Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1914. május (10. évfolyam, 111-136. szám)
1914-05-01 / 111. szám
Hódmezővásárhely, 1914. május 1. péntek. Ára 4 fillér. X. évfolyam Itt. szám, Sscffcesszeség ár helyben egész évre 10 K., félévre 5 K. Egyes szám ára 2 fillér, vasárnap és piaci napokon 4 fillér. | IClil BCSSI» | Vidékre negyedévre^5^K.^—^Nyflttfe^petft^sora^80^fa8ér Szavazók elosztása. A statisztikai hivatal számítása. — Reménybeli választók. — Lesz még korrigálás. — Papiros bölcsesség. — Nincs a világon 1000 mangó! Vásárhely két választókerületet kap. Ahhoz még a munkapárti kormánynak sem volt bátorsága, hogy ezt a nagy magyar várost a régi beosztás mellett egy képviselő küldési jogával ruházza fel Hanem ha már kénytelenkelletlen megcsinálták a két kerületet, arra nagy gondot fektettek, hogy miképen is tarthatnák meg maguknak az egyik kerületet Ha a két kerület elosztásának térképét és lakosait nézzük, az első pillanatban szemünkbe ötlik, hogy mungókezek akartak itt maguknak kanyarítani egy kerületet. Jó, hogy a Tisza-kormány olyan törvényt nem hozott, hogy házak szerint is szabad összeválogatni az „egynemű elemeket“, mint ahogy más változatban jelenlegi törvényük mondja, mert akkor a mungók házszám szerint csináltak volna választói névjegyzéket, így csak kerületek, utcák, tanyák és a pusztai részek szerint csináltak. Egyik kerületet feldarabolták, a tanyát elválasztották a belterületi résztől, csak azért, hogy valamennyire biztosítsák maguknak az egyik mandátumot. Azt nem merték megtenni, hogy pontosan, szépen egy egyenes vonallal ketté osszák a város területét, mert azt tudták, hogy akkor szóba sem jöhetnek Vásárhelyen még ha magát Tisza Pistát tolták volna is fel feketesárga zászlójuk végére. De még a mai beosztás mellett is el kell oszlani a reményüknek, mivel a statisztikai hivatal kimutatása szerint az I-ső választókerületben lesz 3603 szavazó, ebből munkás 447, ebből magyar 3585, ebből tanyai 1809. A II. választókerületben lesz 3924 szavazó, ebből munkás 641, ebből magyar 3906, ebből pusztai 928, ebből gorzsar 398. Ez a statisztika a vásárhelyi mungók megölője, mert azt meg lehet állapítani, hogy titkos szavazás mellett az egész világon nincs 1000 mungó. Ennyinek pedig Vásárhelyen is lenni kellene, hogy csak reménysége is legyen a munkóknak. De nincs, a világon sincs. A szavazók számának ilyen elosztását szomorú szívvel vehetik tudomásul mungóéknál. Lehet, hogy még van reménykedő, aki azt hiszi, hogy majd az írás-olvasásnál korrigálhatják a maguk javára ezt a statisztikát. Lehet, még mi is elismerjük, de olyan sokat nem tudnak javítani, hogy a függetlenségi párt győzelmi kilátásait megrontsák. Papíros bölcsesség volt a mungó bölcsesség, mikor kikerekítette magának az I-ső kerületet. Jobb lett volna, ha teljesen igazságos beosztást csinál, legalább ekkor verhette volna a mellét a bukás után, hogy igazságos érzülettel osztotta be a két kerületet s még önmagukkal azt is elhitethették volna, hogy az igazságos érzületük buktatta meg. Lehet, hogy van azon az oldalon olyan is, aki azt hiszi, hogy a függetlenségi polgárság most is úgy megoszlik, mint a legutóbbi választáson. Ebben tévednek! Lesznek akarnokok, de olyan elvetemült, gonosz és buta függetlenségi mégsem lehet, aki a régi gyűlölködésből kifolyólag a függetlenségi zászló megbuktatásán munkálkodna. Ha mégis akadna, ezt kiírtjuk soraink közül, a függetlenségi párt táborából, mint a veszett kutyát. A statisztikai jelentés örömjelentés nekünk s a győzelemnek egyik záloga. A közös költségvetés, fiz almái milliárdos Kotta-Programm. A közösügyi kiadások közel nyolcszázmillió koronára rúgnak. Ebből az öszegből fedezetlen 561.787.858 korona, a kiadásoknak csaknem háromnegyed része. A hadseregnek és a haditengerészetnek 764 millió korona kell. Úr hajókra és a hajóhajó fejlesztésére közel 427 millió. Kétségbe kell esnünk e rettenetes számok láttára. Hol járnak ezek már az ország teherviselő képességének legvégső határától ! És mikor azt olvssuk a megokolásban, hogy ez a Programm „a legkisebb mértékére leszállított kívánalmakat“ elégíti csak ki, akkor teljes bizonyossággal megállapíthatjuk, hogy a folyton sürgetőbb és egyre növekedő „kívánalmak,, az országra végveszedelmet jelentenek. Ebbe az örvénybe észrevétlenül, gyanútlanul akarnak bennünket belecsalogatni. Az első esztendőre mindösze 45 és egynegyed millió koronát kérnek a flottafejlesztés címén. Ez ugye nem sok. És ha elkezdtük a programja szerint a fejlesztést, akor nincs többé megállás ; a következő három költségvetési évben 100—100, az ötödik évben 81 és fél milliót kell a delegációknak megszavaznak. A csalogató 45 millió megszavazásával elköteleztük magunkat menthetetlenül. Ez, amellett, hogy egyenes kijátszása a törvényhozás költségvetési jogának, gyökereiben támadja meg pusztuló félben levő közgazdasági életünket. De hát egyebet nem is várhatunk a munkapárti uralom alatt, melynek jelszava : előbb koldussá és becstelenné, aztán engedelmes szolgává tenni a nemzetet. Rohanvást rohanunk e végzetes vég felé. A félmilliárdos új flotta Programm. A közös költségvetés legfélelmesebb része az új flotta-programm, amelynek alapján, amint azt már szintén közöltük, összesen 426, 836 ezer koronát követelnek új hadihajók építésére. A munkapárt 1914-ben már 312.400.000 koronát szavazott meg a flotta fejlesztésére s igy alig négy év alatt majdnem egy milliárdos pontosan 739,236 000 koronát szavazott meg a haditengerészet részére, pusztán csak a flotta fejlesztésére. Az új flotta-programm a következőképp részletezi az új szükségletet: korona 1. Négy körülbelül 24.500 tonnás csatahajó («VIII», «IX», «X», «XI») teljes fegyverzettel és felszereléssel együtt, mintegy 328.208.000 2. Három körülbelül „Psylander“ jelöltek tavaszi különlegességek ára 52—56 Korona öltönyök, fiú és leányka ruhák kaphatók Külön mérték szerinti osztály. NEUMANN IV. cs. és kir. udvari és kamarai szállító. Férfi, fiú és leányka ruha telepe Szeged Kárász utca 5. Kérjen árjegyzéket.