Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1921. január (17. évfolyam, 1-24. szám)
1921-01-13 / 9. szám
2, a legszebb lovakkal, szerszámmal és a legszebb kocsikkal jártak, melynek az egész kontinensen párja nincs, de egyénileg is megbízható, önérzetes és a becsületet soha szem nem tévesztő magyar emberek. Ők maguk kívánták a rendet, melyet a rendőrség s a város jóindulatával felépítettek. A francia tábornok békejobbot nyújtott a magyarnak. A „Magyarország“ írja : Néhány nap előtt budapesten elhunyt Sherer francia kapitány, akinek koporsója felett Hamelin tábornok, a francia katonai misszió vezetője tartott megható beszédet. Utólag felhívták figyelmünket a beszéd befejező részére, amelyben többek között a tábornok a következőket mondotta: — Egy dolog enyhíti a francia katonai misszió fájdalmát, annak a megállapítása, hogy Önök egyhangúlag hozzánk siettek, hogy Sherer bajtársunk elvesztése fölött részvétüket kifejezzék. Elhunyt bajtársunk ezáltal még egy utolsó szolgálatot tett a béke ügyének akkor, amikor a nemes magyar nemzet képviselőit megindítóan szolidáris érzelem nyilvánításra koporsója mellé gyűjtötte, annak a nemzetnek a képviselőit, amely olyan vendégszeretően fogadja tegnapi ellenségeit és mai barátait, akik itt azon dolgoznak, hogy a háború rettenetes következményeit enyhítsék. Meglepetések a piacon. Mi az oka a sertés áresésének ? A keddi piac nagy meglepetést hozott az eladóknak. Máskor a kereskedők messze eléje mentek a kocsinak, ha kövér sertést sejtettek rajta, most azonban ügyet sem vetettek feléje. Sőt egy jeladónak egyszerűen némi jó akarattal azt mondotta az egyik kupec: — Harminc koronával esett a sertés, vigye vissza barátom! Azután némi vigasztalással hozzátette : — Majd vágyan arra megint az idő! A baromfipiacon a kövérlud erősen tartotta magát, meg a ruca is; amaz 130 körül, emez 125-nél szálldogált, de a tyúk ára egy kicsit engedett; a nyúl ára 140—160 koronára esett, ami a szőrmeáruk áresésével kapcsolatos. A tojás 4 korona volt. A sertés árának esését megmagyarázza az a hír, mely a pesti vásárról a következőket mondja: A budapesti sertéspiacon megismétlődtek és ma folytatódtak a néhány hét előtti derout eseményei. Pontosan 3070 sertést hajtottak föl a vásárra, ami az öt-hatszorossát képezi a normális időkben történt napi fölhajtásoknak. Amíg azonban azelőtt az eladásra kínált sertések rendszerint mind vevőre akadtak, a tegnap fölhajtott abnormális mennyiségből alig 200 darab kelt el. A vásárlási kedv teljes hiánya természetesen maga után vonta az árak nagymérvű zuhanását. A múlt heti 137 koronás ár óráról-órára lejebb szállt és a tegnapi zárlatkor már 124 koronáért is lehetett élő sertést vásárolni. A kínálat ma fokozódott, ami az árak újabb lemorzsolódását eredményezte. Arról van szó, hogy a budapesti szalámigyárosok, akik az élősertésnek legnagyobb konzumensei, nem Budapesten, hanem vidéken vásárolják a sertést, ahol szívesen fizetnek érte a budapestinél magasabb árakat is. Ők egészen jól szó VÁSÁRHELYI REGGELI ÚJSÁG 1921 január ,13 mítanak. Ha vidéken vásárolnak, akkor a budapesti fölhajtás a sertésnek költséges eltartására és szállítására való tekintettel rövidesen jelentékenyen csökkent árakon hull az ölükbe. A sertéshús és szalonna ára is szinte óráról-órára esik. A múlt héten a levágott hús ára 140 korona volt, ma 118— 120 koronáért árusítják. A nyers szalonnát, amelynek 172 korona a maximális ára, 155 koronáért is szívesen adják. Ez az eseményeknek sintén érthető következménye. A hentesek ugyanis akkora zsírszalonnakészletek felett rendelkeznek, mint még soha. Kénytelenek tehát olcsóbban adni a szalonnát. Érdekes azonban, hogy még a jelenlegi 17 koronás árcsökkenés mellett sem akad vevő. (Mindez nem Vásárhelyen van, hanem Pesten.) Esik hát végre... De a fővárosi kereskedők nem nyugosznak bele. Végre valahára olyan hírt kapunk, mely valaminek az áreséséről beszél. A bőrről van szó, mely esik. De arról is szó van, hogy ebbe nem nyugosznak bele a budapesti kereskedők, hanem Szterényi elnökletével orvoslást keresnek s ha kell, hazahozzák Vázsonyit és Biró Lajost is, csak ne kelljen nekik ez egyszer sem ráfizetni. A bőrügyről a Magyar