Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1929. november (25. évfolyam, 249-273. szám)
1929-11-01 / 249. szám
, hogy az egyik szavazókörzet helyisége már zárva van. Előtte tanácstalanul áll kétszáz ellenzéki szavazó. Az elnök beszüntette a szavazást, mert egy csendőr állítólag azt jelentette neki, hogy már nincsen szavazó. Kerestük azt a csendőrt, de egy se vállalta ezt a kijelentést. A kétszáz szavazót felszólítottam, hogy békésen, csendben hazamenjenek. Megtörtént. A többi szavazóval nem tudtam a csendőrkordonon átjutni. A csendőrszázados, egy rendkívül tapintatos, higgadt és hivatása magaslatán álló úr, parancsára hivatkozva, nem tágított. Másként nem tehetett, a kapott parancsot teljesítenie kellett. A szolgabíró ekkor elment ezekről a vidékekről. Végre, egy csendőrfőhadnagy intervenciójára még két kisebb csoportot az utolsó pillanatban oda tudtam juttatni az urnához. A többi szavazó azonban már elkésett. Az eredmény így is érdekes volt. Az ellenzék 800 szavazatával szemben a két kormánypárti jelölt, a vele védés dacszövetségben fellépett egész hatalmi apparátussal együtt Kisteleken csak 740 szavazatot tudott „beterelni“. Ha szavazni engedik az ellenzéki szavazókat, akkor a kerület többi községeiben kialakult helyzet figyelembevételével, az ellenzék bejut a döntőbe, lévén neki több szavazata, mint bármelyik kormánypárti jellöltnek. Ezért kellett a csendőrkordon! Ami tehát az alkotmányos életet kisteleki vonatkozásban illeti, az a csendőrkordonig terjedt csak és a szolgabíró diszkrecionális hatáskörébe volt utalva. Soha szomorúbb menetet nem láttam, mint a kisemmizett szavazók visszavonulását. Azt elhihetik az Olimpus bölcsei, hogy ennél kártékonyabb hatású hatósági ténykedés el sem képzelhető, mint ezek a parforszvadászatszerűen kezelt „választások“. A lelkeket hihetetlen mértékben elkeserítik. Nehezen hagytam ott azt az ezerkétszáz szomorú magyart, akiknek Kossuth-hű lelkükhöz az ottani inteligencia még nem tudta megtalálni az utat. Az egyik oldalon nyomja ezt a koldus népet a Pallavicini hatvanezer holdas hitbizománya, a másik oldalon a fölényeskedő hatóságok mandátumszállító kartelje. Vigasztalan kép! No és az intelligencia?! Lustaságában, tájékozatlanságában, tehetetlenségében, minden ellenzéki megmozdulásra rámormolja a kommunistagyanús szentenciát és konok hatalmaskodást sürg. A nép gazdasági és szociális nyomorúsága felett legfeljebb sóhajtozni tud. Mi lesz így velünk? Az egyik oldalon a rendszer bürokratikus és karhatalmi kordonjaival, a másik oldalon egy magára hagyott proletárosodó nép a legsúlyosabb lelkiválságban, így láttam én az alkotmányos életet Kisteleken. A vasúti állomáson találkoztam a főispánnal. Nagyon boldog és büszke volt. Amikor a csendőrkordont tettem szóvá, azt felelte, hogy erről nem kapott jelentést. Csak azt jelentették neki, hogy már nincsen szavazó. Nem tudtam a főispán ur őméltóságának erre a kedves beállítására felelni, mert befutott a gyors vonat és sietni kellett. Most pótlólag csak azt felelem neki, hogyha én főispán lettem volna ezen a „választáson“ és ő az az országgyűlési képviselő, aki csendőrkordon mögé szorítva, ezer választójával nem tud az urnához jutni, leereszkedtem volna ahoz az ellenzéki honatyához és odamentem volna hozzá a marhavásártérre. Megnéztem volna, hogy mit VÁSÁRHELYI REGGELI ÚJSÁG 1929 