Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1914. június (10. évfolyam, 137-162. szám)

1914-06-02 / 137. szám

rroamczovasamoly, wm. jtmfas 2. kedd. Ara 4 filier. X. évfolyam 137. szám. Füg g« He d p o f rt i k a i na pil »p. ^ —.....—^^-------- M • | - " ' ■ | S*e*fces*i8vég. és vadóruivatal. Koasvth-tér. Telefoni 87.1 Felelős szerkesztő és laptulajdonos:­ EMfizetési ér helyben egész érte JO K, félém 5 K. ggy” gy m ája 2­­gfe’ és piaci napokon 4 ígér. | ______Stun­ Be*aU_________ |VHftyc aegywfevsc 5 K. — Nytíttét pet» som 80 fHJÉr Gyerünk csak] Megint bonca « gép.­A­ kormány munkagépe. Most jelentették be, hogy a vármegyei közigazgatás re­formjával revízió alá veszik a je­lenleg érvényben levő népoktatási törvényeket. Teszik pedig ezt azért, hogy a titokban kötött oláh pak­­ton értelmében új kedvezményeket adjanak a románoknak és erősítsék a már különféle oszlopokkal támo­gatott munkapárti uralmat. Majd ezentúl a főispán nevezi ki a taní­­tókat, mert a mungó kortesek és kijárók jobban tudják így értékesí­teni a tudományukat, mintha a miniszter nevez ki. A főispánoknak így adnak egy kis dolgot. A kine­vezésekkor a tanügygyel foglalkoz­atok kell egy árát. Valószínű, hogy ezen a címen fizetésemelést kér­nek, amit meg is kapnak, hogy ne méltatlankodjanak a méltóságosak. " A tótocskák is gyűlést tartottak és az oláh komité példájára meg­alkották a­­Tót nemzeti tanácsot". Az oláhok Magyarországot kika­­nyarították a Tiszáig, a tótok a Fel­vidéket Csehországgal akarják egye­síteni és a cseh—tót egységre már ittak is ünnep első napján, mikor a cseh delegátusok Budapesten tar­tózkodtak. Az oláhok Romániából kapják a pénzt, mint Mangra Vazul beismerte, a tótok meg az olávök­től. Ezek Tisza barátai és fegyver­társai. Tisza úgy akarja megnövelni tekintélyét, hogy megnöveli a nem­zetiségek szarvait. j.-i * Sándor János, Tisza sógora jun. 5-én beterjeszti a közigazgatás álla­­mosításáról összetákolt törvényja­vaslatot. Ez is "posta munka", amit a választások előtt­­el kell intézni*. Ki tudja, a választások után ők már hol lesznek. Olyan kormány pedig, amely hozzájuk méltó volna, nem terem minden bokorban. Na de igy éri el, hogy a választás előtt kinevezi a közigazgatási tisztvise­lőket, hogy korteseket nyerjen. Ezzel a törvénynyel aztán be is fütyülnek a városok önkormányzatának. « Volt földosztás. A gróf földjét felosztotta a miniszter jórészt a ma­ga pártjabeliek közt, jól elbántak a kismagyarokkal. Legalább ne ta­gadnák te, hogy a föld nyerésében első képesítés volt a mungóság Erre a földosztásra is elmondhat­juk : Tudtuk, hogy igy lesz, de még­se hittük volna. * A delegáció mérlege. irta : BOZC BfflTBO v. orsz. is kivisd­&t „Drága“ vendégeink elutaz­tak szép fővárosunkból. Üres zsebbel jöttek ide s üres lett a zsebünk, mikor elmentek. Ha ugyan egyátalában lehet a mi Zsebünk még üresebb, mint volt. Ebből a bevezetésből kitalál­hatja mindenki, hogy a monarc­hia közös minisztereiről van szó. Az ő látogatásuknak van olyan zsebüresítő hatása, hogy a tatárjárás baráti ünyerges volt ahhoz képest. A közös miniszter urak nem maradtak itt, de az állampénz­tárban se maradt itt semmi, mindent elvittek Csak az üres kasszákat hagyták. Ó, nem emberi jóindulatból, hogy mé­gis maradjon valamink. Hanem avval a rendeltetéssel, hogy jö­vőre töltsük tele megint az ő számukra. Még most is káprázik a sze­münk és kábul a fejünk a mil­lióknak attól az irtózatos töme­gétől, amit a munkapárt enge­delmes delegátusai megszavaz­tak. Most össze kellene állítani en­nek a delegációs üzletnek a mérlegét. Csakhogy kész nevetség itt mérlegről beszélni. Mérleg ? Bolond szó ! Nem illik ide. A mérleg olyan jószág, amelynek