Vásárhelyi Néplap, 1914 (2. évfolyam, 1-15. szám)
1914-01-04 / 1. szám
1913 január 4. Vásárhelyi Néplap ben a szeretetházba most csak helybeli illetőségű elhagyott és elhagyottaknak nyilvánított gyermek helyezhető el, míg a családi telepen másodsorban vidéki árva gyermekek is elhelyezhetők. Ezt a határozatot a tanács még az 1912 év végén jóváhagyás végett fel is terjesztette a belügyminisztériumhoz, ahol az még mindig elintézetlenül hever. A fent előadott előzmények után rátérünk arra, hogy milyen fontossággal járna ez a családi telep mielőbbi felállítása. Az elhagyott és elhagyatottá nyilvánított árva gyermekek tartásáért, azok akár a szeretetházban, akár kint ápoltatnak, a város havonkén 10 koronát tartozik fizetni. Igen ám, de ezt a költséget a miniszter nem engedi meg, hogy az árva pénztár tartalék alapjából fedezze a város, mert a miniszter szerint ez az összeg csak a gyermekmenhelyeket illeti meg, a város szeretetházét pedig nem. Éppen ilyen vitát tartási díjakból most lóg városunknak mintegy 29 ezer koronája, mert bár ez mind tartásdíj, azonban a miniszter szerint ez nem terheli azt a bizonyos fent említett alapot, mert az csak az állami kezelésben levő menhelyeken elhelyezett elhagyott gyermekek tartására fordítható. Tehát már ha egyéb haszon nem lenne is abból, hogy a szeretetház egy részéből családi telep lenne, elérnék vele azt, hogy legalább a város tudná azt, hogy az elhagyott, gyermekekért kifizetett tartásdíjak nem fognak lógni. Azután meg csak nyerne azal a város, ha a családi telep folytán a szeretház egy részének nehéz gondjától részben menekülne. Mert az átalakítás folytán a családi telep a szegedi gyermekmenhely különítményeként szerepelne, az adminisztratív teendők jó részben a menhelyre hárulnának. Igaz ugyan, hogy a szükséges erőket a városnak kellene adni. Hogy azonban miért fáznak a határozat jóváhagyásától a belügyminisztériumban, igazán nem tudjuk. Pedig tény, hogy a miniszter kiküldöttje és a szegedi gyermekmenhely igazgatója a szeretházunknak átalakítását javasolta. Sőt úgy tudjuk, hogy a kiküdöttel való tárgyalások alatt annyival is inkább, miután városunkban igen nagy az elhagyott és annak nyilvánítóit árva gyermekek száma. A tanács megunván a hosszas és bizonytalan várakozást, kérdést intézett Dr. Turcsányi Imréhez, a szegedi gyermekmenhely igazgató főrvosához, aki a kérdezősködésre odanyilatkozott, hogy a belügyminiszternél kellene a lépéseket megtenni a határozat jóváhagyása iránt. Ennek a válasznak a következtében a tanács most sürgető megkeresést intézett a belügyminiszterhez, egyben felkérte Dr. Chatricis Lajos városunk főispánját, hogy a határozat sürgős jóváhagyása iránt a minisztériumba a szükséges lépéseket tegye meg. Erősen hisszük és reméljük, hogy a tanács sarkára állásának meg is lesz rövid idő alatt a kívánt eredménye. 3 Djság elárusítók magas jutalékkal felvétetnek. Ipari munkásMzak. Pár évvel ezelőtt, amikor a munkásházak építésének eszméje felmerült sok igen szegény, nyomorgó embernek csillant meg a szeme. Sok nagycsaládú iparos ember szorongva várta, hogy alkalom nyíljék arra, hogy öreg napjaira megszabaduljon a háztulajdonosok szeszélyétől, na meg az örökös hurcolkodástól s ez által bútorainak az örökös rongálásától. Hogy örült, hogy egy kis házacskához juthat olcsón és olyan feltétel alatt, amit szerény anyagi helyzetében is teljesíthet. Azonban számítása és várakozása megcsalta. Az elkészült munkásházakat iparos nem szerezhette meg, azt mezőgazdasági munkások kapták meg. Nem mondjuk ezzel azt, hogy az a mezőgazdasági munkás nem érdemli meg a munkásházat, hogy azt mellőzni kellett volna, de az a nézetünk és ez a nézet az egész városban, hogy nem kellett volna mellőzni a munkásházaknál az iparosokat sem. Azok éppen olyan hasznos adófizető polgárai a városnak, mint a mezőgazdasági munkások s éppen úgy érzik a mindinkább nehezedő válságot, mint az a mezőgazdasági munkás. Egyenlő mértékkel kellett volna mérni. És ha a város azt látta, hogy