Vásárhelyi Ujság, 1930. január-március (11. évfolyam, 1-73. szám)
1930-01-01 / 1. szám
. 1. szám. Hódmezővásárhely, 1930 január 1 Szerda. Ara: 6 fillér VASARHHYI UI SAG Gazdák független politikai napilapja. Előfizetési dij: Egy hóra 120 P, negyedévre 3'60 P, egész évre 14‘40 P. Postán küldve számon,késit pedig 2 fillér többlet. a'-'-r------- ‘ a ^ Déli kiadás ! r— Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Lehel u. 1. (Gazdasági Egyesület székháza.) :-: Hirdetések felvétele a Törekvés Könyvnyomdában történik. Az élet homokóráján ismét lepergett egy év. Átéltük minden napját, óráját. Kezdetben, mint újszülött gyermeket dédelgetek, majd, mint reményteljes ifjút felkaroltuk s végül, mint elaggott, öreg, letört embert az élők közül a feledésbe tettük. Most ismét feltámadt az ifjú — az újév. Minden újesztendő küszöbén fel-fel villan a remény már-már kialvó világa az oly régen beborult magyar ég boltozatán. Megszállja a csüggedő lelkeket az az érzés, melyet az önbizalom szül és amely új erőt önt az elernyedt izmokba. Egy évtized minden újesztendejében újra és újra érezik a múltak nyomorulaidegen hatalmak el- sti.vérzés címén folytatott hadjáratát, jóvátételt, szanálást és sok egyéb megaláztatást, melyekre gondolva, keserűen sóhajtunk fel: meddig tart még mindez meddig ? ! Meddig ez a megalázás, letiprás, kizsarolása egy legázolt isemzetnek? . . . Ismét ujesztendőre virradtunk. Még mindég ellenség tapos a Kárpátok koszoruzta magyar földön, még mindig oláh kancsuka hasítja cafatokra testvéreink megkínzott testét, cseh pimazok kegyetlensége folytja árkára fajunknak a mayar szót, még mindig a kianoni papírrongy betűi rabják meg nemzetünk jogait és kötelességeit. Ám az emlékeztető októbertől sok újév múlott el felettünk. Ez idő alatt a gond és nélkülözés ütöttanyát a magyar portákon, vért izzadtak a dolgos milliók és vagyunk azok, kiknek sorsunk intézői kindörökké látni szeretének, robotoló, nyomozó, megcsonkításunk köetkeztében az életerőtől elfosztott, szolgaságra ihoztatott, reményeiben sokszor csalódott, maára hagyatott, elalélt nemet. Egy évtizeden kereszti csak a megaláztatások osztályrésze nemzetiknek, csak zsarolás, azcátlan lopás fogyasztotta emzeti vagyonunkat. Polikai kalandorok a tönk bélére juttatva az országot, eldobatták hős fiának vasmarkából a fegyvert és siralom völgyévé változtatták Árpád szerzette Hungáriát . . . Ismét ujesztendő köszöntött reánk. Nehéz és válságos ujesztendő, mely nagy feladatok keresztül viteléhez sorompóba állít mindannyiónkat. A sorozatos nehéz esztendők után a szakadatlan bajok sokaságával szemben csak egy egységes nemzet egységes társadalma tudja felvenni a küzdelmet. Végső célunk eléréséhez szükséges, hogy egyéni hiúságunkat, magánérdekeinket, apróbb személyi sérelmeinket s szűk látókörben mozgó gondolatvilágunk elhatározásait rendeljük alá a magasabb eszméknek, a nagyszerű gondolatoknak, a fejlődésnek, a kultúrának, a nemzet összérdekeinek. Ne legyünk elfogultak magunkDezső komoly megfontolással kimondott szavain : — Az elmúlt esztendőről szólva, szomorúan kell megsállapítanunk, hogy az 1929. év a mezőgazdákra a nagy csalódások éve volt, nem a termelési eredmény, hanem a lehetetlen értékesítési viszonyok miatt. Fokozta ezt a csalódást az a körülmény, hogy már az 1928 as év termelvényeit sem lehetett olyan áron eladni, mely a termelés kiadásait fedezte volna. Az volt ugyanis a helyzet, hogy gazdáink 1928 ban, a csépléskor azzal a reménnyel tartották vissza kenyérmag