Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1916. május (12. évfolyam, 101-118. szám)

1916-05-02 / 102. szám

Hódmezővásárhely, 1916. május 2. kedd. Ára 4 fillér, XII. évfolyam 102. szám. VÁSÁRHELYI FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth-tér. Telefon 87. I Felelős szerkesztő és laptulajdonos: I Előfizetési ár helyben egész évre 14 K., félévre 7 K„ egyes szám ára hétfő kivételével mindennap 4 fillér.­­ KUN BÉLA ________ Vidékre negyedévre 6 K. — Nyilttér petit sora 80 filér. Egy előkelő román diplomata nyilatkozata Románia politikájáról. Románia csak a központi ha­talmak mellé állhat. — Az erdélyi aspiráció humbug. — Filipescu elcsendesedett. Egy befolyásos román politikus, aki­nek hazájában nagyon jelentős szava van, Berlinből most utazott haza. Ara­don, a pályaudvaron, a vasúti kocsiban fogadott egy újságírót, akinek Romá­nia politikai magatartásáról ezeket mondotta: — Románia jelenlegi politikáját, mi is, akik a központi szövetség mellett vagyunk, elítéljük, de nálunk oly élénk a francia barátság, (francofilismus) hogy örvendhetünk, ha a semlegessé­get ilyen úton-módon is fenn tudtuk tartani. Mert az izgató­­ terrorja, és az általuk irányított közvélemény eleinte oly hangosan és erőszakosan kö­vetelte az antant mellett a beavat­kozást, hogy alig lehetett ellenállni. Főként az az idő volt nagyon kritikus amidőn az oroszok a Kárpátokban ál­lottak. Akkor az ország nagy többsége támadást sürgetett. — Hát min múlt mégis a támadás ? — A király és Bratianu miniszterel­nök ellenezte. Szerencsénkre, mert azóta mi is Szerbia sorsára jutot­tunk volna. A mi félmilliónyi seregün­ket is leverte és országunkat eltiporta volna a sokmilliós központi szövetség. Mi megmondottuk akkor is, hogy nagy különbség van egy nagyhatalom és egy kis állam létfeltétele között. Egy nagyhatalom legyőzetve is, esetleg területveszteséggel, megmarad állam­nak , de egy kis ország levezetve meg­semmisülhet. Különben, — tette hozzá nagy meglepetésemre — talán javunk­ra válnék, ha a magyar és osztrák mo­narchia minket bekebelezne, legalább együtt lennénk a magyarországi ro­mánokkal. Megjegyezte az újságíró, hogy nekünk nincsenek hódítási szándékaink Romá­nia ellen, erre csodálkozását fejezte ki a román politikus és azt mondta, nem érti, miért ne akarnók mi Romániát meghódítani ? — Azért — feleltem — mert mi nem törekszünk önálló, független álla­mok megtörésére, van nekünk elég nemzetiségünk és nem kívánunk a Kár­pátok természetes határain kelet felé túlterjeszkedni. De mire alapítják ők— kérdeztem — sokat hangoztatott törté­nelmi jogaikat Erdélyre, amikor az so­hasem tartozott Oláhországhoz, míg ez nem egyszer volt hűbérese Magyaror­szágnak és az erdélyi fejedelemségnek ? Azt felelte, hogy józan gondolko­­zásu ember náluk sem emleget jo­gokat Erdély irányában. — Tudják azt is, hogy az erdélyi oláh nép műveltebb, jobbmódú, mint a romániai paraszt amely analfabéta, gigott és az orosztól irtózik. — Miért nem hozzák be az uj nap­tárt, amelyet immár a bolgárok és tö­rökök is elfogadtak? kérdeztem. — Nálunk nem lehet, — felelte — mert a paraszt a görög katholikus szentek nevenapja szerint igazodik, szánt, vet, arat és ünnepel és minden ilyen nyitást a vallás ellen elkövetett merényletnek tartana. — Ám a bolgár ez nem