Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1943. április (39. évfolyam, 73-95. szám)

1943-04-01 / 73. szám

Százezrek intenek Ön felé. Néhány pengővel lendíthet sorsán. Vegyen osztálysorsjegyet a Hódmezővásárhelyi Kereskedelmi Bankban, Andrássy­ utca 1. Költséget nem számítunk. — Nyolcad sorsjegy 3*50 P, negyed 7 P, fél 14 P 442 hatósági bizottság, hogy egy két napot hetenként Kardoskúton is foglalkozzon a közigazgatási kiren­deltség, mihelyt pedig a lehetőség­e arra megnyílik, Kardoskut is kap­jon állandó kirendeltséget. Juhász János 35 évig élt Puszta­központon ismeri a helyzetet. Ha­tározott megállapítása, hogy a ki­­rendeltséget a központról elvinni nem lehet. Éppen azért elfogadja Temesváry Imre dr közbevető in­dítványát. Takács Ferenc hasonló szellem­ben szólalt fel, majd Lázár Dezső utalt arra, hogy valamikor dr Czett­­ler Jenő felhívására ő készített me­morandumot a tanya­világ dolgának rendezésére, melyben utakat és ki­­rendeltségeket kér és iskolákat,­­ mert bizony nagyon elhanyagolták a tanyavilágot. Ő is Pusztaközpont mellett foglal állást, de Kardoskut igényeit is óhajtja kielégíteni. Vitéz dr Lénárt János képviselő azt kívánja, hogy ne legyen ellen­tét felfogásunkban, minden határ­rész jogos igényét ki kell elégíteni. Az egyik részen 615 tanya van, a másikon 393. Több ezer lakos mind a két helyen, sok-sok, jóval kisebb község önállóságot élvez, a mi ha­tárrészünk, a mi Pusztánk népe se kezelhető, tehát mostohábban. Kéri, hogy rendelje el a törvényhatóság a kardoskuti kirendeltség felállítá­sát is. Endrey Bála polgármester szólalt még fel Utalt arra, hogy polgár­mestersége idején első dolga volt, hogy a Ficsér tén­a kiépítésével a Pusztát bekapcsolja az anyavárosba. A törvényhatóság két kirendeltség felállítását határozta el. Egyiket Ku­tasra, másikat Pusztaközpontra. A kutasi már működik is közmegelé­gedésre és már működnék a pusz­taközponti is, ha dr Fejes Péter fo­galmazó, akit direkt erre a célra választott meg a közgyűlés, nem teljesítene a fronton szolgálatot. Neki az elve az, hogy legelőször a legszegényebben, a legelhagyatot­­tabban segítsünk. Már­pedig az két­ségtelen, hogy a Pusztaközpont a szegényebb és elhagyatottabb. Ez­után titkos szavazással dönt a köz­gyűlés 66 szóval 3 ellen a Puszta­­központ mellett. Brazíliai csapatok váltják fel az északamerikai helyőrségeket Guyanában Berlinből jelentik . Venezuelában nagyfokú elégedetlenséget keltett az a tény, hogy Francia-Guyanát brazíliai és amerikai csapatok száll­ták meg. Attól tartanak ugyanis, hogy Brazília megkapja Guyana an­gol részét, amelyre Venezuela már régóta áhítozik. Ezzel kapcsolatban közült még, hogy egy brazíliai ka­tonai bizottság most tanulmányozza azt a tervezetet, amelynek értelmé­ben brazíliai csapatokkal váltanák fel a Holland- és Angol-Guyanában lévő északamerikai helyőrségeket. Bizonyos körök ezzel szemben azt ál­lják, hogy a Fehér Ház által a brazíliai kormánynak ezidőszerint adott engedményeknek csak ideig­lenes jellegük van és hogy valójá­ban az Egyesült Államoknak eltö­kélt szándékuk, hogy a háború után véglegesen birtokba vegyék a há­rom Guyanát. -----*Da----­ Eladó földek és házak: A Horthy Miklós út közelében a tóban 1 és fél hold, a népkerti ál­lomás közelében 4 hold, mártélyi után 12 h. tanyás, Mózeshalmi dű­lőben 74 h. tanyás, 20, 80, 50 és 90 