Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1922. július (18. évfolyam, 151-176. szám)
1922-07-01 / 151. szám
Hódmezővásárhely, 1922 julius 1 Szombat. » Ara 4 korona. XVIII. évfolyam 151. szám. VÁSÁRHELYI Előfizetési helyben: Egész évre . . . 1000 K Fél évre.............. 500 K Vidékre: Egész évre . . . 1200 K Fél évre.............. 600 K Telefonszám: 87. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő és laptulajdonos: KUN BÉLA Felelős szerkesztő: FEJÉRVÁRY JÓZSEF Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth-tér. Isten ostora... Avval tartja a néphit, azt mesélik a szájhagyományok, de úgy saccolják tudományos megállapítások, hogy Atillát, kit isten ostorának nevezett el az őt rettegő világ, itt temették el valahol a Tisza—Maros szegletében. Állítólag elterelték arra az időre a vizet s hármas koporsóban, melyek egyike aranyból volt faragva, úgy helyezték el a folyó vagy tó fenekére. Sok viz volt itt a környéken abban az időben s egy kis mederért nem kellett menni a szomszédba, éppen azért nincs kellő támpont a kutatásra. Már mi le is tettünk róla s a véletlenre biztuk az egész kincs és ereklyetár napfényre jutásét. Most azonban legalább magát a gondolatot exhumálja a Bratiánu szőrös talpú népe. Meglepetéssel és őszinte bámulattal halljuk, hogy az oláh szemet vetett az Atilla aranykoporsójára. No nem az „ostorra“ van neki szüksége, sem az Istenre, mert ahhoz nagyon is istentelen, hanem az aranyra vásik a sárga agyara. Nos, hát az történt, hogy a napokban egy csomó oláh felcser jelent meg a nagyszentmiklósi határban. Nagy lyukfúrókat hoztak magukkal és elkezdték fúrni, ásni, lapátolni a földet. Van ott egy szép nagy halom a határban , ide látszik a muszálygránithoz. Hát ennek estek neki a világ legelső kutatói. Szétdúrták a szép halmot, de bizony nem találtak semmit, egy patkószeget sem. Nem volt az egész expedíciónak semmi alapja, csak odaálmodott valamelyik pokulár, vagy a granicsár egy éjszaka üdércfényt láthatott s erre 400 ezer lejt költött el a dicső vakarcs nép. Hanem kiváncsiak lettünk volna, hogy mi történtik akkor, ha csakugyan találnak valamit, ha az álom nem csal és az oláh megleli a hun király arany koporsóját. Ahogy mi az oláhot ismerjük, föltétlenül megtartja magának az aranyat, legfeljebb a követ adta volna nekünk pénzért. Azaz, hogy azt sem. Bizonyosan kisütötte volna, hogy Atilla nem is a hunok királya, hanem oláh volt, mert náluk az ilyen adoptálás nagyon gyorsan és olcsón megy. Örülünk hát, hogy nem találtak semmit, de a szemtelenség mégis megdöbbent bennünket s az egész oláh expedíció úgy jelentkezik előttünk, mint a sírrablásnak a kísérlete, mikor a haramia az idegen kriptát töri fel a halott gyűrűjéért. Nem teszünk panaszt, hiszen nincs olyan fórum, mely meghallgatna bennünket, csakleszögezzük az orcátlanságot. Ám ami azt illeti, nincs kizárva az sem, hogy a nyugtalan lelkiismeret akarta eltüntetni a rémet, mely az Isten ostorának szellemében éjszakánként kisérteni jár el a bukaresti villákba. Atillához semmi köze nincs a bocskoros oláhnak, szőrös keze tehát kriptaajtót nyitogatott, mikor a nagyszentmiklósi halmot 400 ezer lejért megkapálta, mert minden, ami az ősmagyarok ősi dicsőségére vonatkozik, értékes nekünk még pogány fehér lovaival és táltosaival egyetemben is, ahhoz tehát ne nyúljon egy bitangoló néplator sem. A múzeumból elvihette a kincseket , ujjainkról lehúzhatta az arany gyűrűt, a kétfejű bornyáról leihatta a spirituszt, de történelmi emlékeket ne orozzon, mert az a nagy hatalom nem lesz mindig papsajt s akkor baj lehet az egész ásásból, mert Atilla porlad ugyan a rejtett sír ölén, de az isten ostora él és lángsugarába a mi lelkünk keserűsége adja a drótcsattanót . . . Julius közepén indul a baromfiszállitás. Mostanában a baromfipiacon nagyon gyenge az élet. Szedő alig jelenik meg és sem a kereskedőnek, sem a maga kezére nem vesz. A vásárlás