Vasárnapi Újság, 1835 (2. évfolyam, 40-90. szám)
1835-01-04 / 40. szám
ottan vádolni kezdék az czárt, hogy valójában éltek vesztését szándéktlotta, de ő így felele nekik: „Czélom az volt, hogy a’ ti kövér kendeteket apasszam, melyet az atyám idejében nyugalomban és hivalkodásban neveltetek.44 Ekkor útnak indult velek együtt, és mind lovagolt, míg elérkezvén a3 klastromhoz, bémentek a3 templomba, ahol is a3 misét eleitől fogva végig kihalgatták, a3 czár maga is azon ázottan 3s csepegd öltözetében ; de másnak sem engedte meg, hogy kimenjen , míg a3 misének vége nem volt. Ekkor kimentek a3 templomból elfáródva és kérték a3 czárt, bocsássa őket haza öltözeteket megváltoztatni, de ez nem akart tőlük elválni, még egy nehány kupa pálinkát ki nem ittak együtt, mondván : Mi ma nagy érdemet és temérdek jutalmat szereztünk magunknak, hogy így az mint voltunk elázva, halgattunk misét:“ nem is engedé meg egyiknek is hogy elmenjen, míg a3 foga nem koczogott a3 fázadás miatt. — Más történetet is beszéltek róla, hogy egy vasárnap szokása szerint jelen volt a3 reggeli könyörgésen. A3 nagyoknak is mindég ki kellett jöniek illyenkor házaiktól , és elkísérnieket a3 regeli könyörgésre. Azonban a 3 mondott napon így történt, hogy nem vélték, hogy oly korán menjen a’ czár ájtatoskodni, és délre halasztották kíséréseket. A3 czár legottan feljegyezte azoknak neveit, kik nem voltak jelen, utánok küldött, kihozatta házaikból hátra kötött kezekkel, elvitette a Moszkva partjára, mely palotájához közel foly, és megparancsolta, hogy finom aranyos öltözetekben vessék őket kezeiknél 3s lábaiknál fogva a3 vízbe. Ezalatt mind dorgálta oket és monda: „Ez a3 ti jutalmatok; ezt megérdemlettétek, mivel inkább alattatok ezen áldott napon fényes délig feleségeitekkel, mintsem császártokkal a3 reggeli imádságra megjelentetek volna!“ Ezen hatalmas és legfőbb alattvalóival is mint valami iskolás gyermekekkel bánó fejedelem mind függésben volt a3 hatalmas papságtól, mutatják a3 nevezett utazóknak, kik magok is papok valának , következő szavai: ,,De a3 mi leginkább bámulásra indított, az vala, midőn látok hogy a3 czár hajdan font állott, holott a3 pátriárka*) koronát visel vala a3 fején előtte; az egyik kezeit alázatosan egymásra keresztül kócsolva, a3 másik mint egy szónok fönnyen hadarászva; az egyik fedetlen fejét halgatva földre hajtva , a3 másik koronás fővel feléje hajolva és neki beszélve; az egyik mély figyelemben és még lélekzetét is tartóztatva, a3 másik szózatját csengd harangként hangoztatva, mintha az egyik a3 rabszolga, és a3 másik az ura volna. Mind látás ez nekünk! látja az Isten, hogy a3 mi szíveink nyögtek a3 czárért!“ — SZIBÉRIAI SZÁMŰZETTEK. Tudva van, hogy a3 muszkáknál az oly nehezebb vétkekben találtatott bűnösök, kis más országokban és nálunk is hosszas és néha életek végéig tartó fogsággal, tömlöczözés*) Pátriárka az ó hitű görög papság feje.