Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1930. június (26. évfolyam, 123-146. szám)

1930-06-01 / 123. szám

2. dor­­, előadó úr személyi kiválósága és mandátuma felett nem is törne pálcát, de magát a kormányrendszert, amelyet jelenleg ők is támogatnak, magát az egy­séges pártot feltétlenül elseperné. Jánossy Gábor: Honnan tetszik tudni olyan biztosan? Grófi Apponyi Albert: Próbáljuk meg! Kun Béla: Ez a közvélemény, ezt min­denki tudja, aki látni és hallani akar. Jánossy Gábor: Én is a közvélemény­hez tartozom, még­sem tudom! Gróf Apponyi Albert: Felajánljuk a próbát! Kun Béla: Nem jó visszhangot ad a közvéleménynek Jánossy J. képviselő­­társam. Amint most gróf Apponyi Albert J. képviselőtársam mondotta: próbáljuk meg, tegyünk kísérletet, kié lesz a több­ség. Elnök: Kérem a képviselő urat, mél­­tóztassék a népjóléti tárcánál marad­ni, mert azok a fejtegetések, amelyeket elő méltóztatik adni, az általános vita keretébe valók. Kun Béla: A népjóléti tárcára irányí­tom mindezt, arról beszélek. A népjóléti tárca költségvetésének jóságáról vagy nem jóságáról való bírálat összefügg az általános közbizalommal. Én a közbiza­lomból kifolyólag mondok bírálatot, de hozzáteszem, hogy a keresztény gazda­sági és szociális párt ebből a megejtendő képviselőválasztásból is az én nézetem szerint eredménnyel kerülne ki, mert az egy kompakt párt, amelynek feltétlenül gyökere van a néplélekben. Tisztelt Ház!­Azt egy józan ember sem tagadhatja, hogy a mai szomorú, nyomasztó, sőt örvényszerű gazdasági helyzetnek világjelenség is az oka. Azon­ban azzal is tisztában van és nyíltan meg is mondja mindenki ebben az or­szágban, — kivéve azokat, akik a kor­mánynak feltétlen tapsolói és hajlongói közé tartoznak — hogy a mai rendszert temérdek felelősség, sőt sok kétbalkezes cselekedet is, a jobbkéz híján pedig sok mulasztás is terheli a mai siralmas álla­potok előidézésében. Ma már ott tartunk, hogy a t. népjóléti miniszter úr gondjai­ra bízott kórházi betegek egy részét félig gyógyultan vagy gyógyulatlanul kény­telen volt szélnek eresztetni, a valóban betegeket teljes számban pedig nem tud­ják a kórházakba felvenni, mert nincs rá kellő állami fedezet és mert minisz­teri rendeletek tiltják. Ma már ott tartunk hogy a hatósági orvosok a szegény betegek részére nem tudnak a betegség mérve és a gyógyítá­sára szolgáló eszközök szükségszerűsége szerint receptet írni, mert nincs rá fede­zet. Ma már ott tartunk, hogy az álla­mi gyermekmenhelyek lajstromából tör­lik és — amint előbb említettem — a nyomornak teszik ki azokat az eddig oda besorozott gyermekeket, akiket sze­gény édesanyjuknál segélyeztek, mert további segélyezésükre nincs fedezet. A t. népjóléti miniszter úrnak minden jóravaló szándéka tehát elakad a mai kormányrendszer útvesztőjében. Hiába küzködik azoknak a hullámoknak sod­rával szemben, melyeket egy tízéves rossz pénzügyi és gazdasági politika zú­dított az országra. Ne vegye a t. Ház a panaszok unos­­untalan ismétlésének részemről, ha ép­pen a népjóléti tárca bírálatánál felem­lítem a hadirokkantak és hadiárvák ügyét, felemlítem a hadikölcsönkárosul­­tak jogos panaszát Még az 1922. évi ál­talános képvise­lőválaszt­ások­­előtt a­­z egységes pártnak számos sok tagja prog­­rammbeszédében ígéretet tett választói­nak arra, hogy a rokkantak és árvák járandóságát fel fogják emelni, a hadi­kölcsönvalorizációt meg fogják valósít­tatni, meg fogják szavazni, pedig akkor, 1922-ben még jobb világ volt, mint ami­lyen ma van. Könnyebb pénzszerzési le­hetőségek