Vásárhelyi Ujság, 1932. október-december (12. évfolyam, 218-291. szám)

1932-10-01 / 218. szám

Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Deák Ferenc utca 15. sz. Dura-nyomda, ★ Telefon sz.: 254. Előfizetési díj: egy hóra 160, negyed­évre 4­80 pengő, egész évre 16 pengő 80 fillér. Külterület­re és vidékre egy hóra 2*50 pengő, negyedévre T'SOfill. XII. évfolyam, 218. szám. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP 1932. október – szombat. Gömbös tárgyalásai a kormány összeállításáról. Vasárnapra várják az új kabinet megalakítását. Budapestről jelentik. A politikai élet legnagyobb eseménye természe­tesen Gömbös Gyula miniszterelnöki megbízatása. A dezignált miniszter­­elnök tegnap korán reggel megjelent a miniszterelnökségi palotában, ahol előbb Darányi Kálmán államtitkárral tárgyalt, majd Marschall Ferencet, az egységespárti agrárcsoport vezető tag­ját fogadta, akivel gazdasági termé­szetű ügyeket beszélt meg. Marschal után az egységes párt vezetősége: gróf Bethlen István, Mayer János és Pesthy Pál tárgyaltak a dezingnált miniszterelnökkel. Gömbös Gyula az Egységespárt vezetőivel együtt lakására ment s ott folytatta a tanácskozásokat. Dél­után 1 óra tájban Paky Endre kép­viselőházi alelnök és Fabinyi Tihamér a kereskedelemügyi tárca egyik jelöltje is megjelentek Gömbösnél. A tanács­kozás fél 3 óra tájban ért véget s távozóban Pesthy Pál a hozzáforduló újágíróknak ezeket mondotta: — A tanácskozás során a ka­binet összeállításáról beszéltünk és szó volt az uj kormány programjáról is. Nézetem szerint a kormány kinevezésére vasár­nap kerül sor s azt is közölhetem, hogy azok a liszták, melyek az új kabinet összeállítására nézve a lapokban napvilágot láttak, korai kombinációk és a végleges megoldástól nagy eltérést mutatnak, erről azonban természe­tesen ez időszerint nem nyilatkoz­hatok. Más irányból vett hiteles infor­mációk szerint véglegesnek tekinthetők az új kabinetben a következő tárcák: Belügyminiszter: Vitéz Keresztes Fischer Ferenc. Pénzügyminiszter: Imrédy Béla. Igazságügyminiszter: Lázár Andor. Ezeknek a tárcáknak a betöltése végleges, a többiről még folyik a tárgyalás. Gróf Károlyi Gyula délelőtt 11 órakor ment fel hivatalába, ahol Ripka Ferenc dr., a székesfőváros főpolgármestere kereste fel, majd gróf Bethlen István járt a lemondott miniszterelnöknél, akit a palotából való távozásakor az újságírók meg­kérdeztek, vájjon mikorára várható az új kormány megalakulása. — Erről én nem mondhatok sem­mit, — szabadkozott gróf Károlyi Gyula, — tessék talán a kijelölt miniszterelnökhöz fordulni felvilágo­sításért. Egyébként az újságírók megkér­dezték Walkó Lajost, a lemondott kormány külügyminiszterét is, akitől aziránt érdeklődtek, külpolitikai szempontból hogyan ítéli meg a helyzetet és Göm­bös Gyula kormányvállalását. — Nagy örömmel üdvözlöm Göm­bös Gyula kormányalakítását, — mondotta Walkó Lajos, — mert állami érdeknek tartom, hogy az ország irányítása külpolitikai téren változatlanul azon az úton haladjon, amelyen eddig haladt. Gömbös Gyu­lának, mint a volt kormányok minisz­terének, alkalma nyílt megismerni ezeket a külpolitikai irányelveket s remélem, hogy nem is keres újabb utakat. Az a nézetem, hogy Gömbös úgy pénzügyi, mint kül­politikai téren a fokozatos, lé­pésről lépésre való haladás híve s eltalálja úgy belső, mint külső vonatkozásban a helyes politikai cél­kitűzést. Berki Gyula egységespárti képvi­selő a következő nyilatkozatot tette a válságról: — Köztudomású, hogy én Beth­len István gróf miniszterelnökségét óhajtottam. Nem azért, mintha sze­relmes volnék belé, hanem mert képességeiért, külpolitikai tájékozott­ságánál és ügyességénél fogva őt tartom legalkalmasabbnak. Engem és politikai barátaim legnagyobb részét személyi kérdések nem érde­kelnek. Mi arra helyezünk súlyt, hogy a már a költségvetés során előterjesztett gazdasági, szociális és pénzügyi programunk megvalósítást nyerjen.