pályázatot fiatal egyetemi oktatóknak és rezidens orvosoknak októberi beköltözéssel. Oktatók legfennebb kétszer 3 évre, rezidensek kétszer 1 évre pályázhatnak. A szükséges dokumentumok listájáról érdeklődni lehet a az office@ studium.ro e-mail címen és a 0730-627.439-es telefonszámon. A pályázat leadási határideje szeptember 49., péntek 45 óra. A pályázati iratcsomót személyesen kell leadni a Studium- Prospero Központi Hivatalban (volt Rigó/Gen. Gh. Avramescu utca 41. szám). Eredményhirdetés szeptember 25-én, csütörtökön. A japán kapcsolatok tiszteletére Rendkívüli szimfonikus hangversenyt tartanak a romániai japán nagykövetség, a Kumamoto Romania Egyesület és a Marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium együttműködésével a Kultúrpalota nagytermében csütörtökön, szeptember 18- án 19 órától. Vezényel Ozaki Sinya (Japán), közreműködik Mihai Vaida (fuvola), László Zsombor Márk (trombita) és Hagivara Csijo (zongora, Japán). Jótékonysági orgonahangverseny Jótékonysági orgonahangversenyt tartanak szeptember 20-án, szombaton 18.30-tól a marosvásárhelyi református Vártemplomban. Orgonán játszik Horváth Zoltán kolozsvári orgonaművész. Adományokkal a barokk orgona hiányzó pedálsípsorának beépítését lehet támogatni. Eltáncolt topánkák Eltáncolt topánkák című előadását mutatja be a Marosszék Kulturális egyesület keretében működő Napsugár néptáncegyüttes szeptember 19-én, pénteken és 21-én, vasárnap 18 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházában. Jegyek előadás előtt a helyszínen válthatók