Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1905. szeptember (1. évfolyam, 6-35. szám)
1905-09-01 / 6. szám
2 Vásárhelyi Reggeli Újság. Szept. 1. végét, hogy a fegyvérükön esett csorbát kiköszörüljék. Uj főispán. (Budapest), aug. 31. Jó helyről kapott értesítés szerint Arad megye főispánjává Institoris Kálmánt, Arad város polgármesterét nevezik ki. Ugyane forrás szerint Fejérváry báró több főispáni kinevezést terjeszt holnap ő felsége elé aláírás végett. Betörés a nagy utczán fényes nappal. — Molnár Istvánt kirabolták. — Hunvásárhely, aug. 30. Szenzácziós és páratlan vakmerőséggel végrehajtott betörés történt ma délben az Andrássyutczán. Fényes nappal betörtek a Molnár István divatáru üzletébe , a kézi kassza fiókot kifeszítvén, nagyobb összegű pénzt elloptak. A köznyugtalanságot okozó nagy merészséggel végrehajtott lopásról az alábbi részleteket közli tudósítónk : Molnár István rendesen 12 órakor zárja be üzletét, amikor is ebédelni megy. Személyzete pontosan 1 órakor nyitja az üzletet. Addig a rollok is le vannak eresztve. Ma délben kivételesen egynegyed 1 óráig az üzletben időzött Molnár, 12 órakor segédeit elbocsájtotta, ő pedig üzleti könyveivel foglalkozott még néhány perczig. Az üzletnek két bejárata van. A gyógyszertár felé eső rolló ajtaját lehúzta s belülről bezárva, a másik kijáraton távozott el az alkalmazott, aki Molnárral együtt szokott elmenni az üzletből. Az ajtót bezárta s a rollót lehúzta, de nem zárta be. Délután 1 órakor tért vissza Molnár, alkalmazottja már várta, előtte feltolta a rollót s akarta nyitni az ajtót. Meghökkenve tapasztalták, hogy az nyitva van, sőt kilincsre sincs betéve. Molnár a kézipénztár fiókhoz ment, megdöbbenve látta, hogy az ki van feszítve s a Wertheim szekrény ajtaja sarkig nyitva áll. Rögtön szemlét tartott a pénztárban A pénz az utolsó fillérig hiányzott és pedig a nappali pénztárból 80-100 korona, a szekrényből pedig 600 korona. Molnár rögtön jelentést tett a betörésről a rendőrségnek. A nyomozás során megállapították, hogy a betörő ár kulcscsal hatolt be az ajtón, a fiókot vésővel kifejejtette s az ott levő kulcsosai a Wertheim szekrényt kinyitva, akadály nélkül garázdálkodhatott. A szomszédos és átallevő üzletek tulajdonosai kihallgattatván, semmi gyanúsat sem tudtak mondani, amiből a betörésre lehetne következtetni. Az üzlet előtt 12 és 1 óra között senkit sem láttak megállani. Akkor különben is csaknem teljesen néptelen az utcza. Szerencséje volt Molnárnak, hogy a Farkas Menyhért kereskedő nagyobb összegű pénzét — melyet az megőrzésre adott át neki — háromnegyed 12 órakor visszaadta A rendőrség széles körben nyomoz a vakmerő betörő után. A nyomozás során az a gyanú is fölmerült, hogy a tettes vásárlás ürügye alatt mehetett be az üzletbe s ott elrejtőzve, az üzlet bezárása után hajtotta végre a lopást s belülről nyugodtan dolgozhatott. Mert nem látszik valószínűnek, hogy az utczán, nyílt helyen, feltűnés nélkül operálhatott volna az ajtó ki- nyitásán. Ezt a föltevést azonban megcáfolja az a tény, hogy Engelthaler ékszerész sógora fél 1 óra tájban — az üzletből kinézve — azt vette észre, hogy a Molnár üzlete bejárójának rollója följebb van húzva, mint ahogy azt hagyták. Ennek akkor semmi jelentőséget nem tulajdonított. De ez mindenesetre amellett szól, hogy a betörő kívülről hatolt be az üzletbe. * Mint lapunk zártakor értesülünk, dr. Szalay József főkapitány erős gyamokok alapján az üzlet egyik alkalmazottját letartóztatta. Színház. Heti műsor : Pénteken: Gyurkovics lányok, bohózat (zóna). Szombaton: Csepürágók, operette (páros bérlet). Vasárnap délután : Hófehérke, tündérmese. Vasárnap este: Csepürágók (páratlan bérlet). Szombaton este lesz a színkör egyik legnagyobb újdonságának a bemutatója, a Cyepürágóké. Nagy érdeklődéssel várjuk a kedvesnek ígérkező bemutatót, mert darabot még nem előzött meg olyan jó hírnév. Páris egyik legelőkelőbb színházában 300-szor adták ezt a darabot egymásután és még ma is a legvonzóbb darabja a színháznak. A zenéje elragadó és annyira kedves, hogy