Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1942. május (38. évfolyam, 98-122. szám)

1942-05-01 / 98. szám

2 Pqh2 ítéli SSkssss ® amwwf m­­a •-* • w MnvutikaJkJta Affe* Igán­yséavSs feKtéfale& mellett azonnal folyósit bármily összeset a Hódmezővásárhelyi Kereskedelmi Bank R­T • Andrásty­st. 1 Betétei, ülés az engedélyeseit legmagasabb kamatot téritjük, — Betéteket felmondéa nélkül fizetünk fel Mindess brokszerű ggyh*n ájtalan teSvfligvsitáee _____443 Szék olyan tömegek, a melyeket az gyre végzetesebbé véld hajó hiány kö­­etkeztében egyáltalán el nem lehet szán­­­tani egyébként német oldalról az el­következő csatáiban szívesen lógják átni az angol­ra az amerikai hadiisert­­ mint zsákmányt feskból a csatákból­­ szovjet csapatok már ízelítőt is kaptak így a déli, mint a középső szevonalazó­­Haason. Különösen azonban az északi no vonalon és legutóbb a Swir­men-Azonban hol fog vn­­dolni a német of­enzíva ? Hogy ez a kérdés az ellenfél­től felmerült, mutatja, hogy már is fénye­­retve érzik magukat. Óriási mérete ha­rapófogómozdulatok, katlan­ hadműveletek rajzolódnak már ma is a katonai szak­értők szeme elé, amelyeknél a hármas egyezmény hatalmainak tengeri és légi hadereje is egységes terv szerint szere­pet kap a térségek lezárásában, az a tengeri és légi haderő, amelyről az an­golszász fölényeskedés azt hitte, hogy vagyoit! Segíteni kell a szegény jegyespárokat Serédi Jnazd­ulán bíboros hercegprí­más megállapította, hogy a házasság kö­­tés előtti kötelező orvosi vizsgálat beve­zetése óta bizonyos helyeken emelkedett a vadházatrágok «séma, ami ez említett eljárás költséges voltával is összefüggés­ben áll. A bíboros hercegprímás felhívja a papságot hogy a rendelkezésre álló ezközökből nyújtson anyagi segítséget a szegény során jegyespároknak és ezzel könnyítse meg házasságkötésü­ket______ Mussolini legyőzi az ételmezés nehézségeit Rómából Jelentik: A Dace a Pilazio Vaníliában fogadta az olasz tartományfő­­nököket. A Dace előadást tartott a hábo­­ess helyzetét, különös tekintettel az étel­mezés nehézségeire. Rámutatott arra, hogy már 1939 ben utalt ennek a háború­nak interkontinentális jellegére. Ez azóta teljes mértékben be is követ­kezett és ma hat nagy birodalom vesz részt ebben a háborúban. A tartomány­főnököknek, mint akik a néppel közvet­lenül érintkezésben vannak, iemerniök kell a nép igazi törekvéseit és szükség­letek­, valamint tudniok kell azt is, hogy Olaszországnak részt kellett vennie eb­ben a bí­borúban és ők látják a legjob­ban, hogy a nép kész az ellenállásra és a győzelmet akarja. A Duce ezután belső kérdésekkel fog­lalkozott különösképpen az élelmezési helyzettel, amely egyformán égető prob­lémája ma minden európai népnek Ola­szország élelmezési nehézségei egész sor tényezőből fakadnak. Ilyen a lakosság természetes szaporodása, a lakosságnak területgyarapodások folytán bekövetke­zett növekedése, a hadsereg szükségletei és a megszállt területek lakosságának nyújtott segítség, illetve támogatás szük­ségessége. Mindezekhez a tényezőkhöz járulnak, a szállítási és behozatali nehéz­ségek és az a körülmény, hogy az el­múlt évben a termés nagyon sok ter­ményben csak gyenge közepes volt. Mindezek a tényezők a jegyrendszer be­vezetését tették szükségessé, nevezetesen e kenyérfogyasztás terén olyan fejada­got kellett megállapítani, amely a végső határnak felel meg. Vannak miután sze­mélyi zavaró körülmények is, ilyenek