Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1909. augusztus (5. évfolyam, 189-214. szám)

1909-08-01 / 189. szám

2 Megalázás! írta : NAGY GYÖRGY orsz. képviselő. Clémenceau miniszterelnöknek távoznia kellett Franciaország kor­mányzásának éléről, mert említést mert tenni a nemzet megaláztatásáról. Wekerle azért marad magyar minisz­terelnöknek, mert ő ért legjobban az ország megalázásához. A franci­áknál a megsértett nemzeti önérzet büntetni tud. Nálunk a sértőre csá­szári jutalom vár. Az a köztársasági erkölcs fenséges megnyilatkozása ! Ez a Habsburgok hadi taktikája ! Wekerle és társai nem elége­dettek meg a nemzet három évi megalázásával. Meg akarják koro­názni dicstelen működésüket. Fúzión dolgoznak ! Nem tudnak és nem akarnak belenyugodni a nemzet íté­letébe, mert többséget adott a füg­getlenségi 48 as pártnak. Ezt az íté­letet csak a nemzetnek van joga megváltoztatni. Wekerlééknek nincs merszük erre megkérni a nemzetet. Jól tudják, hogy a válaszban nem nagy örömük telnék. Egy új válasz­tás végkép bet­llene a hatvanhetesek­nek. Ha a nemzet ítéletét nem tud­ják alkotmányos úton megváltoztatni, hát igyekeznek azt meghamisíttatni. Minden képviselő a nemzet ítéletének egy-egy betűje. A betűket összecse­rélve, változik a szöveg. Olyan vál­toztatáson fárad most Wekerle, hogy a függetlenségi szó helyébe fúzió kerüljön. Ennek a fúziónak legyen parlamenti többsége. Ebből a fúzi­óból alakuljon a kormány. A nemzet ítéletének meghozá­sakor minden betűt meghatározott helyre állított. Igaz, hogy nem csi­rizélte le a betűket! Ennek az ideje elmúlt. A választók nem adhatunk kötelező utasítást. De az erkölcs, a becsület azt követeli, hogy minden betű ott maradjon, hová őt a nem­zet parancsolta. Fájdalom ! Nagyon sok a könnyen mozgatható betű. Ezek megtévesztették a nemzetet. Választáskor acélszintre festették magukat, hogy azt látszatot keltsék, mintha acélból lennének öntve. Hejh! Pedig könnyű fajsúlyuak. Arra szál­lanak, merre a hatalom szele fujdo­­gál. Kiadták magukat negyvennyolca­soknak, kurucoknak olyanok is, kik a változó kormányoknak változhatat­­lan hívei! Ezeket a mozgó betűket, az , alkalmi“ kurucokat használja fel Wekerle. Ezekre alapítja fuziós biro­dalmát. Ezekkel hamisítja meg a nemzet akaratát, mely önálló, magyar nemzeti bankot és általános, titkos, egyenlő választójogot követel. Az ítélet hamisított szövegében e mozgó betűkből kirakja Wekerle a közös bank szabadalma meghosszabbításá­nak és a pluralitásnak határozatát. Nagy bűnt követett el független­ségi párt, mikor leszavazta indít­ványomat, melylyel határozattá akar­tam­ emelni annak ki­mondását, hogy a többségi elv alatt a függetlensé­gi és 48-as párt elve értendő. Egy ilyen határozat megnehezítette volna a fúziós mesterkedést. Befellegzett volna minden olyan törekvésnek, mely az önálló bank meghiúsítására irányult E határozat eltemette volna Andrássy szánalmas, kicsi férgét, a pluralitást. Indítványom elfogadásával a vál­ságot alkotmányosan a függetlensé­gi és 48-as párt elveinek figyelem­be vételével kellett volna megoldani. Vagy tetszett volna Wekerlééknek ez az egyedüli alkotmányos megol­dás, vagy pusztulniok kellett volna! Mire való a fúzió ott hol, egy párt­nak feltétlen többsége van ? A nem­zet nem azért adott többséget a füg­getlenségi pártnak, hogy az most összekeveredjék a hatvanhetesekkel! Kit a hatvanhetesekhez húz a szíve vagy a zsebe, az mondjon le képvi­selői megbízásáról, vesse alá magát új választásnak, mert árulást követ el, ha negyvennyolcas mandátummal a közös bank harcosainak táborához csatlakozik. Csúf látvány az, ha va­laki