túl nagy az érdeklődés, hogy úgy mondjuk, a tülekedés, a munkásházakért, lehetett volna gondja a városnak, hogy még a jelentkező emberek is házhoz jussanak. Építtetni kellett volna a városnak annyit, amennyire szükség van. Hiszen a városnak ebből jóformán semmiféle terhe sem származik, mert ő csak előlegez a kisembernek néhán száz koronát, amit az évek múlva úgyis visszafizeti kamatostól együtt. De még a város szépészeti szempontból sem szenvedett volna kárt, ha egy részén jó néhány holdon munkásházak épültek volna fel. A városnak ezt a félbemaradt kezdeményezését azonban úgy látszik, hogy a Koncz testvérek, ezek a törekvő építő iparosok, ha egészen befejezni nem is, de legalább folytatni óhajtják b a már meglevő lakások mellé még vagy 60—70 munkásházat szándékoznak építeni. Már meg is vásárolták a telket s a folyó év tavaszán hozzáfognak az építkezéshez. Nagyon okosan, ők nem kötik feltételhez, hogy az építendő házakból ipari vagy mezőgazdasági munkás vásároljon. Nekik mindegyik a jelentkezés sorrendjében adják el a házakat. És ezt megtehette volna város is. Mert ahol más, ott a város is vehetett volna telket s az építéshez szükséges 50—60 ezer koronát inkább lehetett volna a munkások lakására előlegezni, mint holt tőkékbe fektetni százezreket. Úgy értesülünk, hogy a kisiparosok egy része most tömörülni készül s küldöttségileg akarják a polgármestert felkeresni, hogy építtessen a város nekik is ipari munkásházakat, természetesen valamivel nagyobb kivitelben, mint amilyenek a gazdasági munkásházak. Nagyon félő, hogy az iparosok kérelmét a szél fogja elfújni s addig kell nekik várakozni, amig majd a Koncz testvérek vállalkoznak arra, hogy ezeket a házakat is felépitik. Mert bizony a városnál minden ilyen üdvösebb intézkedés el szokott szorulni, nincs aki hajtsa, erőszakolja. Az iparosoknak senki sincs, aki pártját fogja, támasz, erőség nélkül vannak. Becsületesség jutalma. Lélekemelő, igazán magasztos és szép ünnepség színhelye volt a múlt vasárnap a gazdasági egyesület társalgó terme. Nehány gazdasági munkást jutalmazott meg a Gazdasági egyesület, mert hűségesek, becsületesek voltak s ragaszkodtak a gazdájukhoz. Azt hisszük, felesleges nevet említenünk. Nem a név teszi az embert, hanem a becsületes munka és az alkalmazó megbecsülése, tisztelete. Pár hónappal ezelőtt a Gazdasági egylet tanyavizsgálatot tartott a külterületen. Ekkor nem csak a tanyák környékét, azok tisztaságát és rendezett voltát tekintették meg, hanem egyúttal összegyűjtötték a becsületes munkások neveit is. Sok volna elősorolni. Mert volt szép számmal. Csak egy nehányat birt a Gazdasági egyesület megjutalmazni, a többi pedig erkölcsi jutalmat, dicséretet nyert. Hogy mit láttak kinn a tanyák között a bizottság tagjai, azt elmondani természetesen nem lehet lapunk szűk keretei miatt, azonban azt hisszük, elég ha annyit mondunk, hogy városunk határában sok olyan szép és rendezett környékü tanya van, mely hozájárul ahhoz, hogy városunkra méltán és igazán el lehessen mondani, hogy az alföld városai között az első helyet foglalja el. De nem vitatjuk és szívesen elismerjük, hogy ebben a nagy rendben és tisztaságban nagy része van a Gazdasági egyesületünknek. Nem múlik el év, de még félév sem, hogy a Gazdasági egyesület valami anyagi áldozat árán ne serkentené, kisgazdáinkat a rendre és pontosságra. Folyton jutalmaz, dicsér, ösztökél s azon van, hogy a vásárhelyi kisgazda dísze legyen Vásárhelynek. És ezt a célját el is éri és elérte már a múltban is. Igazán dicséretes munka amit a Gazdasági egyesület végez s megállapíthatjuk, hogy ebben igen nagy érdeme van a gazdasági egyesület elnökének, aki ambicionálja a gazdasági kulturtörekvéseket s saját anyagi vesztesége árán is odahatni igyekszik, hogy a kisgazda s így közvetve a gazdasági munkás helyes és tökéletes munkát végezzen. Okulhatna a gazdasági egyesület működésén másik több egyesület is és példát vehetne tőle s követhetné őt azon a helyes utakon, amelyeken végig halad.