Vásárhelyi Ujság, 1930. október-december (10. évfolyam, 221-294. szám)

1930-10-01 / 221. szám

Egyes szám ára 6 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy­­ utca. (Gazdasági Egyesület szék-­­ háza) Hirdetések felvétele ugyan­ott. Telefon 209 Előfizetési díj: egy hóra 140 P, negyedévre 4*20 P, egész évre 16 pengő 80 fillér. Postán küldve számonként 2 fillér többlet. X. évfolyam, 221. szám FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP 1930. október­­ szerda Bizottság elé utalta a közgyűlés az 1931 évi költségvetési tervezetet. A megismételt részleges tisztújítás a megsemmisített választás eredményével végződött. — A t­. bizottság harmadik évnegyedi közgyűlésének első napja. A törvényhatósági bizottság teg­nap kezdte meg harmadik évne­­gyedi rendes közgyűlését, melynek tárgysorozatán igen fontos ügyek szerepelnek. Hogy többet ne is említ­sünk, ennek a közgyűlésnek lett a feladata, hogy a közigazgatási bíró­ság által a formai okok miatt megsem­misített választásokat újra megejtve, a polgármester helyettes, továbbá két tanácsnoki, valamint az árvaszéki elnöki és két ülnöki állást betöltse s a mostani közgyűlés napirendjére volt felvéve a város 1931 évi költ­ségvetésének tárgyalása is. Ami a választásokat illeti, mind­végig simán mentek végbe, így csu­pán azokat érte csalódás, akik ab­ban a hitben voltak, hogy a pol­gármester helyettesi állás betöltésé­nél valami meglepetés készül, mivel a közgyűlés többsége e tisztségre Endrey Béla helyett vitéz dr. Juhász Mihály megválasztását kívánná. En­nek a híreszteléseknek alaptalansá­gát csattanóan bizonyította az ered­mény, amely Endrey Béla abszolút többségű győzelmét hozta a polgár­­mester helyettes választásánál, minek következményeként azután a többi tisztségeknél sem következett be sem­miféle változás az eddigi állapottal szemben. A választások különben egészen igénybe vették a törvény­­hatósági bizottság kedd délelőttjét, úgyhogy az 1931 évi költségvetés általános vitájára csak délután kerülhetett sor, amikor azután a fel­szólalók serege fejtette ki nézetét a 139 százalékos pótadóval és a 7 szá­zalékos kereseti adóval kapcsolatban, mígnem az lett a vita vége, hogy a költségvetés vitáját két hétre elna­polták s egy bizottságot választottak azzal a feladattal, hogy próbáljon csökkentéseket eszközölni a költség­­vetés kiadási tételein s ezáltal enyhít­sen a horribilisnek ígérkező pótadón. Különben a közgyűlés kegyeletes aktussal kezdődött. A napirend előtt ugyanis Soós István dr. polgármes­ter meghatott szavakkal parentálta el a tragikus hirtelenül elhunyt Vass József dr. népjóléti minisztert, aki — úgymond, — ragyogó elméjével, meleg emberi szívével, erős akara­tával, határtalan munkabírásával dol­gozott a jobb, a boldogabb magyar jövendőért. A magyar szociálpolitika és a magyar egység úttörője volt Vass József s ezeknek a hervadha­tatlan honfiúi érdemeknek megörö­kítésére azt indítványozta Soós Ist­ván polgármester, hogy a közgyűlés foglalja jegyzőkönyvébe az elhunyt miniszter emlékét. A törvényhatósági bizottság tagjai, akik mélységes csendben, mindvégig állva hallgatták a polgármester sza­vait, egyhangúlag hozzájárultak a kegyeletes javaslathoz. A polgármesteri jelentés felolvasása következett ezután s ez­zel kapcsolatban a szociáldemokrata városatyák közül hatan jelentkeztek szólásra. Posztós Sándor a munka­nélküliségről szólott és azt fejtegette, hogy ennek a problémának orvoslá­sára feltétlenül fedezetet kell találni. Papp Lajos egyes városi épületek, főként a régi vágóhíd elhanyagolt állapotát kifogásolta, majd azt tette szóvá, hogy Reich Ede műszaki fő­tanácsos házimunkákat végeztett az egyik utásszal. Karácsonyi Ferenc amnesztiát sür­getett azok részére, akiket