Vasárnapi Hírek, 2008. október-december (24. évfolyam, 40-52. szám)

2008-10-05 / 40. szám

2008. OKTÓBER 5. Magyarország Cáfol a Hospinvest elnöke Sztrájkkal fenyegetőznek az érdekképviseletek Az Andandors Consulting létező, régó­ta működő, bejegyzett cég - jelentette ki szombaton az MTI érdeklődésére Kollányi Gábor a Hospinvest Zrt. elnö­ke arra az újsághírre reagálva, misze­rint a Hospinvest fantomcéggel keres­tet ügyvezető igazgatót az egri kórház élére. A napilapot Mánya Kristóf főor­vos, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára, az „egri kórházvédők” szóvivő­je tájékoztatta arról, hogy tudomásuk szerint az Andandors Consulting nem létezik. A Magyar Nemzet szombati száma szerint pénteken az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginfor­mációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálata hivatalosan arról tájékoztatta az egri székhelyű Markhot Ferenc kórház munkatársait, hogy az Andandors Consulting Kft. október 3-án délelőtt 10 óra 54 perckor bejegyzésük szerint még nem létezett. Annak ellenére, hogy a cég nem létezik, a gyakorlatban működik, s pályázatot hirdetett, a vezetői megbízatás jelent­kezési határidejéül október 7-ét jelölte meg az egri kórház leendő üzemeltető­jének megbízásából - közölte az újság­gal Mánya Kristóf. Kollányi­ hangsúlyozta, hogy az Andandors Consultinggal már régeb­ben együtt dolgoznak. A cég egyike azon társaságoknak, amelyek megbízást kaptak orvosok és szakdolgozók tobor­zására az egri kórházba. Ugyanakkor megbízásuk nem terjed ki arra, hogy pályázatban keressenek ügyvezető igazgatót a kórház élére - szögezte le a cégvezető. Kollányi szerint a félreér­tés abból adódhat, hogy a cégbírósági bejegyzésben a társaság Andandors Tanácsadó Kft.-ként szerepel. Az egri kórházban működő érdek­­képviseletek hétfőtől részleges, hatá­rozatlan idejű, elsősorban a járóbe­teg-ellátást érintő sztrájkot hirdet­tek az intézményben, amennyiben a hevesi megyegyűlés nem mondja fel a HospInvesttel kötött, a kórház üzemel­tetéséről szóló szerződést. Az akcióhoz csatlakozott a Liga Szakszervezet is. Gaskó István kilátásba helyezte, hogy hétfőn reggel 8 és 10 óra között Egerből nem indulnak vonatok. A HospInvest közölte: mindenkit, akit a sztrájkolók Egerből elküldenek, ellátnak a cég üzemeltetése alatt álló hatvani, gyöngyösi és parádfürdői kór­házakban.­ ­ Azt üzeni a sztrájkoló főorvos, hogy nehogy földobja a talpát kettesbe, mert akkor már csak a Hospinvest elnöke jön el magához konzíliumra......! KRENNER ISTVÁN RAJZA Távolodjon a köztulajdon az egészségügytől Komár János ajánlása A kórházi szektor költségeinek, világ­szerte tapasztalható „elszaladása” ellen az állami tulajdon csökkentését, a túlköltekezéssel szembeni ösztönzést, valamint a pénzügyi fegyelem meg­sértésének számon kérését ajánlotta Komái János. A közgazdász professzor a „60 éves a KÖZGÁZ” elnevezésű jubileumi tudományos konferencián szombaton a Budapesti Corvinus Egyetem épü­letében tartott előadást, ahol az intéz­mény díszdoktorává avatták Eric S. Maskin Nobel-díjas közgazdászt.­­ Komái János hangsúlyozta: az úgyneve­­­­zett „puha költségvetési korlát”, vagyis­­ a központi költségvetés rugalmassága­­ a bajbajutott kórházakkal szemben, s nemcsak a volt szocialista országokban,­­ hanem világszerte jelentkező probléma.