november 1. csinál ott azzal a sok néppel. Hálás lettem volna neki, hogy odaállt a mellé a legénység mellé, amelyet a főispán úrék csak uralnak, de amellyel senki sem foglalkozik, Kisteleken pótválasztás lesz. Két mungó fog egymás ellen harcolni. Most már maguk között lesznek. A hatósági, az a régen kipróbált módszer, megint fényesen bevált. Gratulálok a főispán urnak és a szolgabiró uraknak. A konszolidációs újjáépítés csakugyan óriási lépésekkel halad előre. Csak ez történt Kisteleken, amikor Bethlen kijelentette, hogy nálunk pedig van alkotmányos élet. Semmi más nem történt. Jászuf templom 4 zsúfolásig megtelt a Hegedűs Lóránt beszédének meghallgatására. A reformáció évfordulóját ülte meg tegnap Vásárhely protestáns népe. A hat református templommal ékeskedő nagy eklézsia közönsége felkereste a templomokat s elmélyedéssel áldozott a nagy lelki revolució emlékének. Az ünnepségek súlypontja az új templomra esett, mert ott Hegedűs Lóránt nyugalmazott miniszter, Vásárhely város díszpolgára, az illusztris író és szónok tartott bibliai magyarázatot. Úgy is volt jelezve a ritka érdekességei és nagy értékű alkalom: Hegedűs Lóránt a szószéken. A templom zsúfolásig megtelt közönséggel. Az ünnepi ima után Hegedűs Lóránt ment föl a katedrára s mikor szava felcsattant a csillagos boltivek alatt, Lukács evangéliumából vette föl textusát. S beszélt a bibliáról. — Az ó és uj testamentum egymáshoz való kapcsolása olyan, mint a musté és a boré. Az uj testamentum eredendő mustjából erjedt, forrott ki, mint tűz az uj testamentum igaz bora. Nekünk nincsen székesegyházunk, nincs egyebünk, csak a biblia, ehhez kell tehát visszatérnünk, mint az élet, az igazság kútfejéhez. Ha nem olvassátok a bibliát — emelkedett föl a Hegedűs Lóránt zengő szava — nem vagytok keresztyének, nem vagytok protestánsok, hanem pogányok vagytok!... Szólt ezután a rádióról, a kor ezen csodáját kapcsolván bele ezen érdekes képletébe. A rádió elhozza Kassa harangjának szavát, Brassó kiáltását. A biblia, mint örök szent rádió elhozza 2 ezredévnek távlatából az igazság hangját... Lebilincselő szónoklatát azzal végezte Hegedűs Lóránt, hogy elmondotta azt a megrázó, szinte drámai erejű imát, melyet a Kossuth zarándoklat alatt, a háborgó tengeren, ötszáz magyar utas lelkén át, de az egész letiport magyar nemzet nevében küldött fel az Égre. Az újtemplom közönsége mint egy fenséges vallomást mondotta utána a fohászt. Az istentisztelet alatt Bognár Rezső kántor nagyhatású magánéneket adott elő. Hódmezővásárhely tisztviselői maradnak az ötödik lakbérosztályban. Évtizedek óta folyó, számtalanszor dugába dőlt küzdelem után ébredt új reménység a tisztviselőtársadalom szívébe a kora tavasszal, amikor a pénzügyi kormány ígéretet tett, hogy rendezi a lakbérilletmények ügyét és megszünteti a városok lakbérosztályába sorozása körül tapasztalható, súlyos igazságtalanságokat. Hódmezővásárhely tisztviselőit különösen közelről érintette a kormányrendeletből elővillantott szivárvány csalóka fénye, mert mint ismeretes, a város az ötödik lakbérosztályba tartozik emberemlékezet óta, holott lakbérviszonyait tekintve sokkal kedvezőtlenebb helyzetben van, mint Győr, Szombathely s a többi testvérvárosok, amelyek egytől-egyig a második, vagy harmadik lakbérosztályban kaptak helyet. Kérték is tisztviselőink számtalanszor a kormányt, hogy