Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1909. augusztus (5. évfolyam, 189-214. szám)
1909-08-01 / 189. szám
2 Megalázás! írta : NAGY GYÖRGY orsz. képviselő. Clémenceau miniszterelnöknek távoznia kellett Franciaország kormányzásának éléről, mert említést mert tenni a nemzet megaláztatásáról. Wekerle azért marad magyar miniszterelnöknek, mert ő ért legjobban az ország megalázásához. A franciáknál a megsértett nemzeti önérzet büntetni tud. Nálunk a sértőre császári jutalom vár. Az a köztársasági erkölcs fenséges megnyilatkozása ! Ez a Habsburgok hadi taktikája ! Wekerle és társai nem elégedettek meg a nemzet három évi megalázásával. Meg akarják koronázni dicstelen működésüket. Fúzión dolgoznak ! Nem tudnak és nem akarnak belenyugodni a nemzet ítéletébe, mert többséget adott a függetlenségi 48 as pártnak. Ezt az ítéletet csak a nemzetnek van joga megváltoztatni. Wekerlééknek nincs merszük erre megkérni a nemzetet. Jól tudják, hogy a válaszban nem nagy örömük telnék. Egy új választás végkép betllene a hatvanheteseknek. Ha a nemzet ítéletét nem tudják alkotmányos úton megváltoztatni, hát igyekeznek azt meghamisíttatni. Minden képviselő a nemzet ítéletének egy-egy betűje. A betűket összecserélve, változik a szöveg. Olyan változtatáson fárad most Wekerle, hogy a függetlenségi szó helyébe fúzió kerüljön. Ennek a fúziónak legyen parlamenti többsége. Ebből a fúzióból alakuljon a kormány. A nemzet ítéletének meghozásakor minden betűt meghatározott helyre állított. Igaz, hogy nem csirizélte le a betűket! Ennek az ideje elmúlt. A választók nem adhatunk kötelező utasítást. De az erkölcs, a becsület azt követeli, hogy minden betű ott maradjon, hová őt a nemzet parancsolta. Fájdalom ! Nagyon sok a könnyen mozgatható betű. Ezek megtévesztették a nemzetet. Választáskor acélszintre festették magukat, hogy azt látszatot keltsék, mintha acélból lennének öntve. Hejh! Pedig könnyű fajsúlyuak. Arra szállanak, merre a hatalom szele fujdogál. Kiadták magukat negyvennyolcasoknak, kurucoknak olyanok is, kik a változó kormányoknak változhatatlan hívei! Ezeket a mozgó betűket, az , alkalmi“ kurucokat használja fel Wekerle. Ezekre alapítja fuziós birodalmát. Ezekkel hamisítja meg a nemzet akaratát, mely önálló, magyar nemzeti bankot és általános, titkos, egyenlő választójogot követel. Az ítélet hamisított szövegében e mozgó betűkből kirakja Wekerle a közös bank szabadalma meghosszabbításának és a pluralitásnak határozatát. Nagy bűnt követett el függetlenségi párt, mikor leszavazta indítványomat, melylyel határozattá akartam emelni annak kimondását, hogy a többségi elv alatt a függetlenségi és 48-as párt elve értendő. Egy ilyen határozat megnehezítette volna a fúziós mesterkedést. Befellegzett volna minden olyan törekvésnek, mely az önálló bank meghiúsítására irányult E határozat eltemette volna Andrássy szánalmas, kicsi férgét, a pluralitást. Indítványom elfogadásával a válságot alkotmányosan a függetlenségi és 48-as párt elveinek figyelembe vételével kellett volna megoldani. Vagy tetszett volna Wekerlééknek ez az egyedüli alkotmányos megoldás, vagy pusztulniok kellett volna! Mire való a fúzió ott hol, egy pártnak feltétlen többsége van ? A nemzet nem azért adott többséget a függetlenségi pártnak, hogy az most összekeveredjék a hatvanhetesekkel! Kit a hatvanhetesekhez húz a szíve vagy a zsebe, az mondjon le képviselői megbízásáról, vesse alá magát új választásnak, mert árulást követ el, ha negyvennyolcas mandátummal a közös bank harcosainak táborához csatlakozik. Csúf látvány az, ha