sarkantyús magyar csizmában hoppsz-polkát jár , így képzelem én azokat a műkurucokat, kik most We­­kerléékkel akarnak táncra perdülni. Le kell rántani lábukról a csiz­mát! De úgy hogy lábuk is utána szakadjon ! Megérdemlik ! Akinek a hite, a lelke, a tánca osztrák, a papucsban csoszogjon. Kinek közös bank, pluralitás, bosnyák annexió, de­­legációs ebéd kell, legyen hatvanhe­tes, vallja azt be őszintén s ne ka­­lózkodjék függetlenségi vizeken. A függetlenségi kerületek nyilat­kozzanak. Különösen a mozgó betűk, az „alkalmi“ kurucok kerületei. Tanítsák ki ezeket az élő betűket, hogyha bizalomból nem szegezték le őket, hogy helyükön maradjanak, hát még mindig akad a ház körül egy néhány szög, melylyel a szó igaz értelmében hozzászögezik képviselő­iket a negyvennyolcas zászló rudjá­­hoz, hogy ne szökhessenek meg az alól, melynek választáskor katonájává esküdtek. Jó lesz előkeresni azokat a szögeket, mert nagyon mozognak a betűk ! Készül a fúzió ! 9 papi vagyon felosztása. 3j Hajduvármegye felirata, Hunvásárhely, július 31. Annak idején foglalkoztunk Haj­­dú megye közgyűlésének ez évi május hóban hozott határozatával, melyben kimondotta, hogy a szekularizáció, a papi vagyon felosztása ügyében feli­rattal fordul a képviselőházhoz s hoz­zájárulás czéljából körlevélben a ha­zai összes törvényhatóságokat megke­resi. A felirat egy­­ példányát a körle­vél kapcsán megküldték városunk tör­vényhatóságának is, mely azzal a legközelebbi őszi közgyűlésen fog foglalkozni. Az érdekes, nagyhorderejű köriratból itt közöljük a következő­ket : A felirat kiemeli, hogy a hatá­rozat meghozatalánál egyedül és kizá­rólag a közérdek önzetlen és elfogulat­lan szolgálatára irányuló törekvés ve­zette a törvényhatósági bizottságot. Elhatározásunknál — úgymond a fel­irat — távol állott tőlünk a felekezeti harcz szitásának még a gondolata is, vallási türelemmel és a tulajdon szent­sége iránti köteles tisztelettel áttelve és áthatva, pusztán az igazi hazasze­retettől bevítetten emeljük fel szavun­kat és élünk azzal a joggal, melyet az 1886. törvény a törvényhatóságok részére biztosít. Jól tudjuk azt is, hogy egy ilyen óriási horderejű kérdésnek napirendre hozatalára, amilyen jelen feliratunknak a tárgya, c­élja: a sze­kularizáció keresztülvitele, a válságos politikai helyzet által szült jelen ne­héz idő talán nem épen alkalmas, ebbeli aggályainkat azonban eloszlatta annak a biztos tudata, hogy az amit kérünk és akarunk, jogos, törvényes és igazságos, mindig, még a legne­hezebb időben is és pedig annyival inkább most, mert hazánknak anya­gi erőre van szüksége, hogy fejlőd­hessék, szellemi erejét növelje és azt az erőtlenítő vérfolyást, mit most a kivándorlás ijesztő mértékben való emelkedése idéz elő a nemzet testén, talán az utolsó pillanatban megállítsa; ezen nagy és szent czélok megvalósí­tására törekedni és annak érdekében minden rendelkezésre álló törvényes eszközt igénybe venni hazafias köte­lesség. A felirat többi része szó szerint a következő: Az egyházi vagyon nagysága. Megmérhetetlen talán azoknak a jogtörténeti és jogi érveknek száma, melyekből kétségtelen tényként meg­­megállapítható az, hogy az az óriási érték, mely az egyházi javak forgalma alá esik és a katholikus egyházak ke­zében van, magyar törvényeink szerint, a magyar állam kétségtelen és elide­­geníthetlen tulajdona és az érvek, melyeket ezzel szemben felhoznak, a magyar alkotmánnyal és joggal ellen­tétben állanak s egyedül az egyház külön jogából vannak merítve ; feltétle­nül bizonyos azonban, hogy ennél a kérdésnél elsősorban az igazságnak, a jognak érvényesítése, továbbá pedig a