Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1931. november (27. évfolyam, 230-253. szám)
1931-11-03 / 230. szám
város L______ ubiláris ösztényozása. Iny ros törvényk évfordulóelhatározta, len évben öt , megfelelő helybeli ref. érettségizett tolai tanulty folytat, él előnyben halmazásban iijazott tisztmazottak jóres és méltó ipán ilyeneknak. ;ster adomáik az 1931 ösztöndíjra annak, hogy él legkésőbb k napjának itsék be. i kell az ösz's körülmér he 27. igármester. •yi któl. N. r ur 63.270— téré való hithivatal ujójukat bélyegpedig átal forgalmi adóin őrzés fogalmi adóhivatt — délelőtt inden hónap tól matassák ellenőrök ekben kénytent, miért is lig a hivatalmunkálatok pján a hiva■ 29. hivatalfőnök. . város eny se tárgyában é s adók befig való tekinetután hívja tóhátralékaik elezettségeikben a felsőbb ti utasítása ;rehajtásokat Ínyéhez kötaniktóber hó 27. adóhivatal.it, kertjét, és jöveigi őszükről szerzi be. üres ádjával, s.ínséget, hogyet bikájával megkezdtük. 121 ük minőségben ők a Vadász aphatók borérők, homé, petróleum deli, hold tanyás, tanyás, szilvasszéki dús, Erzsébeten Sikban 644 öl ént 0 p,ért ért. 95 110, Yffl Ml Elmúlt a 10 éves farsang, itt a hamvazó szerda. Négy és félhónapi szünet után szerdán összeül a képviselőház. Az első nemzetgyűlés, tehát az új alkotmányosságbevonulása óta ilyen izgalommal nem várta az ország a népképviselet tanácskozásait. A parlament szünete alatt merőben megváltozott a politikai helyzet. Gyökeresen megváltozott közvélemény fogadja a képviselőház új, sorsdöntő ülésszakát; egy halottaiból föltámadt, kiábrándult, elkeseredett országos közhangulat. A keserű polilaxait ki kell hörpinteni. De miért a polgárságnak és miért nem annak a rendszernek, amelynek egyeduralma, felelőtlen gazdálkodása, a parlament ellenőrző jogának komfiiskálása, alapjaiban elhibázott pénzügyi és gazdasági politikája juttatta idáig ezt a boldogtalan nemzetet? Nincs különbség a város és a falu gondolat- és érzdeenvilága között: mindenki úgy érzi, hogy elérkezett a leszámolás és a fölszámolás ideje. Jussunk van megkérdezni, hogy a hiányzó milliárdoknak mi az ellenértéke, a megsemmisítő passzívákkal szemben hová tűntek a nemzetmentő aktívák? Milyen nagy célok érdekében kellett lenyelnünk a békát, amely most a gyomrunkban fcurulityol, milyen nagy eredményeket értünk el, amelyekért áldozatul kellett odadobni a polgárság nyugalmát és vagyonát? Hol vannak ezek a nagy célok? Sehol. Érdemes volt-e a magyar népnek a mérleg egyik serpenyőjébe vetni szabadságjogait, polgári önérzetét, a választások hitelességét és tisztaságát a jogérzet biztonságát, a törvényekbe vetett hitét, hogy a másik serpenyőben ne maradjon más, mint tanácstalanság és reménytelenség. A rendszer hamvazószerdáján öszszeülő képviselőháznak történelmi kötelessége, hogy őszintén, kegyetlenül föltárja az eddig elleplezett igazságot. A magyar nép kiskorúsága megszűnt. Nem akar többé politikai jobbágyságban élni. Ez az elemen taxis tömeghangulat azokat igazolja, akik szemben állottak a rendszerrel, akik figyelmeztették a polgárságot a veszedelmekre és élői ellátták a bekövetkezett gazdasági megrendülést. Politikai és erkölcsi lehetetlenség, hogy mintha mi sem történt volna, az egységespárti karaván nyugodtan tovább ballagjon azon az úton, amelyről most már a vak is látja, hogy katasztrófába vezet. Gróf Károlyi Gyulának a Ház első ülésén nyílt, férfias és egyenes választ kell adni arra a kérdésre, amelyre nem a pártpolitika, de az ország életérdeke követel feleletet! Vállalja-e a bethleni rendszert, igen vagy nem? Ez itt a kérdés! A két ünnepnap politikai megbeszélései kizáróan e központi probléma körül forogtak. Vannak igen komoly jelek, amelyek arra mutatnak, hogy az ország fölszakadozott sebei és a gazdasági törvények kényszerítő ereje döntő fordulatot teremtenek a Ház szerdai ülésén. Felszínre jött ugyanis az a meggondolás, hogy az átmenetet, a