Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1922. július (18. évfolyam, 151-176. szám)

1922-07-01 / 151. szám

Hódmezővásárhely, 1922 julius 1 Szombat. » Ara 4 korona. XVIII. évfolyam 151. szám. VÁSÁRHELYI Előfizetési helyben: Egész évre . . . 1000 K Fél évre.............. 500 K Vidékre: Egész évre . . . 1200 K Fél évre.............. 600 K Telefonszám: 87. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő és laptulajdonos: KUN BÉLA Felelős szerkesztő: FEJÉRVÁRY JÓZSEF Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth-tér. Isten ostora... Avval tartja a néphit, azt me­sélik a szájhagyományok, de úgy saccolják tudományos megálla­pítások, hogy Atillát, kit isten os­torának nevezett el az őt rettegő világ, itt temették el valahol a Tisza—Maros szegletében. Állító­lag elterelték arra az időre a vi­zet s hármas koporsóban, me­lyek egyike aranyból volt faragva, úgy helyezték el a folyó vagy tó fenekére. Sok viz volt itt a kör­nyéken abban az időben s egy kis mederért nem kellett menni a szomszédba, éppen azért nincs kellő támpont a kutatásra. Már mi le is tettünk róla s a vélet­lenre biztuk az egész kincs és ereklyetár napfényre jutásét. Most azonban legalább magát a gon­dolatot exhumálja a Bratiánu szőrös talpú népe. Meglepetéssel és őszinte bámulattal halljuk, hogy az oláh szemet vetett az Atilla aranykopors­ójára. No nem az „ostorra“ van neki szüksége, sem az Istenre, mert ahhoz na­gyon is istentelen, hanem az aranyra vásik a sárga agyara. Nos, hát az történt, hogy a na­pokban egy csomó oláh felcser jelent meg a nagyszentmiklósi határban. Nagy lyukfúrókat hoz­tak magukkal és elkezdték fúrni, ásni, lapátolni a földet. Van ott egy szép nagy halom a határban , ide látszik a muszálygránithoz. Hát ennek estek neki a világ legelső kutatói. Szétdúrták a szép halmot, de bizony nem találtak semmit, egy patkószeget sem. Nem volt az egész expedíciónak semmi alapja, csak odaálmodott valamelyik pokulár, vagy a gra­­nicsár egy éjszaka üdércfényt láthatott s erre 400 ezer lejt köl­tött el a dicső vakarcs nép. Ha­nem kiváncsiak lettünk volna, hogy mi történtik akkor, ha csak­ugyan találnak valamit, ha az álom nem csal és az oláh meg­leli a hun király arany koporsó­ját. Ahogy mi az oláhot ismerjük, föltétlenül megtartja magának az aranyat, legfeljebb a követ adta volna nekünk pénzért. Azaz, hogy azt sem. Bizonyosan kisü­tötte volna, hogy Atilla nem is a hunok királya, hanem oláh volt, mert náluk az ilyen adoptálás nagyon gyorsan és olcsón megy. Örülünk hát, hogy nem találtak semmit, de a szemtelenség mégis megdöbbent bennünket s az egész oláh expedíció úgy jelent­kezik előttünk, mint a sírrablás­­nak a kísérlete, mikor a haramia az idegen kriptát töri fel a halott gyűrűjéért. Nem teszünk panaszt, hiszen nincs olyan fórum, mely meghallgatna bennünket, csak­­le­szögezzük az orcátlanságot. Ám ami azt illeti, nincs kizárva az sem, hogy a nyugtalan lelkiisme­­ret akarta eltüntetni a rémet, mely az Isten ostorának szellemében éjszakánként kisérteni jár el a bukaresti villákba. Atillához semmi köze nincs a bocskoros oláhnak, szőrös keze tehát kriptaajtót nyi­­togatott, mikor a nagyszentmik­lósi halmot 400 ezer lejért meg­kapálta, mert minden, ami az ős­magyarok ősi dicsőségére vonat­kozik, értékes nekünk még po­gány fehér lovaival és táltosai­val egyetemben is, ahhoz tehát ne nyúljon egy bitangoló néplator sem. A múzeumból elvihette a kincseket , ujjainkról lehúzhatta az arany gyűrűt, a két­fejű bor­­nyáról leihatta a spirituszt, de történelmi emlékeket ne orozzon, mert az a nagy hatalom nem lesz mindig papsajt s akkor baj lehet az egész ásásból, mert Atilla porlad ugyan a rejtett sír ölén, de az isten ostora él és lángsugarába a mi lelkünk kese­rűsége adja a drót­csattanót . . . Julius közepén indul a baromfiszállitás. Mostanában a baromfipiacon nagyon gyenge az élet. Szedő alig jelenik meg és sem a kereskedőnek, sem a maga kezére nem vesz. A vásárlás szünetelésének