Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 28. kötet (Budapest,1900)
OKTÓBER 6. Csörög a láncz az aradi várban . . . Hős vezérek — számra tizenhárman — Csörgetik azt. Lánczszemek azt sírják : