Vasárnapi Ujság, 1848. január-június (15. évfolyam, 710-733. szám)

1848-01-02 / 710. szám

VASÁRNAPI ÚJSÁG KÖZHASZNÚ ISMERETEK TERJESZTÉSÉRE. ZIO-alih Vasárnap. Kolozsvárt. Jan. 2-kán 1848. Nap a' jövő, a' mult csak hold. Több jó napot mint mennyi volt. VÖRÖSMARTY. A’ szegény Rikh­árd életnézetei és háztartási remije­ • Karácsoni kalácsok és új évi ajándék a’ „Vasárnapi u­jság“ ol­yasói is­a­k ,, vagy ú­t és m­­ó­d mi­ként legyünk gazdagok, szaba­­d­o­k és j­ó­k. (Közli Jancsó Ádám ) Mi hí­res tagadás, jóllét vagy pénz alapja a’ nyugalomnak és házi csend­nek , és ez magában is elég erkölcs szegény embernek.— A’ karácsom inne­­peken és új élben olt­ásóink hallot­tak elég erkölcsi szép prédikátziót, mi­ o­­lyannal nyírjuk meg lapunkat és idve­­zeljü­k az új évet, milyent bizonyosan egy tiszteletes úr is nem mondod, nem azért mintha nem akart volna, hanem mert nem jutott eszébe. Kalácsoknak azért nevezzük , mert ha úgy élnek ol­vasóink, mint írjuk, lesz kalács is há­zuknál. Azt mondja a’magyar népszó: „Könynyű a’ tanács, nehéz a’ kalács“, mi most mind kedövel egy­szerre kedveskedünk, csak tegyék jó néven ! ’s ha felbátoritnak, nem mond­juk hogy kalácsos tanácsot még vagy egyszer nem adunk, és ezt adjuk ka­lácsért, így mi többet adunk, mint ve­szünk, mert mi tanácsot és kalácsot egyszerre adunk. Olvasóink legalább ad­janak kalácsot többecskét mint eddig, h­ó tanács székiben különben is nem igen van.— Mi adni fogunk lisz­et is, miből, ha jó a’ sütő és érti a’ dagasztás mesterségét, magának igen jó és sza­pora kenyeret süthet, csak kovászt min­den esetre jót használjon.— A’ mit köz­lök tökéletesen lelkem szerint való, él­ni is úgy akarok mint a’ szegény Rik­­h­árd; mi egyébaránt nem nagy áldozat, mert igazán is szegény vagyok, és ép­pen ezért akarok mindig eszemen lené I­ni. De halljuk már Franklinnak kalen­­dáriumi bölcseségét,a­mit sok okos fel­­tarisnyált már is. „Azt mondják, az írót semmi sem tudja anynyira boldogítni, mint mikor ir­ók és nem írók az ő miveit, vagy ír­ta egyes igazságait egész tisztelettel em­legetik, vagy éppen citálják. Ezen gyö­nyörűség nekem ritkán jutott részem­be.— Mert — dicsekedés nélkül legyen mondva — mind a’ mellett, hogy egy negyedszázad óta évenként nem kis ne­vet csináltam magamnak a’ kalendárium irók között, még is meg kell vallanom, hogy Collega uraimék ritkán mondtak valami dicséretest érdemeim felől. Író sem igen emlékezett meg rólam anyny­i­­ra, hogy a’ tiszta kevés haszon nélkül, mit nekem munkám Lezajlott, a’ tetszés !

Next