hold fattyús birtokok. Házak: Sza­si u. 6 adómentes uj ház, Kis tópart u­lt, Rákóczi utca végén 6000 - ért szép ház, Damjanich utcán ü­zletház. A város minden részén kisebb nagyobb házak. vitéz Koródy ingatlaniroda Pál­­fy­ utca 19 szám. 865 A szovjet nem tudja kiegészíteni kimerült hadosztályait Berlinből jelentik. A Vjazmától délnyugatra levő térségben a bol­sevisták újra előretörtek a német állások ellen, helyenként egymás után 12—14 hullámban. Valameny­­nyi támadás eredménytelen maradt. Figyelemreméltó, hogy az ellenség ezen az arcvonalszakaszon az ed­digi hiábavaló támadásokban kime­rült hadosztályait a harc ideiglenes szünetében nem vonta ki és nem pótolta új kötelékekkel, hanem a­­ Vjazmától délnyugatra harcoló régi­­ kötelékeket csak utánpótlási és von I­latos egységekkel töltötték fel. Ez­­ a körülmény a szovjet­ pótlás hely­zetére nézve nagyon is figyelemre­méltó, mert ezen az arc­vonalszaka­szon a mostani szovjet mögöttes területen a viszonylag sűrű közle­kedési hálózat kétségtelenül módot adott volna a szükséges szállító­­ mozdulatok lebonyolítására. -----»0«----­ 250 főnyi legénységgel 33 harcirepülőgépet vesztettek Németország fölött az angolszászok Berlinből jelentik. Az angol légi­erőnek a március 30-ra virradó éj­jel birodalmi német terület ellen intézett legújabb támadását megint a harcbavetett nagybombázók igen magas százalékával kellett megfi­zetnie. Az eddigi megállapítások szerint március 30-ával 33 harci­repülőgép és mintegy 250 főnyi le­génység került az elveszettek listá­jára. Azt is figyelembe kell venni, hogy az éjszakai támadásokban el­szenvedett ellenséges veszteségek rendszerint lényegesen nagyobbak a német légvédelmi tüzérek és éj­szakai vadászok jelentései alapján közölt számoknál. Az ellenséges nehézbombázóknak ugyanis igen nagy távolságon kell megtenni út­jukat Németország felé és vissza, mert a német védelem nagy kerü­lőkre kényszeríti őket. Sok eltalált angol vagy amerikai nehézbombázó zuhant így az éjszaka az Északi­­tengerbe. Az angol terület fölött lezuhanó gépek és a hazai földön végrehajtott kényszerleszállások is emelik az ellenséges repülők vesz­teségi arányszámát ---------»0«—■— Új állások elfoglalása Tuniszban A tuniszi arc­vonal minden sza­kaszán tovább tombol a csata Ami különösen a déli szakaszt illeti, a 8. angol hadsereg, amelynek a Ma­­reth vonal előtt meg kellett állnia, körülkerítési műveletet kísérelt meg oly módon, hogy jelentős erőket ve­zényelt át a sivatagon a védők jobbszárnya ellen. A tengely pa­rancsnoksága azonban ezt előre látta és így az olasz-német hadosztályok, miután a Mareth vonalon folyt har­cokban emberben és anyagban nagy veszteségeket okoztak az ellenség­nek, a parti folyosón át új állásokba vonultak. Az angol erők minden módon kö­zel akartak jutni a parthoz, hogy elvágják visszavonulásunkat, de hiá­bavaló kísérletüket jelentős veszte­ségekkel fizették meg. Ezek a har­cok főleg El Hamma körül folytak és rendkívül hevesek voltak. Hatal­mas angol páncélos erők igyekez­tek eljutni a partig, a német pán­célos erők azonban visszavetették őket és így megvédték a mozgás­ban levő csapatok oldalát. Az an­golok körülbelül 30 rohamgépko­csit és sok egy­éb gépesített harci­eszközt vesztettek A középső szakaszon az amerikai csapatok nagy erőkkel Djebel felé akartak áttörni, de visszavetették őket. Az