rendszer likvidálását, a most következő hónapok nyugalmát egyedül a írta: Gaál Gaston Ennek a cikknek adatait s motívumait olyan beszélgetések során szereztem, melyeket vidéki gabonakereskedő-ismerőseimmel folytattam. S bár őket elsősorban — természetesen — a saját üzletkörük és kereskedői exisztenciájuk érdekli s a gabonaexport lebonyolításának ma gyakorolt módjait ebből a szempontból bírálják — mégis országos jelentőségűvé válik ez az ügy azáltal, hogy az export ügye, annak helyes lebonyolítása, nemcsak az ő ügyük, hanem mindnyájunké, hiszen kereskedelmi mérlegünk alakulására döntő hatást gyakorol. Hogy bizonyos túlhajtott centralizálások és kartelált koncentrációk a gyakorlatban mit jelentenek, ennek mindennél beszédesebb adatát szolgáltatja a tejgazdaság sorsa. Pedig ez nem is exportügy. Ennél csupán az itthoni termelés és fogyasztás egymásközti viszonyáról van szó, ahol tehát sem „világkonjunktúrák“ hatása, sem „tervnélküli“ túlkínálat nem játszik szerepet. És mégis beállhatott az a vérlázító állapot, hogy a termelő a falvakon 8 fillért kap azért a tejért, melyet a Pesten kartelált nagyvállalatok bizományosa direkt gyűjt be tőle s melyért a fogyasztó 36—42 fillértkénytelen fizetni. A „szállítás“ (mely a vasutak révén az állam kezében van) s a „közvetítés“ (melyet egymással összebeszélt néhány nagyvállalatkartella lát el), négyés félszerestől ötszörös áron juttatja a fogyasztóhoz azt a tejet, melyért a nyomorult termelő vidékenként az előállítás költségeit sem kapja meg. A szállítás és közvetítés „tervszerűsége“ s kevés kézbe privilégiumként „koncentrálása“ egyáltalán nem szolgálja hát sem a termelést, sem a fogyasztót, hanem kizárólag csak egynéhány privi légizált nagyvállalat profitérdekét s ezen belül is csak az úgynevezett „vezetők“ mammutfizetéshalmozázásait. A „privilégium“ és a „monopólium“ tehát még belföldi relációkban is csak annak „jó“, aki mint annak birtokosa a lebonyolítást ellátja. Mit kap teszem — hogy egy más példa is illusztráljam — a gazda a termelt dohányért... , s miit fizet a fogyasztó, mire az mint dohány, szivar vagy cigaretta hozzákerül?. ... Gabonaexportunk lebonyolítása is mégis „szjjndikáttt t/f” privilégium alakjában történik. Kizárólag a szindikátus tagjai kaphatják meg a külföldre kiszállított búzamennyiségek után a törvényileg megállapított „térítést“. S ennél a privilégiumosztogatásnál is a megszokott, el-csépelt frázisokat hangoztatják indokul: s „a külállamokkal létesített kereskedel-mi szerződések előnyeinek a magyar mezőgazdaság részére való biztosítása érdekében“ kell „a kivitelnek egységes irányítása mellett“ történnie. Szegény, agyongondozott, agyonszeretett mezőgazdaság!... Valóban mennyi, de mennyi „előnyét“ élvezi?... Szinte bele is pusztul már a bürokratizmus „érdektelen“ vagy „ közérdekű“ állami beavatkozásainak megcsömörlésig élvezett „előnyeibe“ ... Nem titok, hogy bürokratáinknk eleinte egy újabb „állami monopóliumra“ gondoltak. Olyan, exportmonopóliumra melynek már a lebonyolító szerve is előre meg volt szervezve. Már vidéki begyűjtő szervezetet is felállíttattak. „Kirendeltségek“ létesítettek országszerte a legkülönbözőbb vidékeken, még olyan kis helyeken is, ahol azoknak fentartása csak ráfizetéssel járhatott. A váratlanul kitört pénzügyi krízis azonban—na meg talán némileg egyes befolyásos tőkeérdekeltségek ellenzése is — ezt az elgondolást „egyelőre“ (remélhetőleg örökre) hidegre tette, országgyűlési képviselő. Elővették hát a „szindikátusi“ megoldást, amely már a nagytőkének sem volt ellenszenves. Miután annak tagja csak olyan cég lehet, mely a folyó gazdasági évben legkevesebb 30.000 mázsa búza kivitelére kötelezi magát, vagy igazolja, hogy az utolsó három gazdasági év valamelyikében legalább annyit exportált. Miután pedig ilyen arányú búzaexport lebonyolításához (egyéb gabonaneműek mellett) legalább 6—700.000 pengő készpénztőke szükséges, amivel csupán