népszerűsége biztos, aki hallja, nem tud ennek a zenének a varázsától szabadulni. A szereposztás a legjobb kezekbe juttatta a főbb szerepeket : Kapossy, Zsigmondy, Hunyady, Kaludy, Borbély, Lidiszlay és Szathmáry biztosítják a darab sikerét. Vasárnap este a Csepürágók (vándorkomédiások) előadását megismétlik. Vasárnap délután félhelyárakkal szinre fog kerülni Hófehérke és a hét törpe, tündérrege dalokkal és tánczcal bizonyára a jó gyermekek örömére. Tegnap este zajos hatás mellett Smólen Jónit ismételték meg. A közönség sokat kaczagott, jól mulatott s a hazafias részeknél igazán lelkesedett. NAPIREND: Mulatságok: Dalárda estélye szept. 10-én este a Vigadóban. Kopáncsi kör népünnepélye szept. 3-án a körnél. Munkás-ifjak bálja szept. 24-én Császtvainál. Kinevezések- A polgármester a szemkórházhoz ideiglenes minőségben kinevezett dr. Barabás József alorvos megbízatását szept. hó 15-ig meghoszszabbította. Ugyancsak a polgármester Szabó Sándor irodagyakornokot a szemkórházba az ottani gondnoki teendők ellátására havi 30 koronával kinevezte. — A dalárda dalestélyének elhalasztása. A dalárdának vasárnap estére tervezett dalestélye váratlanul közbejött akadályok miatt elhalasztatott szeptember hó 10-re. — Hivatalos órák a városházán. A mai naptól kezdve a városházánál a hivatalos órák, mint rendesen, reggel 8—12-ig, délután 2—5 ig tartatnak. A tegnapi nappal tehát vége szakadt a délutáni vakácziónak , ami bizony különösen az elmúlt tűrhetetlen kánikulai forróságban nagyon kellemes lehetett a városi tisztviselőknek. De előnyös volt az a beosztás a közönségnek is, mert ügyét-baját már a kora reggeli órákban elvégezhette s nem kellett sokat várakoznia. Nem is merült föl a legkisebb panasz, vagy elégedetlenség sem s éppen azért hisszük, hogy jövőre is meg kapják a tisztviselők eme sokra becsült kedvezményt a közgyűlés jóvoltából. — Egyházmegyei választások. A három megüresedett ref. egyházmegyei tisztségre beadott szavazatokat tegnap délután bontotta fel az e czélra kiküldött bizottság : Szeremley Sámuel lelkész elnöklete alatt Pap Imre lelkész, dr. Baksa Lajos és Kovács János. Üresedésben volt egy egyházi, egy világi tanácsbirói és az egyik világi aljegyzői állás. Az első szavazás alkalmával általános többséget senki sem nyervén, elrendeltetett a szűkebb körű szavazás, melynek eredménye a következő: egyházi tanácsbiróvá lett Fekete Gyula nagykikindai lelkész 27 szavazatával szemben 66 szavazattal | Szabolcska Mihály temesvári lelkész, országos birű költő ; világi tanácsbiró | Szabó Emil 17 szavazata ellen 76 szavazattal, tehát 59 szótöbbséggel dr. Imre József kir. tanácsos, szemkórházi főorvos; világi aljegyző Oláh Antal 42 szavazatával szemben 51 szavazattal Szabó Emil, néhai b. e. Szabó János kunvásárhelyi lelkész, esperesünk fia. Minket természetesen legközelebbről városunk kitűnőségének, dr. Imre Józsefnek világi tanácsbiróvá lett fényes sikerű megválasztatása érdekel. Nagy nyereség lesz ő az egyházmegyére nézve; egyházias gondolkozása, széles tudása és meggyőző ékesszólása különben is már régen érdemessé tette őt erre az állásra, melyre most a 200,000 lelket számláló ref. egyházi megyének gyülekezetei emelték. — Rendőri hirek. Lólopás. Makóról az éjjel Szabó István kárára három lovat, loptak, a nyomok Vásárhelyre vezetnek. — Vásárhelyen Lázár Lajos ! Bika-utczai lakos kárára is elveszett ■ 3 ló. — Tetten ért tolvaj. A rendőrök Karácsonyi Sándort tetten érték, mikor az éjjel a Szűcs téglagyárából pannesőt lopott. — Összeesett. Liebmann I Lajos betonmunkás a „Sas«-nál összeesett délután ; szerencsére épen lejött a magas állványról. Szívbaja vette elő. — Késnek a vonatok. Csoda egy város vagyunk mi; óránk — kezdve a toronytól a vasútiig — soha sem jár jól, pláne az állomáson egy nem is jár, három pedig úgy mutat, mintha Bréma—Moszkva meg Tokió állomásán volna. — Épen ilyen rendetlenség van a vonatok járásában is. Nincs rá eset, hogy az esteli vonat ne késsék , tegnap is 11 órakor robogott be. De épen ez az eset van a többi vonatokkal is. Nem lehetne