az az oka, hogy a külföldi szállítás szü­netel­­ július közepéig, szünetelni is fog, mert eddig szállítási enge­délyt nem ad ki a kormány, így csupán a pesti piacra szednek ke­vés portékát, meg a vadkiviteli társaságnak, mely a hűtőházban hó­napokig el tudja tartani a baromfit. Most csak a tojásnak van sze­zonja. A kereskedők nem nagyon bánják a szünetelést mert most úgy sem igen van áru. Az összes mártélyi portákat kitűzik. Csütörtökön Reich Ede főmérnök a mártélyi vasútállomás mel­letti portákat kitűzte, hogy az utat, mely városi tulajdon, megjelölhes­sék. Mivel azonban a közelben vagy 20 porta van még, melyeknek tulajdonosai bizonytalanságban vannak, Reich Ede főmérnök meg­ígérte, hogy a jövő hét folyamán újra kimegy és az összes mesgyé­­ke­t kitűzik, valamint a közutakat és vályogvető gödröket is. Az újabb kitűzés idejét lapunkban közölni fogjuk, hogy a portatulajdonosok a kitűzésen részt vehessenek. Magyarország Nagyura Szegeden és Csabán Horthy Miklós kormányzó úr csütörtökön Szegedet látogatta meg s részt vett a kolozsvári egyetem jubiláris közgyűlésén s a kor­mányzói gyűrűvel való doktorrá avatáson. Péntekre virradó éjjel Cegléden, Szolnokon át Békés-Csabára utazott. Főméltóságodnak, hogy célunk elérésé­nek megkönnyítésére segítségül küldte nekünk a menekült kolozsvári egyetem tudósainak táborát. A főispán üdvözlő szavait háromszoros éljenzés követte, majd a kormányzó me­leg szavakkal mondott köszönetet a fo­gadtatásért. Hangsúlyozta, hogy hazajön, mikor Szegedre érkezik, mert a közel­múlt sok szála köti őt ide. Örömét fejezi ki afelett, hogy a menekült egyetem ily hamar egybeforrott a város közönségével. Ezután a kormányzó az egyenként nála jelentkező notabilitések tisztelgését fogadta. Megszólításával tüntette ki Somogyi pol­gármestert, majd Bokor Pál dr­­. polgár­mestertől gazdasági kérdések felől érdek­lődött. Nagy ünnepe volt csütörtökön az Al­föld metropoliszának, Szegednek. Kőfalai között ünnepelhette Magyarország Nagy­urát, a legelső magyar embert, a szenvedő magyarság lelki fejedelmét, Horthy Miklós kormányzót. Az ünnepségek után, éjféli órákban arra a fekete földek felé suhant el a Turán-vonet s Cegléden, Szolnokon át sólyomszárnyak halk rebbe­­nésével vitte. A szegedi ünnepségekről az alábbi tudósításban számolunk be: Jön a Túrán vonat! Csütörtökön reggel pontban fél nyolc órakor gördült be a Túrán külön vonat a Szeged pályaudvarra, amely a kormány­zót hozta. A zászlókkal és délszaki növé­nyekkel gazdagon feldíszített pályaudvar ekkor mér zsúfolásig megtelt a város notabilitásaival. A jelenlevők éljenzése közepette lépett le a kormányzó szárnysegédei kíséretében a különvonatból. Vezényszavak hangzot­tak el, a zenekar rázendített a Himnuszra s a disszézad tisztelgése után előlépett Aigner Károly dr főispán, aki emelt hangon üdvözölte az egyetem jubile­uma alkalmából Szegedre érkező kor­mányzót. — Mi szegediek, úgy érezzük, — mondotta a főispán — hogy Főméltó­ságod hazajött közénk megtekinteni legrégibb híveinek táborát, a keresztény erkölcsért és nemzeti egységért vívott közelmúlt u­táni harcok után. Rendületlenül álltuk és álljuk a har­cot, mert meg vagyunk győződve, hogy ez a harc az ellenkező világnézeten le­vőknek nem a legyőzésével, hanem a meggyőzésével fog végződni. Hisszük, hogy ennek a szerencsétlen csonka ha­zának minden szülötte felekezeti, faji és osztálykülönbség nélkül be fogja látni, hogy saját érdeke azonos a haza érdekével, hogy a haza legfőbb érdeke az összes nemzeti erőknek egy táborba tömörítése. Nem legyőzni, hanem meggyőzni akarunk, tehát nem a gyűlölet villogó kardjával küzdünk, hanem az evangé­liumi szeretet és tudás fegyvereivel és éppen ezért végtelen hálásak vagyunk Szemle a helyőrség felett. A pályaudvari fogadtatás után a jelen­voltak lelkes éljenzése között kocsira szállt és a közönség sorfala között a gyakorlótérre hajtatott. A gyakorlótéren szűkebb törzsével lóra szállt és szemlét tartott a szegedi