Vasárnapi Nógrád Megyei Hírlap, 2004. július-december (7. évfolyam, 27-50. szám)
2004-07-04 / 27. szám
Mai sportműsor LABDARÚGÁS. Megyei III. osztály. Rétsági csoport: Szente - Tereske, Szátok - Bernecebaráti, Borsosberény - Hont, Tolmács - Nógrád, Berkenye U. - Nőtincs, Legénd - Ősagárd, 17 óra. Megkezdi a Stécé A labdarúgó NB II Winner Sport-csoportjában szereplő SBTC a 12. helyen fejezte be a 2003-2004-es bajnoki évadot. Az NB II-es csapat július 5-én, hétfőn kezdi meg a felkészülést a 2004-2005-ös bajnoki évadra, Simon Attila irányításával. Az első héten napi két foglalkozás szerepel a programban. További hír az egyesület háza tájáról, hogy a keretben egyelőre nincs változás. VII. évfolyam 27. szám Imádom a fotózást...” 2004. július 4. www.vasarnapreggel.hu Varga Edit, az új híradós Varga Edit még ma sem hiszi el, hogy ő ült be D. Tóth Kriszta helyére a Híradóba, pedig már nem kezdős Pálffy István és a nézők elfogadták, de ő még nem elégedett. 13. oldal Kifizetik-e A hajdani magyar aranyvonatot a második világháború utolsó napjaiban indították útnak Salzburgba, és soha nem tért vissza. Pedig a zsidó családoktól összerabolt vagyont egyes szakértők 70 millió, mások 5 milliárd dollárra becsülik. A fotós azt mondta, van érzékem hozzá. Ezért is bátorkodtam megkeresni az ügynökséget. 3. oldal A leltár szerint a vonaton volt többek között 10 láda arany, 18 láda arany ékszer, 600 értékes festmény. Az amerikaiak, sőt a franciák is megdézsmálták a 44 vagont, s most 300 család perli vissza az értékeit, de Washington nem akar fizetni. 5. oldal Már ma is sok jogász és közgazdász van munka nélkül, s úgy tűnik, a több diploma sem francia az álláshoz. az aranyvonatot? Veteránrandevú Hódít az oldtimer-mánia. Az amerikai autók gödi parádéja után Gárdonyban e hét végén a bogarasok táboroznak. oldal k-n 4 oldal Kábítószerfogás Hajdúböszörménynél Csaknem másfél kilogrammnyi marihuánára bukkantak a vám- és pénzügyőrség járőrszolgálatának munkatársai tegnapra virradó éjszaka Hajdúböszörmény térségében. A 35-ös főúton tartottak ellenőrzést, ennek során megállítottak egy magyar rendszámú személygépkocsit, amelyet egy 22 éves magyar állampolgár vezetett. Az autó hátsó ülése alól és a kárpit mögül került elő az 1,4 kilogramm marihuána. A vámosok extasy tablettát és amfetamint is találtak. lly 26 35 51 85 JOKER: 81530 ® © A Vasárnap Reggel bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Vasárnap Reggelre hivatkozva lehet 04027 Ára: 86 Ft Bokros Lajos reformkulcsa gy valódi államháztartási reform a fordulat kulcsa, amely nem farigcsálja a költségvetés fejezeteit, hanem a teljes kiadási oldalt átszerkeszti - nyilatkozta a tegnapi Népszabadságban Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, ma világbanki igazgató. Szerinte ugyanis fordulat nélkül nincs felzárkózás. Ösztönözné a büdzsé kiadási szerkezetének átrendezését, ami mozgásba hozná az egyéni kezdeményezéseket, élénkítené a vállalkozói kedvet, amelynek következményeként csökkenne az államadósság. Az ír és a finn példára hivatkozik: ott nem vártak a gazdasági gyorsulás csodájára, hanem radikálisan csökkentették az adókat, ezzel nyitva meg a reformsorozatot. Radikális szerekezeti átalakításokkal növelték a vállalkozói és a megtakarítói kedvet, amivel