Hírlap a következőket írja: „A hazai nyersbőrpiacon néhány nap óta arányaiban szokatlanul nagy áresés következett be. A kormány ugyanis december eleje óta teljesen beszüntette a kiviteli engedélyeket és miután az így keletkezett helyzetet a nyersbőrkereskedők szempontjából még tetemesen súlyosbíttatta az a körülmény is, hogy a Nemzetközi Bőripari R.T., a budapesti gyárosok kartellje, a gyárak szünetelése miatt egyáltalán nem vásárol, a bőr ára a november végi 155—160 koronáról lezuhant 100— 110 koronára. A bőrkereskedők a bőrpiac helyzetének megvitatása céljából az Omke és más érdekképviseletek képviselőinek részvételével, Szterényi József elnökletével értekezletet tartanak.“ Lélekidomár. Jókai film a Feketesas moziban. Ötvenezer koronás ékszerlopás. Buvár utca szenzációja. A Buvár-utcának szenzációja van , eddigelé ismeretlen tettesek behatoltak Rácz Lajos ácsmester lakásába s onnan ötvenezer korona értékű ékszert tolvajoltak el. Rácz Lajos jelentése folytán a rendőrség a legszélesebb körű vizsgálatot indította meg, hogy a tolvajokat kézre tudja keríteni. A tolvajlás hétfőn délután történt. Rácz Lajosné és leánya az alsókonyhában dolgoztak, fent senki se tartózkodott, a kulcs azonban benne volt az ajtóban, így a besurranó tolvajnak igen könnyű dolga volt. Az ékszerek a legbelső szobában voltak. Valószínű, hogy a tolvajlást olyan valaki követte el, aki a körülményeket ismerte, aki tudta, hogy Ráczék hol tartják ékszereiket. A rendőri nyomozás ily irányban folyik s valószínű, hogy a tettest hamarosan közre fogják keríteni. Nem fejeződött be a népszámlálás. Még a héten dolgoznak. A kormány rendelete értelmében Hódmezővásárhelyen is megkezdődött január elsején a népszámlálás. A kül és belterületen hatvannégy számláló kerületben hatvannégy tanító végzi a hatalmas és felelősségteljes munkát, melyet tíz éven keresztül fog használni az országos statisztikai hivatal. A rendelet szerint a népszámlálást január 10-ig be kellett volna fejezni, azonban a népszámláló biztosoknak olyan nagy munkát kell végezniök, hogy a kitűzött időre nem voltak képesek bevégezni a dolgot s igy a népszámlálás ezt a hetet még föltétlenül igénybe fogja venni. A népszámlálás helyi adatairól csak a hó végén kaphat a közönség tájékozódást, annyit azonban már most lehet tudni, hogy városunk összlakosságának száma igen közel lesz a hetvenezerhez. Újra kérjük a közönséget, hogy a számlálóbiztosokat fogadja bizalommal s az adatok feltárásával segítse elő munkájukat. Lesz-e városi mozi ? ! Veszélyben a város engedélye. Tudvalevő dolog, hogy a törvény- hatósági közgyűlés a város súlyos anyagi viszonyaira való tekintettel kimondotta a mozi házi kezelésbe vételét. A közgyűlés határozatából kifolyólag a városi tanács felírt a belügyminiszterhez, melyben a város területére két moziengedély kiadását kérte, az egyik engedélyt azonban magának a városnak. A felterjesztés hónapok óta a belügyminisztériumban van s dacára annak, hogy Bethlen István gróf és Szádeczky Lajos dr. nemzetgyűlési képviselők is közbejártak a város érdekében, döntés még mindig nincs, sőt olyan hírek kerültek forgalomba, hogy a város nem fogja megkapni az engedélyt. Úgy tudjuk, hogy az egyik engedélyt a Nyukosz kapja meg, a másikat pedig valami titokzatos idegennek szánták odafent. Jó lenne ebben a kérdésben mindent megmozgatni, mert a hírek folytán valószínű, hogy a város két szék dacára is a földre kerül, a városháza hírei. A polgármesteri hivatalban dispenzációjuk alkalmával Kiss Antal 100 koronát, Bene István és Brüll Sámuel 50—50 koronát adományoztak a rokkant katonák javára. Genersich Antal dr, a kórház igazgató főorvosa előterjesztést tett a tanácshoz, melyben azt kéri, hogy Forrai Bálintot a közkórházhoz élelmezési tisztté nevezzék ki. A polgármester az előterjesztés értelmében a kinevezést még a közeli napokban megejti. A belügyminisztertől egy rendelet érkezett tegnap a városi tanácshoz, mely szerint az elkobzott áruk értékét a pénzügyminiszter rendelkezésére kell bocsájtani. Ugyanilyen elbírálás alá esnek az olyan bevételek, melyek költségvetésileg nincsenek előirányozva. . Pécs város elűzött polgármesterétől Nendtvich Andortól egy átirat