Székelyhon, 2018. október (12. évfolyam, 186-208. szám)

2018-10-01 / 186. szám

2 ^ AKTUÁLIS 2018. OKTÓBER 1., HÉTFŐ #felszállás #iránytévesztés RÖVIDEN Sütő András sírját koszorúzzák Sütő András halálának 12. évfor­dulója alkalmából az író rokonai, barátai, tisztelői a megemléke­zés koszorúit helyezik el az író sírján a református temetőben október 2- án, kedden délután 5 órakor a Sütő András Baráti Társaság szervezésében. Évadnyitó a Művészeti Egyetemen A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanévnyitó ünnepségé­re október 1-én, 10 órakor kerül sor a Stúdió Színházban (Köte­les utca 6). Az új tanév számos izgalmas eseményt tartogat a hallgatók és a marosvásárhelyi­ek számára. A már szokásossá vált, az egyetem végzős diákjai által bemutatott előadások mel­lett novemberben nemzetközi színházi fesztivált szerveznek, amelynek keretében külföldi és hazai színiiskolák produkciói lesznek láthatók a Stúdió Szín­házban, decemberben nem­zetközi színházi konferenciára kerül sor, és tavasszal számos szakmai eseményre várják az érdekelteket a Művészeti Egye­temen. Az Aradi vértanúkra emlékeznek Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szerveze­te a 13 aradi vértanú emlékére emlékműsort szervez október 4-én, csütörtökön 17 órától a Bolyai téri unitárius templom­ban. Áhítatot mond Nagy László unitárius lelkész, közreműködik az Evangélium kórus, a Szent Cecília együttes, valamint a ma­­rosvásárhelyi Művészeti Líceum diákjai. Kedei-tárlat a Bernádyban Október 4-én, csütörtök este 6 órakor a Bernády-házban Kedei Zoltán marosvásárhelyi fes­tőművész Tűz és víz - Triptichon és tizennégy vászon című kiál­lításának megnyitójára várják az érdeklődőket. Az alkotásokat Doszlop Lídia művészettörté­nész méltatja, közreműködik: Kecskés Lajos lelkész, Székely Levente hegedűművész és tanítványai. A kiállítás október 24-ig látható. Székelyhon A VÁSÁRHELYI HÍRLAP Marosszék napilapja, az Erdélyi Médiatér Egyesület médiaportfóliójának tagja. Főszerkesztő: Kozán István Főszerkesztő-helyettes: Kovács Eszter Fiókszerkesztőség-vezető: Simon Virág Vezető szerkesztők: Kristály Lehel, Pataky István Fotórovat-vezető: Beliczay László Tartalomigazgató: Szászer Róbert Ügyvezető igazgató: Zilahi Imre Szerkesztőségi tagok: Korrektor: Tördelőszerkesztő: Tévéműsor, Szórakozás: Reklám: Lapterv: Antal Erika, Szász Cs. Emese, Szucher Ervin (aktuális), Horváth Bálint Ottó (sport), Haáz Vince (fotó) Simon Anna-Mária Gálna Zoltán, Haáz Vince Gráf Botond Szatmári Bence (0726-720 280) E-mail: marketing@vasarhelyi-hirlap.ro Mihály László, Tökös Attila 540065, Marosvásárhely, Borsos Tamás u. 11. szám • Telefon: 0265-260 170 • E-mail: hirdetes@szekelyhon.ro Az (X) szignóval ellátott szövegek fize­tett reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írá­sok közléséről döntsön. Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Hirdetésfelvétel és terjesztés 3 szerkesz­tőség címén hétköznap 8-16 óra között. Megjelenik munkanapokon. Kiadó: Príma Press Kft. ISSN:1844-430 X Hőlégballonok a magasban Három csapattal elveszítették a kapcsolatot, de épségben értek földet Idén is Hőlégballon Parádét tartottak Vármezőn. A péntektől vasárnapig zajló eseményen több romániai és külföldi hőlégballonos csapat mérte össze tudá­sát, de regisztrációval bárki számára kipróbálható volt a hőlégballonos repülés. A rendezvényt a Román Aeroklub partnerségével bonyolították le. MUNKATÁRSUNKTÓL A­z immár tizenharmadik kiadását megért Vármezői Hőlégballon Parádé a ta­valyi évek forgatókönyve szerint zajlott: kézműves sátrak, lacikony­hák, sárkányrepülő-bemutató adja az esemény fesztivál-jellegét, így az oda kilátogatók a hőlégballono­zás mellett is találhatnak kedvükre való programot. Mi a pénteki napra látogattunk ki, ezt mutatjuk meg fotókon. Pénteken a szél iránya miatt né­hány levegőbe emelkedő hőlégbal­lon más irányba szállt, mint ahogy azt tervezték. A Görgényi-hegyek között a hegyimentők indultak a bajbajutottak segítségére. Míg két csapat megadta a tartózkodási he­lyének a koordinátáit, hat csapatról nem lehetett tudni, hogy hol tartóz­kodnak. Lőrincz Miklós szervező az Europa FM rádiónak adott nyilat­kozatában úgy fogalmazott, hogy a meteorológusok és hegyimentők figyelmeztetése alaptalannak bi­zonyult, nem történtek incidensek. Ennek ellenére három ballon Li­­bánfalván ért földet, de mivel nem volt térerő, a szervezőkkel nem tudtak kapcsolatot létesíteni. Végül mindenki épségben ereszkedett le, anélkül, hogy életveszélyes pillana­tokon ment volna át. Színes ballonok lepték el a hétvégén a Felső-Nyárád völgyét FOTÓK: BELICZAY LÁSZLÓ A forró levegő emeli a magasba a ballont és a kosarat

Next