megbün­tettek amiatt, m­ert a tói földeken en­­gedély nélkül építkeztek. Benke Imre szintén a tói építke­zések ügyében szólalt fel a lefolyta­tott kihágási eljárások revízióját sür­getve. Oláh Sándor elpanaszolta, hogy az adófelszólamlási bizottság előadója részéről rendreutasításban részesült, amiért a nagy adóterheket kifogá­solta. Az elhangzott felszólalásokra el­sőnek Soós István dr. polgármester válaszolt. Azzal kezdte, hogy teljes­séggel átérzi a munkanélküliek ne­héz helyzetét s a maga részéről min­dent elkövet a súlyos probléma eny­hítésére, így legutóbb, mikor elfo­gyott a szükségmunkákra megsza­vazott 20.000 pengő, a munkálatok folytatását a fedezet hiánya dacára is elrendelte, mert az az álláspontja, hogy főként a családfenntartó mun­kanélkülieket úgy az építőiparban, mint a földmunkásoknál foglalkoz­tatni kell. Ez kötelesség a város rendjének és nyugalmának érdeké­ben. Midőn azonban megállapítja, hogy van munkanélküliség, hangoz­tatnia kell azt is, hogy ennek mérve nem olyan, mint aminőnek azt egye­sek célzatos ferdítéssel feltüntették. (Zajos helyeslés és közbeszólások.) — A munkanélküliség valódi mér­véről tehát megnyugtató képet kell alkotni, hogy a segítség is megnyug­tató legyen. Tisztán kell látnunk ebben a kérdésben, aminthogy vé­get kellene vetni annak is, hogy a munkanélküliséget tüntetési és izga­­tási célokra használják ki. Takács Ferenc: Hol vannak azok az izgatók? Soós István dr. polgármester: Azt is megmondhatom ! Izgatnak itt Vá­sárhelyen, izgatnak az országban mindenütt és izgatnak az egész vi­lágon. A polgármester e kijelentésére nagy zaj keletkezett a szociáldemok­rata th. biz. tagok között, mire dr. Soós István így folytatta: — Én mindvégig nyugodtan meg­hallgattam az önök felszólalásait, jog­gal elvárom tehát, hogy önök is tisz­teletben tartsák az én szólásszabad­ságomat ! Ezek után újólag hangoztatta a pol­gármester, hogy tagadhatatlanul nagy a nyomor s a szűkölködőkön feltétlenül segíteni kell, mégpedig sürgősen, a hosszas an­­kétezések kikerülésével. Gyors, ala­pos eljárásra van szükség, amit úgy gondol megoldhatónak, ha a közgyű­lés a nyolc közigazgatási kerületének mindegyikébe egy-egy bizottságot küld ki, amelyek azután a tisztvise­lők segítségével összeírják a munkanélküliek pontos számát s ezáltal megteremtik azt a tiszta képet, amelyre a segítés mérvének megállapításánál szüksége lesz annak a rendkívüli közgyűlésnek, melyet a kérdés megvitatására fognak majd összehívni. Egyébként már most gondoskodni kíván egy nagyobbszabású társadalmi ak­ció megszervezéséről s evégből már a napokban érintke­zésbe is lép Mokcsay Zoltán dr. fő­ispánnal, kivel együtt felhívást intéz majd a város tehetősebb polgárai­hoz, hogy hozzanak áldozatot a munkanélküliek, a nyomorgók meg­segítéséért. — Mikor kérem és elvárom, — fejezte be Soós István dr., — hogy ezt az akciót a jobb vagyoni hely­zetben lévők támogassák, a magam részéről bejelentem, hogy október­­­ével kezdődően hat hónapon ke­resztül havi törzsfizetésem 10 szá­zalékát, havonként 100, összesen te­hát 600 pengőt felajánlok a munka­­nélküliek segélyalapjára. (Nagy taps a közgyűlési terem minden oldalán ) Csáky Lajos dr. főügyész jogi szempontokból válaszolt az el­hangzott felszólalásokra és megálla­pította, hogy a szélsőbaloldali vá­rosatyák hangulatkeltésből törvényes intézkedéseket kifogásolnak s bár a magántulajdon elvi ellenségeinek vallják magukat, most — a szabály­talan tói építkezésekkel kapcsolat­ban, — a magántulajdon védőivé csaptak fel. A szocialista bizottsági tagok ál­landó megjegyzésekkel kisérik a fő­ügyész szavait, mire Csáky Lajos így vág vissza: — Olyan fából faragtak engem, hogy még az Önök terrorizmusa dacára is megmondom a vélemé­nyemet. Önök szociális