Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1943. május (39. évfolyam, 96-121. szám)
1943-05-01 / 96. szám
Hódmezővásárhely, 1943. május 1. Szombat 12 fillér XXXIX. évfolyam 96 szám. VÁSÁRHELYI Előfizetést arak Helyben negyedévre fl.20 P. Egy hónapra 3.20 P. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő és laptulajdonos (1905 óta) Kun Béla Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth-tér - telefonszám 70. A 2. honvéd hadsereg hazaérkezése Budapestről jelentik: Vitéz Jáno Gusztáv vezérezredes, a szovjet fronton küzdő 2. honvéd hadsereg parancsnoka szűkebb törzsével május 1-én 5 óra 30 perckor érkezik haza Budapestre. A Keleti pályaudvaron ünnepélyes fogadtatással a nemzet és a kormány nevében Kállay Miklós miniszterelnök üdvözli a hazatérő hadseregparancsnokot és személyében a 2. honvéd hadsereget is, mely az orosz fronton 1942 nyarán és a most lezajlott téli védelmi csatákban is hősiesen harcolt és a keleti arcvonalra zúduló orosz támadás feltartóztatásában jelentős szerepet vitt. Svéd területet bombáztak angol vagy szovjet repülők . Az angolszászok áttörési kísérleteinek újabb meghiúsulása után további súlyos harcok Tuniszban Anglia és Amerika közvetlen tárgyalásokat kezdett Moszkvával a lentivel viszály ügyében Zürichből jelentik. A lengyelszovjet konfliktus újabb kiéleződése, amelyet a londoni lengyel kormány legutóbbi nyilatkozat s a, szovjet zsoldban álló ukrajnai lengyeleknek egy Sikorski-ellenes lengyel hadsereg felállítására, megindított akciója idézett elő, arra indította az angol kormányt, hogy a Sikerek-kormány mellőzésével közvetlen tárgyalásokat kezdjen Moszkvával. Az angol nagykövet új utasításokat kapott, hogy Molotov külügyi népbiztosnál lépéseket tegyen a konfliktus elsimítására. Hasonló utasításokat kapott az Egyesült Államok diplomáciai képviselete is. Az angol-amerikai akció mindenekelőtt a diplomáciai szakítást igyekezik meg nem történtté tenni. A lengyel nagykövet Moszkvából már csütörtökön Kujbisevbe utazott azzal a szándékkal, hogy Kujbisevből a lengyel nagykövetség tagjaival együtt Iránba utazik. Hogy a lengyel nagykövetség tagjai elhagyták-e Kujbisevet, vagy ott várják meg az angol-amerikai közvetítés eredményét, azt még nem tudni. A News Ghobicle szerint illúzió volna azt hinni, hogy a Kreml a Sikorski-kormány legutóbbi nyilatkozata után hajlandó lenne ismét diplomáciai érintkezésbe lépni a mostani lengyel kormánynyal, mi vagy Moszkvában. A svéd déli partvidék lakossága régen nem élt át olyan mozgalmas éjszakát, mint amilyen a legutóbbi volt. Sok helyen heves légvédelmi tüzérség riasztotta fel a lakosokat. Német részről hangsúlyozzák, hogy a kérdéses időben német harci repülőgépek nem tartózkodtak a Keleti-tenger felett, ellenben utalnak az angol légügyi minisztérium jelentésére: »Nagy mértékben vetettek harcba repülőgépeket, különösen a Keleti-tenger fölött. Berlinben feltételezik, hogy angol repülőgépek dobtak bombákat Karlskrona vidékére, mégpedig azok, amelyek angol jelentés szerint aknákat is dobtak a Keleti-tengerrg. Az angol pilóták összetévesztették a svéd és a német területet,vül áll. Ezután a miniszter így folytatatta: — 1943 tavaszának közepén a német nép szövetségeseivel el van számra arra, hogy nagy nemzeti akolóját minden erkölcsi és anyagi erő lattavetésével és minden körülmények között győzelmesen kiállja és semmiképpen sem engedje bizonytalanná tenni, vagy megzavarni természetes erőinek kifejtését. Ha ma azt kérdik tőlünk, Hol állunk, csak azt felelhetjük, hogy ott állunk, ahol három évvel ezelőtt mi magunk sem reméltük. , Nagy légi csata keleten Tokióból jelentik A Dél-Csendes óceánon a japán repülők újabb heves támadást hajtottak végre Ellice szigete ellen, amely kereken kétezer kilométerre van a Salamon szigeteken levő legközelebbi japán légitámaszponttól. Ezzel kapcsolatban amerikai haditudósítók azt jelentik, hogy új, rendkívül gyors japán vadászrepülők vesznek részt a légiharcokban A japánok ezenkívül újfajta bombákat használnak, amelyek a föld felett hatvan méter magasságban robbannak és nagy területet acélesővel árasztanak el. Bombák hullottak svéd területre Stockholmból jelentik. A csütörtökre virradó éjszaka különösen nagy méreteket t öltött a svéd semlegesség megsértése külföldi repülők részéről. Karlekrona közelében bombákat dobtak le svéd területre. Még nem állapították meg, hogy angol vagy szovjet repülőgépek támadtak-e. Mihelyt a bombaszilánkok megvizsgálása befejeződik, erélyes svéd tiltakozásra lehet számítani Londonban. Dr Antal István a propagandáról tartott előadást Budapestről jelentik. A Magva' fi'el. Pártja csütörtökön este élénk klubnapot tartott Akadémia utcai székházában. A pártösszejövetelen a kormány részéről megjelentek Radosay László, Szinyei Merő Jenő,Antal István, Szász Tajos és Zsindely Ferenc miniszterek. Bonczos, Bárczár ésTurcsek államtitkárok s igen sokan ott voltak a