a fegyelmetlenség és a különböző vissza­élések. Mindazokra, akik visszaélnek a helyzettel - hangoztatta a Duce a legkíméletlenebbül fogunk sújtani és jó lesz, ha mindenki megtudja, hogy semmi­féle kegyelem nincs a háborúban levő nemzet árulói számára. A Duce ezután megemlítette, hogy már­cius 26-i beszéde óta bizonyos csökkenés következett be az Ingatlanok nagymérvű vásárlása terén. Ez a vásárlás a rendes inflációs tünetek közé tartozott. Letöré­sére az intézkedések megtörténtek. Eladó fiftdeM : Tegehalm­or a Hódi tanya mellett 10 kUhold, Szentkirályon a Lukács birtok­­kal átellenben követutra reggel 18 ku hold I oszt szántóföld eladó fellü­g vitást nyújt d? Bikay Lójást ,­gyvéd, Hódmezővásárhely,­­oasnuth tér 5 szám­ 93 VÁSÁRHELYI REGGELI ÚJSÁG Hadigondozó tisztek intézik a hadbavonultak, sebesültek és hozzátartozóik minden ügyét Az ország mai helyzetében — a kato­nai gondozás és általában a hadigondo­zás terén — fokozott feladatok háramla­nak a kormány erre hivatott szervére , a honvédelmi minisztériumra és a hadi­gondozást végrehajtó intézményekre. Evégből a honvédelmi miniszter a kö­zelmúltban „csapat hadigondozótiszt­­­ be­osztást rendszeresített. Az e beosztásban lévő tisztek minden póttestnél és kiegé­szítő kirendeltségnél, illetve bevonulási központnál működnek. A honvédségi se­besültek és betegek közvetlen érdekében pedig a katonai egészségügyi intézetek­nél, kórházaknál, stb. úgynevezett „kór­ház hadigondozó tiszt“-i állást rendszere áttett. A csapat hadigondozót­ettek végzik a had­írok az úttörvényben előírt gondozások terén a felügyeleti és ellenőrzési mun­kát. Közbenjárnak a hadirokkantak és általában a hadigondozottak alkalmazás­ba- és állásbajuttatásánál. Képviselik a hadbavonultak ishonosk­adottainak ér­dekeit és ezekben el is járnak, ha a csa­ládfő, illetve eltartásra kötelezett távol­léte miatt — adott esetekben — a közbe­lépés indokolt és szükséges. A központi igazgatás részben történő megkönnyítése céljából pedig hadtes­tenként, illetve kezd­eti para nesnoksá­­gon két „hadtest, illetve kerületi hadi­­gondozási felügyelő“ működik a hadtest­illetve a kerületi parancsnokságok szék­helyén. A hadbavonultak hozzátartozói annak a póttestnek, illetve állománytestnek csa­­pathadigondozótisztjéhez forduljanak, amely csapattest a hadbavonult honvéd, Igazolványt Lapjának, vagyis szürke ka­tonakönyvének 15. rovatában van fel-, tüntetve. A hadirokkantak, illetve hadigondozot­tak, beleértve az özvegyeket és árvákat is, ügyeikkel annak az alakulatnak csa­pat hadigondozó tisztjét kereshetik fel, amely alakulatnál a rokkant leszerelt, illetve amelynek állományába az elhunyt katona tartozott. A honvédelmi miniszter által szervezett és fenn ismertetett szer­vekkel az érdekeltek helyben személye­sen, egyébként pedig írásban érintkez­hetnek. vatalában kitett ívre aláírni május 10-ig lehet. Május 10-én lesz a ló­tenyésztő szakosztály vezetőségé­nek, intéző bizottságának, bíráló­bizottságának és igazgatójának meg­választása. Május 14 én, áldozó csü­törtökön reggel 8 órai kezdettel a csikó legelőre beíratott kancsa csi­kók bírálata a mázsaháznál, ugyan­akkor vásárlás az Odalmand-süt­­vényi csikótelep részére, melyre nemcsak kancacsikók, hanem 2—3 éves heréti csikók is felvezethetők. Az el nem adott és legelőre alkal­masnak talált 1-2-3 éves kanca csikók ugyanaznap délután takony­kór vizsgálat miatt malleinozva lesz­nek, a malleinozott