­­ Az a legszerencsésebb, ha az egészség­ügyi intézmények belső motivációval, átszervezéssel kerülnek ki a nehéz hely­zetből. Az állami segítség nem nevezhe­tő egyértelműen káros intézkedésnek,­­ ugyanakkor a hiányosságait jelzi, hogy­­ Magyarországon az 1996-ban konszo­­­­lidált 38 kórházból, 2002-ben 16 újból állami támogatást vett igénybe - mond­ta el. Komár János meggyőződése sze­rint az ismétlődő állami segítség, egy káros viselkedési normát „szuggerál” az egészségügyi intézmények felé, és felelősség nélküli, veszélytelen műkö­­­­dési környezetet alakít ki. A professzor szerint a konszolidáció rossz pedagógiai hatását jól mutatja a globális pénz­ügyi válság is, amely nem független a nemzetközi bankszektor 25 száza­lékát érintő, 1990-es években történt konszolidációtól. Hozzátette: a kórházi szektorban a tiszta profitérdekeltség sem jelent mindenre megoldást, de a magántulajdonú intézmények esetében­­ ritkábban van szükség állami konszoli­dációra, mint az állami kórházaknál.­­ MTI | Gyurcsány lecövekel a zérópontnál Folytatás az­­ oldalról Ahhoz, hogy Magyarországon leg­alább félmillió ember számára a következő évtized végéig munkát lehessen adni, egyszerre több lépést kell meglépni, egy eszközzel nem megoldható ez a probléma - szögezte le a kormányfő. Gyurcsány Ferenc szerint több forrást kell fordítani az oktatásra; a szociális biztonságot nem szabad veszélyeztetni; mérsékelt, nyugodt, kiegyensúlyozott politikát kell foly­tatni. A miniszterelnök leszögezte: oktatásra, tudományra, művelt­ségre, képzésre a mainál ötven százalékkal többet kell fordítani közép- és hosszú távon. A szociális rendszer átalakításnál a zérópont­hoz kell a szocialistáknak lecöve­­kelniük magukat - fogalmazott a kormányfő. E szerint az „úgymond” versenyképességet javító intézke­déseket nem veszélyeztethetik az elért szociális biztonság szintjét. A nyugdíjrendszerről szólva a miniszterelnök kiemelte: a jelenlegi számítási módszer az infláció és a nettó keresetek beszámítása 2020- ig fenntartható. A Megegyezés című programban az MSZP azt javasolja, hogy induljon el középtávon egy járu­lék- és adócsökkentési program. A következő két évben az MSZP felada­ta, hogy létrehozza azt a nemzeti vízi­ót, amelyben Magyarország befejezi a felzárkózást és európai életminőséget produkál a következő évtized végre, úgy, hogy azt nem kevesek, hanem mindenki számára biztosítja - mond­ta Gyurcsány Ferenc, aki szerint az MSZP meg tudja alkotni ezt a prog­ramot. „Nem az fog győzni a végén, aki gyalázatosabban tudja szidni politikai ellenfeleit, aki szemérmetlenül össze­fog a szélsőjobboldallal, hanem az, aki hosszabb távra elhihető, bizonyított és a sokaságot felemelő, hihető perspektí­vát tud adni” - mondta.