Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1925. március (21. évfolyam, 49-73. szám)
1925-03-01 / 49. szám
_______ Inyási Szemre utca s hirdet ködéé én leki utca nyujtanelloglo-794 szállítás és né- 1 a lege-6.000 telyezve. f rak:olgálás. lom, 816 hogy igáim I. IiHé neglepő öeőnség is: 780 ükeégee iszek, sések, áztartáai k. »hatók erős tér. az •lep petyve , imitása. :rült eddig ma még ótol minda Jelen alja. Bolt rcius 5-i X keroen érvényes kapható. rmmn, ______815 1F idó. Hagy _____837 egelft Sy utca 45 ______793 ölgykönönk beaaarn. Divatérva leas, »k mellett 7 igentisztvéle ti** ______821 i2 ______828 tükör 5 az. a. a 1. számú r tejakkel, tcő fizetési ______420 csipkét, betétet, rtés mellett tyyes-u. 19 A Konzervativizmus nevében érvelnek az „okosok” a választójog titkossága ellen, viszont Apponyi Albert gróf és Andrássy Gyula gróf, akiknek konzervativizmusuk közismert, épen a konzervativizmus megmentése érdekében követelik a választójog titkosságát. Kétségtelen, hogy nem az álokoskodóknak van igazuk, mert tudni kell azt, hogy azok, akik a titkosság ellen vannak, tulajdonképen a hatalmat féltik s a bársonyszékekhez és a képviselői mandátumokhoz való görcsös ragaszkodás diktálja minden ténykedésüket, minden szavukat és minden sorukat, melyet elkövetnek, hallatnak és papírra vetnek. Ezek az urak nem akarnak tanulni az elmúlt idők eseményeiből, ezek ma is azt a nótát fújják és furatják, melynek hangjai mellett évtizedekkel ezelőtt járták és járatták a táncot, ezek az urak úgy gondolkoznak, hogy a fejlődő idők rohanó kerekét meg tudják fogni, sőt egynémelyik azt is forgatja gyenge berendezésű koponyájában, hogy visszafele irányíthatja. Ezek az urak a hordó tetejéről szavalva a nemzeti élet megmentéséről csevegnek, önmagukat s az önmaguk hatalmi érvényesülését képzelvén nemzetnek és nemzeti érdeknek. Igenis valljuk és hirdetjük, hogy a konzervativizmust meg kell menteni a radikális törekvések rombolásától, ez azonban csak egyféleképen képzelhető, úgy, hogy a konzervativizmus védelmére és a konzervativizmus barikádjaira felsorakoztatjuk azt a polgári réteget, mely a nemzeti eszmék és a nemzeti törekvések rettenthetetlen és megfélemlíthetetlen zajvonala, amelyen válságos időkben nem tudott erőt venni a bolsevizmus őrülete s amely, ha nem is tud beleilleszkedni abba a kormányzati rendszerbe, amit az Egységes Párt évek óta képvisel, mert Kossuth Lajos eszméitől áthatottan sem a múltban, sem a jelenben nem hajlandó a szabadságjogok lábbal tiprását nézni s ehez magát eszköznek odaadni, — de olyan hatalmas erő, melylyel számolni kell s olyan értékes elem, mely tudása, intelligenciája s a nemzeti életet építő munkája folytán nem tartható politikai gyámkodás alatt, mely a háborúban megbámult haditettei s a háborút követő zavaros időkben megnyilvánult megbízhatósága révén kiérdemelte, hogy politikai véleménynyilvánítását ne a jegyző és a szolgabiró akarata irányítsák. Az a konzervativizmus, mely abból akar élni s a maga hatalmát arra építi fel, hogy a legelemibb emberi jogokat elveszi s gátat szeg minden olyan törvényes határokon belüli szervezkedésnek és törekvésnek, mely nem az ő szája ize szerint való, mely nem az ő érdekeit szolgálja, — el kell hogy pusztuljon, ez a pusztulás azonban magát az egészséges, a jogokat tiszteletben tartó s a szociális békét munkáló konzervativizmust is maga alá temetheti s épen ebben van a legnagyobb veszedelme annak a politikának, mely nem akar haladat, mely nem akarja látni, nem akarja tudni s ezt épen Bethlen István gróf mondotta, hogy „nem lehet ott folytatni, ahol Tisza István abbahagyta.” Az egészséges konzervativizmusnak ma a legfőbb védelme a választójog titkossága révén a választások tisztaságának biztosítása. Ez hoz megnyugvást, ez jelenti annak a több évtizedes elkeseredett harcnak a végét, mely a társadalmi rétegek közé a gyűlölet kínai táját építette, ez jelent egy olyan parlamentet, mely a nemzeti akarat igaz többségére támaszkodva végezhet üdvös munkát az ország minden rétegének javára !... VÁSÁRHELYI Hódmezővásárhely, 1925. március 1. Vasárnap. Ara 2000 korosa XXI. évfolyam 49. szám. Előfizetési ár helyben: Negyedévre. . 