Vasárnapi Ujság, 1848. január-június (15. évfolyam, 710-733. szám)
1848-01-02 / 710. szám
VASÁRNAPI ÚJSÁG KÖZHASZNÚ ISMERETEK TERJESZTÉSÉRE. ZIO-alih Vasárnap. Kolozsvárt. Jan. 2-kán 1848. Nap a' jövő, a' mult csak hold. Több jó napot mint mennyi volt. VÖRÖSMARTY. A’ szegény Rikhárd életnézetei és háztartási remije • Karácsoni kalácsok és új évi ajándék a’ „Vasárnapi ujság“ olyasói isak ,, vagy út és mód miként legyünk gazdagok, szabadok és jók. (Közli Jancsó Ádám ) Mi híres tagadás, jóllét vagy pénz alapja a’ nyugalomnak és házi csendnek , és ez magában is elég erkölcs szegény embernek.— A’ karácsom innepeken és új élben oltásóink hallottak elég erkölcsi szép prédikátziót, mi olyannal nyírjuk meg lapunkat és idvezeljük az új évet, milyent bizonyosan egy tiszteletes úr is nem mondod, nem azért mintha nem akart volna, hanem mert nem jutott eszébe. Kalácsoknak azért nevezzük , mert ha úgy élnek olvasóink, mint írjuk, lesz kalács is házuknál. Azt mondja a’magyar népszó: „Könynyű a’ tanács, nehéz a’ kalács“, mi most mind kedövel egyszerre kedveskedünk, csak tegyék jó néven ! ’s ha felbátoritnak, nem mondjuk hogy kalácsos tanácsot még vagy egyszer nem adunk, és ezt adjuk kalácsért, így mi többet adunk, mint veszünk, mert mi tanácsot és kalácsot egyszerre adunk. Olvasóink legalább adjanak kalácsot többecskét mint eddig, hó tanács székiben különben is nem igen van.— Mi adni fogunk liszet is, miből, ha jó a’ sütő és érti a’ dagasztás mesterségét, magának igen jó és szapora kenyeret süthet, csak kovászt minden esetre jót használjon.— A’ mit közlök tökéletesen lelkem szerint való, élni is úgy akarok mint a’ szegény Rikhárd; mi egyébaránt nem nagy áldozat, mert igazán is szegény vagyok, és éppen ezért akarok mindig eszemen lené Ini. De halljuk már Franklinnak kalendáriumi bölcseségét,amit sok okos feltarisnyált már is. „Azt mondják, az írót semmi sem tudja anynyira boldogítni, mint mikor irók és nem írók az ő miveit, vagy írta egyes igazságait egész tisztelettel emlegetik, vagy éppen citálják. Ezen gyönyörűség nekem ritkán jutott részembe.— Mert — dicsekedés nélkül legyen mondva — mind a’ mellett, hogy egy negyedszázad óta évenként nem kis nevet csináltam magamnak a’ kalendárium irók között, még is meg kell vallanom, hogy Collega uraimék ritkán mondtak valami dicséretest érdemeim felől. Író sem igen emlékezett meg rólam anynyira, hogy a’ tiszta kevés haszon nélkül, mit nekem munkám Lezajlott, a’ tetszés !