Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1923. február (19. évfolyam, 25-47. szám)

1923-02-01 / 25. szám

z Anyavédelem. i­. A nemzet megsemmisülésének meggát­­lására egyetlen egy hathatós eszköz van, a csecsemő és gyermekvédelem, aminek okosnak kell lenni és elsőrendűnek, mert csak így eredményezi későbbre a sok erőforrást és annak nyomában a munkát, a népjólét leghatalmasabb és legtöbbet érő eszközét. A kiinduló vége azonban ennek a mentő munkának nem a bölcsőnél kezdődhet, amikor az újszülött betoppan a világba és tagjává lesz a társadalomnak, hanem sokkal messzebb annál. Ki kell terjeszkedni a gondviselésnek magára a fára is és annak egész életére, mely a gyümölcsöt hozza és neveli, mert a gyermekből csak úgy lehet hasznos és értékes, bőven és folyton kamatozó tőke majd későbben, ha mindazt megkapja és magával hozza a születési pillanatától, vagy még előbbről az élet első megnyil­vánulásától kezdve, amik szükségesek a jó és egészséges fejlődéshez és azzal együtt az erőforrás megteremtéséhez Mindez a sok és értékes juss pedig az anyában van letéve, de csak úgy, ha az a teljes egészségnek birtokéban van. Fél munkát végeznek azért a nemzet­mentők, ha az anyákra nem gondolnak. A gondos és előre látó kertész a figyel­mét nem egyedül arra fordítja­, hogy a meghozott gyümölcs a fánál ép legyen és egészséges és mindenkor szép maradjon, hanem gondol és törődik magával a fá­val is, minélfogva megadja annak a szá­mára azokat a legkülönbözőbb szükséges dolgokat, mik az erőt kölcsönzik neki és lehetővé teszik ránézve, hogy egészséges és ép gyümölcsnek adjon életet és ugyan­akkor maga is ép és olyan erős marad­jon. Sok­oldalú és szerte­ágazó ez a munka, amely mindezt biztosítja a kertész részére. Az emberek mentő munkája között is az lesz a legszebb és legtöbbet érő, mely az anyák védelmét szolgálja, mert ez teszi lehetővé, hogy a nő megfeleljen a nem­zetgazdasági követelményeknek, amik közt legelső fontosságú a legszebb női hivatás: a nemzet fenntartása a termé­szetes szaporodás révén. A magyar nő számára szép és előkelő hely jutott az ember szivében, mert odakerült a legszebb helyre, a szív kellő közepébe. Ennek lett az eredménye, hogy kincs lett előtte és ránézve a nő, akinek megol­­talmazáséra és védelmére mindent elkö­vetett és ezeket a kívánatos és szükséges jókot biztosította a nő számára ha kel­lett még élete és vére árén is. Nem hiába pazarolta szeretetét és min­den megbecsülését a nőre, mert a ma­gyar nő ékeskedett a legszebb erények­kel, gazdag volt a szív legnemesebb kin­cseiben és a legmagasztosabb hivatását mindenkor abban találta, hogy ha fele­ség legyen és jó anya maradjon, örök fenntartója a nemzetnek. Ki is járt neki — szeretetből, figyelem­ből és gondviselésből mindaz, ami joggal és méltán megillette Újabban azonban megváltozott a sor. A rohanó világban nehezebbé vált ez élet, annak folytatása több munkát, na­gyobb­ fáradságot kíván, erősebb testi és lelki törődést igényel az emberektől és az anyagiak után való teltetés, a gondterhe­sebb élet az asszonyt is magéval ragadta és bekényszerítette a nehéz, sőt durva munkakörbe; de ugyanakkor leszorította arról a szép és fényes helyről, melyet a teremtés alkalmával