magyar nép jóléte s az állam érdeke tekinthető és tekintendő irányadóul az elfogulatlan tényezők által; ezekkel az érvekkel és ellenérvekkel tehát itt rész­letesebben nem foglalkozunk, mert hi­szen e tekintetben törvények, törvényes jogszokás, királyi és hatósági rendele­tek általánosan ismert, bőséges adato­kat szolgáltatnak. I. István és utána következő kirá­lyaink bőkezű adományozásai folytán hozzávetőlegesen a két millió kataszt­­rális holdat meghaladja az a földbirtok ma már, ami katholikus egyház kezén van, amely terület értéke a rajta levő épületekkel, felszerelésekkel, nem is magasan értékelve, ezerötszáz millió koronára tehető és amelynek körülbel 70—80 millió koronányi évi jövedelme 12. 000 katholikus egyházi ember ellá­tására szolgál, akik részére a nagy jö­vedelem lehetővé teszi a külföldön va­ló kéj időtöltését és tenger hazai kin­cseknek odakint elköltését. Az időnként az egyház kezére adott javak adományozásánál az ado­mányozó a cél vagyonjellegét minden­kor kidomborította és ezen javak elle­nében az egyház a vallási érdekeken kívül ellátni köteleztetett a népnevelés és szegényügy minden költségeit, va­lamint az igazságszolgáltatást, de ezen­kívül egyházi bandériumok kiállításá­val az ország védelmét is-, hogy ez így volt és hogy a régi törvényes királyok az egyházi javadalmakat min­denkor ily természetűeknek tekintették, azokat visszavehetőknek és más nem­zeti célokra fordíthatóknak tartották, ez irányban több ízben tett törvényes és királyi intézkedések igazolják, saj­nos azonban, hogy ezek az óriási ja­vak idők folyamán megszűntek a fel­sorolt állami és nemzeti célokat szol­gálni s ma már csaknem kizárólag személyi és katholikus felekezeti érde­kek kielégítésére fordíttatnak, bandéri­umot nem állít, hadügyi ellenszolgála­tot nem teljesít, jogszolgáltató jogren­ével kis leány leugrott az anyja má­sodik emeleti lakásának ablakából az utczára és rögtön meghalt. A rendőr­ségi jelentés csak annyit tudott hogy a kis leány nem akart iskolába járni, annyira irtózott a tanulástól, hogy in­kább a halálba menekült. Már el is feledték a kisleány tra­gédiáját, a­mikor három héttel a ha­lála után­ névtelen följelentés érkezett a rendőrséghez. Az volt a följelentés­ben, hogy exhumálják a kis holttestet, bizonyítékot fognak rá találni, hogy a gyermeket az anyja szakadatlanul ütötte-verte és örökös bántalmazás elől menekült a halálba. A kis holttestet kiásták, a vizsgálat megindult és a ki­aszott, sovány, betegségtől lefogyott gyermek tetemén még három héttel a halál után is konstatálni tudták az or­vosok olyan zúzódások és ütések nyo­mát, amelyek semmi esetre sem szár­mazhattak a halálugrástól. Utána jártak a szegény gyermek életének s akkor kiderült, hogy milyen tragédiá­nak volt az utolsó felvonása ez az ugrás egy második emeleti ablakból. A kis leány törvénytelen gyermeke volt az anyjának. Sohasem szerette, mindig éheztette, ütötte, verte csecse­mőkorától fogva. Egy ízben oda is ajándékozta már egy asszonynak, akit alig ismert, de aki visszahozta a gyer­meket, mert igen gyönge volt és nem bírta a cselédmunkát, a­mit végez­tetni akartak vele. Ettől fogva kétszeres pokol lett az élete odahaza. Az anyja kosztosokat tartott és a csöpp leánynak azokra kellett takarítani. Sokszor éjfélig ébren Nyomor és bűn a­­ gyermekvilágban. Irta: TÁBORI KORNÉL. Öngyilkos gyermekek. Ha apró gyermekek öngyilkossá­got követnek el, a­mire még felnőttek is csak az élet legnagyobb tragédiái közepett, teljes kétségbeesésben szánják el magukat, elképedve állunk ezek előtt a sokszor megfejthetetlen drámák előtt. Aztán rendesen megnyugodunk