orvosolja a lehetetlen elbánást. Választások előtt, mint most is, kapták a kötelező ígéreteket estistül, mihelyt azonban nem volt szükség a tisztviselő-szavazatokra, maradt minden a régiben. Nem akarjuk kiélezni a történteket, mert mi fájlaljuk legjobban, hogy ismét meg kell fosztanunk a tisztviselőket régi reménységüktől, ám lehetetlen napirendre térnünk a furcsa, mondhatnék lelkiismeretlen játék fölött, amelyet a lakbérrendezés kérdésében illetékes helyen épenúgy, mint a hivatalos sajtó részéről folytattak. A tavasszal kijelentették, hogy néhány héten belől feltétlenül dűlőre juttatják az ügyet. Idé ksőbb a kormány egyik helyi lapja hitelesnek jelzett értesülés alapján azt is megírta, hogy Hódmezővásárhelyt harmadik lakbérosztályba emelte legyen a kormány. Majd amikor kiderült, hogy az értesülés megbízhatósága semmivel volt egyenlő, azzal nyugtatták meg a kedődelyeket, hogy a végleges rendezés halasztást szenvedett, de november 1-re feltétlenül megtörténik. Minthogy a pénzügyminisztérium hivatalos közlése hasonló értelemben szólott, a tisztviselők türelmesen, de feszült figyelemmel kezdték várni november elsejét. Most pedig elénekelhetik: „Várhatsz babám, elvárhatsz, még csak bele nem fáradsz...“ Itt a „nagy“ elseje, az állami tisztviselők tegnapelőtt délután már kézhez kapták illetményeiket, ám egyetlen egy sem vette észre, hogy lakbére csak egy fillérrel is emelkedett volna Ennek ellenére félhivatalos körökben még mindig tartja magát a hír, hogy Hódmezővásárhely a mai nappal ha nem is a megígért harmadik, de a nyolcadik lakbérosztályba bejut. „Kossuth az egyetlen kivezető út a nemzet nagy szerencsétlenségéből.“ Beszélgetés Hegedűs Lóránttal, aki ellenzéki állásponton van a mai rendszerrel szemben. Még reszket, még zsong, muzsikál a szívemben az új templomi prédikáció, ezerajkú Hegedűs-imádság hárfás visszhangja, amikor Balla Antal dr, a Pesti Hírlap szerszerkesztője, egyben hűséges, megértő kísérője Hegedűs Lórántnak, közli velem, hogy Magyarország volt pénzügyminisztere, Hódmezővásárhely díszpolgára, délután 4 órakor szívesen ad nyilatkozatot a Reggeli Újság tudósítójának. Csáky Lajos dr tiszti főügyész , vendégszerető úri otthonában fogad Hegedűs Lóránt, a magyar lelkiismeret bibliás virrasztója, szemében az Istenhez érkezett lélek fölényes, nyugalomgerjesztő derülésével. Meg is enged az izgalom jege ujjaimon, amikor jegyezni kezdem az alant következő beszélgetést... — A közgazdasági élet kitűnőségei most épen afölött csatáznak, hogy a gazdasági válság, amelynek súlyát napról-napra jobban nyögjük, elsősorban értékesítési avagy hitelválság-e. Szeretném megírni kegyelmes uram véleményét idevonatkozólag. Főként pedig azt, hogy van-e remény a helyzet hamaros enyhülésére. A nép csak megélhetési válságról tud, de arról nagyon ... — A gazdasági válság szerény nézetem szerint túljutott a mélyponton, legalább is pénzügyi tekintetből a legnehezebbjén túl vagyunk. Minden külföldi jel azt bizonyítja, hogy a kamatláb hamarosan enyhülni fog, bár nem hiszem azt, hogy a hosszúlejáratú kölcsönök ideje már elérkezett volna. A gazdasági válságért sokan teszik ma felelőssé a kormányt. Mit gondol kegyelmes uram, politikai rendszerváltozás kedvező hatással lehetne a válság további alakulására? — Bár ellenzék vagyok, azt állítom, hogy ha ma erőszakos kormányválságot