voltak, konjunktúra volt és nem lerongyolódott magángazdaságok sorozata; nem volt olyan vergődő mező­­gazdaság, Vergődő kisipar és kereskede­lem, vergődő tisztviselő- és munkásosz­tály, mint ma van. Akkor s azóta évek folyamán voltak kincstári feleslegek is, amelyeket szerintem éppen a munkanél­küliség kérdésének intézményes és foly­tatólagos megoldására, kellő közmunkák a rendszert, de szavazni mellet végig? A 1­ egységes párt tagjaihoz t­szem fel ezt a kérdést, mert ot­mánytól függnek. De a kerszté­­lis és gazdasági párt —a mint­­ említem — a kormánytól függetl­­akt párt, amelynek gyökere va ben és tőle várja az ország ké­nye, hogy csakugyan vannak o­lan szociális bajok és ha ezt a k­­atot csakugyan nagy felelősség­ű mulasztások, meg nem tett cí­mek vagy elkövetett tények föl; abban, hogy idáig jutottunk, ül­jon az élre és vegye kezébe az­­ lobogót. Minthogy én nem tehetek úgy bíráljam, kritizáljam és elitéljen mány működését, — de egyébk­hetetlenül bizalommal legyek is éppen azért nem fogadom el a vetést, mert ha elfogadnám, ak kezném a minden társadalmi országosan sújtó nyomorúság megállapításával szemben és me adnék annak a kormánynak, a mai helyzetért az igazság szerin­ti hát igen sokban nem bírja el. gadom el a költségvetést. (Hely éljenzés a baloldalon.) eszközlésére, a hadikölcsönkárosultak se­gélyezésére, a rokkantak és árvák ügyé­nek az igaz lelkiismeret szerint és a ne­héz megélhetési viszonyok számbavéte­lével való orvoslására kellett volna for­dítani. Az ígéretekből mi lett? Azokat a t. egységespárti képvislőtársaim az 1926. képviselőválasztások előtt megismétel­ték és a t. miniszter urak sem tiltakoz­tak ellenük. Mégis mi lett az ígéretek­ből, a népjóléti szólamokból? Léggömb, amely szétpukkad, köd és pára, amely szerteoszlik és a nyomorúság sajtoló ke­resztje mind nagyobb és nagyobb lesz népünk vállain. A rokkantak járuléka nálunk jóval alatta van az európai szín­vonalnak. Az ellenőrző bizottságok a szá­zalékos megállapítást kevesebben álla­pítják meg, mint azt a való helyzet és a méltányosság kívánná. Számtalan konkrét esetet lehet erre nézve felhozni az ország különböző vidékeiről. Látszik — magyarán mondva — a lóláb, hogy az állam spórolni akar a rokkantakon, pe­dig máshol, ahol ez nem lenne éppen szükséges, szabadon és bőven költeke­zik. A rokkantak gyermekeinek és a ha­diárváknak neveltetési járuléka ma is havi 2—3 vagy 5 pengőt tesz ki. Gróf Hunyady Ferenc: Abszurdum ez és szégyen! Gál Jenő: Még­sem tesznek róla! Kun Béla: Hát kérdezem minden bő­vebb indokolás nélkül, van még igazság ebben az országban? S kérdezem, a t. népjóléti miniszter úrhoz mi van köze­lebb: a bársonyszék-e, vagy a népjólét s ha a népjólét messzebb van tőle, hát nem érzi-e a t. miniszter úr, hogy az a bársonyszék, amelyben ül, kővel van párnázva vagy­ kiverve? És ha ez így van és ha ezt tudja, aminek különben több felszólalásában Ernszt Sándor t. előadó úr is a Képviselőházon kívül és itt a Képviselőházban is kifejezést adott, ő, aki a keresztény gazdasági és szociá­lis pártnak egyik kimagasló vezéregyé­nisége s akinek a minap 60 éves szüle­tésnapja alkalmából tiszteletére sietett az egész magyar politikai és közéleti vi­lág szinte pártkülönbség nélkül, (Úgy van! Úgy van! — Éljenzés és taps.) vagy ha hivatkozhatom a keresztényszociális és gazdasági pártnak másik illusztris vezérére, jelenleg a Képviselőház egyik alelnökére, Czettler Jenő képviselőtár­sunkra, aki a minap egy nagy iparos­­gyűlésen a közterhek aránytalan meg­oszlásával szemben