Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1935. június (31. évfolyam, 127-152. szám)
1935-06-01 / 127. szám
Hódmezővásárhely, 1935. június 1. Szombat. ARA 6 FILLÉR XXXI. évfolyam, 127. szám. VÁSÁRHELYi Kistí-Szeténiér heyben Negyedévre 5. - P Félévre 10. — P. Vidékre. Negyedévre*8 — P Teleiosz Számi 79. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő és laptulajdonos KUN BÉLA Szerkeszség és kiadóhivatal Kossuth-tér feje ionszent 79. Bethlen és Eckhardt kibékültek Eckhardt meleghangú levelet intézett Bethlenhez, mire az hasonlóképen válaszolt Budapestről jelentik: A Független Kisgazdapárt tudvalevőleg szerda esti értekezletén úgy döntött, hogy továbbra is megőrzi független ellenzékiségét, amelyet a parlamentben ezután még határozottabb formában juttat kifejezésre. A párt határozatában kimondotta azt is, hogy bár állandó együttműködést másirányú párttal egyelőre nem óhajt kifejteni, esetről-esetre azonban bizonyos kérdésekben a párt megállapodást, sőt fegyverbarátságot is köthet akár egyik ellenzéki párttal vagy az egész ellenzékkel s közös vezetéssel indulhat küzdelembe. Általánosságban azonban a párt teljes különállását óhajtják fenntartani. A Független Kisgazdapárt egyhangú s politikailag bizonyára jelentős állásfoglalásával csaknem egyidejűleg megtörtént a személyi kibékülés gróf Bethlen István és Eckhardt Tibor között. Az erre vonatkozó dokumentum a .■ gróf Bethlen István és Eckhardt Tibor ■ a között történt levélváltás. ■ : Eckhardt Tibor a következő levelet in. idézte Bethlen István grófhoz: ..):] Nagyméltóságus gróf Bethlen István •c volt miniszterelnök úrnak Budapest. Budapest, 1935. május 30. Igen tisztelt Barátom! Abban az izgalomtól túlfűtött atmoszférában, amely az év elején lezajlott belpolitikai eseményeket kísérte, a személyem és a vezetésem alatt álló Független Kisgazdapárt jobbról is balról is egyaránt — nézetem szerint — méltánytalanul éles támadások központjába került. E támadások miatt való felindulásomban szentesi és gyöngyösi beszédeimben — elismerem — Veled szemben olyan, a normális politikai kritika mértékét túllépő és személyedet érintő igen éles kitételeket használtam, amelyeket utólag sajnálok és nem helyeslek. Ezt annál is inkább hangsúlyozhatom, mert az elhangzott kijelentések nem egyeztethetők össze azzal az elismeréssel és nagyrabecsüléssel, mellyel Irántad állandóan viseltettem és viseltetem és aminek több izben is kifejezést adtam. Ismételten kinyilvánítom tehát a történtek felett érzett őszinte sajnálkozásomat és az ország érdekében arra kérlek, hogy fenntemlített kijelentéseimet tekintsd meg nem történteknek. Őszintén tisztelő hived: Eckhardt Tibor. Eckhardt Tibor levelére Bethlen István gróf a következőként válaszolt: Nagyméltóságu Eckhardt Tibor urnái Budapest. Budapest, 1935. május 30. Igen tisztelt Barátom! Hozzám intézett szíves és őszinte soraidat köszönettel nyugtatom és tartalmukat tudomásul veszem. Magam is azon a nézeten vagyok, hogy az ország jelenlegi súlyos helyzetében minden politikus igyekezzék a személyi kérdéseket félretenni és kiküszöbölni. Ettől az óhajtól áthatva jelentem ki azt is, hogy a képviselőválasztások során a nagyatádi kerületben tartott beszédemnek egyes passzusai teljesen elferdített formában jelentek meg a sajtóban és így nem a Te személyedre vonatkoztak, beszédemnek azt a részét viszont amely hűközlésben került a nyilvánosság elé és a miniszterelnök fiókjában elsüllyedt dokumentumokról szólott — teljes jóhiszeműséggel mondottam el, mert az erre vonatkozó információ a miniszterelnök úrtól származik. Sajnálom, hogy erre az információra való utalás esetleg félreértésekre nyújthatott alkalmat. Őszintén