egynéhány kiválasztott cég rendelkezhetik ... ezzel a rendelkezéssel egész búzaexportunkat a Futurának, 3— 4 nagybank gabonaosztályának s néhány gabonamagykereskedőnek „privilégiumává“ avatták. Ellenben súlyos csapást mértek arra a néhány ezer, évtizedes külföldi összeköttetésekkel járó, vidéki közép- és kiskereskedőre, akikre a rossz viszonyok folytán tüjkeerejükben megfogyatkozva, már csak redukált mértékben dolgozhatnak s 300 vagon búza kivitelére nem kötelezhetik magukat. Mert saját tőkéjük összezsugorodott, hitelt pedig a velük konkuráló bankoktól nem kapnak. Ezek tehát ezentúl csak úgy exportálhatnak, ha függetlenségükről lemondva a szindikátus vazallusává, „ügynökévé“ szegődnek s a külföldi szállításra alkalmas fuvarlevél „átengedése“ fejében az elérhető haszon legnagyobb részéről a szindikátus javára lemondanak. Senkinek sem lehetne kifogása az ellen, hogy gabonaexportüzlettel a nagy cégeik is (bankok stb.) foglalkozhassanak, feltéve, hogy az üzlet sánszai és rizikója a többiekével egyenlő. De ez a „privilégium“ ezer és ezer adóalanyt foszt meg jogos üzletétől, sok esetben exsisztenciájától is. Miért?... azért, hogy egy tucat nagytőkés privilégizált, munka- és rizikónélküli illojális nagy üzletekhez juthasson?... Kiviteli fuvarleveleknek (pár fillérből előállítható nyomtatvány) simplex „átengedése“ valami világrengető rizikóteljes „exportmunkának" talán csak mégse minősíthető! De emellett válik felette könnyűvé a 30.000 métermázsás minimális kivitel garantálása is, hisz a másnak átengedett — de az átengedő nevére szóló — fuvarlevelekkel kiszállított búzamennyiség (bár az üzletet más szerezte s más bonyolította le) mégis a szindikátusi tag kvantum-kontingense javára számíttatik be. Emellett a ténylegesen szállító kiskereskedőtől a fuvarlevélátengedésért még alapos sápokat is szedhet és szed is be. Pedig a kiskereskedő által végzett kiviteli üzlet technikai lebonyolítása, a kereskedői munka nem könnyű dolog. Ellenkezőleg nagy nehézségekkel jár, évtizedes összeköttetéseket, helyi ismereteket stb. feltételez. A külföldi vevők nagyrésze is kismalom s kiskereskedő, rendszerint szolid vevőkör, mely pontosan bonyolít le és nem kíván egyebet, mint amit joggal meg is kívánhat, azt, hogy pénzéért megkapja azt, amit vett. Ezért szükségletüket „egyes“ vagonkénti fedezik és egyéni kiszolgálást kívánnak, csakis bizonyos vidékeken termett, ismert árut akarnak venni , visszautasítják úgy a tárházi, mint a hajóárut: „wir wollen keinen Weizen aus der Fabrik“. E vevőkör kiszolgálására sokkal alkalmasabb a vidéki kis gabonakereskedő, aki a vevővel állandóan összeköttetést tart fenn, kívánságaikat ismeri s miután megbízható, jó szállításait magasabb árakkal honorálják, vigyáz arra, hogy állandó, ha vevőkörét megtartsa. A mai alacsony árak is kedveznének a kis tőkével rendelkező kiskereskedők exportüzletének. A búza ára ma (miután a baletta révén 6 pengő utólag megtérül) 8 pengő, továbbá 5.30 pengőt kiviteli prémium címén kap vissza, úgyhogy végeredményben 4.50 (illetve állomás és minőség szerint 6.50) pengős árakkal kell kalkulálnia. Mindez a vidéki kereskedőket is abba a helyzetbe hozza, hogy olyan forgalmat bonyolíthatna le, mely mellett megélhet s közterheket is tud viselni. A bürokratikus privilégiumrendszer azonban ezt lehetetlenné teszi; szindikátus tag nem lévén, búzaexporttal önállóan nem — legfeljebb egy privilégiumtulajdonoson keresztül — foglalkozhatik. Nagy hátrányt jelent reánézve az is, hogy a balettában fekvő nagy tőkét, valamint az exportprémiumot is csak késedelmesen, hetek elmúlta után kapja meg az államtól. Megfogyatkozott forgótőkéjének jelentős részét kell tehát nolens volens az államkincstárnak kihiteleznie. Amíg az állam egyfelől megbénítja üzletmenetét, másfelől megkívánja, hogy pontos adófizető legyen. Az exportszindikátusi intézményt azon elgondolás jelszaván létesítették, hogy a kivitel kevés kézben