­­ Ezek közül a kamatleszállítást, a gazdaadósságok rendezését, a ter­melés újra való megszervezését, a termésértékesítés új alapokra fekte­tését, a földmegoszlás politikáját, a jelenleg érvényben lévő adóknak a mai életkörülményekhez és kereseti lehetőségekhez való alkalmazását, munkaalkalmak teremtését, valamint az infláció nélküli fizetési eszközök bizonyos mérvű szaporítását és az iparcikkek árának lényeges leszállí­tását tartjuk legsürgősebbeknek. Azt a kormányt, aki nekünk ezt hozza és meg is tudja valósítani, akcep­táljuk, tekintet nélkül arra, hogy kikből áll.­­ Mindenesetre a kormány prog­ramját akarjuk sürgősen megismerni és akkor fogunk dönteni. Módunkban van a kormányt, ha programja ki nem elégít ben­nünket, visszautasítani, egyes minisztereket pedig, akik nem teljesítik a hozzájuk fűzött reménye­ket, bármikor módunkban van le­szavazni.­­ A múltból már leszűrtük vég­legesen azt a konzekvenciánkat, hogy személyekhez csak addig szabad ragaszkodni, amíg a nemzetnek szolgálatot tudnak tenni. Az új söprű jól söpör elvét a poli­tikába is át kell vinni. Hogy Göm­bös Gyula vállalkozása sikerre ve­zet­­, az attól függ, hogy milyen programmal jön. Mi elengedhetetlennek tartjuk a gazdasági, szociális és pénzügyi program mellett azt is, hogy az adminisztráció vezető helyeiről kisöprűzzék azokat az eltikkadt és fáradt embereket, akikkel már nem lehet semmire menni. Általában véve szükségesnek tart­juk a megfelelő program mellett azt is, hogy azokkal a pártokkal, ame­lyekkel a közös program végrehaj­tásánál együttműködhetünk, keressünk érintkezési és együttműködési lehető­séget. Bethlen is nyilatkozott s annak a reményének adott kifejezést, hogy a Gömbös-kabinet meg fog felelni a várakozásnak. Kijelentette még Beth­len, hogy most már intenzíven részt kíván venni a politikai életben. Valószínű­leg meghosszabítják az adófizetési kedvezményt. Mint az köztudomású, a kormány nem régen rendeletet adott ki, amelyben kedvezményes adófizetést biztosított azok részére, akik folyó évi előírásnak háromnegyed részét szeptember 30-ig befizetik. A terminus tegnap járt le. Érdek­lődtünk a városi adóhivatalban, vaj­jon milyen hatása volt a rendelet­nek. Azt a felvilágosítást kaptuk, hogy érdeklődő szép számmal volt, feltűnően kevesen voltak azonban olyanok, akik a rendeletben előírt feltételeket teljesíteni tudták. Tegnap, tehát az utolsó nap volt valamelyes forgalom, melynek eredménye meg­látszott a pénztár bevételénél is. Pénzügyi körökben különben álta­lános az a felfogás, hogy a kedvezményes fizetésre vo­natkozó rendeletet meghosszab­bítják, sőt arra is van kilátás, hogy azokat a kereteket, melyek között a kedvez­ményes fizetés elnyerhető, s kibő­vítik. A városi adóhivatal különben a beérkezett kérelmeket pár napon belül továbbítani fogja a pénzügy­igazgatósághoz. A város segítségét kérik a rosszul sikerült kézművesipari kiállítás tárlat vásárhelyi kiállítói. Lapunk hasábjain a közvéle­mény osztatlan figyelme mel­lett mutattunk rá arra a balsi­kerre, amelyben az országos kézművesipari kiállítás vásárhe­lyi szereplőinek volt része. Mint megállapítottuk, ez nem annyi­ra, sőt egyáltalán nem a vásár­helyi iparosok termékeinek alul­­maradását jelentette az orszá­gos versenyben, hanem annak a magáramaradottságnak lett a szomorú következménye, amely minden támasz nélkül hagyta a vásárhelyi ipar reprezentánsait. Mondhatnánk úgy is ,hogy a kutya sem törődött a vá­sárhelyi csoporttal, amelynek tagjai pedig súlyos ál­dozatot hoztak, hogy a kiállítá­son résztvehessenek s elhódít­hassák Debrecentől az országos vándordíjat, melyet végül is a győriek vittek el. Ismételjük, minden