csikók a vá­rosban maradnak és ebből a szem­pontból való állatorvosi elbírálásuk másnap, 15 év lesz. A takonykórmentes csikók vég­leges beírása, számbavétele és pa­tabélyegzése ekkor történik meg. Miután a mallem­ozott csikókat 8— 4 nap szállítani nem lehet, a va­gonba rakodás május 18 án, reggel 8 ó ától lesz a nagyállomáson. Érkezés Kiskunlacházára és onnan kihajlás a legelőre 19 idén dél­előtt lesz Kívánatos, hogy a bejelentett csi­kókat a gazdák szakszerűen kör­möltessék meg és szoktassák a sza­bad levegőhöz és az elszállításig a zöldtakarmányozáshoz is. Egyéb­ként a kapcsolatos ügyeknek most leírt rendjét a csikólegeltetéssel al­kalmas időben az újságok útján még hirdetni fogjuk. Vált­ókuics­önöket azonnal folyósít­ó Huiaji Tikirikpin­tir . Május 18-án visszük a csikókat Szentkirálypusztára A vásárhelyiek legszebb sikerű utja A Gazdasági Egyesület lótenyész-­­­tő szakosztályának küldöttsége most­­ jött vissza Szentkirálypusztáról, ahol­­ megtekintette a földművelésügyi kormány által az árvízkárosult vá­sárhelyi gazdák kanca csikói ré­szére felajánlott csikólegelőt. A küldöttségben részt vett ifj. Lázár Lajos vezetésével Jakó Miklós, Tár­kény Szűcs Sándor, Bodrogi Dezső, Barna István, ifj. Tóth Imre, Kiss Sándor és Ambruzs János, akik sa­ját költségükön, tiszta jószándék­kal vállalkoztak a felelősségteljes feladatra, hiszen nagy körültekin­téssel kellett eljárni, nehogy az újonnan alakult lótenyésztő szak­osztálynak ez az első vállalkozása kudarcot valljon. A küldöttség kedden délután volt kint a Kiskunlacházától tíz kilo­méterre fekvő Szentkirálypusztán, majd szerdán délelőtt a földműve­lésügyi minisztérium lótenyésztési főosztályánál tett tisztelgő látoga­tást vitéz dr Pettkó Szandtner Ti­bor ezredes és dr Ocsnay Pál mi­niszteri tanácsos előtt. Ezt az al­kalmat használta fel a küldöttség arra, hogy a csikólegeltetéssel kap­csolatos összes részleteket megbe­szélje a főosztály vezetőjével. En­nek lényege az, hogy a szikesta­laju Jó legelőre Vásárhelyről ISO— 140 darab, tenyésztésre alkalmas 1-2—3 éves kancacsikó, esetleg már vemhes elsőosztályú tenyész­kanon mehet. A kincstár díjmen­tesen adja a legelőt az összes épü­letekkel együtt, melyek közt a leg­fontosabb a 146 csikót befogadó fedett, jászollal ellátott szárnyék és akol. Díjmentesen adja a kincs­tár — tekintettel a víz okozta ba­jainkra — a csikósokat lóval, nye­reggel, felszereléssel együtt, az összes oda és visszaszállítás költ­ségét, az összes állatorvosi mun­kadíjakat és ottani állatorvosi fel­ügyeleti díjakat viseli, a vásárhe­lyieknek csupán egy számadó csi kós gazdáról kell gondoskodni, aki mindenért felelős lesz és aki az ezredes úr kívánsága szerint egy megbízható vízkárosult gazda le­gyen. A csikókat alom és takar­mány szalmával díjmentesen ellát­ják, ennek befuvarozására a Kiss Sándor küldöttségi tag két ökré­nek odaszállítását a főosztály en­gedélyezte. A csikók legeltetése körülbelül 3 hónapra van biztosít­va. Egyébként az egész dolog le­bonyolítása a következőképpen 1©B3j * A Gazdasági Egyesület titkári hi­ IM* »h i«. t, «, « t». « •« «* gm Mn .ih«n isler i h­ilikii GARY COOPER izgalmas vadnyugati cowboy filmje, azonkívül a kísérd mű­sor kerül előadásra. Kósolások kezdete: pénteken és szombaton 6 és 8 órakor, vasárnap 8, 5, 7 és 9, hétfőn 6 és 8 órakor. 