idéznek elő, a lassan visszaszűrődő külföldi tőke újra elveszti bizalmát közgazdasági viszonyaink szilárdságát illetőleg, kivonul az országból és még nagyobb pénzszűke fog előállani, óvakodnunk kell, hogy tovább fokozzuk a közgazdasági bizonytalanságot, mert különben elriasztjuk a külföldi pénzembereket s azok nélkül, a külföldi tőke nélkül nem tudunk kibontakozni a válságból. — Rothermere lord karácsonyi üzenete óta állami életünk számos vezető egyénisége talált összefüggést a revízió sorsa és az ország belpolitikai viszonyai között. Helyes volt-e, szabad volt-e ezt a szemléletet a belpolitikai harcok porondján fegyverül fölhasználni? — A revíziónak semmi köze sincs a belpolitika alakulásához. A külföldet és főként Angliát a legkevésbé sem érdekli, hogy hívják a magyar minisztereket. Anglia tudniilik mindent nemzetközi szempontból lát, annyival is inkább, mert ma a nemzetközi szempontok egyúttal — angol szempontok is. — Kegyelmes uram, pénteki előadása nyomán úgy éreztük, hogy Hegedűs Lóránt, az egyetlen Kossuth-dráma költője, nem tartja elég erőteljesnek azt a kapcsolatot, amely Kossuth és a nemzet egyes rétegei között ma fennáll Van-e szükség és mit kellene tennünk a Kossuth-imádat elmélyítésére? — A Kossuth-kultusz ma nem egy párt kultusza, hanem az egész nemzeté. Mi, akik a világháború előtt hatvanhetes politikának voltunk rendíthetetlen hívei, be kellett, hogy lássuk, miszerint ez a politika csak addig volt szükséges és lehetséges amíg egész Európa Németország vezető befolyása alatt állott. A néme erőbe való belekapcsolódás, ami természetszerűleg csak Ausztrián történhetett, akkoréletkérdés von Magyarország számára. Ám a világháború teljes egészében megsemmisítette az európai államok régi, vátozhatatlannak vélt erőviszonyait ezzel a hatvanhetes politika mindé letjoga megszűnt. Legyőzetett nemcsak Németország, hanem legyőzetett az égéi Európa s a világhatalom aki angolszász fajnak lett történeti osztályrésze, helyesebben az angolszász fajk óriás államának: az egyik, az eurpai — Anglia — az egész föld körülölelt területiségével, míg a msik, a tengerentúli — az Amerik Egyesült Államok — a, háborújap üzletével a világ tőkeerejének isnyomó részét vonzotta magához. A angol miniszterelnök, M ac D o n a legutóbbi amerikai útja ezt az újlapotot még azok előtt is megvitatotta, akik nem akartak hinniben. Az angol orientáció szükségességnek legelső és következetes megója Széchenyi, prófétája Kossuth volt. Mivel pedig Anglia és Ameri csak Kossuth által ismeri a maga törekvéseket, az egész nemzetnek be kell lát azt, hogy egyedül Kossuth az kivezető útja nagy szerencsétlségéből! Hegedűs Lóránt mélyen átgonc szabatosan csengő kijelentéseihez nem két hirlapíról magyarázat. Csak tiszteletteljes, hálás köszönet. A megbecsült hódmezővásárhelyi zönség nevében. (----- borzalmas lelet a Hűvösvölgyben. Budapestről jelentik. Szerdán előtt fél tíz órakor egy festőműv és egy hirlapíró a hűvösvölgyi vaskertben a hegy csúcsán összeér oszlásnak indult női hullára bükk A teljesen meztelen, több helyen kezére pörkölődött holttest háza között egy emelkedésen fék Csak barna félcipő volt rajta. Azalmas lelet felfedezői látták, a fa a hulla körül leégett, körű megszenekedett rőzse. Az áldozat léte még eddigelé titok. — Városunkba érkezett a tünemi ügyességű „Gauchó“, ma 5 és 8 órai Korzóban.