tisztelő híred: Gr. Bethlen István. Már a Független Kisgazdapárt szerdai állásfoglalását megelőzőleg hírek jelentek meg a sajtóban arról, mintha egy ellenzéki vagy választójogi blokk megalakulásáról folytattak volna tárgyalásokat a parlament ellenzéki pártjainak vezetői s a tárgyalásokban részt vett volna gróf Bethlen István is. Ebben a kérdésben kérdést intéztek gróf Bethlen Istvánhoz, aki a következőket mondotta: — Én ezekről a hírekről csakis a sajtóból értesültem, mert ilyen kérdésekről egyetlen ellenzéki vezérrel sem nem beszéltem, sem nem tárgyaltam. Ami az én személyemet illeti, minden ezzel ellenkező hír teljesen légből kapott. Választójogi blokk alakítására vonatkozó tervről sincs egyénileg tudomásom. De ha ilyen terv az ellenzéken fel is merülne, ebben a blokkban én mint pártonkívüli nem is vehetnék részt, legalább addig, amíg nem látom azt, hogy az ellenzéki pártok által sürgetett választójogi reform olyan természetű, amelyet magam is meggyőződéssel tudnék támogatni. Más természetű együttműködésnek is az ellenzéki pártok között a célja és alapja egyelőre csak az együttes védekezés lehet olyan esetleges kormányjavaslatok vagy intézkedések ellen, amelyek alkotmányos intézményeink szellemének a meghamisítására vagy a kiforgatására volnának alkalmasak. Az, hogy ezen utóbbi célokat szemelőtt tartva, ellenzéki politikusok egymással érintkeznek, csak természetes. Végre is nem monopóliuma az a miniszterelnök úrnak, hogy egyes ellenzéki politikusokkal érintkezzék és velük vacsorázgasson. Azt pedig, hogy a nemzeti egység boldog korszakában a különféle ellenzéki frakcióknak nem a kormány ténykedései feletti kritika legyen a szerepe, hanem az legyen a vezér által engedélyezett egyedüli hivatása, hogy egymásról szedjék le a keresztvizet, a kormány részéről kissé önző és szerénytelen kívánságnak kell minősítenem, amelyet én ezért nem is vagyok hajlandó honorálni. Flandin lemondott, Bouisson alakítja meg az új francia kormányt Párisból jelentik: Fernand Bouisson kamarai elnök lett a kiszemelt miniszterelnök. Az az általános bizalom, amellyel a képviselőház többsége irányában viseltetik, tette számára lehetővé, hogy a legsimábban tárgyalhasson az egymással legélesebb ellentétben álló politikai pártokkal és hihetetlenül rövid idő alatt eredményt érjen el. Megtörtént az a páratlanul álló eset, hogy Bouissont tulajdonképpen nem az államfő, hanem a politikusok szemelték ki a kormány élére. Lávairól sokféle hírt terjesztettek, s azt állították, hogy nem akar résztvenni még a kabinetben, de az első délutáni órákban véglegesen elvált, hogy megmarad a külügyminisztérium élén, aminél jobb bizonyság nem kell arra, hogy Franciaország külpolitikai iránya nem fog változni. Londonból jelentik: A liberális News Chronicle szerint a frankot többé nem lehet megmenteni. Flandin bukásából a londoni City azt következteti, hogy küszöbön áll a frank érték leszállítása. A Reuter Iroda párisi jelentése szerint Franciaország a világháború óta legsúlyosabb válságon megy át. Párisból jelentik: Flandin a képviselőház csütörtök délutáni beszédében bejelentette, hogy a frankvédelem gyáváit és rontóit mélyreható intézkedésekkel fogja sújtani. Tiltakozott az ellen a vád ellen, hogy parancsuralmat akar bevezetni. Éjjel került a sor a képviselőházban a felhatalmazási javaslat fölött való szavazásra. A kormány 151 szavazattal kisebbségben maradt. Ezért a kormány lemondott. Flandin miniszterelnök, amikor megtudta a szavazás eredményét, elájult. Lebrun köztársasági elnök Bouisson kamarai elnöknek adott megbízást kormányalakításra. Bouisson a megbízást elfogadta. Párisból vasárnap 225 millió frank értékű aranyat