két serpenyője van. Egyik a Tartozik, másik a Követel. Egyik a teher, másik a haszon. Mind a két serpenyőben van valami s az a kérdés, hogy melyik nyomja le a másikat. A mi delegációs mérlegünk­nek csak egy serpenyője van. A teher. A másiknak nyoma sincs már. Azt még '9­0-ben eladta a munkapárt a kormány­­hatalomért. Haszonról, előnyről, ellenértékről többé szó se lehet. Csak terhek vannak. Nincs, ami a teherserpenyőt ellensúlyozza. Ezért sülyedhet az le feltartóz­tatás nélkül ijesztő, hátborzon­gató mélyre. S vele sülyed minden: az államhitelünk, a gazdasági életünk, a nemzet jóléte, erkölcse, jövője, az egye­sek megélhetése. Hosszú évtizedek óta nem volt ilyen nyomorúságban ez a nemzet. Az államháztartási egyensúly helyreállításának, Wekerle pénzügyi kormányza­tának sugaras napjaiban ki ál­modhatta volna, hogy pár év alatt ide zuhanhatunk. Az ország rég nem bírja már az irtózatos költségeket, amiket a munkapárt uralma tudott rá. Első két évben azt költötték, amit a koalíció összegyűjtött. Mikor azt mind elvették, akkor elkezdtek kölcsönt venni. S két­­ezermillió korona köl­csönt csináltak négy év alatt, ficm­lányzá­­sok minden egyes nap­tára több Jut &gymii° Sió korona kölcsönnél. Ahány nap, annyi millió adós­ság. Hová visz ez! Ki fogja ezt megfizetni ? Most már kölcsönt se kap­nak. Londonba, Párizsba jár­tak kölcsönért, mindenütt el­utasították őket. Motorius tékozlóknak ki bolond kölcsönt adni ? Legfel­jebb uzsorások. Azok se so­káig. S mi hasznunk van a ször­nyű terhekből, az irtózatos adósságokból, amiket még az unokáink fe­nyeg­ni fognak . Megvédi az a megduplázott létszámú had­sereg a biztonságunkat, a te­kintélyünket ? Hiszen Romá­nia felől teljesen védtelenek vagyunk! Hiszen apró kis or­szágok úgy packáznak velünk, ahogy a pici San Marinóval se mernének bánni! Minden oláh kecskepásztor belénk tör­li a sáros csizmáját, s mi azt feleljük rá, hogy köszönjük szépen. Mit csinált nekünk a had­sereg azért a tenger pénzért, ami­it ráköttünk ? Egyebet nem láttunk, mint hogy egy­néhány hős tagját beküldte a Képvistelömzna tisza István parancsára védtelen magyar képviselőket kaszaboltti Meg, hogy kiparancsolta a tisztjei az Országos Kaszinóból Meg hogy kivezényelt öt generálist­­ a Tisza István sópénzes be­csületének tisztogatására. Mint­ha nem is generálisok lenné­nek, hanem puccerek. Becsü­letpuccerek. Ma még egy*­ párszor belepi a »©«• pénz Tisza István lo­vagi becsületét! lét­­számemelésre lesz szükség a tábornoki karban. A panamapárt oltalmazásá­val, uralom tartásával, védel­mével foglalkozik most az a­ hadsereg, amely a becsülete dolgában mindig kényes és mindig tündöklően tiszta volt. Ez ma a honvédelem. No, de a diplomáciánk, az annál többet csinál. Az olyan bolondos bohóza­tokat játszik a külpo­litikai színpadon, hogy Európa holtra kacag­ja magát rajta. A mi diplomáciánk a bal­káni országok pof-embere. Különösen Romániáé. Nem olyan pof­ embere, aki pofoz,, hanem akit pofoznak. S minél erősebb a pof, annál mélyeb­ben hajlik meg utána. Alkotott egy pompás orszá­got is. A független Albániát. Mert az osztrák diplomáciának legkedvesebb foglalkozása: küz­deni a népek függetlenségéért. Ezt műveli századok óta. Sza­­badságszerető szíve nem tudta elviselni azt a gondolatot, hogy olyan kitűnő nép, mint az al­bán, függetlenség nélkül ma­radjon. Hisz Ausztria, ahol csak lát egy nem független nemzetet, rögtön felszabadítja. Felszabadította hát Albániát is. No, van is ott most már nagy szabadság. Vasraverik az em­bereket, lecsukják a miniszte­reket, ágyúval tüzelnek a nép­re. Ilyen egy független­­állam, amelyet Ausztria tett független­né. Ilyen szabadságot osztogat Ausztria. Valódi, hamist-

Next