Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1924. november (20. évfolyam, 249-274. szám)
1924-11-01 / 249. szám
kell a áidóba 65 a prin d. .. a. t, nek gesste írt JCID,izalutca 7621 és utca 792 an at 7. tstászám. r! van : Klóm ss SS SS SS SS J 8» SS SS ! SS 'i SS SS SS SS Okos, tanult iparosokra van szüksége az országnak. Prágából jelentik: A képvselőházban a Benes expozéjáról megindított vita első szónoka Juriga Nándor tót néppárti képviselő volt, aki tiltakozást jelentett be az ellen, hogy ez október 3- án a turócszentmártoni deklaráció évfordulóját, tehát a tót nemzeti ünnepet, a parlament, a kormány és a köztársasági elnök megsértik azzal, hogy egyetlen szóval sem emlékeztek meg a nap jelentőségéről. Utána Hnidek kormánypárti agrárius foglalkozott dicsérőleg Benes beszédével. Hnidek szerint a genfi ülésezésnek csak egy fontos momentuma hiányzik Benes expozéjából: Apponyi fellépése. A képmutatás netovábbja, hogy az az Apponyi panaszkodik egy kisebbség állítólagos elnyomásáról, aki a legkíméletlenebb magyarosító volt. Ellenzéki körök véleménye szerint Hindek kirohanása megrendelt taktikai fogás volt, mellyel azt akarták elérni, hogy a pénzügyminiszter hivatalos beszámolója mentes maradjon az összhangot zavaró élesebb tónusú részletekről. Öröltess Sarki Molnár Lajos újonnan szerelt újvárosi bérmalmában ! Pontos mérés ! Pontos elszámolás ! Várakozni nem kell ! Klabonavásárlás ! Buzatárolást elfogad ! Intézményeink és intézkedéseink egyenként és összeségükben mind azt a célzatot látszanak szolgálni, hogy agyon nyomorított hazánkat, nemzetünket talpra állítsuk. Ténykedéseinket nyitott szemmel figyelve azt kell azonban látni, hogy a célnak valóban nem igen felelnek meg. Uj nemzedéket nevelni és új eget alkotni, melyben kívánalmaink kielégítést nyerhessenek, csak egész alkotásokkal lehet. Alkotásaink azonban nagyon is hiányosak. Termelő erőink legjobbikának, az annyira fontos iparos nemzedéknek nevelése is egy ily hiányos alapokon nyugvó intézmény. 800—1000 iparos növendéke van városunknak, kik, hogy az oly sűrűn hangoztatott többtermelés értékes munkásai lehessenek s hogy szellemileg tevékeny, a polgári életben öntudatosan munkás, hasznos, jó erkölcsű és vallásos emberré válthassanak, foglalkozni is kellene velük. Iparos tanonciskolánk van ugyan, de annak szervezete s a növendékek iskoláztatása oly hiányosak, hogy tőle eredményes alkotást várni nem lehet. Egyetlen momentumot említek itt most meg, mely világosan igazolja a fenti kilitást. Az iparostanonc iskola kötelezettsége addig tart, míg a növendék tanoncsorban van. Mihelyt mesterségében felszabadult, az iskola kötelékéből kiesik s ott hagyja azt, még akkor is, ha a négyévi tanfolyamból egyet sem végzett el, vagy ha egyetlen osztályból nem tud felmutatni bizonyítványt, mely az osztály sikeres elvégzését igazolná. Vagyis ahoz, hogy felszabadítása keresztül vitessék, nem kívánatos az iparostanonciskola sikeres elvégzése, elég ha bizonyítja, hogy járt tanonciskolába. Szóval a szellemi érettség, készültség nem fontos a felszabaduláshoz. Ha valaki ez iparos tanonciskolában szín elégtelen bizonyítványt, tész magaviseletet is kapott, a szerződésileg kikötött tanoncéveinek leteltével legénnyé avathatják. Mi ennek a természetes következménye ? Az, hogy nem veszik komolyan a szellemi készültség fontosságát maguk a tanoncok sem s igy mikor a tanulás teljes elhanyagolásáért őket kérdőre SS *. Az angol képviselőválasztások, melyek tegnap lezajlottak, 615 mandátum közül 400-nál többet juttattak az erős nemzeti érzéstől telített konzervatívpártnak, a munkáspárt 152 mandátumot kapott, a polgári liberális párt pedig még jobban kisebbségbe került, mert csak 44 mandátuma van. Igaz, hogy vezérét, a trianoni szörnybéke idején miniszterelnök Lloyd Georgeot megválasztották, de ez nem enyhíti a tényt, hogy Anglia népe általános, titkos választójog alapján, — mely a nőkre is kiterjed, — tiszta választási eszközök mellett hatalmas megnyilatkozással kifejezetten oltárrá emelte a nemzeti eszmét újra és politikai döntő mérkőzés által is a polgári gondolkodás és polgári érzés szentségévé avatta az Isten és Haza fogalmát. Tagadhatatlan, ezt el kell ismerni, hogy az eddigi miniszterelnök, a munkáspárti MacDonald és kormánya szintén angol nemzeti érzéssel vitték a kormányzás gyeplőjét s mi magyarok sokat köszönhetünk nekik az európai hangulatnak irányunkban való jobbra fordítása miatt, de sok ígéretüket, melyeket régebben ellenzéki korukban az angol munkástömegeknek tettek, nem tudták beváltani s az orosz szovjettel való egyezkedésük s egy kommunista-ügyben való engedékenységük pedig ellenük fordította még az angol kisekszisztenciáknak is jó nagy táborát. Az angol nemzet akar, sőt követel szociális reformokat, népjóléti intézkedéseket, de elítéli a balfelé való, szélsőséges irányzatúnak mondható lépéseket, vagy ezeknek puszta látszatát is, mint MacDonald esete mutatja. Íme Franciaország, ez a szintén erős polgári érzésű állam, a napokban kötötte meg az orosz szovjettel az egyezséget, ismerte el a Trockij-banda uralmát s Herriot francia miniszterelnök és Csicserin orosz külügyi népbiztos üdvözlő sürgönyöket is váltottak egymással, mert Franciaország az üzleti érdeket nézte s így gondolja, hogy bevasalhatja Oroszországon a háború előtt és a háború alatt kölcsönadott ezermilliókat, — de Anglia népe mit se hederitett erre, a szomszéd franciák állásfoglalására, hanem döntött imponáló határozottsággal s döntése igy szól: coki, hátrább a szovjet iránt való pajtáskodással s elő minden számbavehető erkölcsi erővel, mely elfojtja a kommunista aknamunkát a lelkekben, kiöli onnan az orosz mételynek még csak kísérletezését is ! Anglia, a világ legnagyobb birodalma, — mely mind az öt világrészben s a föld minden tengerén otthon látja és láttatja a maga győztes nemzeti lobogóját — megadta a példát: a vesztett háború és a forradalmak által felzaklatott lelkek nyugalmát úgy szerezhetik vissza a legyőzött országok is, ha a nemzeti érzés kútfejénél egyesítik a polgári rétegek szomjúhozó lelkének minden jóra való igyekezetét és a népjogoknak, a demokráciának, a jogegyenlőségnek zavartalan birtokolhatását a hazaszeretetnek, faji összetartozásnak mindenekfelett levő erkölcsi tartalmával töltik meg. Az angol ember elsősorban angol legyen, a szónak, a gondolatnak, az eszmének, az eszménynek legteljesebb értelmében és értelmezésében és csak SS SS SS SS SS »atos este, zéllitünk iban 836 Meg 'szék .ban. ladó. IF I! K. 000 támészfa 909 Hódmezővásárhely, 1924 november 1—2. Szombat-Vasárnap. Ara 2000 korona VÁSÁRHELYI Előfizetési ár helyben: Negyedévre . . 80.000 K Félévre . . .------K Vidékre! XX. évfolyam 249 szám igiB——n———■—w»niwivinni’,imin' —————— Felelős szerkesztő és laptulajdonos: KUN BÉLA Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth-tér. Negyedévre . . 