Vasárnap, 1920. október-december (1. évfolyam, 1-12. szám)

1920-11-21 / 7. szám

2 ♦fi 1920. november 21. Legnagyobb hiba volt azonban az, hogy Budapesten telepítettük meg nagy gyárainkat, melyeket mester­ségesen fejlesztettünk, kergetvén nagyipari ábrándokat létező egészséges kisiparunk feláldozásával. Ezernyi és százezernyi szétszórtan élt önálló kisiparos helyében megteremtettük a gyári munkásoknak nagy tömegét, a modern kornak ezeket a fehér rabszolgáit, akiket nem tudtunk megfelelő népjóléti intézmények védelme és a nemzeti társadalom irányításának hatása alá helyezni. Ezek a munkássokadalmak a maguk gyárhelyiségei­ben teljesen külön életet éltek, keletkeztek közöttük egészen különleges bajok és különleges életfölfogások, amelyekről idáig mi nem tudtunk s amelyeknek a vesze­delmét nem ismertük föl. Idegen elemek vették hát ezt a munkástömeget orvoslás alá és az orvoslás ürügye alatt idehozták a Marx receptjét, a nemzetközi szoci­áldemokráciát az osztályharc gon­dolatával. Szaba­don folyt a kuruzs­­lás a liberalizmus fedezete alatt, me­lyen a gyári mun­kások lelkét kira­gadták a nemzeti állam eszmeköré­ből s szemünk előtt megszervezték a nemzetnek, a pol­gári társadalom­nak és a tulajdon­jog elvének ellen­séges seregévé. A polgárság tökéletesen szer­vezetlen lévén, a főváros lassacskán a nemzetközileg szervezett munkás­társadalom hatása alá került, később ennek füttyszavára táncolt s végül a szocialista szakszervezeteknek nagyobb befolyása volt a fővárosra és a fővároson keresztül az egész ország sorsára, mint a falvakban élő tizenhatmillió embernek együttvéve. Nem csoda aztán, hogy az így elrontott fővárosból csak baj származott a vidékre, s hogy végül innen indult ki a forradalom nyavalyája is. Túlestünk immár két forradalmon, ami talán elég volna egy emberöltőnek, de a jelek ma is azt mutatják, hogy a főváros­­ még mindig beteg. A benne fölgyűlt rossz véranyag újabb és újabb kelevényeket okoz. És a vidéknek még jobban kell tartani attól, mint eddig, hogy Budapest gyulladásos állapota őt is ágyba fekteti, mert hiszen a vidék egyharmadára csökkent, Budapest pedig népesebb, mint valaha. Roppant egészségtelen dolog, hogy egy kis törzs­nek ilyen nagy hordófeje legyen, amelynek mindig fáj valamely idege s emiatt a vidéknek is örökös vitástáncot kell járnia. Budapestben a központosító politika megbukott. De hogy az­­egész ország utána ne bukjék, rá kell térnünk a decentralizáló politikára, erős vidéki központok fejlesz­tésére, amelyek fejei és átfogó­­szervei legyenek egy­egy országrész gazdasági és kulturális életének és képe­sek legyenek az önálló irányításra is, az ellenállásra is. Mindazt, amit nagy rakásban fölhalmoztunk Buda­pesten, kis csomókban szét kell osztani a vidéken is, hogy amint a nagy uradalmak és a nagy paloták helyett kisgazdaságok és apró tűzhelyek szaporítására törek­szünk, épen úgy az iskolák, a művelődés eszközei, a hivatalok, az intézmények, a műhelyek, a közlekedési eszközök stb. is aránylagosan oszoljanak meg az ország területén. Helyesebb birtokmegosztás mellett helyesebb kultúra­­megosztást is kell követelnünk, mert csak ezzel válhat a vidék erőssé, függetlenné és a főváros beteges hatásai­val szemben ellenállóvá. Az így megerősödött vidék azután átsugároztathatja a maga hamisítatlan szellemét és erkölcsét a fővá­rosra s ezt a nem­zeti élet egészsé­ges szervévé te­heti. Budapest, nov. uo. TETŐ ALATT. A1 nemzetgyűlés részleteiben is el­fogadta a földbir­tokpolitikai törvény­­avaslatot. Ezzel lelő alá jutott a föld­reform, mely húsz év óta tartja izga­lomban a magyar közéletet. J­orles­­eszköz volt a föld­osztás ígérete a föl­forgatók kezében, mézes madzag volt Csárolyi Mihály ke­zében is. Mikor a nép utánuk rohant, a madzag után, be­csapták s nem adtak földet. Kun Béla röghöz kötött job­bágyokat akart csinálni a földmívesekből. Államosítani akarta nemcsak a nagybirtokokat, de még a kisbirtokokat is. Tor­­radalmi törvényszékkel és akasztófával jutalmazták azt a földmunkást, aki nagyobb bért merészelt kérni. Most végre — az alkotmányos szabadság visszaálltával — megszűnt kortes­­igéret lenni a föld. A nemzetgyűlés meghozta a törvényt s ezzel testet öltött az ígéret. Trend és nyugalom kellett hozzá, hogy a nemzetgyűlés törvénybe iktassa a földreformot. For­rongás és nyugtalanság közben nem lehetett a törvényt meg­hozni. De ebből okuljunk. Trend és nyugalom kell ahhoz is, hogy a törvényt végrehajthassák. Aki tehát komolyan akarja a földreformot, ne csak maga tisztelje a törvényt és a tekin­télyt, hanem minden erejét feszítse meg, hogy mások is nyugton maradjanak• Az izgatók ellenségei a földreformnak■ Hall­gattassuk el őket, hogy földhöz juthasson a szorgalmas ma­­gyar nép. — ITT A DÉR. Van egy magyar közmondás a kutyáról meg a dérről. Az jut eszünkbe, mikor halljuk a miniszter­elnök bejelentését, hogy jön a nagy vagyonadó. Hát eléri a végzet mégis a hadimilliók urait, akik az árvák és özvegyek könnyeiből aranyhegyeket varázsoltak a saját javukra. A kis­emberek, akik különben is sokfélekép lerótták a háború és a Nagyatádi Szabó István az a szerencsés földmívelésügyi miniszter, aki a földbirtokreformot megalkotta.

Next