amerikaiak több roham­kocsit vesztettek. Az arcvonal minden szakaszán, főleg délen, hatásosan közreműkö­dött a tengely légiereje a száraz­földi erők műveleteiben. Harci re­pülőgépek és bombázók hatalmas alakulatai szüntelenül támadták az ellenséges ember- és gépanyagot. Nagy eredményeket figyeltek meg. Mit állapítottak meg a harcterek helyzetéről a berlini sajtóértekezleten? A berlini sajtóértekezleten megálla­pították, hogy úgy keleten, mint Tuné­ziában a küzdelmek lefolyása a német és szövetséges katonákra kedvező, amint azt a katonai szóvivő magyarázta. Mindenekelőtt szólni kell azokról a harcokról, amelyek Sztaraja Rosszánál és Vjazmánál február 23-ika óta csak­nem szakadatlanul folynak, most azon­ban véget értek. A szovjet 21.000 halot­tat és 300 páncélost vesztett az it­t elin­dított utolsó támadás során, anélkül, hogy a legcsekélyebb eredményt elérte volna. Berlinben fölvetődött a kérdés, hogy mi készteti a Kremlben székelő had­vezetőséget arra, hogy ilyen nyilván­valóan sikertelenségre ítélt támadásokat intézzen Sztaraja Russzánál a szilárd né­met arcvonal ellen és ugyanaz a kérdés fölvetődik a Vjazmánál, a Kubán-fo­­lyónál és a Ladoga-tótól délre ismétel­ten megkísérelt offenzíváknál. A­ legfel­s­őbb német hadvezetőség köreiben az a nézet, hogy e támadásoknál szovjet pro­pagandák m­ös­ről van szó, mert Moszkva nem akarja és nem tudja a világnak és a maga népének bevallani, hogy befeje­­dött a nagy téli offenzíva, anélkül,hogy elérték volna a propaganda során kilá­tásba helyezett nagy célt: Ukrajna és Fehéroroszország visszafoglalását. Sztá­­linék a maguk jó híreket leső közönsé­güknek különösen a rádió útján azt han­goztatják, hogy még folyamatban van a »felszabadító« offenzíva és ez a magya­rázata annak, hogy a moszkvai rádió folyton újabb helységek visszafoglalá­sát és a­ szovjet hadsereg sikerét jelenti, holott ezek egyikéről sem lehet szó. A tuniszi hadihelyzetet röviden ak­ként foglalták össze berlini illetékes he­lyen, hogy Rommel vezértábornagynak sikerült magát kivonnia az angolszászok bekerítéséből és minden áttörést kisér- ÁLLANDÓ OLCSÓ VÁSÁR . Kiváló minőségű rumok, pálinkák, likőrök és KASSAI SÖR. Egy liter kiváló minőségű új BOR 2*40 pengő. Váltókölcsönöket azonnal folyósít a Hódmezővásárhelyi Takarékpénztáro­n FERENC JÓZSEF XESEROVIZ­ ­etet meghiúsítottak. Ugyanakkor meg­őrizte csapatainak mozgékonyságát, mely az­ ellenséges hadvezetőségnek még sok fejtörést okoz. Berlini hivatalos körök­ben nagy tartózkodást tanúsítanak a tu­niszi h­adihelyzet jövő alakulását illető kijelentésekben. Azt azonban elmondot­ták, hogy az angolszászok ottani »villám­­háborúja« nem sikerült és a brit 8. had­sereg olyan harcba keveredett, amely na­gyobb nehézségeket mutat fel, mint ami­lyeneket eleinte,gondol­tak. -----»0«----­ Német repülők Lelcombe angol tengerparti várost bombázták Berlinből jelentik. Német nehéz harci repülőgépek alacsonyan szállva, táma­dást intéztek Lelcombe angol tengerparti város ellen. A kis magasságban a River Side felé előretörő német repülőgépek meglepték a brit elhárítást, úgy hogy a német gépek első bombái már leestek a csapatok szállásul szolgáló daraktábo­­rokra, amikor a magaslatokról a könnyű légelhárítás elhárítótüze megindult.