120.000 K Telefonszám • 87 FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP aztán szocialista, liberális, vagy konzervatív a politikai megoszlás szerint, elsősorban angol hazafi és angol honleány és csak aztán más. Tanuljunk ebből mi, magyarok, jószántunkból és képtelenségből, aminthogy ugyanilyen tanulságlevonást alkalmazhatnak magukra a világnak, az emberiségnek összes nemzetei is. Lapunk tegnapi számában jeleztük már, hogy a kereseti adó kivetésével kapcsolatos tárgyalások lefolytatása céljából Wolf Károly dr pénzügyigazgatóhelyettes városunkba érkezik. Tudósítónk tegnap érdeklődött Fejérváry Bertalan dr tanácsnoknál, aki a következő felvilágosításokat adta: — A kereseti adó revíziójával kapcsolatos tárgyalások hétfőn és kedden megtörténnek Vásárhelyen. Ezeknek a tanácskozásoknak az a céljuk, hogy a kivetés kapcsán felmerült aránytalanságok eliminálhatók legyenek. A sorrendet az érdekképviseletek vezetőségeinek kell összeállítaniok s ezek véleménye alapján történik meg a panaszok Másfélezer felebbezés a kereseti adó kirovása ellen. A revíziós tárgyalások hétfőn kezdődnek, orvoslása. Hétfőn tehát nem az egyénenkénti tárgyalások kezdődnek meg, hanem az érdekképviseletek: az Ipartestület, a Kereskedelmi Testület, az ügyvéd, orvos és gyógyszerész testületek vezetői teszik meg észrevételeiket, az egyénenkénti tárgyalások ez adófelszólamlási bizottság előtt csak később folynak le. Itt említjük meg, hogy az adókivetés ellen a tegnapi napig 1500 felebbezés érkezett be. Általános kereseti adóval 4000 egyén van Vásárhelyen megróva, tehát körülbelől 40 százalék felebbezett. Hétfőn az iparosok, kedden a kereskedők, az értelmiség és a földhaszonbérlők adójának arányosítása történik meg. Órarendszer szerint fognak főzni a kisüstön. Egy arany fillért kell fizetni minden kitermelt hektóliter szeszfok után, dett távolsági akadályok miatt. A kisüstösök is tíz százalék adóelengedményt fognak kapni, mint a négy szeszfőzdék. Ha Szijj Bálint az Egységes Párt tegnapi értekezletén beszámolt a jövedelmi adó és kisüst- bizottság működéséről és bejelentette, hogy a kiadlat ügyben létrejött a megállapodás. A megállapodás lényege a következő: A kisgazdák lemondanak az átalányozásról és szeszórával szereltetik fel a kisüstöt. Ilyenformán tehát kötelező lesz az órarendszer használata. Ezeket a szeszmérő órákat ingyen szerelteti fel az állam és használati díj címén egy aranyfillért kell fizetni minden kitermelt hektoliter szeszfok után. A kisüst romlása esetén a pénzügyőri szakasz fog körbelépni, ami lehetővé teszi, hogy huszonnégy óra alatt hozzék rendbe a kisüstöt, szemben az eddigi állapottal, amikor a pénzügyigazgatóság sokszor hónapokig nem intézkevalaki úgynevezett aljszeszt és finomított szeszt akar főzni, ezt nem kell külön házban végeznie, hanem ugyanazon az udvaron levő két külön helyiségben is megteheti. Ezt a kisgazdák nagy kedvezménynek tartják. Egyéni kisüstöt akkor adnak, ha a község, vagy valamelyik termelő érdekeltsége nem kért még üstöt. Egyéni kisüstöt adnak olyan esetben is, ha a kérdéses faluban, vagy városban van már kisüst, de az illető bebizonyítja, hogy ez kevés az anyag feldolgozására. Ennek az a célja, hogy a gyümölcs- és szőlőtermés ne vészen kárba. Mégis csak összeírják a vetésterületeket. A napokban megjelenik a felhívás. Az Országos Központi Statisztikai hivatal még a nyár folyamán, tehát a legnagyobb munkaidőben megkereste a városi tanácsot, hogy a húsz katasztrális holdon felüli vetésterületek összeírását illetőleg a szükséges intézkedéseket tegye meg. A tanács akkor nem hajtotta végre a rendeletet, nem pedig azért, mert a gazdákat a legszorgosabb munka idején nem lehetett ráncigálni s ha most meg is csinálja, valószínű, hogy a pontos és a való adatokat feltáró