összpontosuljon, ellenőrizhető legyen s ezzel lehessen megakadályozni azt, hogy egyidejű kínálattal exportőrjeink ne rontsák ott künn az árakat. Ez a jelszó azonban több alapvető hibában leledzik. Először is a kormány megfeledkezett arról, hogy hasonló eljárásra bírja a nagy tengerentúli stb. exportállamokat (Egyesült Államok, Kanada, Argentína, Oroszország). Azután jó adag naivitás kell hozzá arra gondolni is, nemhogy elhinni, hogy a mi — világviszonylatban — nevetségesen kevés termésfeleslegünk „túlzott“ kínálata vagy „visszatartása“ bármi módon befolyásolhatná a külföldi piacok árhullámzásait. A belföldi — a gazdát érdeklő — árképződésre pedig éppen ellenkezőleg, csak serkentőleg hathat a szabedkekreeskedelem, mert minél több kereskedő tud az exportüzletbe bekapcsolódni s a belső árukerresletben egymással versenyre kelül, annál jótékonyabb hatással lehet ez a belső átalakulásra. A szindikátusi intézmény alátámasztására előráncigált jelszavak tehát a tár- í gyilagos bírálat világánál tökéletesen megbuknak. Legfeljebb arra jók, hogy port hintsenek a járatlan tömegek sze- l mébe, olyanok érdekében, akik az intézményből busás hasznokat szedhetnek. Ezt a privilégiumot is meg kellene hát szüntetni minél előbb, meg is lehetne csinálni minden nagyobb zavar nélkül. Adják meg a kiviteli prémiumot mindenkinek, aki exportál, az államnak végül is az export és nem privilégiumosztogatás az érdeke. Örömmel olvashatta ma mindenki, hogy a mindenféle állami üzletezésnek az ellenőrző bizottság is ellenzője nyo■ matékosan mutat rá jelentésében az állami elővásárlások stb. rendszerének helytelenségére. Általában legyen már egyszer vége a gazdasági élet menetébe nyúló mindenfféle bürokratikus beavatkozásoknak, melyből úgy sem igen sülhet ki más, csak „privilégium“ vagy „panama“, sőt mindkettő. Mert a „privilégium“, a mások jogos érdekei rovására osztogatott „előjog“ tulajdonképpen már önmagában is panama. Vagy ha nem akarunk túl erős kifejezéseket használni, legalább is anakronizmus egy olyan korban, mely után-útfélen büszkén hivalkodik azzal, hogy 80 év előtt megszüntette — mgm politikai, mint gazdasági téren — az összes „nemesi előjogokat“. Gabonakivitel mint „privilégium.“ Hódmezővásárhely, 1931 november 3. Kedd. Aradómér. XXVI. évfolyam, 230. szám. Felelős szerkesztő és laptulajdonos KUN BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth-tér. Telefonszám 79. Előfizetési ár helyben: Negyedévre 7.— P Félévre 14.— P Vidékre: Negyedévre 10.— P telefonszám 79. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP VÁSÁRHELYI kormányzás szélesebb demokratikus alapokra való helyezése, minden erőnek értelemnek, önzetlen hazafiságnak és népszerűségnek egyesítése biztosíthatja. A gordiusi csomót azonban egyszerűbben oldaná meg és az alkotmányosság szellemének inkábbmegfelelne, ha ezekben a válságos pillanatokban a népre apellálna. a kormány és új választáson, titkos szavazással kérdezné meg: mit kíván a magyar nemzet? Az angol példát egyelőre itt nem talál követőkre. A magyarság egészséges életösztöne majd áttöri ezt az akadályt is! Agyonlőtte magát egy csendőr őrmester. Keszthelyről jelentik: Németh József keszthelyi csendőrtörzsőrmester a csendőrlaktanya félreeső helyén revolverrel fejbelőtte magát s néhány órai szenvedés után meghalt. Bajtársaihoz néhány bucsusort intézett, tettének okát azonban nem jelölte meg. Deszállitott árakon csakis jóminőségű árukat ajánlunk, mert a karácsonyi vásárunk keretében orosházi fióküzletünk árukészletét is értékesítjük s igy az a szándékunk, hogy itteni évtizedes vevőközönségünknek juttassuk azokat a jelentős előnyöket, amelyek fióküzletünk raktárának igen olcsón leendő értékesítésével jelentkeznek. Férfi szövet és szőnyeg árukat, továbbá maradékokat feltűnően olcsón árusítunk. Tisztelettel: Méltóztassék karácsonyi vásárunkat vételkötelezettség nélkül megtekinteni. __________Konstantin Testvérek*