részére kijelölt a sors És az életkörülmények megváltozásával kicserélődött az asszonyi szív és lélek is. Sok itt a változás és fölöttébb nagy. Nem egyedül abban van az eltérés a régitől, hogy véteknek tartja a sok gye­reket, ami valamikor és hosszú ideig erény volt és igazi dicsőség, hanem ab­­­­ban mutatkozik szivében az érzelemvilág megváltozása, hogy a gyermekért nem rajon, sőt valami különösebben nem is ragaszkodik hozzá és annak bírhatásáért nem törekszik, sőt ha lehet szabadulni kíván tőle. Nagy szerencse, hogy nem minden eset­ben van így. Valamely részét az asszonyoknak sze­rencsére nem érintette még eme nagy be­tegsége a romlott kornak és az a csapat él fontos, és nemes hivatásának és telje­síti is magasztos kötelességét a családja és a nemzet iránt, amikor annak fennma­­­­radását gyermekeiben előmozdítja és le­hetővé teszi. Minden megbecsülésünk és teljes tisz­teletünk kijár ezeknek az e­sszonyoknak, akik védő angyalai és megmentői a nem­zetnek De nem egyedül ezek illetik meg őket, hanem ezek mellett rászolgálnak még arra is, hogy részesei legyenek azoknak a különböző jóknak, amik lehetségessé te­szik rájuk nézve az állandó jó egészsé­get, biztosítják a testi­ erőt és azt a meg­kívánható kényelmet, amiknek a birtoká­ban az ép, erőteljes és viruló egészségű VÁSÁRHELYI REGGELI ÚJSÁG : mamammmammmmm­mmmmmmmmmmm és 1923 február 1 magzat fejlődhetik és születhet a világra. Az anyák számára a teljes védelmet a társadalom adhatja meg és biztosíthatja az anyagiak segítségével és a tanítás ere­jével. A Szarvasban levő anyagondozó inté­zet ezt a nemes célt szolgálja esztendő óta, még­pedig nagy haszonnal, amely haszon nagyságában, értékében és mesz­sze kihaló erejében folyton növekszik és esztendőről esztendőre mindjobban meg­látszik. Az anyagiak előteremtése a cél érde­kében a törvényhatóság és társadalom kötelessége. Dr Szappanos Mihály m. kir. egészségügyi főtanácsos. 11 A mezőgazdasági kamara és a gazdasági cselédek adója. Kiviteli lóvásár Vásárhelyen. — Lázár Lajos az utak rendbe­hozását követelte A kecskeméti mezőgazdasági kamara igazgató választmánya a napokban ülést tartott P­u­r­g­ly Emil elnöklete alatt. A gyűlés foglalkozott a mezőgazdasági cselédek kereseti adójának kérdésével s arra az álláspontra helyezkedett, hogy a gazdák a cselédek adójának levonása alól mentesítessenek, mert ez igen sok súrlódásra adna alkalmat s megbontaná ezt a meghitt viszonyt, mely a gazda és cseléd között fenáll. Kimondotta a választmány, hogy a ka­mara területére kiviteli lóvásár engedé­lyezését fogja kérni. A vásár helyéül Hunvásárhelyt jelölték meg. A méhészet fellendítése érdekében Sze­geden méhész gyűlést tartanak, a kender­­termelés fokozása és szövőszékek felállí­tása céljából a kormányhoz felterjesztést intéznek. Szóba került a gyűlésen az Alföld út­jainak kérdése is. Ennél a tárgynál fel­szólalt Lázár Lajos gazdasági főtaná­csos s a többtermelés fokozása érdeké­ben arra hívta fel a kamara figyelmét, hogy az utak rendbehozásét minden esz­közzel kérje a kormánytól, mert a több­termelés mindaddig jelszó marad, míg járható utaink nem lesznek. A kamara ily irányban is lépéseket tesz a kormány­nál. Visszahelyezett tanítók. A B. lisztára