éles, elítélő szavak­kal élt a mai rendszerrel vonatkoztatás­ban és ha szintén a keresztényszociális és gazdasági pártnak egyik imponáló erejű s elvű reprezentánsa, Grieger Mik­lós­­. képviselőtársunk papi mivoltának teljes tudatában és magyar lelkiismere­te szerint itt a Házban pár nappal ez­előtt kijelentette, hogy míg az egyik ol­dalon a nélkülözés, a nyomor és a két­ségbeesés van, addig a másik oldalon a kormány részéről folyik a szabad költe­kezés, a fényűzés, a pazarlás, sőt tékoz­lás, — mert ezeket a kifejezéseket hasz­nálta a napló tanúsága szerint — s ha mindezeket az e teremben jelen volt gróf Bethlen István t. miniszterelnök úr min­den megjegyzés és tiltakozás nélkül hall­gatta, akkor kérdezem, meddig támogat­ja még a t. népjóléti mi­niszter úr ezt a kormányrendszert, vagy meddig nem igyekszik rést ütni rajta? Mert ez a kor­mányrendszer a valóban szociális és népjóléti elvek intézményes valósításá­nak a gúzsbakötője. (Mozgás a jobbol­dalon.) Azonosítja-e magát a t. népjóléti mi­niszter úr azzal a kijelentéssel, amelyet tegnap itt a Képviselőházban Wekerle Sándor t. pénzügyminiszter úrtól hallot­tunk, hogy a hadikölcsönjegyzőknek tett visszafizetési ígéret még Nagy-Magyar­­ország idejében hangzott el, tehát a csonka ország kormányára és miniszté­riumára ezek az ígéretek nem kötelezők? Hát szabad ilyen kibúvóajtót keresni? Szilágyi Lajos: Próbáljon ilyet egy el­lenzéki képviselő mondani! Kun Béla: Ha azóta, amióta csonka országunk határai közé szoríttattunk, mindenütt spórolást, az állami pénzekkel való rigorózus bánásmódot láttunk vol­na, akkor még mondhatnák a t. minisz­ter urak, hogy: csitt, hadikölcsönjegy­zők, tűrjetek és hallgassatok, hiszen szomorú csonka földünkön minden igény kielégítése szűk korlátok közé van szo­rítva. De amikor ezzel szemben az a tény, hogy más téren az állam takarékosság nélkül költekezik, viszont pedig nagy­bankoknak, kartelleknek és az arany­hegyeket gyűjtő náboboknak többszörös jövedelmei, a finánc elől sokszor elil­lanni tudó nagy mozgó magánvagyonok nincsenek kellőképpen megadóztatva, akkor csak természetes az a kérdés: meddig tűri még a t. népjóléti miniszter úr, aki a szociális eszmék kalásztérlelő apostola is tartoznék lenni ebben az országban, — és hiszem, hogy szive-lelke szerint az is akar lenni — meddig tűri még, hogy ez a rideg politikai kormány­­rendszer kerékkötője legyen az igazi szociális és népjóléti politikának? És ha az erőviszonyok a kormányrendszer s a t. miniszter úr és pártja gondolkodás­módja között nem változtathatók meg, kérdem: mikor lesz és miképpen lesz az ebből folyó konzekvenciáknak levonása? Találkozunk-e a t. népjóléti miniszter úrral és pártjával — ezt kérdezem illő tisztelettel — itt az ellenzéki padokon, vagy pedig megmarad az eddigi rend­szer: hibáztatni, kérdőre vonni, elítélni a mi leventéinknek ez a nagy megmozdulása jelent. Nem es­ték még a mutatványokért ser­dig ami ebben az intézményben­tos, az nem a szemeknek, nem leknek az érzékelése,, hanem a a megérzésé. Ezerhatszáz mag­­vente. Vájjon miért hagyta e szerszámot, a munka helyén­­­ként kétszer, háromszor az a gyár fiú, hogy menjen a zászk Várjon miért áldozta fel minde­sámnapjának szórakozó, pihenő s törette izmait s lelkét íz­ed formálás, a fegyelmezés vezér vasban és a kapott parancsoké spártai ifjút senki ,se szánta borúra, de edzett volt és ken izma, lelke acélt. Az ilyen ifj lesznek az igazi férfiak s az férfiakból álló nemzet szolga lehet, csak az, csak szabad, nagy és gazdag. A magyar tevő a vásárhelyi