­­ Az MSZP nem akarja a leggyengébb társadalmi csoportokat kiszorítani a nagy ellátórendszerekből - mondta Kiss Péter, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának elnöke, kancelláriami­niszter a tanácskozáson. Vannak olyan vélemények, hogy a leggyengébb, legke­vesebbet befizető, de a közös kasszából legtöbbet kivevő csoportok kiszorításá­val a többiek rendkívül versenyképe­sek lennének - vélekedett a miniszter, aki szerint „bár igény lenne” erre, a szocialista párt nem támogatja ezt az elképzelést. Úgy vélekedett, a szociális és gazdasági kérdéseket egyensúlyban kell tartani. A politikus szerint a balol­dali politika nem választani akar a gon­doskodás és az öngondoskodás között, hanem megfelelő arányt és képességeket akar kialakítani, a közösség számára a gondoskodásra és az egyén számára az öngondoskodásra. A kancelláriaminisz­ter azt mondta, 2002-ben a szocialisták vezette kormány a szociális fordulattal „a megbomlott társadalmi egyensúly egyszeri helyreállítására” tett kísérle­tet, míg 2006-ban egy új egyensúly megteremtéséért léptek fel, s 2006-ban, tanulva a 2002-es kezdeményezéseik­ből, már hosszabb távú reformokat is napirendre tűztek. MTI A baloldal „kiégett", a jobboldal cselekedne Nyakó vitája Orbán állításaival Orbán Viktor szerint a baloldali konglomerátum szellemileg és poli­tikailag kiégett, a jobboldal viszont tettre kész, cselekedni akar és vannak terveik, ambícióik az ország bajainak orvosolására. A Fidesz elnöke erről a Merre tart a hajónk? - a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület XIV. Polgári Gondolája című ren­dezvényen beszélt Budapesten szom­baton. „Kimerültek a szellemi tartaléka­ik, kiüresedtek az érveik, kifáradtak a szövetségeik, elpuffantak a jel­mondataik, belefáradtak saját kor­mányzásukba, kudarcaikba, hazug­ságaikba, saját belső vitáikba, és talán meg is csömörlöttek azoktól. Utálnak mindent és mindenkit: az országot, egymást, bennünket, talán még egy kicsit saját magukat is” - fogalmazott a politikus több mint egyórás beszédében. Hangsúlyozta: az ország érdeke az, hogy előre hozott választások legyenek. Mint mondta, rossz irányba haladunk, de jó hír, hogy ez már nem fog soká­ig tartani. A pártelnök szerint az emberek érzik, hogy új korszak jön Magyarországon. Ezt leginkább mi szimbolizáljuk ennek minden koc­kázatával, esélyével, és reményével. Orbán Viktor szerint ahhoz, hogy az emberek meg tudják ítélni, egy új polgári korszak jót hoz-e számukra, azonosítani kell azokat a pontokat, amelyeket nemzeti értéknek-nem­­zeti érdeknek nevezünk. Ide sorol­ta a szabad választást, a szociális egyensúlyt, a vállalkozó szellemű magyarok számának gyarapítását, a védelemhez való jogot, amelyet az államnak kell garantálnia, valamint a köztulajdon védelmét. Úgy vélte, a magyar gazdaság problémáit nem az állam, hanem a vállalkozó szellemű emberek tudják megoldani. Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-nek kifejtette: Orbán Viktor beszédéből az derült ki, hogy az előrehozott választások óhajtása maga a Fidesz programja. Az ország egyetlen célja pedig Orbán Viktor hatalomra segítése kell hogy legyen. „Milyen hatalom lenne azoké, akik a parlamentben kerülik a párbeszédet és helyette csak az utcáról üzenget­nek, megbízásokat adnak politikai ellenfeleik megfigyelésére” - tette fel a kérdést. Nyakó szavaira reagálva Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője perrel fenyegette meg az MSZP szó­vivőjét. W­­M *­I “­0­1 HOGY ÉRZI MAGÁT?