való helyezéssel kapcsolatban több vásárhelyi ta­nító és tanítónő kérelmezte az új­­rafelvételt. Szóba került ez az ominózus dolog a közigazgatási bizottság gyűlésében is, az igaz­ságtalanságoknak és méltánytalan­ságoknak azonban nem akart gazdájuk akadni. Az újra felvételi kérelmekkel kapcsolatban, — mint most érte­sülünk — Dobozi Jenőt, Fáry Erzsébetet, F­á­r­i Gyulánét, S­z­i­­­­vássy Józsefnét és Diós Lajos­­nét, kik mindnyájan B. liszten voltak — állásukba visszahelyez­te a kultuszminiszter. A Katholikus Társaskör bálja. A Katholikus Társaskör, mint már em­lítettük — február 12-én este a Fekete Sas nagytermében bálát rendez. A mulat­ság célja nem tisztán a szórakozás, ha­nem az, hogy egy építendő házra alapot gyűjtsenek. A bál védnöknői tisztét: Bauer Gyu­­láné, Bereczk Pálné, Borbás Sándorné, Blázsik Béláné, dr Czakó Lajosné, Csida Lászlóné, dr Csoldi Gyuláné dr Endrey Antalné, Goth Józsefné, Hódy Lászlóné, Késey Istvánné, özv. Kiss Pálné, Koko­­vay Andorné, Kokovey Imréné, Koncz Pálné, Koncz Péterné, Kruzslitz Károlyn­é, Markgráf Károlyné, Mattiassich Dezsőné, özv. Mihály Józsefné, Molnár Istvánné, K. Nagy Lajosné, Nagy Mihályné, Nővé Sándorné, Panca Istvánné, Pál Józsefné, Rostás Mártonná, özv. Rostás Mátyásné, Scoumál Jenőné, dr Szekula Józsefné, Szép Imréné, K. Varga Imréné, Vida Fe­­rencné, Wils Bélánné, özv. Zomboryné Gosztony Laura vállalták. Védnökök : Ajkay Miklós, Cseh András, Fáry Antal, Héjja József, Kokovay János, dr Kokovay János, Kokovay Mátyás, dr Kőrössy Sándor, Lukács László, Macelka Gábor, Macelka Ferenc, Mihály László, Mihály Sándor, Moese Károly, Ormos Zsigmond, Oravetz Jenő, Oskovics József, Pál János, Pál János, dr Soós István, Szathm­áry Tihamér, dr Temesváry Géza, Tóth József, Tóth Kovács Ferenc, K. Varga János. A meghívókat már kibocsátottak, akik tévedésből nem kaptak, arra azonban ref­lektálnak, a köz­helyiségben (Teleki­ utca), jelentkezzenek. Jelentkezett az ember, aki január derekán für­dőt vett a kanálisban. Január 21-én cikk jelent meg lapunk­ban egy készülő öngyilkosságról, melynél az életmentő szerepét két ügyes fiú, K­r­u­z­s­­­i­t­z Pista, meg a kis Kun fiú töltötték be. Ma azután megjelent szer­kesztőségünkben az ember, aki a fürdőt vette. Makk egészséges, még csak egy kis náthát sem kapott s azért jött, hogy iga­zítsuk helyre a dolgot, mert ő neki esze ágában sem volt az öngyilkosság. Az egész csak félreértés, mert ő csak hóvi­rágot szedett a kanálisban és hevületét hűtötte le. — Mérges voltam kérem ! Beszélte a barátunk. Nagyon mérges. Úgy történt a dolog, hogy a kis feleségem elküldött öt liter tejért. Megyek a piacon a kantával és megállok egy nő előtt, aki nagy kanná­val mérte a tejet. Ez mér teszi! Gondol­tam és fölkértem az öt litert. Kiméri, mi­re én odaadom neki a 200 koronát ! Na­«»»■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■——i­gyon haragos lett és küldött engem min­denhová, azután a tejet visszaöntötte, a 200 koronámat pedig úgy a földhöz vág­ta, hogy talán még most is röpül, ha Sá­ra néni rá nem toppant az ebelasztin ci­pőjével. Megyek haza mérgemben, hát el­fog a Kovács és Tompa cég előtt az a huncut Kovács, őszi ezt mondja: éppen jókor jött, mert egy ilyen