ezeken az állapotokon segíteni ? — Munkásifjak bálja. A helyi munkásifjak tegnap bejelentették a polgármesteri hivatalban, hogy szeptember 24-ére jótékony szélű bálra óhajtanak engedélyt kérni a kapitányságtól. — A bál bevételének ellenőrzése czéljából a polgármester a bejelentést tudomásul vette. A mulatság Császtvaynál lesz, jövedelme a szeretetházi árvák alapítványát növeli. — Lapunk bővülése. Szíves örömmel regisztráljuk olvasóinknak, hogy a városi tanács tegnapi ülésében kimondta, hogy a városi s így mindenkit érdeklő hirdetményeket szeptember 1-től kezdve lapunkban is közzéteszi. Tehát egy lépéssel ismét haladtunk a közérdek szolgálásában. . . Iskola megnyitás. A Várnay és Ámon-féle női ipariskola, mely kétéves fennállása alatt a női kézimunka minden ágában oly kiváló eredményeket ért el, szeptemberén nyitja meg az új iskolai évet. A tanítandó ramnkanemek a következők: felső ruha varrás és szabás, fehér ruha varrás és szabás, fehér és színes hímzés, műhímzés, applikációk és kivarrások, vegyes munkák, különféle festések, egyszerű és mély égetés. — Beiratási dij 2 korona, tandíj félévre 60 korona, egész évre 120 korona, mely havi 10 koronánként előre fizetendő. — A kopáncsi népünnepély. E népünnepély rendezői lázas tevékenységet fejtenek ki, nemcsak a papíron, igy az előkészületekből ítélve, úgy látszik, hogy ez a szabadban rendezendő mulatság valóban megérdemli, hogy az ember kiránduljon közibök. A programmjuk is oly változatos, hogyha annak csak fele is sikerül, már akkor is érdemes a makadámút kellemes riogatását élvezni. Csak a programra utolsó pontját »Hazugok versenye« díját maga a rendezőség ne nyerje el, a műsor be nem tartásával. Indulás az ünnepélyre a Solti Vilmos gőzmalmától lesz, pont 2 órakor zeneszó mellett. A programmot keddi számunkban már részletesen közöltük. — Temető és piacz Kutason. A városi tanács azt fogja ajánlani a közgyűlésnek, hogy a kutasi temető és piacz a Cs. Hódi Sándor-féle földön, a vasúti pályatest mellett rendezgessék be. Négyezer négyszögöl terület lesz szükséges, melyért a város a vasút másik oldalán cserébe ötezer négyszögölet ad a saját földjéből, 2100 négyszögölet pedig 60 fillérjével megvásárol Cs. Hódi Sándor a várostól. — BÚCSÚSZÓ. Mindazon kedves ismerőseimnek, akiktől Újpestre történt áthelyeztetésem alkalmából az idő rövidsége miatt élőszóval búcsút nem vehettem, ezúton mondok szívélyes istenhozzádot. Huszár László káplán. — A közegészségügyi bizottság szeptember hó - én délután 4 órakor dr. Bálin Dávid tiszti főorvos elnöklete alatt ülést tart, melyen a Kis Bertalan távozásával megürült elnöki állást tölti be, a mártélyi orvosi állás szervezése és a főorvosnak a mentőszolgálat szervezésére vonatkozó javaslata tárgyában véleményt mond. — Visszás helyzet a torony alatt. A szervezeti szabályrendelet értelmében a házipénztárt kezelő pénztárnok és ellenőr — évi fizetésük kétszeresének — a pénztári tiszt pedig évi fizetése egyszeresének megfelelő óvadékot tartozik letenni, vagyis a pénztárnoki és ellenőri teendőket csak kaueziót tett tisztviselőkkel kell végeztetni. És most, hogy Vasvári Zoltán pénztárnok és Lelik István pénztári tiszt betegek lettek, a pénztárba, az ellenőri teendőkre óvadék nélküli embert kellett alkalmazni. Ez tehát szabályellenes, viszont az is igaz, hogy az 1000—2000 korona óvadéknak semmi értelme nincs ott, hol százezreket kezelnek. Ettől az intencziótól s a mai kényszerítő helyzettől indíttatva, a tanács előterjesztést tesz a szeptemberi közgyűlés elé, hogy az óvadékrendszert az 1904. évi VII. t.-cz. értelmében törölje. — Razzia. A rendőrség az éjjel a sétatéren razziát tartott. A bokrok közt két csavargót és egy mindszenti asszonyt talált. Ez utóbbi az igazak álmát aludta s cseppet sem zavarta a 1905. szeptember 1. A saját érdekében el ne mulassza senki Tankönyveit, iró- és rajzszereit Kaidor és Nemes könyvkereskedésében, (Andrássy u., a r. k. templommal szemben) beszerezni. — Szept hó 1-én e lapban megjelenő hirdetésünkre előre is felhívjuk a közönség b. figyelmét.