valaki sarkantyús magyar csizmában hoppsz-polkát jár , így képzelem én azokat a műkurucokat, kik most Wekerléékkel akarnak táncra perdülni. Le kell rántani lábukról a csizmát! De úgy hogy lábuk is utána szakadjon ! Megérdemlik ! Akinek a hite, a lelke, a tánca osztrák, a papucsban csoszogjon. Kinek közös bank, pluralitás, bosnyák annexió, delegációs ebéd kell, legyen hatvanhetes, vallja azt be őszintén s ne kalózkodjék függetlenségi vizeken. A függetlenségi kerületek nyilatkozzanak. Különösen a mozgó betűk, az „alkalmi“ kurucok kerületei. Tanítsák ki ezeket az élő betűket, hogyha bizalomból nem szegezték le őket, hogy helyükön maradjanak, hát még mindig akad a ház körül egy néhány szög, melylyel a szó igaz értelmében hozzászögezik képviselőiket a negyvennyolcas zászló rudjához, hogy ne szökhessenek meg az alól, melynek választáskor katonájává esküdtek. Jó lesz előkeresni azokat a szögeket, mert nagyon mozognak a betűk ! Készül a fúzió ! 9 papi vagyon felosztása. 3j Hajduvármegye felirata, Hunvásárhely, július 31. Annak idején foglalkoztunk Hajdú megye közgyűlésének ez évi május hóban hozott határozatával, melyben kimondotta, hogy a szekularizáció, a papi vagyon felosztása ügyében felirattal fordul a képviselőházhoz s hozzájárulás czéljából körlevélben a hazai összes törvényhatóságokat megkeresi. A felirat egy példányát a körlevél kapcsán megküldték városunk törvényhatóságának is, mely azzal a legközelebbi őszi közgyűlésen fog foglalkozni. Az érdekes, nagyhorderejű köriratból itt közöljük a következőket : A felirat kiemeli, hogy a határozat meghozatalánál egyedül és kizárólag a közérdek önzetlen és elfogulatlan szolgálatára irányuló törekvés vezette a törvényhatósági bizottságot. Elhatározásunknál — úgymond a felirat — távol állott tőlünk a felekezeti harcz szitásának még a gondolata is, vallási türelemmel és a tulajdon szentsége iránti köteles tisztelettel áttelve és áthatva, pusztán az igazi hazaszeretettől bevítetten emeljük fel szavunkat és élünk azzal a joggal, melyet az 1886. törvény a törvényhatóságok részére biztosít. Jól tudjuk azt is, hogy egy ilyen óriási horderejű kérdésnek napirendre hozatalára, amilyen jelen feliratunknak a tárgya, célja: a szekularizáció keresztülvitele, a válságos politikai helyzet által szült jelen nehéz idő talán nem épen alkalmas, ebbeli aggályainkat azonban eloszlatta annak a biztos tudata, hogy az amit kérünk és akarunk, jogos, törvényes és igazságos, mindig, még a legnehezebb időben is és pedig annyival inkább most, mert hazánknak anyagi erőre van szüksége, hogy fejlődhessék, szellemi erejét növelje és azt az erőtlenítő vérfolyást, mit most a kivándorlás ijesztő mértékben való emelkedése idéz elő a nemzet testén, talán az utolsó pillanatban megállítsa; ezen nagy és szent czélok megvalósítására törekedni és annak érdekében minden rendelkezésre álló törvényes eszközt igénybe venni hazafias kötelesség. A felirat többi része szó szerint a következő: Az egyházi vagyon nagysága. Megmérhetetlen talán azoknak a jogtörténeti és jogi érveknek száma, melyekből kétségtelen tényként megmegállapítható az, hogy az az óriási érték, mely az egyházi javak forgalma alá esik és a katholikus egyházak kezében van, magyar törvényeink szerint, a magyar állam kétségtelen és elidegeníthetlen tulajdona és az érvek, melyeket ezzel szemben felhoznak, a magyar alkotmánnyal és joggal ellentétben állanak s egyedül az egyház külön jogából vannak merítve ; feltétlenül bizonyos azonban, hogy ennél a kérdésnél elsősorban az igazságnak, a jognak érvényesítése, továbbá