részvétet megérde­melnek ezek a derék kis­iparosok, akik a kiállítási terület egyik legelrejtettebb zugában dacol­tak a részvétlenséggel, és bi­zony az utolsó kiállítási napokon már annyi pénzük sem volt, hogy a maguk tisztességes élel­mezéséről gondoskodhattak vol­na. Nagynehezen azután mégis­csak hazavergődtek a kiállítók, akik hosszú hónapok keserves keresményét kuporgatták össze, s ezt költötték el Budapesten, úgyhogy most legnagyobb ré­szük, a kereseti lehetőségek hí­ján, szinte fillér nélkül várja és reméli a jobb jövendőt. A kéz­művesipari kiállítás résztvevői, vagy nevezhetjük őket a kiállí­tás károsultjai néven is, nem­régen küldöttségben jelentek meg a polgármesternél, aki előtt feltárták súlyos helyzetüket és a város segítségét kérték. A pol­gármester tekintettel a törvény­­hatóság szorult anyagi helyzeté­ re, nem sok jóval biztatta a de­­putáció tagjait, akik azonban az Ipartestületnél is jártak s ott azzal vigasztalták őket, hogy ki­­eszközlik számukra az iparpár­tolás ,illetőleg ipari tanulmány­út címén a városi költségvetés­be beállított összegből való se­gélyezést. Jó pár napja elmúlt már a deputációzásnak ,de ered­mény még mindig nincs és mi most csak azért tesszük szóvá az ügyet, hogy a nyilvánosság előtt szintén hangot adjunk a kézművesipari kiállítás vásárhe­lyi károsultjai szerény kérésé­nek s megsürgessük az ügy ér­demi elintézését, amely remél­jük, hamarosan meg is történik". --------«000»-------­ Pokolgépes merénylet a Belgrádi tisztitarnó ellen. Belgrádból jelentik: Pénteken reg­gel hét órakor a szávai hajóállomás közelében levő templomnál egy uria­­san öltözött fiatalember a 194 számú hordárnak egy csomagot adott át azzal, hogy vigye azt a tisztikaszi­nóba, ő majd utánna megy. A hor­dár nem sietett a csomaggal, útköz­ben meg is állt beszélgetni, úgyhogy hosszabb ideig tartott, amíg a cso­maggal a tisztikaszinóba ért. Abban a pillanatban, amikor az épületbe lépett, a hátán levő csomag, amely­ben egy pokolgép volt elrejtve, fel­robbant. A hordár és egy, a közel­ben tartózkodó takarító­ asszony oly súlyosan megsebesült, hogy alig egy óra múlva mindkettő meghalt. Hir szerint egy tiszt is megsebesült. A robbanás az épület berendezésében is nagy károkat okozott. A hordár­nak még­ volt annyi ereje, hogy elmondja, miképpen jutott hozzá a pokolgép. A rendőrség széleskörű nyomozást indított. A tettesnek ed­dig emmi nyoma. A magyar-osztrák tárgyalások. Budapestről jelentik: A magyar­­osztrák kereskedelmi tárgyalások Bécsben kezdődnek. Politikai körök­ben az a felfogás van, hogy a vég­leges szerződés megkötését mi sem gátolja, s azt remélik, hogy a tár­gyalások hamarosan befejeződnek. A magyar delegátusok hétfőn utaznak Bécsbe Nicki Árpád vezetésével. Elítélték a gázoló színésznőt. Budapestről jelentik. A múlt hó­napban történt, hogy Szilágyi Klára színésznő autójával elütött egy em­bert, aki sérüléseibe belehalt. Szilá­gyi Klárát letartóztatták. Tegnap volt ebben az ügyben a főtárgyalás, mely azzal végződött, hogy a szak­értők meghallgatása után a gázoló színésznőt négy havi fogházra ítélték. Elítélte a törvényszék Béri Endre autóoktatót is. Béri nyolc hónapi fogházat kapott. Az ítélet indokolása megállapítja, hogy Béri Endrének tudnia kellett volna, miszerint Szi­lágyi Klára olyan fokú idegességben szenved, mely őt az autóvezetésre alkalmatlanná teszi. A törvényszék különben úgy Szilágyi Klárát, mint Béri Endrét szabadlábra helyezte. Az elítéltek fellebbezést jelentettek be. A Meteorológiai Intézet jelentése szerint Európa délkeleti része száraz és derült, nyugaton hűvös és esős. Hazánkban az év­szakhoz viszonyítva nagyon meleg van. A hőmérséklet 30 fokig emelkedett. Időjáalás ! Változóan felhős idő, a nyugati részekben kisebb eső lehetséges némi lehűléssel.

Next