feszélyezve, — jegyeztem meg — ők felismervén az idők intését, bátor fellépésükkel a Balkán vezető nemzetévé váltak. — Ez bennünket is eléggé aggaszt, felelte — de nem is maradunk már sokáig tétlenek, mert jól tudjuk, hogy a semmiért semmi sem jár és két szék között a pad alatt maradunk. Közel az idő, hogy mi is akcióba lépünk: arra felé, ahol igazi történeti joga­ink vannak, mert Besszarábia tény­leg a miénk volt és azt vissza a­karjuk hódítani. — Mit szólnak hozzá az agitátorok : Filipescu, Take Jonescu ? — Filipescu — mondotta — jóhi­szemű fanatikus, de mióta Oroszország­ban járt, kijózanodott, megcsendesedett. Take Jonescu öntudatos szélhámos, aki üzletet csinál a politikából. Az önök abája, hogy tűrik a saját bankjaik képvi­sletében, amin mindenki csodál­­kozik Romániában. — Hát a mi magyarországi szöke­vény renegátjaink : Lukaciu, Goga hogy élnek Romániában ? — Angol pénzen, amíg l­tt belőle, az elfogy nemsokára. Akkor ír­ad még jobban verselheti Goga, hogy jaj annak, aki elhagyja hazáját. Ezeket ná­lunk is az­ árulóknak tartják a józan gondolkozású emberek, mert nekik ott volna helyük, ahol a többi magyaror­szági románoknak,—a haza védelmében, Romániát elnyomhassa. Ez a titkos nagyhatalom szerintük a francia és an­gol nép volna, amelyek, mint 1856 ban, most is szembeszállnak Oroszország európai terjeszkedési vágyaival. Ez végzetes tévedés. Akkor mások voltak a körülmények. Az akkori angol és francia nép ma szövetségesei Orosz­országnak s az orosz miniszterek 1915- ben nyiltan hirdették, hogy a francia és angol flotta Oroszországnak akarta megszerezni a Dardanellákat, az antant diadala első­sorban orosz diadal vol­na. A háború után Franciaországot és Németországot Elzász Lotharingia fogja foglalkoztatni, nem fognak vesződni a háború idején tunyaságban maradt Ro­mániával. A német és francia nép politikai el­sőbbségét Európában ez a háború dön­tötte el, lévén Németország legyőzhe­tetlen. A mostani háború feladata kipróbál­ni, vájjon az angol és francia pénzzel támogatott Oroszország képes lesz-e annyi en­bert vinni a vágóhídra, hogy ez áldozat­i árán megnagyobbodva, ez­­úttal Németország gazdasági erejét tör­je meg. Mert Anglia nem a német militariz­­mustól fél, hanem a hatalmasan be­­­fejlődött német ipartól, amely világ­­sze­te konkurrense lett, mindi­g iparág­a. Ezt nem képes elviselni az angol , ha­­ már lelke. Anglia, megvakította az aljas kal­már érzület Németország felvirágzásán, s ő, aki valaha ugyancsak saját érdekében ugyan, de okosan, Ausztria, Németország és Törökország mellé állt ma a német versenytől való félel­mében bután Oroszország mellé állt. Ez az Anglia mit sem fog törőd­ni Romániával. Oroszország óriási vesz­teségei kötelezni fogják, vagy továbbra is kitartson mellette és Románia ked­véért nem fogja külön respektálni azt a népjogot, amelyet évszázadok óta követik ütesen lábbal tipor. Az angolok győzelem esetén a Szue­­csatornából fogják megvédeni az Indi­ákat és mit sem fognak törődni azzal, mi történik a Dardanellák táján és mö­göttük. Ha Oroszország meg akarja semmisíte­ni fajilag is Romániát, Angliára ez an­nál jobb lesz, mert ilyenkép belbajok­­kal lévén elfoglalva, nem ér rá Angli­ának gátat vetni ázsiai terjeszkedése elé. A jövő angol-orosz konfliktus idején Németország is kénytelen lesz