pedig a magyar nép jóléte s az állam érdeke tekinthető és tekintendő irányadóul az elfogulatlan tényezők által; ezekkel az érvekkel és ellenérvekkel tehát itt részletesebben nem foglalkozunk, mert hiszen e tekintetben törvények, törvényes jogszokás, királyi és hatósági rendeletek általánosan ismert, bőséges adatokat szolgáltatnak. I. István és utána következő királyaink bőkezű adományozásai folytán hozzávetőlegesen a két millió katasztrális holdat meghaladja az a földbirtok ma már, ami katholikus egyház kezén van, amely terület értéke a rajta levő épületekkel, felszerelésekkel, nem is magasan értékelve, ezerötszáz millió koronára tehető és amelynek körülbel 70—80 millió koronányi évi jövedelme 12. 000 katholikus egyházi ember ellátására szolgál, akik részére a nagy jövedelem lehetővé teszi a külföldön való kéj időtöltését és tenger hazai kincseknek odakint elköltését. Az időnként az egyház kezére adott javak adományozásánál az adományozó a cél vagyonjellegét mindenkor kidomborította és ezen javak ellenében az egyház a vallási érdekeken kívül ellátni köteleztetett a népnevelés és szegényügy minden költségeit, valamint az igazságszolgáltatást, de ezenkívül egyházi bandériumok kiállításával az ország védelmét is-, hogy ez így volt és hogy a régi törvényes királyok az egyházi javadalmakat mindenkor ily természetűeknek tekintették, azokat visszavehetőknek és más nemzeti célokra fordíthatóknak tartották, ez irányban több ízben tett törvényes és királyi intézkedések igazolják, sajnos azonban, hogy ezek az óriási javak idők folyamán megszűntek a felsorolt állami és nemzeti célokat szolgálni s ma már csaknem kizárólag személyi és katholikus felekezeti érdekek kielégítésére fordíttatnak, bandériumot nem állít, hadügyi ellenszolgálatot nem teljesít, jogszolgáltató jogrenével kis leány leugrott az anyja második emeleti lakásának ablakából az utczára és rögtön meghalt. A rendőrségi jelentés csak annyit tudott hogy a kis leány nem akart iskolába járni, annyira irtózott a tanulástól, hogy inkább a halálba menekült. Már el is feledték a kisleány tragédiáját, amikor három héttel a halála után névtelen följelentés érkezett a rendőrséghez. Az volt a följelentésben, hogy exhumálják a kis holttestet, bizonyítékot fognak rá találni, hogy a gyermeket az anyja szakadatlanul ütötte-verte és örökös bántalmazás elől menekült a halálba. A kis holttestet kiásták, a vizsgálat megindult és a kiaszott, sovány, betegségtől lefogyott gyermek tetemén még három héttel a halál után is konstatálni tudták az orvosok olyan zúzódások és ütések nyomát, amelyek semmi esetre sem származhattak a halálugrástól. Utána jártak a szegény gyermek életének s akkor kiderült, hogy milyen tragédiának volt az utolsó felvonása ez az ugrás egy második emeleti ablakból. A kis leány törvénytelen gyermeke volt az anyjának. Sohasem szerette, mindig éheztette, ütötte, verte csecsemőkorától fogva. Egy ízben oda is ajándékozta már egy asszonynak, akit alig ismert, de aki visszahozta a gyermeket, mert igen gyönge volt és nem bírta a cselédmunkát, amit végeztetni akartak vele. Ettől fogva kétszeres pokol lett az élete odahaza. Az anyja kosztosokat tartott és a csöpp leánynak azokra kellett takarítani. Sokszor éjfélig ébren Nyomor és bűn a gyermekvilágban. Irta: TÁBORI KORNÉL. Öngyilkos gyermekek. Ha apró gyermekek öngyilkosságot követnek el, amire még felnőttek is csak az élet legnagyobb tragédiái közepett, teljes kétségbeesésben szánják el magukat, elképedve állunk ezek előtt a sokszor megfejthetetlen drámák előtt. Aztán rendesen