­­------­ Demszky Zsófia Eredetileg óvónő... De dolgozott az MTA Pszichológiai Kutató Intézetében is a diszlexiás - olvasási nehézségekkel küzdő­­ gyerekekkel kapcsolatos kutatásoknál, s lassan diploma­halmozó lesz: utolsó éves pszichológia szakon, közben művé­szetterápiát is tanul Pécsett. - Gratulálunk! Herpainé Márkus Ágnes, Legoza Judit és Pálfi Annamária mellett a négyek egyike lehet, akiknek a pályázatát - több mint 150 közül - a Vodafone Magyarország­­ Alapítvány Kuratóriuma támogatásra méltónak találta.­­ - Idén először hirdették meg a „Többet érsz” programot, s valóban sokan vol­­­tunk, akik még a meglévő munkánkat is feladnánk, hogy valami - szerintünk­­ - igazán hasznosat tehessünk a civil szférában. A cég jóvoltából most október elsejétől egy egész esztendőn át az 1996-ban létrehozott Mosoly Alapítványnál dolgozhatok teljes munkaidőben. A tőlünk kevésbé szerencsésekkel, krónikus beteg, fogyatékos, illetve nem megfelelő szociális, egészségügyi feltételek közt élő hátrányos helyzetű gyermekekkel, akiknek fokozott segítségre, plusz szeretetre, külső, közös programokra, élményekre vagy éppen fejlesztésre van szükségük. Eddig „felnőtt” életem során gyakorlatilag folyamatosan kicsikkel foglalkoztam különféle módszerek segítségével. Örömmel tapasztaltam: a Mosoly Alapítvány szintén felismerte a művészetterápiában rejlő lehetősé­geket. A drámában, a kézművességben, a táncban. Meggyőződésem, hogy ezt­­ - amit több európai országban és Amerikában sikerrel alkalmaznak -, meg kell ismertetni a segítőkkel, s olyan szakmai gyakorlati bázist kell létrehozni, melyből azonnal profitálhatnak a gyerekek és a családjaik. Az alapítványnál kevesen vagyunk, négy állandó munkatárshoz jöttem én most ötödikként, s jó látni, hogy akadnak szponzorok, s igen sok az önkéntes. Tegnap éjjel jöttünk meg egy csapat gyerekkel - onkológiai betegek, látássérültek, epilepsziások is voltak köztük­­ Franciaországból. A párizsi Disneylandben jártunk, mindenre­­ felültünk, együtt nevettünk-visítoztunk, összekovácsolódtunk... Nekem is nagy élmény volt, miattuk. Akik - nyolcvanan - erre a három napra elfelej­tették a bajaikat. Gyerekként - Emma húgommal, aki éppen most szervezi a közgazdasági egyetemen a gólyabált - magam is vágytam oda, bár felnőttként­­ már látom, mennyire „műanyag világ” ez... - Félévenként hatszor egy-egy hosszú hétvégére vonatra ül, s elmegy­­ Pécsre... - Levelezőn tanulok, művészetterapeutának­­készülök. Egyébként direkt jó, hogy Pécs kétszáz kilométerre van Budapesttől, mert imádom a vasutat, a vonatokat! Gyermekkorom óta... Nemsokára már véget érnek a tanulmánya­­­im: a diplomamunkámat „labirintusokból” írom. Amikor kigondoltam, még papírmasé-makettet is készítettem hozzá - én életútlabirintusnak neveztem el. Az ember valahol, valahogy elkezdi az életét, járja az utat. Közben persze vannak mellékutak, zsákutcák... Amelyek végül is nem minősülnek tényleges zsákutcának: ki lehet belőlük jönni, vissza lehet fordulni, irányt lehet váltani, közben pedig lehet tanulni, tapasztalatot gyűjteni... (gündisch) ­ Politikusok is csatlakoztak a Tarka Magyar!