helyőrség felett. Te Deum a rókusi templomban. Szemle után a Túrán vonathoz hajta­tott, honnan átöltözés után a rókusi plé­bánia-templomhoz ment, ahol Várhelyi József pápai prelátus Te Deumot celeb­rált. A misén a Kormányzó és kíséretén kívül megjelentek : József királyi herceg, József Ferenc kir. herceg Algya vkt. ezre­des, szárnysegéd kíséretében , a nemzet­gyűlés képviseletében Kószó István dr belügyi államtitkár, vitéz Nagy Pál báró, a honvédség főparancsnoka, a szegedi egyetem teljes tanári kara élén a rektor­ral, a társegyetemek és tudományos inté­zetek küldöttségei, a szomszéd törvényha­tóságok küldöttségei és a helyi hatóságok fejei, valamint igen nagyszámú előkelő közönség. Az egyetemen Menyhárt rektorral élén várta a Kormányzó Urat, aki az aulában számára készített bíboros emelvényen foglalt helyet. Nyom­ban utána jött József főherceg fiával Jó­zsef Ferenc főherceggel, majd Bethlen A népkert­i Vígadóban ma és mindennap a kolozsvári menekült egyetemi zenekar hangversenyez. Ízletes ételek, jégbehűtött italok, fagylalt, jegeskávé és cukrász­sütemények állandóan a n. é. közönség rendelkezésére állanak. Szíves pártfogást kér !Rapcsák Péter vendéglős, István gróf miniszterelnök, Nagy Pál os­bornok, a honvédség főparancsnoka iá­­az egyetemi tanács, valamint a többi elő­kelőségek. József főherceg ez egyetemi tanács asz­talával szemben az első sor közepén egy karosszékben helyezkedik el, mellette jobbról Bethlen miniszterelnök, balról Dohnányi Ernő, Tóth Lajos államtitkár, Somogyi Szilveszter úr polgármester fog­lalnak helyet. Bethlen mellett Scheffler Alajos, az egyik avatandó díszdoktor, tőle jobbra pedig a három kormányzó­­gyűrűvel avatandó jelölt ül feketében. Ezután a rektor üdvözölte a Kormány­zót s felkérte, hogy engedélyezze a ko­lozsvári egyetem századik szemesztere után megtartandó díszközgyűlést. A Kormányzó az üdvözlésre válaszolva méltatta az egyetemnek régi székhelyén kifejtett munkásságát s kifejezte abbeli reményét, hogy az egyetem új hajlékában is ugyanazzal a lelkesedéssel és buzga­lommal fogja teljesíteni fontos szerepét. Közgyűlés után a Kormányzó úr gyű­rűjével három ifjút avatott doktorrá. Dél­ben bankett volt a Tiszában, délután tor­naverseny és regatta. A Kassban elköl­tött vacsora után a Kormányzó úr éjfél­kor utazott el Czegléd­ felé. Minden beszédnél szebben beszél a tett. Minden kommentár nélkül kö­zöljük Csanádvármegye törvény­­hatósági bizottságának Makón, 1922. évi június hó 12-én tartott rendes közgyűlésében hozott ama határozatot, mellyel a helyben működő máramarosszigeti jogaka­démia ügyét felkarolva segítségére sietett. A határozat indokolása maga egy propaganda irat, szó­­szerint így hangzik : „A törvényhatósági bizottság a Hunvásárhelyre menekült mára­­marosi jogakadémia anyagi támo­gatására 5000 koronát a közmű­velődési alap terhére megszavaz. Sajnálattal hangsúlyozza a tör­vényhatósági bizottság, hogy anya­gi túlterhelése miatt erkölcsi és érzelmi óhajainak megfelelő na­gyobb összeggel nem siethet a főiskola támogatására, ezt azon­ban az okozza, hogy a mai ne­héz viszonyokban nincs oly alapja, melynek a fenti nemes célra na­gyobb fedezete lenne. A törvényhatósági bizottság eme csekély támogatásával fő­ként azt óhajtja kifejezésre jut­tatni, hogy elszakított testvérei­vel együtt érez, hogy ragaszko­dik az integritás gondolatához és tényét kifejező mindazon intéz­ményekhez, melyek az elszakított területekben gyökereznek. Szük­ségesnek tartja minden intéz­mény támogatását s ama kultur­­tényezőkhöz való ragaszkodást, melyek a magyar kultúrának, nemzeti eszmének támaszai és terjesztői voltak azon területe­ken, melyek visszaszerzésével majdan mint lényeges tényezők fognak szerepelni. Egyben a törvényhatósági bi­zottság az összes községek kép­viselőtestületeivel is közli ezen határozatát azért, hogy a haza­­fias kötelességérzettől vezérel­tetve, anyagi erejükhöz mérten a menekült főiskola támogatá­sára siessenek.“

Next