rendkívüli módon ösztönözték a gazdasági teljesítőképességet. Ennek köszönhetően nőtt a termelékenység, emelkedtek a reálbérek. Ennek köszönhetően, mint Bokros Lajos megjegyezte, Írország tíz év alatt behozta Angliával lemaradását szemben sőt meg is előzte. Utánozzuk a példáját. Metróznak a városatyák A héten megérkezett a Városházára a négyes metróhoz szükséges, alagútra, járműparkra, üzemeltetési technológiára vonatkozó vasúthatósági engedély, amit a metróépítés miatti környezetkárosodásért aggódó környezetvédelmi civil szervezetek még támadhatnak. Miként a Levegő Munkacsoport, az Erzsébetvárosi Társasházak Közösségeinek és Képviselőinek Érdekvédelmi Egyesülete megtámadta a négyes metró építéséhez kiadott környezetvédelmi engedélyt. A hírek szerint azonban e civil szervezetek a vasúthatósági engedéllyel kapcsolatban nem terveznek ellenlépéseket, nem kívánják a jogorvoslatot. Ettől függetlenül jövő héten a Fővárosi Közgyűlésben kezdődhetnek az egyeztetések a négyes metró engedélyezési okiratáról, amire eddig a vasúthatósági engedély nélkül nem kerülhetett sor. Igaz, a szocialisták szerint júliusban döntést kell hozni erről is, a szabaddemokraták viszont azt mondják, meg kell várni, amíg a vasúthatósági engedély jogerős lesz és megtámadhatatlan. A tervek szerint ősszel meghirdetik a metróépítéshez kapcsolódó első tendereket, az alagútfúrás kezdetét jövő tavaszra időzítik, öt év múlva pedig már utazhatunk a Kelenföldi pályaudvar és a Keleti között, amely a négyes metró első tervezett szakasza. Az eredeti határidőhöz képest ez egyéves késést jelent a négyes metró indulásában. NYARALÁS HATÁROK NÉLKÜL MKB MSB Classic hitelkártya Kamat 1,3%/hó • (THM 0-17,27%/év) Robbanószerkezet a Duna Plazánál Terrorcselekmény elkövetésére alkalmatlan volt, nem tartalmazott robbanóanyagot a szerkezet, amelyet tegnap reggel találtak fiatalok a budapesti Duna Plaza közelében. Reggel 6.17-kor érkezett a rendőrségre a bejelentés, hogy a Váci út-Babér utca sarkán lévő két pad egyikén egy újságpapírba csomagolt gyanús tárgy van. Megállapították, hogy működőképes elektronika van a cső mellé rögzítve, egy tűzszerész nagy nyomású vízsugárral roncsolta az akkumulátort, a nyomtatott áramkört, elszakította a vezetékeket, így választotta le a csőről az elektronikát. A 40 centis csőben dunai homokot találtak, a szerkezet jól sikerült imitáció volt. A bevásárlóközpont biztonsági kamerái felvételeket készítettek, ezeket értékelik a nyomozást folytató BRFK munkatársai. Jön az Autópályarendőrség 256 rendőr 33 Skodával, Forddal, Opellal, 16 Yamaha és BMW motorkerékpárral próbálja megóvni az autópályán közlekedők testi épségét, de bevethetik a légirendészet helikoptereit is. A július elsejétől működő rendőri egységtől azt remélik a szakemberek, hogy a magukat és az utastársaikat veszélyeztetők már az egyenruhások látványától is óvatosabban vezetnek. Különösen a gyorshajtók, a szabálytalanul előzők, az ittasan volánhoz ülők tarthatnak attól, hogy lekapcsolják őket. Időszakonként az összes pályán haladó járművet beterelik egy parkolóba, és totális ellenőrzésnek vetik alá a sofőröket és a kocsikat. Az autópályák ugyan biztonságosabbnak számítanak, mint az alacsonyabb rendű utak, az elmúlt évben mégis 54 halálos kimenetelű baleset történt ezeken.