-hoz Folytatás az­­ oldalról­­ A felvonulás megkezdése előtt néhány Ápád-sávos zászlót lobogtató­ , ember megpróbált csatlakozni a rendez­vényhez, de a szervezők felhívták a figyelmüket arra: csak az Ápád-sávos zászló kint hagyásával jöhetnek be az esemény helyszínére. Miután ezt megtagadták, a rendezők felszólítot­­­­ták őket, hogy hagyják el az Erzsébet­­ tér lezárt részét. A Hősök terénél jelentős volt a­­ rendőri készültség. A Szépművészeti­­ Múzeum előtt már állt a színpad. A kisföldalatti este nyolc óráig nem köz­­­­lekedett. Az Andrássy út mellékutcái­ban a bekötőutaknál rendőrök és jár­őrautók várakoztak, az Oktogonnál, a Kodály köröndnél, valamint a Hősök­­ terén a rendőrök igazoltattak. A menethez a Hősök terén csatla­ I­kozó Gyurcsány Ferenccel együtt a­­ tömeg kinyilvánította, hogy elítélik az­­ erőszak és a kirekesztés minden for­­­­máját és ígérték, hogy mások vélemé­nyének és Magyarország törvényeinek­­ tiszteletben tartásával minden tőlük­­ telhető eszközzel fellépnek az erősza­kos, megfélemlítő és kirekesztő csele­­­­kedetek további térhódítása ellen. A rendezvény záróakkordjaként­­ a résztvevők színes textildarabokat­­ emeltek a fejük fölé, így jelképez­­­­ve Magyarország sokszínűségét. A­­ tömeg lila, piros és szivárványszí­­­­nű esernyőket emelt a magasba. A miniszterelnököt taps fogadta és taps búcsúztatta a rendezvényről. A rendezvény szervezői arra kér­­­­ték az embereket, mindenki tér­­­­jen haza békével. A Hősök teréről­­ távozó tömeg számára megnyitották a kisföldalattit, amely 13 óra óta nem közlekedett. Az Andrássy­ út valamennyi bekötő mellékutcáját kordonokkal zárták le, a lezárást a rendezvény végeztével feloldották és kora este megindult az autófor­galom. Sólyom László egyetért a Tarka Magyar! pártpolitikától függet­len, civil szervezetek kezdeményez­te demonstráció célkitűzéseivel. A köztársasági elnök az Összefogás az Erőszak Ellen Mozgalom ügyvivőjé­nek írt levelét szombaton közölték a rendezvény honlapján. Sólyom László ebben úgy fogalmaz: meggyőződése, hogy tartós és megnyugtató megoldást csak a hosszú távra tekintő és hiteles politikai fellépés adhat. Ennek olyan­nyira kívánatos kialakításában a civil szerveződések akciói komoly segítséget jelentenek. Ez utóbbiakban mutatko­zik meg igazán a szólásszabadság, az egyesülési és a gyülekezési jog jelen­tősége. Sólyom László üdvözli, hogy a demonstráció ugyancsak fellépett a rendőri erőszak, és a falvakban kiala­kult helyzet ellen, ami a közrend fel­bomlása és az önbíráskodás felé tart. „Az ilyen jelenségekkel kötelességünk szembeszegezni saját értékrendünket. Egyetlen jóakaratú ember sem tűrheti az emberi méltóság megsértését, és egyenlő méltóságunk megkérdőjelezé­sét. Ki kell fejeznünk tehát szolidari­tásunkat” - áll a levélben. A Magyar Antifasiszta Liga (MAL) ezzel szemben visszavonta támogatá­sát. Az MTI-vel szombaton azt közölte a szervezet, hogy a Tarka Magyar demonstrációt megelőző történéseket áttekintve és elemezve jutott erre a döntésre. Kérjük a véleményét! HELYESELNÉ-E, HOGY SCHMITT PÁL MARADJON A MOB ELNÖKE? Csupán egy telefonhívás vagy egy SMS, legkésőbb október 10-ig. Az eredményt egy hét múlva megjelenő lapszámunkból ismerhetik meg. Helyeselné-e, hogy Schmitt Pál maradjon a MOB elnöke? * Ha az ön válasza IGEN, akkor kérjük, hogy a 06-30/303-0240 nem sérffi emelt díjas telefonszámot hívja vagy az „igen" szót küldje el SMS­­- ben. * Ha az ön válasza NEM, akkor kérjük, hogy a 06-30/303-0250 nem emelt díjas telefonszámot hívja vagy a „nem” szót küldje el SMS-ben.

Next