intézménye­ket sürgetnek tőlünk, akik már akkor létesítettünk ilyen alkotásokat, midőn még a közgyűlésnek nem voltak szociáldemokrata tagjai. Hódmezővásárhely akkor épített munkásházakat, amikor az or­szágban sehol sem voltak ily építkezések. Végül vitéz dr. Juhász Mihály kö­zölte a közgyűléssel, hogy a régi vágóhíd épülete olyan rozzant, me­lyet rendbehozni nem lehet, de nem is volna érdemes. A válaszok után elfogadták a kerületi szociális bizott­ságok kiküldésére vonatkozó javas­latot, majd a polgármesteri jelentést egyhangúlag tudomásul vették. Ezután a részleges tisztújítás következett. A kijelölő választmány megala­dása után a közgyűlés rövid szünet­ig tart, melynek végeztével­­kezdődött a szavazás. Előszö­r h. polgármesteri állás be­töltése volt soron. A leadott 141 szavaz­ól Endrey Béla 90 Juhász Mihály dr. 49 Bereczk Pál dr. I voksot kapott, 1 szavazólap pedig üres volt. Így tehát 40 szavazat több­séggel újból Endrey Béla lett a h. polgármester. A tanácsnoki állások közül az el­sőre vitéz Juhász Mihályt választot­ták meg 121 szavazattal. Simon Jó­zsef dr. 7, Bereczk Pál pedig 1 sza­vazatot kapott. A második tanács­noki állást 117 szavazattal Simon József dr. nyerte el, Bereczk Pál 5 szavazatot kapott. Az árvaszéki elnöki állásra dr. Med­­vetzky Imrét, az ülnöki állásokra pe­dig dr. Vörös Sándort és dr. Palócz Imrét választották meg. A megvá­lasztott tisztviselők a közgyűlés előtt mindjárt le is tették az esküt és Soós István dr. üdvözlő szavaira Endrey Béla válaszolt, azt ígérve, hogy mind­annyian lelkesedéssel fognak dol­gozni a Haza és a város üdvéért. Ezzel az ünnepélyes aktussal dél­után 3 óráig vége is szakadt a köz­gyűlésnek, amikor azután az 1931 évi költség­vetés tárgyalása következett. A költségve­tést Draskovics Ernő főszámvevő ismertette s az általános vita első szónoka Telek Andor volt, aki a kisgyűlésen tartott értékes felszólá­­sának adatait terjesztette a közgyűlés elé, mely élénk figyelemmel hallgatta a mindvégig alapos fejtegetést. Fel­szólalását egy határozati javaslattal fejezte be Telek Andor, aki azt in­dítványozta, hogy a közgyűlés az 1932. évi költségvetés idejében való tanulmányozása végett, valamint a közigazgatás egyszerűsítése érdeké­ben küldjön ki 4, vagy 5 tagból álló pártközi bizottságot, mely azután 1931 július végéig tájékoztatná a törvényhatóságot a közterhek enyhí­tésének lehetőségeiről, a kiadások csökkentése, illetőleg a jövedelmek fokozása kapcsán. Miután a most beterjesztett 1931 évi költségvetésen már nem igen le­het lényeges változtatásokat eszkö­zölni, azért azt is indítványozta Te­lek Andor, hogy a közgyűlés 13­ százalékos pótadón és a 7 százalé­kos általános kereseti adón felépült költségvetési tervezetet fogadja el a részletes tárgyalás alapjául. Balog Sándor elismeréssel adózik Telek Andor értékes felszólalásáért, azonban nem tud hozzájárulni ahoz, hogy a költségvetés részletes tárgya­lását 139 százalékos pótadóra épí­tett tételek alapján kezdjék meg. Le­hetetlenség az adót emelni, inkább, — amint azt lent is, fent is ígérik, — csökkenteni kellene a közterheket. Mi lesz itt jövőre, ha így haladunk ? Mi gazdák már sehol sem találjuk meg a számítást s nem sokára ott tartunk, hogy az ekét nem lesz ér­demes a földbe nyomni. Engedje­nek hát bennünket lélegzethez jutni, mert különben velünk együtt pusz­tul el az ipar, és a kereskedelem is. A Meteorológiai Intézet jelentése szerint a légnyomás emelkedése nyugaton a hűvös levegőt megindította a Kárpátok felé. Ha­zánkban az idő kedden általánosan borult volt időjóslás ■ Változékony­ hűvös idő, sokhelyt esővel. Takarékpénztári, kölcsön és bankügyekben legelőnyösebben áll rendelkezésére a Hódmezővásárhelyi Takarékpénztár (BflBYTflKflHÉB)

Next