Vasárnapi Újság, 1840 (7. évfolyam, 296-347. szám)
1840-11-08 / 340. szám
azon egy napon költ hernyókhoz szabják. Végre általános szabály, hogy az álomkorokban (vedlés szakaiban) minden szükségtelen légvonattól **) óvni kell a hernyókat, és a 3 szobabeli szükségtelen mozgással, lármával, fogdosással 3sat sem bolygatni. I. Első időszak kibúvásuktól első vedlésükig.—A3 megkívántató meleg mérséklet 18°—191 R.— A3 szelelésre ezen időszakban csak a3 szeleid likakat vagy szükségből az ajtót lehet megnyitni, de az ablakokat nem. — Eledelül fiatal gyenge levelet kell adni, ha pedig egészen megnőtteket adnak előbb apróra kell vagdalni, de úgy, hogy meg ne roncsolódjanak. Ezt meg lehet tenni egy tiszta és csak erre a végre használt éles késsel, vagy dohány- akár szacska vágó alakra készült erőmivvel. Az etetés maga 4 fő ebédre oszlik, u. m.4 vagy 5 órakor és 10 órakor délelőtt, és 4 órakor meg 10 órakor délután, azonban minthogy a hernyók másfél óra alatt felemésztik az abrak jókat, közbe közbe is (minden két órában) adni kell egy egy kis porcziót. Mapók szerint a" következd változások esnek az etetésben: Iso nap, 12—14 lót levél de úgy felosztva, hogy mindenik ebédre valamivel bővebben jusson mint az előbbenire. 2dik nap; 18 — 21 lót levél. 3dik nap; 36 — 42 lót. 4dik nap; 18 — 21 lót. Ezen napon hámlásra készülvén a hernyók, apad az étvágyuk. Ugyan ezen okból e3 napon az első ebédre kell legnagyobb porcziót szakasztani, a többiekre mind kevesebbet. Az 5dik napon kezdődik, vagy meg is van már kezdve az első hárulás. De mivel sok hernyó déleltt még eszik és csak délutánra merül álomba, számítni lehet délelőttre 7—8 lót levelet. A meleg mérsékletet most is mind a 3 18°-on kell tartani. Míg az álom korszak tart elkészítik tanyájukat a 3 2dik időszakra. — Rosz tartás után, ha t. i. napjában csak kétszer etették, vagy vén levelet vagdalatlan adtak nekik, vagy igen híresben tartották, egy napnál tovább tart a vedlés, még néha három napig is, de jó ápolás után rendszerint csak egy napig tart. IT. Második időszak: az első hámlástól a 3 másodikig. Midőn az 5dik nap végével vagy a 3 6dik napon a 3 hernyók meredtségekből felébrednek, elkezdenek mászkálni és eledelt keresgélni. De nem kell mindjárt adni, mihelyt egynéhányan felserkennek, hanem meg kell várni míg mind közönségesen felébredtek 3s ekkor újhajtása fris ágakat rakván reájok a3 mint ezekre reámásznak áttenni a3 tiszta tanyára. A3 mellyek elmaradoznak, azokat is egyen kint levelekre vagy jövésekre kell csalogatni 3s a3 többiekhez átköltöztetni.— Ha pedig egy néhányan későbbre ébrednének, és annyi, hogy a fáradságot megérdemeljék, azokat felserkentők után külön papirosszelenczékbe szedik, vagy másfél fokkal melegebbre, p. o. a3 kemenczéhez **) Luftczug; mikor a levegő úgy cserélődik, hogy mozgása az emberi testnek érezhető lesz, de még szélnek nem mondhatni légvonatnak, (levegő vonulásnak ) nevezik. Közül: cziig.