helyzetet ez alkalommal se fogja megkapni, ennek pedig az az egyszerű oka van, hogy egy ilyen nagy kiterjedésű határrészben lehetetlen úgy dolgozni, amint azt Pesten, a zöld asztal mellett kigondolják. Egy mód volna, az, hogy a kimutatást tanyáról-tanyára járva készítsék el, erre azonban sok százmillió kellene, a Statisztikai Hivatal azonban kalács helyett csak tanácscsal szokott bennünket ellátni. Különben — mint értesülünk — a vetésterületek összeírásának munkáját a város gazdasági ügyosztálya fogja végezni a belterületen, a külterületen pedig a közigazgatási központok. Az összeírásra vonatkozó hivatalos hirdetmény már a napokban megjelenik s az a földtulajdonosok teendőit illetőleg részletes utasításokat fog tartalmazni, vonják, egykedvűen jelenti ki, hogy nem ér rá tanulni. Kérdem ezek után az iparosség igen tisztelt vezetőit? Nem látják elérkezettnek az időt ezen lehetetlen körülmény megjavítására ? Állítom, hogy az iparosság fokozott megbecsülése, a nemzet felvirágoztatása, az integer Magyarország feltámasztásához csak a jól megalapozott kultúránál juthatunk el. A feltámadás magjai az iskolák padjaiban vethetők el, melyekből a többtermelés is kinő. (P. Zs.) A reformáció emlékünnepélye. Az Alföld második kálvinista Romájának, Vásárhelynek református hitet valló vére méltó keretekben ünnepelte meg tegnap a reformáció emlékünnepét. Harangok zúgtak már reggel a város minden részében, a hívők nagy tömegekben lepték el az isten házát a fohászos zsolozsmákban, szózatos szavaktól áthatottan emelkedtek a mindenség Urához, méltóknak bizonyulván a nagy Lutherhez, aki 407 évvel ezelőtt a wittenbergi vár kapujára önérzetes meggyőződéssel kiszögezte a maga pontjait, melyet ma már milliók és milliók vallanak magukénak, mondván:Erős várunk nekünk az Isten! . . .* A templomi istentiszteletektől függetlenül külön ünnepségeket tartottak s annak keretében emlékeztek a nevezetes napra a református iskolák növendékei, a Református Ifjúsági Egyesület, általában az öszszes református intézmények. Megállapodtak a Budapestről jelentik: Nagyatádi Szabó István és társai a váltságföldek bérének és megváltási árának újabb szabályozását is követelték a válság folyamán. Ebben az ügyben megállapodás jött létre, mégpedig a következőképen: Rokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák 7,5 kg. búzát fognak fizetni haszonbér címén minden kataszteri tisztajövedelem egy aranykoronája után. Más kategóriák 10 kg. búzabért fizetnek. A megváltási ár a haszonbérnek huszonötszöröse. Járadékbirtokot huszonöt év alatt kell letörleszteni. Természetesen előbb is lehet. Az ilyen birtok tulajdonjogi bekebelezését csak ez kérheti, aki legalább tíz éven át pontosan törlesztett. Az angol választások végső eredménye: Baldwin lesz a miniszterelnök. Londonból jelentik: Az angol választások végső eredménye a következő : Konservatív 405 Munkáspárti 152 Liberális 59 Pártonkivüli 4 A pártonkivüliek a konzervatív és liberális párthoz tartozóaknak minősíthetők. Macdonald tegnap este érkezett Londonba a azt mondotta, hogy egy évvel ezelőtt még álmodni se mertek volna arról, hogy a munkáspárt annyi szavazatot kapjon, mint a mostani választásokon. — A párt — fejezte be szavait Macdonald — büszke lehet a választások eredményére. A Macdonald-kormány kedden tartja az utolsó minisztertanácsát s ebből kifolyólag fogja beadni lemondását. Londoni hírek szerint a király Baldwint, a konzervatív párt vezérét fogja magához kéretni és bízza meg kormányalakítással. Éles támadás Apponyi ellen a cseh parlamentben.