Vasárnap, 1920. október-december (1. évfolyam, 1-12. szám)
1920-11-21 / 7. szám
2 ♦fi 1920. november 21. Legnagyobb hiba volt azonban az, hogy Budapesten telepítettük meg nagy gyárainkat, melyeket mesterségesen fejlesztettünk, kergetvén nagyipari ábrándokat létező egészséges kisiparunk feláldozásával. Ezernyi és százezernyi szétszórtan élt önálló kisiparos helyében megteremtettük a gyári munkásoknak nagy tömegét, a modern kornak ezeket a fehér rabszolgáit, akiket nem tudtunk megfelelő népjóléti intézmények védelme és a nemzeti társadalom irányításának hatása alá helyezni. Ezek a munkássokadalmak a maguk gyárhelyiségeiben teljesen külön életet éltek, keletkeztek közöttük egészen különleges bajok és különleges életfölfogások, amelyekről idáig mi nem tudtunk s amelyeknek a veszedelmét nem ismertük föl. Idegen elemek vették hát ezt a munkástömeget orvoslás alá és az orvoslás ürügye alatt idehozták a Marx receptjét, a nemzetközi szociáldemokráciát az osztályharc gondolatával. Szabadon folyt a kuruzslás a liberalizmus fedezete alatt, melyen a gyári munkások lelkét kiragadták a nemzeti állam eszmeköréből s szemünk előtt megszervezték a nemzetnek, a polgári társadalomnak és a tulajdonjog elvének ellenséges seregévé. A polgárság tökéletesen szervezetlen lévén, a főváros lassacskán a nemzetközileg szervezett munkástársadalom hatása alá került, később ennek füttyszavára táncolt s végül a szocialista szakszervezeteknek nagyobb befolyása volt a fővárosra és a fővároson keresztül az egész ország sorsára, mint a falvakban élő tizenhatmillió embernek együttvéve. Nem csoda aztán, hogy az így elrontott fővárosból csak baj származott a vidékre, s hogy végül innen indult ki a forradalom nyavalyája is. Túlestünk immár két forradalmon, ami talán elég volna egy emberöltőnek, de a jelek ma is azt mutatják, hogy a főváros még mindig beteg. A benne fölgyűlt rossz véranyag újabb és újabb kelevényeket okoz. És a vidéknek még jobban kell tartani attól, mint eddig, hogy Budapest gyulladásos állapota őt is ágyba fekteti, mert hiszen a vidék egyharmadára csökkent, Budapest pedig népesebb, mint valaha. Roppant egészségtelen dolog, hogy egy kis törzsnek ilyen nagy hordófeje legyen, amelynek mindig fáj valamely idege s emiatt a vidéknek is örökös vitástáncot kell járnia. Budapestben a központosító politika megbukott. De hogy azegész ország utána ne bukjék, rá kell térnünk a decentralizáló politikára, erős vidéki központok fejlesztésére, amelyek fejei és átfogószervei legyenek egyegy országrész gazdasági és kulturális életének és képesek legyenek az önálló irányításra is, az ellenállásra is. Mindazt, amit nagy rakásban fölhalmoztunk Budapesten, kis csomókban szét kell osztani a vidéken is, hogy amint a nagy uradalmak és a nagy paloták helyett kisgazdaságok és apró tűzhelyek szaporítására törekszünk, épen úgy az iskolák, a művelődés eszközei, a hivatalok, az intézmények, a műhelyek, a közlekedési eszközök stb. is aránylagosan oszoljanak meg az ország területén. Helyesebb birtokmegosztás mellett helyesebb kultúramegosztást is kell követelnünk, mert csak ezzel válhat a vidék erőssé, függetlenné és a főváros beteges hatásaival szemben ellenállóvá. Az így megerősödött vidék azután átsugároztathatja a maga hamisítatlan szellemét és erkölcsét a fővárosra s ezt a nemzeti élet egészséges szervévé teheti. Budapest, nov. uo. TETŐ ALATT. A1 nemzetgyűlés részleteiben is elfogadta a földbirtokpolitikai törvényavaslatot. Ezzel lelő alá jutott a földreform, mely húsz év óta tartja izgalomban a magyar közéletet. Jorleseszköz volt a földosztás ígérete a fölforgatók kezében, mézes madzag volt Csárolyi Mihály kezében is. Mikor a nép utánuk rohant, a madzag után, becsapták s nem adtak földet. Kun Béla röghöz kötött jobbágyokat akart csinálni a földmívesekből. Államosítani akarta nemcsak a nagybirtokokat, de még a kisbirtokokat is. Torradalmi törvényszékkel és akasztófával jutalmazták azt a földmunkást, aki nagyobb bért merészelt kérni. Most végre — az alkotmányos szabadság visszaálltával — megszűnt kortesigéret lenni a föld. A nemzetgyűlés meghozta a törvényt s ezzel testet öltött az ígéret. Trend és nyugalom kellett hozzá, hogy a nemzetgyűlés törvénybe iktassa a földreformot. Forrongás és nyugtalanság közben nem lehetett a törvényt meghozni. De ebből okuljunk. Trend és nyugalom kell ahhoz is, hogy a törvényt végrehajthassák. Aki tehát komolyan akarja a földreformot, ne csak maga tisztelje a törvényt és a tekintélyt, hanem minden erejét feszítse meg, hogy mások is nyugton maradjanak• Az izgatók ellenségei a földreformnak■ Hallgattassuk el őket, hogy földhöz juthasson a szorgalmas magyar nép. — ITT A DÉR. Van egy magyar közmondás a kutyáról meg a dérről. Az jut eszünkbe, mikor halljuk a miniszterelnök bejelentését, hogy jön a nagy vagyonadó. Hát eléri a végzet mégis a hadimilliók urait, akik az árvák és özvegyek könnyeiből aranyhegyeket varázsoltak a saját javukra. A kisemberek, akik különben is sokfélekép lerótták a háború és a Nagyatádi Szabó István az a szerencsés földmívelésügyi miniszter, aki a földbirtokreformot megalkotta.