Vasárnapi Újság, 1847 (14. évfolyam, 659-709. szám)

1847-01-03 / 659. szám

t­tek. Ennélfogva az a’féle eszméket más ember rendszerint jobban látja, mint az a’ kinek birtokában vannak, vagy helyesben a’ ki az ő birtokokban van. Ne nehezteljenek tehát k. olvasóim, ha mi mentori szereppel állunk bé az új évbe és oket felszólítjuk azon való elmélkedésre, vájjon ama’ feljebb emle­getett eszme észrevétlenül és öntudat­lanul nem férkezett­é bé hozájok is? Mert meg vagyunk győződve, hogy ha úgy talál lenni, ’s ők azt figyelte­­tésünkre észre veszik, legott abba já­­randanak, hogy kiküszöböljék. Nem de, akár melyik olvasónk meg­haragudnék, hogy ha valaki amúgy vasta­gon oda mondaná neki, hogy ő a’ má­sén szereti éledni? és méltán! Az isten őrizzen is, hogy mi ezt valakiről, annál kevésbé legjobb barátainkról, ol­vasóinkról, állítsuk avagy csak gyanít­suk is. Igen de az élet környületei és viszonyai oly bonyolódottak, hogy az ember egy egy bal véleménybe, ha ma­gába nem is, de elválhatlan társába belé jön ’s akkor aztán, az ebet az uráért kéntelen megbecsülni. Ha t. i. valaki, akár melyik olva­sónk elébe ezt a’választást tenné: „Van nekem két házam: az egyikbe elfér szűkön egy háznép, a’ másikba kényel­mesen tizenkettő. Amabban az ur egé­szen maga ura lesz, hite nélkül még a’ madár sem száll az udvarára. Emeb­ben pedig minden kényelmet meg kell osztania a’ többi házanépekkel, sokat csak úgy tehet ha azok is megegyeznek benne; ha valamelyik közülök dancs, az ur hiába szereti a’tisztaságot, mert a’ közös udvar ’s más közös alkalma­tosságok még is tisztátalanok leénde­­nek; ha az ur vig kedvű, lakó társai zsimbelnek, hogy felforditja a’ házat, ha a’ csendet szereti, a’ többiek közül nagyon valószínűen lesz egy kettő a’ ki nyugalmát élvezni nem hagyja ’sat. Már melyiket bérli ki örömestebb?“ — Merjük mondani, kétség kívül az elsőt fogná választani olvasónk. De ha most a’ szállásadó, megfordítván a’ dolgot, az­zal kívánná ajánlani a’ közös szállást, mind csak a’ kérdéses olvasónak, hogy „a’ közös szálláson, ha megszorul, cse­lédje a’ más lakó társától gyűjtött eső vízzel moshat, vagy annak a’ ketreczé­­ből setéiben a’csirkéjét elveheti ’sat.“ — ekkor még meg is haragudnék réá, mi­kép fordulhat meg még csak eszében is, hogy ily oldalról com­mendáljon ne­ki valamit. Nem de k. olvasó igy van? De cseréljük csak fel a’ nevezete­ket: mondjunk a’ közös szállás helyett egy falu határát, a’ külön szállás helyett külön szakasztott birtokot — ’s legott más színbe öltözik a’dolog ’s nem felelnénk róla, hogy nincs oly olvasónk, a’ ki már érzi a’ sáfrány illatot ’s azt kiáltja nekünk: „beste fia Vasárnapi Újsága, micsoda ravaszul akarná bé­­csempészni a’ tagosítást-- nekem nem kell tagosítás! Az egészen más!“ Sok okoskodásnak nyakát szegte már ez az oly igen könynyű felelet. „Az egészen más!“ De biz a’nem más. Mert csakugyan bajos volna tagadni, hogy külön birtok akár mi kicsi, éppen az a’ gazdának, a’ mi külön ház és udvar a’ lakónak, a’ hol ő mindent saját előmente, ked­ve, kényelme szerint igazit és senki, semmi szándékában, meg nem gátolja az ur Istenen kívül, a’ ki pedig a’ren­det, igyekezetet és szorgalmat megál­dani , nem gátolni szokta. Az is igaz másfelől, hogy a’ közös 4

Next