szállítottak Londonba. Hannauer püspök százhatvanegy felnőttet és gyermeket bérmált meg Kutason Hannauer A. István váci megyéspüspök tegnap délután Vásárhelykutason osztotta ki a bérmálás szentségét. A püspök háromnegyed 3 órakor Békéssámson felől érkezett Kutasra. A katolikus hívek nagy serege várta a főpásztort s üdvözölte nagy szeretettel. A püspök a templomban szentbeszédet mondott, majd 161 felnőttet és gyermeket megbérmált. A püspök a szertartás után vizitációt tartott a templomban és a plébánián, a tapasztalatok fölött a legteljesebb elismerését nyilvánította 'OTajkár Alajos dr plébánosnak. Rövid pihenő után 6 órakor távozott el a püspök Kutasról. AGYONLŐTTE KEDVESÉT Szegedről jelentik: Orosz Pál 22 éves legény régebbi idő óta udvarolt Oláh Julia 18 éves cselédleánynak. Orosz megkérte Oláh Julia kezét, de ő visszautasította. Tegnap Orosz felelősségre vonta a leányt. A leány a legény kérésére most sem válaszolt mást, mire a legény szívenlőtte Oláh Júliát, Orosz pedig öngyilkosságot követett el. ——C 0------- Az „Alföldi Hét“ hírei Az „Alföldi Hét“ keretében a Mansz kézimunkakiálltást rendez. Kérjük a Mansz tagjait és mindazokat, akik népművészeti kézimunka tanfolyamunkon részt vettek, hogy magyaros kézimunkáikat a Mansz székházába, Lánc u. 4. június 4-én, délután 3—6-ig behozni szíveskedjenek. A kézimunkák a tulajdonos nevét föltüntető cédulákkal látandók el. Mansz elnök. • Felhívjuk a kereskedelmi minisztérium és a Mansz által rendezett hódmezővásárhelyi hímvarrás tanfolyamának résztvevőit, hogy a tanfolyamon készített kézimunkáikat lehetőleg azonnal, de legkésőbb június 3-áig hozzák be Rothermere utca 5 szám alá, hogy az „Alföldi Hét“ kiállításán befejezett munkáikat gyűjteményesen bemutathassák Hódmezővásárhely közönségének. Tesz elnökség. • Felkérem mindazokat, kiknek valamilyen tárgyi emlékük van Hódmezővásárhely hires szűcs, szűrszabó vagy takácsmesterek alkotásaiból, suba, szűr, asztalnemű, törülköző stb. nem baj, ha rosszkorban vannak is és azokat kióhajtják az „AlföldiHéten" állítani, szíveskedjenek azokat bejelenteni június hó 3-án a délelőtti órákban Rothermere utca 5 szám alatt. Tesz elnökség. Gyárfás Pálné erdélyi népművészeti és háziipari kiállítása a hódmezővásárhelyi „Alföldi Héten." A budapesti és szegedi árumintavásárokon nagy feltűnést keltő népművészeti munkákat Vásárhely közönségénekis most alkalma lesz megcsodálni. A kiállításon láthatók lesznek: Varottasok, párnák, vitrin, tárcatemtők, asztalterítők, függönyök. Székely szőttes ruhának valók, abroszok, törülközök, törlők, kötények, szőnyegek. Sáskosarak, üvegek, alabástrom és aragonit dísztárgyak. Székely fafaragások, gyertyatartók, ládák, pálcák. Korondi cserepek, székely korsók, tányérok, vázák, hamutartók. Csupa szükségleti tárgyak, melyek megvételével otthonukat nem haszontalan limlommal, hanem ízlésesen, maradandó értékben idővel növekvő tárgyakkal varázsoljuk derűssé, meghitté, magyarossá. • A tenyészállatbemutató és a lóverseny körüli munkálatokat a Gazdasági Egyesületben Lázár Dezső m. kir. gazdasági főtanácsos vezeti, jelentkezéseket a Gazdasági Egyesület elfogad, a lóversenypályán a kereképítés hétfőn veszi kezdetét. A népművészeti, művészeti és iparművészeti kiállítás tárgyait tűz ellen biztosítja a rendező bizottság, viszont éjjel-nappal a biztonsági szolgálatot a frontharcosok látják el, további jelentkezéseket a kiállításra elfogad Vén Emil festőművész Arad utca 10 és dr fürdő ruhák, minőségben kiváló jók, szín és formákban választékosak, árban legolcsóbbak, férfi műselyemingek, férfi és fiú sportingek, torna és nyári trikók, gyermek zoknik, legolcsóbb beszerzési helye a Kobron szaküzlet