emberre van szüksége, mint én vagyok. Mert érkezett egy vagon kecskeméti bora és azt kellene lesegíteni a pincébe ! Megtettem. De hogy olyan fene erős az az ital s én pedig néha csak belekóstoltam, irtó nice fogott el, úgy, hogy muszály volt hóvirágot szed­ni és egy kicsit lehűtőzni a kanális bő vizében. Mert ven bőven. S jött a kis Kruzslitz Pista, meg a Kun gyerek s azt hitték, hogy már m­eg is haltam. Csak azután konstatálták rólam, hogy a kabá­tom alatt még a szív ver, tehát élek. Hogy­ne élnék. Gravátz szerkesztő úr meg ki­szerkesztett. Ennyi az egész. A Kovács és Tompa kecskeméti jó bora csinálta az egész viccet. Ez az ok. Szerkesztő úr is kaphat belőle, haza is küldik, de nem muszály ! . . . így beszélt a barátunk s nyilatkozatot nem a sajtótörvény, hanem a méltányos­ság elve alapján ime leadtuk. A kísérő bűne. Ki lopta meg Oláh Sámuelt ? Lapunk tegnapi számában jeleztük már, hogy O­l­á­h Sámuel gorzsai lakos vasár­nap bent járt a városban s egyik újvárosi vendéglőben szórakozott, melynek zenés lezajlása után liiszament s csak másnap vette észre, hogy a tárcáját, melyben 40 ezer korona volt, f­eltolvajolják. Oláh feljelentése folytán a rendőrség megindította a nyomozást, mely ered­ményre is vezetett, amennyiben kiderült, hogy az illuminér­ állapotban levő ember zsebéből Lugosi Lajos újvárosi lakos csente ki a pénzt, aki arra vállalkozott, hogy Oléht hazakíséri. A detektívek Lu­­gosinál 32 ezer koronát találtak meg, a többi pénzt megzenésítette. A vizsgálati iratokat a rendőrség to­vábbi eljárás végett a szegedi kir. ügyész­séghez terjeszti be. Közgazdasági értesítő: 1923. január 31. (Hivatalos.) Zürichi nyitás: Berlin 1­ 00 Newgo 536 25 London 2483, Paris 3280, Milán­ó 2535, Prága 1535, Budapest 20­25, Zé­ráb­b, Varsó 175, Bécs 73, osztr. lé­­lyegzett 75 Bukarest 220, Belgrad 460. Zürichi zárlat: Berlin 100 Newyi A 536 00, London 2482, Periz, 3280, Mirá­­ 2540 Prága 15 40, Budapest 20 25, Z.V­ráb—'—, Bécs 73 Varsó T56, osztr. lé­nyegz. 74 Belgrád 460 Valuták: Márka 7—9, sokol 76— 80, korona dinár 22 50—24‘50, lei 11 00 — 12­00, lengyel márka 875—975, lira 127—133, francia franc 162—172, angol ont 12325—12625 Terménytőzsde: Búza tiszavidéki 76 kgrammos 12800 - 12900, egyébb búza 12700—12800, i­n­g-os 12900—13000, egyébb 12800—12900, ■­ozs 8100—8200, takarmányárpa 78—80, sörárpa 77—80, zab 79—8100. köles 85— 90. korpa 5100—5200. repce 140—145. tengeri 8000—8300. — Meghívó. Kérem a Rom. Kath. Nő­egylet választmányi tagjait, hogy február hó 2 én, azaz pénteken délután 3 órakor a Szt Antal­ utcai iskola tanácstermében tartandó választmányi ülésen teljes szám­ban megjelenni szíveskedjenek, a teaes­tély jövedelmének elszámolása végett. Róm. Kath. Nőegylet Elnöksége. A Tisza. Nyári napnak alkonyulaténál Megállék a kanyargó Tiszánál Ott, hol a kis Túr siet beléje, Mint a gyermek anyja kebelére. A folyó oly simán, oly szelíden Ballagott le parttalan medrében. Nem akarta, hogy e nap sugáré Megbotoljék habjai fodrába'. Sima tükrén e piros sugárok (Mint megannyi tündér) táncot jártak. Szinte hallott lépteik csengése. Mint parányi sarkantyúk pengése. Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg Volt teltíve, s tartott a mezőnek, Melyen a fevégott sarju rendek. Mint a könyvben a sorok hevertek. Túl a réten, néma méltóságban. Magas erdő; benne már homály van. De az alkony üszköt vet fejére, S olyan mintha égne s folyna vére. Más felől, a Tisza túlsó partján. Mogyoró­­s reketye-bokrok tarkán, Köztük egy csak a nyilas, azon át Látni távol kis falucska tornyát. Boldog órák szép emlékeképen Rózsafelhők úsztak át az égen. Legmesszebbről rám merengve néztek Ködön át a máramarosi bércek. Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe Egy madár csak néha füttyentést be. Nagy távolban a malom zúgása Csak olyan volt mint szúnyog dongása. Tum­an, vélem étellenben épen, Pór menyecske jött. Korsó kezében Korsaját mig tele merítette, Rám nézett át, aztán ment sietve. Ottan némán, mozdulatlan álltam. Mintha gyökeretg vert volna lábam. Lelkem édes, mély mámorba szédült A természet örök szépségérül. Oh természet, oh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni véled? Mily nagy vagy te­­­mentül inkább hall­­gatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz. — Késő éjjel értem a tanyára Fris gyümölcsből készült vacsorára. Társaimmal hosszan beszélgettünk. Lobogott a rőzse-láng mehettünk. Többek között szóltam én hozzátok : „Szegény Tisza, miért is bántjátok ? Annyi roszat kiabáltok róla, S ő a föld legjámborabb folyója.“ Pár nap múlva fél szendergéseik­ből Félrevert harang zúgása vert föl. „Jön az árviz! jön az árvíz!“ hangzék, S tengert láttam, ahogy kitekintek. Mint az őrült, ki letépte láncát. Vágtatott a Tisza a rónán át. Zúgva, bőgve törte át a gátat, El akarta nyelni a világot­­ (Pest, 1847.) Petőfi Sándor, i­­il M. MIALATT csendes álmodozás vagy nyugtalan ver­gődés után ez uj reggelre felserkentél, ész­re se vetted talán, hogy ma nem az van, ami tegnap volt. Nem éreztél semmit, mint a­mikor a fotografáló masina előtt racso- s lyogva megállasz, de úgy van bizonnyal,­­ hogy ma már februárius havában va­gyunk benne, még­pedig nyakig, miként ama bizonyos egyszeri másvallású ember­­ a muraköziben. Télnek hónapja még ez,­­ mert erősen csillog az utcán a jégpáncél, s akár kopott cipőd tapossa, akár büszke­­ paripád patkója szikrázik rajt. Holnap , pláne Gyertyaszentelő, az év egyik legkri- s tikusabb napja. Azzal tartja a csizsó,­­­ap pedig már csak tudja, hogy ha fénylik ! Gyertyaszentelő, az iziket is szedd elő.­­ Igen, mert akkor elfogy és kevés lesz a­­ szalma a fűtéshez, amivel bizony nagyon spórolva kellett bánni eddig is. Azt mond­ják, hogy a medve is meg­fordul s ha ár­nyékét meglátja, visszafekszik, tehát in­kább a farkas ordítson be holnap az ab­lakon, mintsem olvadjon a jég. Mindegy. Így is, úgy is az i-­­a kezében vagyunk s végre is a világ sorát nem a csízióból intézik. S úgy vagyunk vele, hogy ezt a kicsit mér úgy is elvégezzük, ami hátra van. Az öreg baka régen a jó világban azt mondotta úgy augusztus vége felé az első esztendős újoncnak : sajnállak fiam, mert te vagy az utolsó katona ; mikor én hazamék örökös urlaudra, becsukják a kaszárnya kapuját s tik itt péniszödrös meg, mert nekem már csak harminc kik napom van hátra! S egy újonc szomorú­an hozzáfűzte: oszt annak is fele éccaka, hetedrésze még vasárnap ! Hát mi is azt

Next