leventék nem­­ sokat, csak figyelmet, érdekli lelki biztatást. Emlékezzünk vissza, mikor a harcba indultat­­nk, hogy álltak sorfalat ezrek. Ezer­ ötszáz leverne msztornaja a nepterme. Ma lesz a belterület és külterület leventéim nagy tornaünnepélye. Az egész magyar nemzet ma tart­ja, ma­ kezdi meg azt a svét hetes gyászt, melyet szivében Trianon átka miatt érez. A békediktátum aláírá­sának évfordulója szerdán, június 4-én lesz ugyan, de a magyar társa­dalom ennél a gyászkőnél nem egy percre, nem egy órára áll meg, ha­nem azzal az állandó gyászérzéssel, melynek határa ott lesz, hol a cser­­koszorut szabad Erdélynek, szabad Kárpátoknak fáiról szakítja le a bi­lincseitől megszabaduló magyar kéz. A Társadalmi Egyesületek Szövet­ségének rendezésében ma lesz a gyászünnepély: délelőtt 11 órakor a­­Fekete Saishram s belekapcsolódik a gyászba a vásárhelyi leventék ünne­pélye, az öröm ünnepe, mely délután, mint színes reményszivárvány íveli át a gyász érzetét... A leventeün­nepély, a disztoma délután 3 órakor kezdődik, a Vívó pályán, de a felvo­nulás már délelőtt mozgalmassá te­szi a város képét. A tanyai leventék zászlók alatt vonulnak fel s ezen fel­vonulás alatt lesz alkalma látnia Vásárhely közönségének, hogy a mi magyar földünknek daliás, szép fiai kitani a pazarul gazdagnak ig műsort. És ezerötszáz levente jól fog elhangzani a Hu­mai ,ugyanannyit tesz fogadalmat, sohasem fog egyikük se belép­ni a trianoni szerződésbe! Talán elsőnek kellett volna emlékeznünk az „Erő“, „Hun a „Zsolnay,, cserkészcsapatok repléséről“. A levente és a­z intézmény között fenálló tes viszonyt óhajtja dokumentál ünnepélyen való szereplésük. S kell talán említenünk, hogy­­ készmutatványok, sátorverés , tás, segélynyújtás lesz a pre számuk. Belépődíj: ülőhely 5­ hely 20 fillér. Ezzel el is mondot­tunk mi ami a tájékoztatáshoz szól Ami még hátra van, az most nagyközönség dolga. Ha a nagy­dolatnak mindent átfogó eszrö­szét szívünkbe véssük, akkor városból minden út a Népkert­zet. Kell-e hangsúlyoznunk azt 50, meg 20 fillér, a beléptidíj talán rém ellenérték azért a laposan felemelő, szent érzésért milyen fegyelmezett, katonás rend­ben sorakoznak a szent zászló alá. A Vívó pályán pont 3 órakor fúj­ják meg az ünnepély kezdetét jelző kürtöket. Az ülő­helyekre a népkert felől lesz a bejárat, az állóhely kö­zönsége pedig a városi fürdő melletti bejáratnál foglalógatj­a el helyét. Megkapó jelenete lesz az ünnepély­nek a levente zászlók megkoszorú­zása. Körülbelül harminc zászlót fog­nak bükkfaleveles koszorúval feldí­szíteni a koszorús lányok. Az ünnepélynek fénypontját ké­pezi a „Hungária“ leány levente csa­pat zenés szabadgyakorlata. A kis leventék zászlós mutatványai és gú­lái. A kerékpáros osztagok pompás, ügyes mutatványai. Méltán fog fel­tűnést kelteni a földműves iskola le­ventéinek magyarruhás, lakkcsizmás válogatott gárdája. Ez a csoport meglepetést készít­ elő az ünnepélyre. Bizonyára megelégedéssel fog gyö­nyörködni a közönség a válogatott levente alakulatok rend és fapuska gyakorlataiba. Tömeg gúlák, nyúj­tó, korlát és talaj torna fogják taz­ 1930 jun VÁSÁRHELYI REGGELI ÚJSÁG i TTnrrfm›Tryir"r~»-f‘,v­ rfmi­­"f ■'rv'-f*,;* iwrrf.'fTTh —T. — Till Viktor műterme július hó 15-én Zöldség piacon (Szabó-féle házban) lesz. Levente -ünnepély lesz vasárnap délután S órakor a Vivc-pályán ............................................ Ülőhely 50, állóhely 20 fillér. Jegyeket tehet kapni Weisz Lászlónál, Spilka trafikban és a levente irodában a városi Este bál a Vigadóban ! ~

Next