­­ Bombatelitalálatok nagy rombolásokat okoztak épülettömbökben és a vasútál­lomásban. Visszatérőben a német repülők, tűzfegyvereikből jól célzott tűz alá vet­ték az angol déli saart közelében lévő ka­tonai berendezéseket és a védelmi övezet­ben fekvő helyiségeket. Egy légelhárító­­tüz­et olyan súlyosan eltaláltak, hogy tüzelését abbahagyta. Valamennyi német repülőgép visszatért elinduló repülőte­rére. Gr. Bethlen István-u. 17 sz. ház eladó, azonnal beköltözhető. Tej szeparátor 400 literes eladó DEZSŐ JÓ­ZSEF Andrássy-u. üzletében, de Nagymennyiségű elrejtett élelmiszert találtak egy dorozsmai hentesnél Szegedi hatósági árellenőrök meg­tudták, hogy egyes szegedi cipész­­mesterek hatósági engedély nélkül borjúbőrt vásároltak egy kiskundo­rozsmai hentestől A nyomozás so­rán kiderült, hogy Kovács István kiskundorozsmai hentesmester több alkalommal vágott titokban borjut és annak bőrét szegedi cipészek­nek többszörös áron adta el. A ház­kutatás során 18 borjúbőrön kívül 1742 kiló zsírt, 141 kiló sonkát, 340 kiló szalonnát és egyéb húsneműt, 700 kiló kukoricát és 500 kiló lisz­tet találtak Kovácsnál, akit letar­tóztattak és a szegedi ügyészség fogházába kísértek. Felhívás! Felhívom azokat a kertészeket, akik a hódtói, vagy kesely­esi csa­tornából vizet akarnak locsolásra használni, saját érdekükben okvet­len jelenjenek meg a Kertész Egye­sületben Zrínyi-u. 83. szám alatt április 4 én, délelőtt 10 órakor. 786 ------Ok----­ Március 2, 3, 4 én, péntektől vasár­napig, csak három napig! Tasnády Fekete Mária és Fosco Giachetti hallhatatlan alakításával az olasz filmgyártás leggyönyörűbb művészi filmje Bengázi Ez a film bemutatja az olasz nép ha­zaszeretetét és küzdelmét hazája megvédéséért. A mai idők legna­gyobb filmje. — Előadások kezdete: pénteken 5 és fél 8, szombaton este fél 8, vasárnap 3, 5 és fél 8 órakor a KORZÓ MOZIBAN. Világhiradó és fényes kisérő műsor! Figyelem­­ jön! Családunk szégyene! AZ ÁRVA ezer levele, számában a Sajgó István kelett arcva­dött haza­ , hogy ktíldlje 211-84. tábc a szeretet c­zel harmim Sajgó István hely honvéd­ből ízes fala­gokat is kaj Ul KÖZEI rosa Lakitól 190 méter v van feltörve kénes tartás­ként 110 lite­r furócsövel bet számlan­ INTENZÍV dúlt meg S földön eddig tokát, nitri ezüstrókát­­­ból. Az ossz érkezik Szé NÓGRÁD az ottani jó­sága Jelenti mazta ifj. H tanulót, aki való lemond rőt szolgálta bevonultak de karácson a csel­eke de annak, mire a köz­érdek MURAKÖ2 első csoport letti fal­vak b ták régi fél. A KASSA nedékhézka­lencéves pír badikó Ilon, majd önmag vert. A plnc­ányt életrei­tották a kas megállapító­ mével tüldör ráit távol ál a fiútól. KETTŐS í tént Budán, ház egyik­­e Rácz Gizela nyűg Margit tározták el kályhába . Mindkettő­t szenvedett. BÉKÉSCS, István-tér 9 egyház Írod betörő Járt. törés felfed, hogy a belő helyiségekbe szekrény élt tóttá ki a pi csaknem m vett, csupán ott, nem fe páncélszekr zött s az egy képező éksz többezer pe KOVÁCS­I közjegyző­t követett el. ban kikeres nagyobb mé szakadék sz magát. A he­vetet nem ti hogy végzes betegsége m eset Pécsen vétet keltett OROSZ Ké­kes, akit kü miatt 2 évi­­­ben, a szege­te büntetésé tön nagyfal Valószinüne felé vette ül­dözést adtak N é­s Itt nyugszik bán. Kinek egy a torkán. Bár a felesé mégis benni ba. Itt, ez Rozi e Nem­­ Éhen ! Aranyiak«­től megkérd hány éves ? — Hetven! a válasz. — Sok szé — Volt az az anyóson — Egy na a bolti autó ml Jött ki — Nos ? — A bolt«

Next