80.000 . Félévre . . . — ..— K Vidékre« Migyedavre • 1.20.000. Telefonszám 87 FÜGGETLEN politikai napilap Felelős szerkesztő és laptulajdonos) KUN BÉLA Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth tér. Ma lesz a Gazdasági Egyesület közgyűlése. A Gazdasági Egyesület ma délután tartja rendes évi közgyűlését Lései Dezső gazdasági főtanácsos elnöklete alatt a Városháza közgyűlési termében. A közgyűlésen az elnökség beszámol az elmúlt esztendő munkásságáról s bejelenti elfogadás végett a múlt évi költségvetés zárszámadásait, egyben letárgyalják a jövő évi költségvetést is. A kögyűlésen igen sok indítvány fog elhangzani. Ezek közül különösen a Téglásszéli Kisgazdakör által benyújtott javaslatok elé tekintenek nagy érdeklődéssel a gazdák. A tégláseséliek ugyanis azt akarják, hogy a Gazdasági Egyesület foglaljon állást a jelenlegi adórendszerből az eleseti anomáliák ellen s hasson oda illetékes faktoroknál, hogy ez adminisztráció egyszerűsítésével tegyék egyszerűvé, könnyebbé és elviselhetővé az adóztatást. Egy másik indítvány az adóhátralékosokról szól Az indítvány szerint nagyon sok adózó polgár nem tesz eleget kötelességének azon egyszerű oknál fogva, hogy a mai viszonyok mellett nem megy a végrehajtó a nyakára. A téglásszéli gazdák ennek is elejét akarják venni. Mégpedig úgy, hogy a városi tanács rendelje el az összes adóhátralékosok pontos összeírásét és székkel szemben a legszigorúbb végrehajtói eljárást folyamatosíttassa. Indítványukból annak a nézetüknek adtak kifejezést, hogy az ilyen módon behajtott összegek előnyösen megjavítják a város pénnügyi viszonyait. Ebert német birodalmi elnök tegnap meghalt, Berlinből jelentik. A birodalmi elnök szombaton délelőtt 10 óra 15 perckor csendesen elamenderált, anélkül, hogy elméletét visszanyerte volna. Halonaaágyánál jelen volt a birodalmi elnök felesége, gyermekeivel és vejével, Jennembe dr-ral, továbbá Meissner dr államtitkár. A szanatóriumból nyomban telefonon jelentették a gyászhírt a birodalmi kancellári hivatalba, onnan szétment a minisztériumokhoz és más hatóságokhoz, mire mindenütt kitűzték a gyesdobogót és a birodalmi zászlót félárbocra eresztették. Ebből tudta meg a főváros lakossága, hogy Ebert meghalt. Az elnök halála következtében Lubis kancellár minisztertanácsot hívott össze. Meg kell beszélni az országos gyász elrendelését, a formaságokat és a szertartásokat, mert a köztársaság megalapítása óta az államfő halálának esetére senki sem gondolt és a törvényekben nincs semmiféle intékedés. Ab ora mégot gyász előreláthatólag 8 napig fog Mrissi és cet a minima, tertandma után már ma kihirdetik. A kormány a tegnapi tanácskozáson intézkedéseket tett a végtisztességre nézve és kijelöli a köztársaság első elnökének sírhelyét. Déltájban már a magánházak is fekete nászódiszt öltöttek. Újabb harangakciót kezdtek a reformátua hívek. A hitbuzgóság és egyházhoz való ragaszkodás felemelő bizonyságáról adhatunk számot ismét. Legújabban a■ 6-templomi és tarjáni parochiális kör református hívei indítottak mozgalmat aziránt, hogy templomukba megfelelő harangot szereznek, pótolván ezáltal, e téren is a szenvedett háborús károkat. E tárgyban a február 22-én, délután 5 órára összehívott értekezlet egyhangú lelkesedéssel határozta el az akció megkezdését, dr Mónus János és dr Godács Imre vezetése alatt Bereck Sándor, Pátur István, Nagy László, Pista Zsigmond, Udvarhelyi Sándor, Juhász István, Rákos János, Kis Albert, Földházi Pál, Kis Bálint, H. Nagy Kálmán, Nagy Sándor, Cs. Hódi Sándor, Dezső István és ifj. Rákos Imre tagokból megalakult harangbizottság lelkes buzgalommal munkálkodik a mozgalom sikere érdekében. Értesülésünk szerint az önkéntes felajánlások a legszebb reményekre jogosítanak. Az örökösödési illetékek ügye rendezést nyert. Egyik legutóbb tartott közigazgatási bizottsági ülés alkalmával Lázár Lajos gazdasági főtanácsoszóvá tette, hogy az örökösödés és ajándékozás alkalmával történő ingatlan átruházások alkalmával az ingatlanokat a