szünetelésének az az oka, hogy a külföldi szállítás szünetel július közepéig, szünetelni is fog, mert eddig szállítási engedélyt nem ad ki a kormány, így csupán a pesti piacra szednek kevés portékát, meg a vadkiviteli társaságnak, mely a hűtőházban hónapokig el tudja tartani a baromfit. Most csak a tojásnak van szezonja. A kereskedők nem nagyon bánják a szünetelést mert most úgy sem igen van áru. Az összes mártélyi portákat kitűzik. Csütörtökön Reich Ede főmérnök a mártélyi vasútállomás melletti portákat kitűzte, hogy az utat, mely városi tulajdon, megjelölhessék. Mivel azonban a közelben vagy 20 porta van még, melyeknek tulajdonosai bizonytalanságban vannak, Reich Ede főmérnök megígérte, hogy a jövő hét folyamán újra kimegy és az összes mesgyéket kitűzik, valamint a közutakat és vályogvető gödröket is. Az újabb kitűzés idejét lapunkban közölni fogjuk, hogy a portatulajdonosok a kitűzésen részt vehessenek. Magyarország Nagyura Szegeden és Csabán Horthy Miklós kormányzó úr csütörtökön Szegedet látogatta meg s részt vett a kolozsvári egyetem jubiláris közgyűlésén s a kormányzói gyűrűvel való doktorrá avatáson. Péntekre virradó éjjel Cegléden, Szolnokon át Békés-Csabára utazott. Főméltóságodnak, hogy célunk elérésének megkönnyítésére segítségül küldte nekünk a menekült kolozsvári egyetem tudósainak táborát. A főispán üdvözlő szavait háromszoros éljenzés követte, majd a kormányzó meleg szavakkal mondott köszönetet a fogadtatásért. Hangsúlyozta, hogy hazajön, mikor Szegedre érkezik, mert a közelmúlt sok szála köti őt ide. Örömét fejezi ki afelett, hogy a menekült egyetem ily hamar egybeforrott a város közönségével. Ezután a kormányzó az egyenként nála jelentkező notabilitések tisztelgését fogadta. Megszólításával tüntette ki Somogyi polgármestert, majd Bokor Pál dr. polgármestertől gazdasági kérdések felől érdeklődött. Nagy ünnepe volt csütörtökön az Alföld metropoliszának, Szegednek. Kőfalai között ünnepelhette Magyarország Nagyurát, a legelső magyar embert, a szenvedő magyarság lelki fejedelmét, Horthy Miklós kormányzót. Az ünnepségek után, éjféli órákban arra a fekete földek felé suhant el a Turán-vonet s Cegléden, Szolnokon át sólyomszárnyak halk rebbenésével vitte. A szegedi ünnepségekről az alábbi tudósításban számolunk be: Jön a Túrán vonat! Csütörtökön reggel pontban fél nyolc órakor gördült be a Túrán külön vonat a Szeged pályaudvarra, amely a kormányzót hozta. A zászlókkal és délszaki növényekkel gazdagon feldíszített pályaudvar ekkor mér zsúfolásig megtelt a város notabilitásaival. A jelenlevők éljenzése közepette lépett le a kormányzó szárnysegédei kíséretében a különvonatból. Vezényszavak hangzottak el, a zenekar rázendített a Himnuszra s a disszézad tisztelgése után előlépett Aigner Károly dr főispán, aki emelt hangon üdvözölte az egyetem jubileuma alkalmából Szegedre érkező kormányzót. — Mi szegediek, úgy érezzük, — mondotta a főispán — hogy Főméltóságod hazajött közénk megtekinteni legrégibb híveinek táborát, a keresztény erkölcsért és nemzeti egységért vívott közelmúlt utáni harcok után. Rendületlenül álltuk és álljuk a harcot, mert meg vagyunk győződve, hogy ez a harc az ellenkező világnézeten levőknek nem a legyőzésével, hanem a meggyőzésével fog végződni. Hisszük, hogy ennek a szerencsétlen csonka hazának minden szülötte felekezeti, faji és osztálykülönbség nélkül be fogja látni, hogy saját érdeke azonos a haza érdekével, hogy a haza legfőbb érdeke az összes nemzeti erőknek egy táborba tömörítése. Nem legyőzni, hanem meggyőzni akarunk, tehát nem a gyűlölet villogó kardjával küzdünk, hanem az evangéliumi szeretet és tudás fegyvereivel és éppen ezért végtelen hálásak vagyunk Szemle a helyőrség felett. A pályaudvari fogadtatás után a jelenvoltak lelkes éljenzése között kocsira szállt és a közönség sorfala között a gyakorlótérre hajtatott. A gyakorlótéren szűkebb törzsével lóra szállt és szemlét