1942. május 1 Péntek Sárvoperációt hajtott végre magán egy nagy­­somkuti földműves Páratlan és az orvosi krónikában la ritkán előforduló eset történt , így som­kút községben Marosán László hatvan­kétéves román földműves, aki régóta so­kat szenvedett jobboldali lágyéksérve miatt, szenvedései miatt elhatározta, hogy megoperálja magát. A szerencsétlen ember életre fente ho­rotváját és a sérven át átvágta az izmo­kat, mégpedig olyan erővel, hogy a ha­talmas, tátongó seben előbuggyantak a belei. Miután a sérvvel elbánni nem tu­dott, növekvő fájdalmai miatt elvesztette józanságát és most már egy hatalmas konyhakéssel folytatta az „operációt“ A késsel össze­vissza szurkálta belsejét, mi­re elvesztette eszméletét. Hozzátartozói ekkor fedezték fel a véres tettet, orvost hívtak, akinek inté­zedésére Marosánt beszállított át a nagybányai közkórházba. Marosán álapota válságos. Lótenyésztő gazdáink figyelmébe A Lótenyésztő Egyesület, mint a G. E. lótenyésztési szakosztálya 1942 év április 26 án megalakult. Felhívom gazdatársaimat, hogy a szakosztály tagjai "sorába lépjenek be. Tag az, aki a G. E.-nek tagja és aki a titkári hivatalban kötelező nyilatkozatot ír alá, hogy aláveti magát a szakosztály szervezeti­­sza­bályzatának és kancáit a párosí­tásokra elővezeti. A lótenyésztési szakosztály 1942 évi május 1- én délelőtt 10 órakor a városháza közgyűlési termében tartja meg tisztújító közgyűlését, amelyre a május hó 9 éig kötelező nyilatkozatot aláírt tagokat tiszte­lettel meghívom A közgyűlés meg­választja az elnökséget, intézőbi­zottságot és az igazgatót. Li­ár Lajos a lótenyész bizottmány elnöke. Legvidámabb magyar film a K­Z kontra KEREKES Bolondja Játék a pénzel és a szerelemmel. Főszereplők: Tolnay, Szilassy, Mály Gerő és Vaszary Piri. Előadások: pénteken 5 és 8, szombaton 8, Vasárnap 3, 5, 7 és 9, hétfőn 5 és 8 órakor a Korzó moziba a A fia ne vari gekkel kapt Aranyvonaton Serédi Jus­tin hercegprímás* Nagyváradot, old­atban ülés megállapított a nagyváradi­­ tennivalókat. Römstaél Ji bogó misit éle amely az Egy katolkusam­at mindenféle éli A Budapea mélyen Darán lat, mind szé A Városi Szív tízezer, a sz ezer, a det pengőt Jöved adakozó Báró gős adomány: gőt ajánlott­­ a MOVE éa­­ a Festi Mag: •zcba felépít« Egy natat&ass­ból kapott br­e&tz László p­­élére. Bubnfcs M anyagi áldoz« •zereit Csiz­f arra a célra, tanfolyamok« részére Febr­an folynak e nyói egyházc ge esperes!­i egy egy férfi kiképzésre. a lelkigyakorta hallgatókat nyelve A ceglédi káshiányra v k­iközvetítő­­ gazdasági mi Munkakörr a Beregi­ni Gazdasági­­ tagjai terme! feleslegessé anyagok gy alakuló ülé®a­vak termeszt­tatják. Kö­zel tt­zadik évford ifjúság elzár tudós ssülősi kőrösre A györgyi refo­gárt flulakolt hatalmas ver Isten vett ré der szülőház erőrel helye táblájára A szomb megi gimnás meg Vai vá­ges gyerraei tanú áthoz t­nulmányi el válogat** ve ténik. A mezőit évben 284 g éve* fennáll mek látott r Debrecer parkját a S be az Idén. meztetőtAbh hogy a balo­got valaki ugyanis rlol tartalmas. Uj csatot dsáfol vizek kubikos kéz torna vizét ki­­emelik­­ As over anygimnázsi hunyt nsg. nevet veszi határozását óhajt­s a­n holiii A máran tási kire ada daeági muo mu ruizin­­ kát iker el kát a gazri A közlői érdekes tel elhatározik részvénytár rendszeres a város kö­z szék­lyámk kös □at szolgál bevett ház. Az ilyen h felmentésn Megilleti et katonai b közvetlen* állami any nak, ahol ható Sátora'j­hályi közs tagoknak ! hatalmas t katona pi ber’ae s a színtiszta ból. M á

Next