tényleg»« forgalmi értéket túlhaladva becsülik meg. Rámutatott Lázár Lajos arra, hogy a földek értéke az utóbbi időben milyenogot esett, erről azonban nem vesznek tudomást s még most is megtörténik, hogy a földeket holdanként 60—70 málna búzára becsülik, pedig a tényleges forgalmi érték nem több 23—35 mázsa busánál. Ez a becslés jó üzlet lehet az államkincstár részére, azonban igen súlyosan érinti a feleket, akik így többszörösen fizetik meg ez illetéket. A közigazgatási bizottság ülésén Rob Árpád dr pénzügyigazgató orvoslása ígéri. Megnyugvással állapítjuk meg, hogy ez be is következett: a pénzügyigazgatóság megkereste a Gazdasági Egyesület vezetőségét, hogy a földek tényleges áráról havonként tájékoztassa. Mint értesülünk, a Gazdasági Egyesület erre a célra Balogh Sándor elnöklete alatt egy bizottságot alakított, igy a pénzügyigazgatóság mindenkor tiszta képet fog kapni a földek értékéről s vége lesz az e téren megnyilvánuló jogos panaszoknak is. Ma hirdetik ki az uj villanyos egységárakat. Mint az köztudomású, a helyi villanytelep arra való tekintettel, hogy január elseje óta Orosházának nem szolgáltat áramot, a villanyos döntőbizottságtól újabb áramegységár megállapítást kért. Foglalkozott ezzel a dologgal a törvényhatósági közgyűlés is és annak dacára, hogy kérték, miszerint a döntőbizottság határozatát ne forszírozza, ennek nem lett foganatja. Tegnap egy távirat érkezett a városi tanácshoz, melyben a döntőbizottság elnöke jelzi, hogy az új egységárakat, melyek egyelőre január és február hónapokra lesznek érvényesek, ma fogják kihirdetni. A városi tanács erre az aktusra a maga részéről senkit se küldött el, de felesleges is, hiszen csak kidobott pénz lenne. Kíváncsian várjuk, hogy a döntőbizottság mennyiben honorálja a villanytelep kérését, melynek vajmi kevés jogi alapja van, amennyiben az orosházi árambekapcsoláskor egy fillérrel sa lett olcsóbb a vásárhelyi áram, így érthetetlen, hogy a kikapcsolás révén megdráguljon. Végrehajtják az adóhátralékosokat Az adóhivatal szigorú utasítá ét kapott az adóhátralékok behajtására s ezsel kapcsolatban az alábbi felhívást bocsájtotta ki: Felhívatnak mindazok, akik adótártosásukat — és pedig elsősorban az 1924 évi hátralékot — másodsorban pedig a folyó évi első negyedre eső eszes adóikat mindeddig nem fiintték be, illetőleg nem rendezték, hogy ezirányú kötelezettségüknek késedelem nélkül tegyenek eleget. Megjegyentetik, hogy ezek akik az 1924 évi adókirovások ellen — különösen az általános kereseti adó — valamint a jövedelem adót illetőleg felebbeztek, de felebbezésük eddig még letárgyalva nem lett, az 1923 évi alapon tartoznak ez adófizetési teljeeíteni. A végrehajtások egyébként március 1-ével személyválogatás nélkül megindulnak. Dr Fejérváry Bertalan tanácsnok, Kiss Ferenc s Bárffy-féle bombaper koronatanúja öngyilkos lett. Budapestről jelentik . Tagnap délben a Hollandia- kévéhozban öngyilkosséget követett el Kiss Ferenc az erzsébetvárosi bombaper tárgyalásának egyik ismert szereplője. A lett elkövetése előtt Kiss Ferenc telefonon felhívja ez összes lapok szerkesztőségeit s bejelentette öngyilkosságát. Két levelei bogyóit bélre: a rendőrségnek és az ügyvédjének. A rendőrségnek írt levelében elmondotta, hogy halálának oka avéstörvényszék üldözése volt. Kiss Ferencet beszállították a Rókuskórházba. Állapota reménytelen. A rendőrség újabb erélyes nyomozást indított a vésztörvényszék fenyegető tagjai ellen. Egy 26 milliós lopás tettesét keresik Vásárhelyen. Tegnap este 8 órakor távirat érkezett a vásárhelyi rendőrség bűnügyi osztályához, amely szerint a Szeged melletti Szőreg községben ismeretlen tettesek Putnik Izéna szőregi gazdálkodótól tegnap a hajnali órákban 2 lovat, 1 csikót, 1 igás kocsit, 1 ekét, 2 lóra való szerszámot, francia hajtószerrel elloptak. A körülbelül 26 millió értékű lopást valószínűleg cigányok követték el, az egyik ló hatéves s mindkét szemére vak, a csikó az 4 hónapos csődör. A tolvajok a jelentés szerint Vásárhely felé vették útjukat. Szegény anyákért és csecsemőkért „Süt a nap“ március 2-án este a Fekete Sasban