Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 21. kötet (Budapest,1897)
42 Petőfi életéből. Atyám mint megyei táblabiró rendesen eljárt a közgyűlésekre Nagy-Károlyba és jó szemmel nézte, hogy én el-ellátogatok Téreyékhez is, Szendreyékhez is. Ezért szívesen megengedte, hogy mint megyei aljegyző az évnegyedes gyűlésnél korábban elutazzam Erdődre azon atyai hitet táplálva, hogy talán valami kedvesebb emlék vonz engem oda a régi várénál. Másfelől Riskó barátom mindjárt sejtette, hogy miben sántikálok; mert hogy ő is az erdődi vár felől látta felkelni üdvössége napját, azt egy íróasztalán hevert bús költeményéből vettem észre. Erdődre érkezvén, Lauka Guszti barátom szüleinek házához szálltam. Szíves fogadtatásban részesültem Laukáéknál. Otthon volt az egész család. Igen vígan telt el az est a mindig élez és Guszti, komoly öcscse Józsi és nővérük Janka, e szép és nagyon kedves házi kisasszony társaságában. Késő lefekvésemkor útitáskámban atyámnak eltávozásomkor átadott levele akadt kezembe. Sajátságos modorához tartozott fontosabb ügyekben írásban közleni akaratját. A levél rövid tartalma ez volt: «Fiam! Felmenjél Szendrey inspektor úrhoz, leányával ismerkedjél meg, a jó szerencséhez okosan közeledjél, és ne várd érdemetlenűl, tanácsolja Atyád.» E gondos atyai tanács elkésve jött. Reggel összeszedtem festő szereimet s délelőtt a házi kisasszony arczképét kezdte el festeni, hogy délután a várban Julia képének festéséhez foghassak. Ismert művészi foglalkozásomnál fogva semmi különöst nem láttak abban, hogy fel a várba is festeni járok, így végre czélomhoz jutottam. Julia és anyja, Szendreyné — egy erős szemöldökű sápadt asszony — szívesen fogadtak. Julia nem sokára rátért az arczképfestésre, mint Térey Mari barátnőjával már megbeszélt dologra. A jó mama látván készülődésemet a festéshez, magamra hagyott leányával. Kezdtem rajzolni, ámde hevülni is. Valami igéretes volt Julia kissé kancsal s ezért hamiskás szemeiben. E delejes szempár fekete lencséiben Petőfit láttam visszatükrözve, magamból semmit, így évelődtem, és hol törültem, hol tovább folytattam a rajzot, míg végre szemeim előtt összefutott az úgy ahogy befejezett rajzolat. Szinte megkönnyebbülve fogadtam, mikor Julia azzal vigasztalt: jó lesz a kép. Másnap befejeztem mind a két képet, és búcsút véve a hölgyektől, visszatértem Laukáékhoz. Petőfi így jutott segítségemmel Julia arczképéhez. * Még azon év őszén, Szatmáron időzése alatt, rándult Petőfi Nagybányán át Koltóra Teleki Sándor grófhoz, kinél több ideig mulatott. Koltó Erdélynek határszélén fekvő tiszta magyar falu, melyet a Lápos folyó választ el Nagybányától. Az anyaországhoz csatlakozni óhajtó Kővárvidéke urai gyakran összegyűltek Teleki vendégszerető kastélyában. Egy ilyen alkalomra meghívott társaság víg lakomája közben, Petőfi elvonultan írta és olvasta fel a vendégek előtt «Erdélyben» czímű költeményét. A kővárvidéki vendégek viharos lelkesedéssel fogadták a rögtönzött költeményt s Petőfi örömittasan élvezte versének diadalát. 1847-ben a pünkösdi ünnepre jött Petőfi Zelestyéről Schreiner Józseffel Lauka Gusztival, és Józsival Nagybányára. Midőn atyám házánál meglátogatott, nagyon megörültem Lujza nővéremmel együtt, a ki őtet költeményeiből már ismerte. Látva őszinte örvendezésünket, három szóval viszonozta azt: «legyünk hát te !» mondá önérzettel, s azóta kedélyességéről gyakrabban volt alkalmam őt mélyebben megismerni. Sokan kevély, barátságtalan, magára hiú, követelő embernek tartották. Mindez nem igaz. Az önzetlen tiszta érzelemből választott barátok iránt valódi rokonszenvet viseltetett, ám mindjárt megérkezésekor egy költeményemet mutattam be neki. Elolvasta: «Hagyj fel a verseléssel — mondá — maradj az ecsetnél, ha reá érsz». Ruházatára is jól emlékszem. Pitykés sötétkék ujjast öltött magára, bottal kezében indult velem az utczára, katonakorából megszokott egyenes tartással és járással, de semmi feszengés nem volt viselkedésében. Menet az utczán meglátott egy suszterboltot, bement és válogatás nélkül megvette az első könnyenjáró csizmát, pedig figyelmeztettem, hogy Erdődre módosabbat kellene választania, ha már Júliához megy. Pünkösd másodnapján kisétált velem a Márialigetbe (most Széchenyi-ligetnek nevezik). E közmulató hely szépsége, valamint a város fekvése nagyon megtetszett neki. Elragadtatással emlékszik meg erről Kerényi Frigyeshez Nagybányáról 1847 május 25-én írt levelében. Másnap bementünk a kereszthegyi bányába.