érkezett tegnap a tanácshoz, melyből megtudtuk, hogy Pécs város ügyeit j jelenleg Sásdon intézi a pécsi kommunisták által szerb segítséggel kidobott hatóság. Az átvizsgáló bizottság kinevezett tagjai tegnap tették le a hivatalos esküt a polgármester kezébe. HÍREK, HOGY MICSODA a tekintélynek a titka? Erre bajos megfelelni, mert annak, hogy az embert nagyra tartsák, sem szabályai, mégkevésbé dogmái nincsenek. Nehéz megmagyarázni, de a tapasztalat s az élet jelenségeinek a megfigyelése mégis nyújtanak ilyen irányban némi tájékozást. Nem kell ezért visszamenni az ó korba, melynek történelemtáblájára több esetet felírt a krónikás. Nem kell felhozni Delilát, aki csak azért vágta Sámsoninak az erejét rejtő haját, hogy magát egy óra hosszára bámultassa. Vagy nem muszáj rámutatni Saloméra, aki aJános fejét kérte Heródiás királytól, csak azért, hogy aranytálon mutassa meg barátnőinek a legdrágább ékszert, a próféta szép fejit. Nem kell olyan messze menni, csak ide a Kossuth szobor mellé. Például felhúzod a jobb kezed mutató ujjára amennyi gyűrű csak van a háznál, még az üvegkövest is és azzal mutatva kérded, hogy a tejföl ? Például ülsz a kávéházban, egy csomó ember között. Egyszerre kiveszed az órádat s elkezded csavargatni : már megint nem jár, — mondod — az aranyat pedig otthon hagytam. Ugyan hány óra ? Hova sietsz ? Kérdi a barátod. Te olyan felásitást elnyomva feleled: ki kell mennem a vasútra, most utazik keresztül a kanonok nagybátyám ! Igen ? Csodálkozik Smonca úr. Hát kanonok a nagybátyja ? Az, nemsokára püspök lesz! Pedig lehet, hogy szegény falusi pap, aki maga cipeli a kopott kufferjét és otthon tököt hord a kertből s penészes Virginia cigarettát szi. Azután mikor Kacsódi úr tormáskolbászszal kínál, azt mondod neki: köszönöm, úgy jól laktam sült libával, hogy még mindig undorodom a hústól, most meg rántott csirke lesz vacsorára! Pedig majd elcsordul a nyálad s a korgó gyomrodat pár sült krumpli várja diszvacsorára. Máskor meg azt mondod: tegnap levágattam a hatodik disznót, hízhatott volna még, mert 206 kiló volt, de nem evett ! Pedig csak egy süldőnyulat kaptál, az ólban meg egy ■ öklömnyi koszos malac várja a korpát. Azután két napig nem jelensz meg a törzsasztalnál. Harmadnap kérdi Türkövi barátunk : Hol volt Sundrájsz úr két napig ? Mondd azt, hogy megrándult a derekam, nagyot emeltem.! Talán az aranyat forgattad meg ? Évelődik halogén barátod. No nem éppen ! Válaszolsz te, de sejteted, hogy valami olyas van a dologban. Azután ha feljön a szó, mondd, hogy te Pesten csak az Asztóriába szállsz és csak ötszáz koronás ebédet eszel. Az nem baj, hogy az Asztória helyett a barátod hideg szobájában, a kurta díványon nyomorogtál és szafaládét ebédeltél öt napon át. Az nem baj. Bizonyos, hogy alig húzód ki a vendéglőből a lábadat, már ilyen szavak szállnak el, hogy : fene a hasát, mindig csirkét eszik , könnyű neki, láncolt eleget, lopott a harctéren stb. De másnap nagyot köszön az utcán Kótymán úr, ki eddig meg sem látott és a moziban Gurigáné megszólítja a lányodat: pá aranyoskám, mikor gyón már el hozzám maga’rose kis Jásy. S meg is csókolja. Kétszer. Ha megmondod az igazat, hogy bizony te csak vasárnap látsz buszt h egy el kellet adnod azt a vak malacot, hogy cipőt vehess ; hogy strimfliszárból gyártottad a Jambc sapkádat; hogy a fogad azért olyan fehér mert rendesen hagymát vacsorázol. Ha ezeket bevallod, részvét helyett kinevetnek lenéznek. Tehát mondd, hogy már torkig vagy a sok hússal, még a habos kávéval Hogy a püspök nagybátyád hi magához Nyitrára, mert végrendeletet akar tenni Szóval hencegj és rázd a rongyot ! Akkor megsüvegelnek ! ... — Dr Hódi Gyula földink Budapesten. Dr HódiGyula kiváló földink, néhai dr Hódi Móze, szabadkai közjegyző fia, Temesvá szab. kir. város főügyésze, kit a oláhok Temesvárról kiutasítottak Pest-vármegye főügyészségénél nyer beosztást, s ügyvédiirodáját Budapesten IV. Kaas-Ivor utca 9 száz alatt (III. emeleti ajtó) megnyitotta — A szabadoktatási tanács helyisége. A városi tanács határozat folytán a szabadoktatási titkári iroda városháza emeleti 6-os szám szobájában, — a községi bírói hivatallal egy teremben nyert elhelyezést. 1 11 f—* 1