Vasárnapi Újság, 1842 (9. évfolyam, 400-451. szám)
1842-09-11 / 436. szám
436 dik. Vasárnap, Kolozsvárit, September 11-ken, I843. VASÁRNAPI ÚJSÁG KÖZHASZNÚ ISMERETEK’ TERJESZTÉSÉRE. TARTALOM: A’ kanonok és a’ bujdosók, 573. hasáb. Sepsi sz. Györgyön tálait ásványos vizről ezt írják, 583. h. Felelet , 584. h. Újságok , 586. h. A’ KANONOK ÉS A’ BUJDOSÓK. Vexilla Regis prodeunt, fulget crucis mysterium. Ezen Hymnust zengedeté a3 Károly Fejérvári papság 1795-ben nagy pénteken a3 székesegyházban, midőn a3 kereszténység a3 megváltás nagy napját ünnepelné. A3 goth boltozatok, kétszeresen visszanézák a3 zenét, a3 felhők között bukáló nap egy egy homályos sugárt lövelt be a3 sötétes templomba és ez mintegy méltóságosabbá tette a3 komoly ünnepélyt; minden ember, a3 kinek még egy kis religio volt szivében meg volt illetődve és szent elmerülésnek adta át magát, egy szóval ünnepélyes komolyság uralkodott a3 töménnyel füstölgő oltáron, az, a3 hívek ábrázatjain. — Már kijött volt a3 Sanctuariumből a3 fárdalat 3s ezen strophákat énekelé a3 növendék papság: quibus crucis victoriam largiris, ad de praemium, midőn egy szép, de hű által leveretettnek láttszott fiatal leány elsikoltván magát, rosszul lett, a3 ki is a3 körülötte levő asszonyságok segítségével, a3 szabad levegőre vitetvén, magához jött. Templomozás végével minden ember kívánta volna tudni az ismeretlen ájuldozó kivoltát, de senki egyebet mondani nem tudott, mint azt, hogy uradalmi Kasznár Dálnokiné szekerén az alsó városra levitetett. Húsvét harmad napján reggeli 11 órakor, a* * 3 papi nevelő ház rektorának ajtaját bényitó Alfalvi nevű klerikus, ki ámbár egyébként módos vala, és kedves beszéllő tehetséggel birt, mégis ezúttal, mélyen meghajtván magát, némán álla meg a3 szoba közepén ! —A3 szelíd, de élesen látó rektor, az ifiunak zavarodását és belső küzdéseit szemeiből olvasván, mi újságot hoztál édes öcsém? kérdé a3klerikust. — Az ifiunak felelet helyett könnyei kezűének omlani és hevesen csokolá meg, a3 mi különben nem volt szokásban, a3 rektor kezeit, ez mélyen megilletődve, lidőt engede az ifjunak a3 magához térésre, mintha valamit keresett volna asztalán, szippantván egy párszor jesuita féle sárga tobákjából. Végre Alfalvi még mindig nedves szemekkel e3képpen szólta a3 rektorhoz: Atyám! ezer köszönet neked, velem éreztetett csoportos jóságaidért, de ütött az elválás órája, elbocsátó levélért esdeklek.—Per a morém Deit szóla rektor, téged növendékeim legderékebbét elbocsátani? ugyan mi jutott eszedbe édes fiam? — Atyám! elbocsátó levelemet kérem. •— Hogyan édes öcsém? hát egyszerre ketté akarod vágni szövetségünket, megsemmisíteni azon szép kinézéseket, mellyeket remélt benned az Anyaszentegyház, a mellyekre te magad is hivatva voltál,—ugyan honnan ezen hir-