párt. képviselőházi és felsőházi tagjai közül és a főispáni karból. Különös jelentősége is volt a klubnapnak, hogy" Antal István dr. nemzetvédelmi propagandaminiszter előadást tartott A propaganda szerepe és jelentősége az államok életében című megjelentek mindvégig feszült figyelemmel kísérték a másfél órás előadást, amelynek, végén meleg ünneplésben részesítették Antal Istvánt. A magas színvonalú előadásért a párt nevében Kölcsey Isivánt alelnök mondott köszönetet a miniszternek és kérte, hogy a jövőben is tájékoztassa a párt tagjait a magyar propaganda időszerű kérdéseiről. Az előadás után a párthelyiségben igen élénk volt a klubélet és a pártnap résztvevői részletesen megvitatták az időszerű fel -külpolitikai kérdéseket. mel . Nagy szovjet támadás a kubáni hídfőállás ellen Berlinből jelentik. A kubáni hídfőállás ellen megindult a várt nagy szovjet támadás. A támadás súlypontja a német állások északkeleti oldala ellen irányul, Krimszkaja város körül. Eddig az ellenség semmiféle sikert, nem ért el, annak ellenére, hogy heves tüzérségi előkészítés után nagy tömegben vetette harcba gyalogságát és páncélosait. Az utolsó nagy szovjet támadás ezen a területen mintegy négy héttel ezelőtt zajlott le. Hol állunk mi és hol áll Anglia? Göbbels cikke a helyzetről A Német TI jelenti: Göbbels birodalmi miniszter a Das leich legújabb számában »Hol állunk« címen cikket írt, amelyet az eddigi hadiesemények alapján felállítja a tengelyhatalmak és ellenfeleik mérlegét. A miniszter rámutat arra, hogy a tengelyhatalmak hadvezetésének nagy katonai eredményeit e háború első egyhamadának sikerei alapozták meg. Ezek a sikerek messze felülmúlják azokat a vállalkozásokat, melyeket a tengelyhatalmak a háború kezdetén reméltek. Éppen fordított a helyzet a tengelyhatalmas ellenfeleinél. Anglia ezt a háborút mint világraszóló birodalom teljesen biztos helyzetben kezdte meg. Szó sem lehet többé arról, hogy Angliának ma már ugyanilyen volna a helyzete. Ha Nagybritannia jelenleg a hadszíntér külső vonalain ki-sebb-nagyobb katonai eredményeket is ér el, ezeknek a jellege mindenesetre csak relatív abszolút szempontból nézve Anglia csak veszített. Ha az angolok relatív eredményei alapján végső győzelemről beszélnek, mennyivel több okunk nekünk erről beszélni. — Európa legnagyobb része szilárdan a kezünkben van — írja Göbbels — Európa fenyegetett határain a felépített óriási erődművek teljes hadműveleti szabadságot adnak nekünk keleten ás ezzel minden lehetőséget nyitva hagyuak számunkra. A brit légiháborút kétszeresen, sőt háromszorosan ellensúlyozzuk, a mi tengeralattjáró háborúnk egyébként erre már részben ma is megfelelő választ ad, de a végleges válasz ideje is el fog jönni. Had vezetőségünk külső vonalaiban itt-ott megtámadhatók vagyunk, aminek oka a központtól való nagy távolság. Vaya, a központ azonban veszélyen ki- Hol szeretnének partraszállni az angolszászok? Helsinkiből jelentik Londonban egy idő óta mind gyakrabban beszélnek arról,- jelenti a Svenska Pressen tudósítója hogy a szövetségesek partraszállási terveinek középpontjában Albánia és a dalmáciai partok állanak. Ezzel magyarázzák a többi között Bari olasz kikötő mind gyakoribb és nagyobb szabású bombázását. Bari ugyanis Olaszország legfontosabb és legkorszerűbb kikötője az ország keleti partvidékén, így fontos szerepet tölt be az Albániába irányuló pótló forgalomban. Az angol partok előtt elsüllyedt két bárka 81 tengerésszel Amsterdamból jelentik Az angol hírszolgálat jelentése szerint szombat este a walesi parti vizeken két bárka hajótörést szenvedett s ennek során 81 ember a vizbe fulladt. A csütörtökön befejezett kutatások alapján kiderült, hogy a bárkák eredménytelenül kísérelték meg a kikötőbe való befutást. A legtöbb holttestet megtalálták. Egy hajó, amely a bárkák segítségére sietett, szintén elsüllyedt. A hajó legénységéből öt ember életét vesztette. Montgomery hosszadalmas harcokra számít Montgomery angol tábornok nyijtakozott a sajtó képviselője előtt a jelenlegi tunéziai helyzetről. Rámutatott arra, hogy a tengelycsapatok védelmi rendszere nem küzdhető le egyetlen nagy rohammal. „A tengely haderői tartják a tunéziai,bidlőt és utolsó emberig, valamint utolsó töltényig küzdenek“ — mondotta. A továbbiakban kijelentette, hogy „gyors megsemmisítő győzelem nem fog bekövetkezni Az ellenség kitart mindaddig, amíg tud és a 8. hadsereg még soha sem harcolt ilyenféle dombos vidéken“. Végül kiemelte, hogy mind a német, mind az olasz csapatok jobban tartják a kitűnően kiépített állásaikat, mint bárhol eddig az El-Alamein-csata óta. A Frunéziában lévő olasz csapatok ma igen jól harcolnak és azt hiszik, hogy azok az olasz katonák akikkel,szembenállanak, Olaszország legjobb csapatai közé tartoznak. ÉliLS kai«Senuált férfi zoknik, gyermek harisnyák, kötött WölndrlSsiypiij kabátot*, savette ek, pulloverok előnyös beszerzési helye a KOKRON kötöttáru üzlet