Orosz­ország mellé állni, hogy benne támasz­ra találjon Angolország ellen, amely­­lyel nemsokára újra össze kell tűz­nie a tenger miatt. Ki tételezhet fel ilyen alakulatok mellett olyan badar diplomáciai észjárást, hogy egy kis térkép foltért,­ amely nagy események idején teljesen hasznavehetetlennek bi­zonyult, valaki az ujját is mozgassa. Oroszország szabad kezet nyerne ah­hoz, hogy szomszédjait annektálja és megsemm­­ítse, első­sorban a romá­nokat, akik leginkább állják útját ter­jeszkedésének. Ez volna Romániára nézve az antant diadalainak előbb-utóbb bekövetkező, elkerülhetetlen gyümölcse. Ezt a veszedelmet, amely minket fe­nyeget első­sorban, csak a központi hatalmak diadalai háríthatják el fe­jünk felől és úgy mindenekfölött, hogy hamarosan járuljunk hozzá e hatalmak diadalaihoz és­­értsük meg magunkat Bulgáriával, amelyet szintén létében fenyeget Oroszország. És úgy látjuk, hogy a sors nem a­­karja, hogy Anglia és Oroszország ter­vei sikerüljenek. A magyar-osztrák-német hadak győ­zelmesen haladnak előre és várják a pillanatot, amelyben a mi hőseinkkel együtt szerezzenek új babérokat, új jogcímeket a dicsőséghez. Ez az idő elérkezett !“ Ha a négyes entente győzne. A „Moldova“ czímű román lap cikke. A romániai oroszbarátok bizonyítgat­ják, hogy nem kell félni Oroszország­tól, ha az antant győz. Ugyanis a ro­mániaiak bármennyire is rokonszenvez­nének faji tekintetekből a franciákkal és olaszokkal, alapos a félelmük, hogy mi lesz velük, amidőn „testvéreik“ évszázados, halálos ellenségeikkel, az oroszokkal fogtak most kezet ? A musz- tapénz csengésére hallgató russzofilek erre azt felelték, hogy Oroszországot hódító útjában megállítja majd Angol és Franciaország. E szédelgésről rántja le a leplet a Moldova román lap itt leadott cik­kében, mely a következő : „Romániában az az ostoba babona tartja magát, hogy az antant győzelme esetén nem kell tartani az orosz vesze­­delmtől, mert valami titkos erő fel fog­ja tartóztatni az oroszokat attól, hogy Kut-el-Amara eleste Imitudzsz emberébe beveti Angliájét. Az angolok presztizse Ázsiában, Mesopotámiában ismét szörnyű csorbát szenvedett. Kut el-Amara vára, ahol Townsend angol tábor­nok mintegy tizenhatezer főnyi brit katonájával csaknem öt hónapig állta az ostromot, megadta ma­gát az ostromló török se­regnek. Townsend tábornok a múlt nyáron indult el Indiából az­zal a céllal hogy a hamburg— bagdadi vasút legexponáltabb ál­lomását, Bagdadot elfoglal­ja. A Tigr­s folyó mentén több száz kilométernyire nyomult előra, mert ekkor a törököknek ezen a f­onton még nem voltak szervezett csapataik. Ktesiphonig jutottak el, R'',­­­idtől alig ötven hatvan kilo­mé­ternyire. Az ötödik török hadsereg főve­zérletét ekkor von den Goltz pasa vette át, aki a múlt hetekben tra­gikus körülmények között meghalt. A zseniális hadvezér és kitűnő se­rege, Ktesiphonnál az angolokat döntően megverte. Az angol sereg futva menekült, mi­után öt monitort, több repü­lőgépet, sok ágyút, gépfegyvert és hadifelszerelést az ellenfél kezében hagyott. A londoni sajtó kezdte őrült ka­landnak minősíteni a bagdadi ak­ciót. Bebizonyosodott, hogy való­ban az volt. Townsend tábornok. Aratógépek,. Fűkaszálók, Lógerebly­ók Nlanillazsinep Rákos Rezső műszaki irodájában Gr. Bercsényi és Andrássy utcák sarkán.

Next