benne: degenerált agyú, koránérett gyermekek rémtettéről van szó. Pedig érdemes néha utánajárni a dolognak és akkor meglepő, gyakran megrendítő eredmé­nyekre jutunk. Nyolc­vankét olyan konkrét esetet gyűjtöttünk össze, a­melyben öngyil­kos iskolás gyermekek szerepelnek és bizony konstatálnunk kell, hogy a leg­több ilyen gyermektragédia a mai ok­tató­rendszernek a következése. A ma­túra-botrányoktól, az éretlen érettségi­zők csapatának magapusztításától le­felé a rövidnadrágos és rövidszoknyás gyerekig, sok fiatal életet fojt meg az iskolai copf-rendszer. 1907-ben volt egy ap, a félesztendős bizonyítvány osztáskor, a­melyen nyolcz öngyilkos­­sági kísérlet történt meg Hat esetben a rossz osztályzat miatt, egy azért, mert a tanító szigorúan megbüntette s egy fiú szerelmi bánatában kereste a halált. M. Stefánia, egy pesti vasúti hivatal­nok leányának az esete. Ez a polgári iskolai második osztályú növendéke a Király­ utcza 46. szám alatt levő ház harmadik emeletéről levetette magát a földszintre. A szerencsétlen tizenhá­roméves leányt eszméletlen állapotban vitték a Stefánia-kórházba, a­hol meg­halt. A szomorú esetnek egy iskolai in­­tő­czédula volt az okozója. Kedden intőczédulát adtak Stefániának, a­melyet szüleivel kellett láttamoztatnia, aztán az iskolába visszavinni. A kis leány nagyon félt a szüleitől, különö­sen a mostoha anyjától, a­ki nem a legjobban bánt vele. Az intőt nem is adta át otthon senkinek sem, hanem másnap virradó­ra elhatározta, hogy inkább meghal. Elment hazulról és délutánig minden­felé káborgott a városban, végre be­ment a Király­ utczának abba a házába, ahonnét aztán ledobta magát az eme­letről. Az életunt leányka zsebében meg­találták az intőc­édulát, azonkívül egy csodálatosan tiszta értelmű levelet. Mintha a legnagyobb nyugalommal irta volna. íme az utolsó levele: Kedves szüleim ! Reszkető kéz­zel és könnyes szemekkel irom nek­tek ezt a levelet. Az iskolában a rajzolásban való hanyagságom, to­vábbá nevetgélés miatt megintettek. Egy intőc­édulát adtak nekem, amely­re ezt ráírták. Ezt nektek, drága szüleim, alá kellett volna írnotok és a büntetéstől való félelmem miatt most önmagam vetek véget életem­Talán leginkább jellemző a kis­nek. Meg akartalak benneteket óvni attól a gondtól és fájdalomtól, a­melyet ez inteczédula okozott volna. Amit el fogok követni, talán még inkább fog nektek fájni, mint ez a c­édula, de azt hiszem, nem fog örökké fájni, különösen nem az anyámnak. Mert ezután egygyel ke­vesebb ember lesz, a­ki nektek gon­dot és fájdalmat okoz. Mindenért, a­mit eddig elkövettem, térdelve kérek tőletek bocsánatot. Szívből üdvözöl­lek benneteket, kedves szüleim. Jó­zsefet, Ferenczet és Annát szintén. A ti örökké hálás leányotok Stefánia. A szülőkön és a tanítókon a sor, hogy az esetből levonják a tanulságot. Tiszta dolog, hogy a nevelésre újabb feladat vár, a beteges kor és beteges eszmék megmételyezik már a gyermek lelkét. Ezt a házi nevelésnek kell ész­­revennie. Az iskola egyebet tanulhat a szomorú esetből. Ennek a gyermek­öngyilkosságnak egy intöczédula volt az oka. Az intöczédula, amelyet az is­kola, a modern oktatás, mivel a csa­láddal harmonikusan akarja nevelni a gyermeket, állítólag nem nélkülözhet. De legalább a formákban választéko­sabbnak kell lennie az iskolának. Ért­hetetlen, hogy miért kell a gyermek­nek magának átadni a szülők részére az írást, amelynek alapján biztos büntetés, akár megszégyenítés, akár egyéb­ vár reá. Üldözés a halálba. Különös eset történt tavaly egy nagy vidéki városban. Sch. R. nyolcz Az intoczédula. váS&LaKELVÉ RESSEUI 3ljsás 1909. augu­stus 1

Next