megnyugodunk benne: degenerált agyú, koránérett gyermekek rémtettéről van szó. Pedig érdemes néha utánajárni a dolognak és akkor meglepő, gyakran megrendítő eredményekre jutunk. Nyolcvankét olyan konkrét esetet gyűjtöttünk össze, amelyben öngyilkos iskolás gyermekek szerepelnek és bizony konstatálnunk kell, hogy a legtöbb ilyen gyermektragédia a mai oktatórendszernek a következése. A matúra-botrányoktól, az éretlen érettségizők csapatának magapusztításától lefelé a rövidnadrágos és rövidszoknyás gyerekig, sok fiatal életet fojt meg az iskolai copf-rendszer. 1907-ben volt egy ap, a félesztendős bizonyítvány osztáskor, amelyen nyolcz öngyilkossági kísérlet történt meg Hat esetben a rossz osztályzat miatt, egy azért, mert a tanító szigorúan megbüntette s egy fiú szerelmi bánatában kereste a halált. M. Stefánia, egy pesti vasúti hivatalnok leányának az esete. Ez a polgári iskolai második osztályú növendéke a Király utcza 46. szám alatt levő ház harmadik emeletéről levetette magát a földszintre. A szerencsétlen tizenhároméves leányt eszméletlen állapotban vitték a Stefánia-kórházba, ahol meghalt. A szomorú esetnek egy iskolai intőczédula volt az okozója. Kedden intőczédulát adtak Stefániának, amelyet szüleivel kellett láttamoztatnia, aztán az iskolába visszavinni. A kis leány nagyon félt a szüleitől, különösen a mostoha anyjától, aki nem a legjobban bánt vele. Az intőt nem is adta át otthon senkinek sem, hanem másnap virradóra elhatározta, hogy inkább meghal. Elment hazulról és délutánig mindenfelé káborgott a városban, végre bement a Király utczának abba a házába, ahonnét aztán ledobta magát az emeletről. Az életunt leányka zsebében megtalálták az intőcédulát, azonkívül egy csodálatosan tiszta értelmű levelet. Mintha a legnagyobb nyugalommal irta volna. íme az utolsó levele: Kedves szüleim ! Reszkető kézzel és könnyes szemekkel irom nektek ezt a levelet. Az iskolában a rajzolásban való hanyagságom, továbbá nevetgélés miatt megintettek. Egy intőcédulát adtak nekem, amelyre ezt ráírták. Ezt nektek, drága szüleim, alá kellett volna írnotok és a büntetéstől való félelmem miatt most önmagam vetek véget életemTalán leginkább jellemző a kisnek. Meg akartalak benneteket óvni attól a gondtól és fájdalomtól, amelyet ez inteczédula okozott volna. Amit el fogok követni, talán még inkább fog nektek fájni, mint ez a cédula, de azt hiszem, nem fog örökké fájni, különösen nem az anyámnak. Mert ezután egygyel kevesebb ember lesz, aki nektek gondot és fájdalmat okoz. Mindenért, amit eddig elkövettem, térdelve kérek tőletek bocsánatot. Szívből üdvözöllek benneteket, kedves szüleim. Józsefet, Ferenczet és Annát szintén. A ti örökké hálás leányotok Stefánia. A szülőkön és a tanítókon a sor, hogy az esetből levonják a tanulságot. Tiszta dolog, hogy a nevelésre újabb feladat vár, a beteges kor és beteges eszmék megmételyezik már a gyermek lelkét. Ezt a házi nevelésnek kell észrevennie. Az iskola egyebet tanulhat a szomorú esetből. Ennek a gyermeköngyilkosságnak egy intöczédula volt az oka. Az intöczédula, amelyet az iskola, a modern oktatás, mivel a családdal harmonikusan akarja nevelni a gyermeket, állítólag nem nélkülözhet. De legalább a formákban választékosabbnak kell lennie az iskolának. Érthetetlen, hogy miért kell a gyermeknek magának átadni a szülők részére az írást, amelynek alapján biztos büntetés, akár megszégyenítés, akár egyéb vár reá. Üldözés a halálba. Különös eset történt tavaly egy nagy vidéki városban. Sch. R. nyolcz Az intoczédula. váS&LaKELVÉ RESSEUI 3ljsás 1909. augustus 1