feleslegeiket, hogy azokért az 1929 es év első hónapjaiban, mikor a kínálat természetszerűleg csökkenést mutat, jobb árakat érhetnek el, mint a cséplés idején. A spekuláció azonban éppen ellenkező áralakulással lepte meg a világot, mert 1928. nyarán, a cséplés után 27.50—28 pengő volt a búza, míg ez az ár 1929. elején folytonosan lefelé menő tendenciát mutatott, úgyhogy 20— 21 pengőig leszállt, ma pedig már 7—8 pengővel alacsonyabb a kiváló magyarországi búza ára a világpiacon kialakult búzaáraknál. De még szembeszökőbb ez az áralakulás más ipari árukkal szemben. — Hogy mit jelent ennek a sorsüldözte, háborút vesztett, kirabolt csonka agrárországnak ez a mesterségesen előidézett árcsökkenés, éppen a legbecsültebb és leg- főbb mezőgazdasági termelményeinknél, azt nem kell bővebben jellemezni. A magyar föld, a magyar gazda termelvényeinek nincs szüksége a reklámra; ismerte a magyar tiszavidéki búzát az egész világ, de ismerték csíraképességében a tőlünk keletre és délre fekvő országokban sehol sem produkált lucerna és lóhere makal és saját gondolatainkkal szemben, hanem hajoljunk meg a nagyszerűbb eszme előtt. Ha így gondolkozunk, jöhet a küzdelem, a harc, győzedelmeskedik benne a nemzet. Csakis önfegyelmezéssel, a tekintélyek tiszteletével s önzetlen hazaszeretettel, takarékossággal, szerénységgel, puritán erkölcsiséggel tehetjük meg azt, mely a lét, vagy nem lét küzdelmében kötelességünk a Haza naggyá és boldoggá tételében, mert naggyá csak boldog nemzet lehet s boldoggá csak erényeiben nagy nemzet válhatik. E gondolatokkal köszöntsük az uj esztendőt, legyen, lebegjen előttünk az, mint a tejút, mely reménységünk csillagsugaras utján vezet. Szeghő István, ipariskolai igazgató: Az ó-esztendő és a magyar mezőgazdaság Lázár Dezső gazdasági főtanácsos, a Gazdasági Egyesület elnöke nyilatkozik a gazdatársadalom válságos helyzetéről —■ Hol van a bajok eredete ? — Szomorú a jövő, de kétségbeesni nem szabad — „Nemcsak Trianonban, hanem önmagunkban is keresni kell az okokat“ Utolsót vonaglik az ó-év, holnap már csak emléke lesz s a naptárban kezdetét veszi a sejtelmes új esztendő. A haladó mellett nem tud részvétre melegedni a meggyötört magyarság szive, hiszen nincs miért szomorkodni a letűnt év elmúlása miatt, inkább talán örülni kellene az új esztendőnek eljöttén, a reménykedés bízó hitével, hátha jobb lesz és boldogabb, mint az volt, mely felett immáron felzendült a halotti ének. Csupa panasz, csupa keserűség jutott osztályrészül, mint már hosszú évek óta mindig, a letűnő 1929-ben is, a megcsonkított ország minden magyarjának. Most éreztük csak igazán a trianoni átkot, a ránk rakott rabláncok irtózatos terhét. Éreztük mindannyian egyformán, de mégis talán legjobban érezte az a nagy társadalmi osztály, melyet a nemzet fentartó jelzővel illettek és illetnek a közélet különféle fórumain. A gazdatársadalom. A megcsonkítottságában is áldott magyar föld megművelői, akik két kezük munkájával, verejtékes szorgalommal teremtik elővalamennyiőnk mindennapi imádságát: az éltető kenyért. Ezektől a gondolatoktól vezéreltetve kereste fel a Vásárhelyi Újság munkatársa az új esztendő küszöbén Lázár Deszső gazdasági főtanácsost, a Gazdasági Egyesület elnökét, hogy Tőle, mint a gazdabajok és gazdagondok alapos ismerőjétől és a gazdatársadalom mindenkori hűséges szószólójától nyilatkozatot kérjen azokra a problémákra vonatkozóan, melyek mezőgazdasági életünk jelenére és jövőjére kihatással vannak. Kérdésünkre szíves készséggel