tartott a szegedi helyőrség felett. Te Deum a rókusi templomban. Szemle után a Túrán vonathoz hajtatott, honnan átöltözés után a rókusi plébánia-templomhoz ment, ahol Várhelyi József pápai prelátus Te Deumot celebrált. A misén a Kormányzó és kíséretén kívül megjelentek : József királyi herceg, József Ferenc kir. herceg Algya vkt. ezredes, szárnysegéd kíséretében , a nemzetgyűlés képviseletében Kószó István dr belügyi államtitkár, vitéz Nagy Pál báró, a honvédség főparancsnoka, a szegedi egyetem teljes tanári kara élén a rektorral, a társegyetemek és tudományos intézetek küldöttségei, a szomszéd törvényhatóságok küldöttségei és a helyi hatóságok fejei, valamint igen nagyszámú előkelő közönség. Az egyetemen Menyhárt rektorral élén várta a Kormányzó Urat, aki az aulában számára készített bíboros emelvényen foglalt helyet. Nyomban utána jött József főherceg fiával József Ferenc főherceggel, majd Bethlen A népkerti Vígadóban ma és mindennap a kolozsvári menekült egyetemi zenekar hangversenyez. Ízletes ételek, jégbehűtött italok, fagylalt, jegeskávé és cukrászsütemények állandóan a n. é. közönség rendelkezésére állanak. Szíves pártfogást kér !Rapcsák Péter vendéglős, István gróf miniszterelnök, Nagy Pál osbornok, a honvédség főparancsnoka iáaz egyetemi tanács, valamint a többi előkelőségek. József főherceg ez egyetemi tanács asztalával szemben az első sor közepén egy karosszékben helyezkedik el, mellette jobbról Bethlen miniszterelnök, balról Dohnányi Ernő, Tóth Lajos államtitkár, Somogyi Szilveszter úr polgármester foglalnak helyet. Bethlen mellett Scheffler Alajos, az egyik avatandó díszdoktor, tőle jobbra pedig a három kormányzógyűrűvel avatandó jelölt ül feketében. Ezután a rektor üdvözölte a Kormányzót s felkérte, hogy engedélyezze a kolozsvári egyetem századik szemesztere után megtartandó díszközgyűlést. A Kormányzó az üdvözlésre válaszolva méltatta az egyetemnek régi székhelyén kifejtett munkásságát s kifejezte abbeli reményét, hogy az egyetem új hajlékában is ugyanazzal a lelkesedéssel és buzgalommal fogja teljesíteni fontos szerepét. Közgyűlés után a Kormányzó úr gyűrűjével három ifjút avatott doktorrá. Délben bankett volt a Tiszában, délután tornaverseny és regatta. A Kassban elköltött vacsora után a Kormányzó úr éjfélkor utazott el Czegléd felé. Minden beszédnél szebben beszél a tett. Minden kommentár nélkül közöljük Csanádvármegye törvényhatósági bizottságának Makón, 1922. évi június hó 12-én tartott rendes közgyűlésében hozott ama határozatot, mellyel a helyben működő máramarosszigeti jogakadémia ügyét felkarolva segítségére sietett. A határozat indokolása maga egy propaganda irat, szószerint így hangzik : „A törvényhatósági bizottság a Hunvásárhelyre menekült máramarosi jogakadémia anyagi támogatására 5000 koronát a közművelődési alap terhére megszavaz. Sajnálattal hangsúlyozza a törvényhatósági bizottság, hogy anyagi túlterhelése miatt erkölcsi és érzelmi óhajainak megfelelő nagyobb összeggel nem siethet a főiskola támogatására, ezt azonban az okozza, hogy a mai nehéz viszonyokban nincs oly alapja, melynek a fenti nemes célra nagyobb fedezete lenne. A törvényhatósági bizottság eme csekély támogatásával főként azt óhajtja kifejezésre juttatni, hogy elszakított testvéreivel együtt érez, hogy ragaszkodik az integritás gondolatához és tényét kifejező mindazon intézményekhez, melyek az elszakított területekben gyökereznek. Szükségesnek tartja minden intézmény támogatását s ama kulturtényezőkhöz való ragaszkodást, melyek a magyar kultúrának, nemzeti eszmének támaszai és terjesztői voltak azon területeken, melyek visszaszerzésével majdan mint lényeges tényezők fognak szerepelni. Egyben a törvényhatósági bizottság az összes községek képviselőtestületeivel is közli ezen határozatát azért, hogy a hazafias kötelességérzettől vezéreltetve, anyagi erejükhöz mérten a menekült főiskola támogatására siessenek.“