Vasárnapi Újság, 1843 (10. évfolyam, 452-502. szám)
1843-11-19 / 498. szám
,c- re zavarodnék föl, és végre ezen kút már külsőjével elárulná azon becses tartalmú vizet, melly nagyszerű jótékonyságánál lógva, valóban több figyelmet, több külső csínt, ’s az több kutak feletti megkülönböztetését igényelheti. S ha akár a jelenleg fenn álló kutak, akár az ezután nyitandók közül valamellyik a vegytani szélbonczolás által hasonnemű-és hatásúnak határoztatnék, azt is minden tekintetben, de különösen külső alakzatában, a 3 fő ivókúthoz tökélletesen hasonlóvá kellene átváltoztatni, annyival inkább, mert az emberek hajlandók a3 külsőről némelly dolgok belbecsére következtetni, 's végre mindenik közhasználatban levő kutat, bizonyos névvel kéne fölruházni, hogy annál könnyebben megkülönböztethessenek. Egy átalánosan érzett nagy hiány Élőpatakon, a 3 hideg fördők és zuhanyok nem léte, úgy hogy midőn a hídvégi erdőn, mintegy félórás távolságra alkalmas savanyú vizek találtatnak , e3 czélra használhatók, csak nagy hanyagságot árul el, hogy ezek végett még csak kísérletek sem létettek, és ha valaki azt vetné okul, hogy ezen fennebb említett kis távolság is akadály, annak azt javaslom, próbálja meg, állítson 4—5 nyerges szamarat a’ nők, és szelíd hátas lovakat a 3 férfiak számára, bizonyos csekély díjért használandókat, és egy év alatt az egész költsége bőven megforduland. Ezen hiány okozza hogy annyi ember vágyik Zajzonba,*) csupán fördés végett, a’ hol, fenn az Erdő szélén) Zajzon Brassó városának tulajdona. Itt is savanyu vizek vagynak, ’s a’ brassói tanács 2 évek óta, minden kitelhető figyelmet reá központosít; úgy hogy a’ vizek vegytani szétbonczolása, a’ források és fürdő házak igen ízletes elrendezése, mindjárt már első év76- ben létező igen kedves hideg savanyú víz, nem csak regényes helyzete, hanem alkalmas és díszes rendezete által is szintúgy magához édesíti az itt csak látogatásra megjelenőt is, En Előpatakot és haszont ha a távolság engedné egyesitni szeretném, csak azért is mert Zajzonban a3 legszebb készületek várják a3 gyéren érkező vendégeket; Élőpatakon pedig a3 nyüjgó vendégek csoportja várja, a3 még gyéren sem érkező javításokat és rendezéseket. De eljövend, (és erre figyelmezzenek Élőpatak birtokosai) nem sokára az idő, melly mint igazságos bíró kiegyenliti a 3 mérsulyt, (aequilibrium) ad mindeniknek a3 mi hiányzik ,Zajzolnak vendégeket,Előpataknak jobb és czélszerűbb rendezéseket. Tehát hideg fürdőket és zuhanyokat kell elővarázsolni Előpataknak, ha mindjárt patakvízből is, mert vagynak betegek, kik a3 meleg fördőket, semmi módon el nem hordozhatjk, és kikre nézve a3 hideg fördők és zuhanyok elkerülhetetlen szükségesek. Azonban a* betegeket számtalan egészségesek szokták a3 fördőkre elkísérni, úgy hogy sokszor egy beteges apát, vagy anyát egyr egész család környez, kiknek minden örömek amaz egynek javulásától feltételeztetik, ezeknek nincs szükségök meleg fördőre, nem is akarják a3 betegeket ettől megfosztani, 3s mégis egészségök fönntartására fördeniök kéne/s ez Előpatakon kivihetetlen, mert a 3 patak bokáig érő. 3S ezen patak medre oldalai (mellynek egyik partján a sétatér, másikán az Előpatakon végig nyúló ország út létezik) mindkétfelől ösvénnyel vagynak kibérlelve; ezen patak szabályokben megtörtént, ’s bár vize nem olly kellemetes ízű mint az előpataki, még is számos látogatókkal kezd dicsekedni. a közlő.