kaptunk feleletet Lázár Dezsőtől, aki a Gazdasági Egyesület elnöki szobájában fogadta munkatársunkat, abban a szobában, ahol a 63 vármegye ősi régét keretbe foglaló szent ereklye függ a falon, hirdetvén az ott megfordulóknak, hogy a magyarság sorsa, jobbléte szorosan egybe van kapcsolva az ezeréves haza területi épségével. A beszélgetés során is ez a gondolat vonult végig Lázár és kiválóan tápdús talajunk adta, mondhatnám különleges terményeinket sem tudjuk értékesíteni, annak kétségtelenül gunkat, a pompás zamatu borainkat még a boldog béke évekből s hogy most ezeket a speciális éghajlati viszonyaink első és legfőbb oka a is a történelemben példátlan, a mai emberi kort megszégyenítő »béke«, melyet Trianonban ránk kényszerítettek, bár mindent és örökké nem lehet ennek se tulajdonítani, hanem keresni kell az okokat magunkban is. — Ma mindenki, a leghivatottabb közéleti és politikai nagyságainktól a legegyszerűbb emberig állandóan azt hangoztatja, hogy itt minden társadalmi osztálynak és talán ez osztályok minden egyedének megélhetése, boldogulása a mezőgazdaság fejlesztésétől, a fejlett mezőgazdaság által produkált több és jobb termeléstől függ, de váljon ugyanekkor igyekeztek e ennek az igazságnak a szolgálatába állani osztálykülönbség nélkül, várjon igekeztek-e ennek a nagy nemzetgazdasági vagyonnak, a mezőgazdaságnak a háború, a forradalmak és az oláh megszállás okozta vérveszteségeit az önzést és kapzsiságot kizáró nemzeti érzéssel, baráti összefogással pótolni ? Nézzünk a dolgok mélyére és feleljünk egy másik kérdéssel . Ugyan a lehetetlen vámszerződések neki éppen az ellenkezőjét tették és teszik annak, mint aminek a mezőgazdaság talpraállítása érdekében történnie kellene ? Vessünk számot az adott körülményekkel és nézzük meg, lehet-e versenyképes a magyar mezőgazdaság által produkált bármilyen kiváló minőségű növényi és állati termelvény, ha a mai horribilis szállítási és vámköltségeket rárakják? Ma minden országban az a jelszó, hogy saját maguk erejéből és földjein termeljék ki mezőgazdasági termékszükségletüket. — Olaszországban Mussolini a sziklákat vettette be kenyérmaggal, Ausztriában és Csehországban is egyre nagyobb súlyt helyeznek a mezőgazdasági termelésre. — Mindez azonban hasztalan erőlködés, mert ahol századok története alakította ki a termelés mineműségét, azt semmiféle jelszóval máród holnapra megváltoztatni nem lehet. A Karszthegységből hiába akarnak tiszavidéki termőföldet csinálni, Ausztriából sem lesz hamarosan mezőgazdasági állam, viszont Magyarország ezeréves agrárjellegét se lehet spongyával letörölni s belőle pár év alatt ipari államot varázsolni, amire különben nincs, is semmi szükség. Ha azt a rengeteg pénzt, amit néhány év óta a gyáripar hiábavaló fejlesztésére kidobtak, a mezőgazdaságra, mint jó termelési águnkra fordították volna, úgy aligha következik be a magyar mezőgazdaságnak kétségbeejtő eladósodása. Pedig a magyar gazda tudatában volt és van annak a nagy horderejű hivatottságnak, melyet az ország lecsonkítása fokozott mértékben reá hárított és minden erejével akar is, tud is többet, jobbat előállítani, termelni, de ez a küzdelme meddő, hiszen azt, amit termel, nem képes értékesíteni, csak olyan áron, mely a befektetett tőkéjét sem adja vissza. A gazda éli, fogyasztja tőkéjét s ha ez elfogy, úgy az elszegényedett me mmm kölcsönöket a legelőnyösebb feltételek mellett folyósít. Betétek után a legmagasabb kamatot fizeti a Hódmezővásárhelyi Takarékpénztár (Öreg Takarék.)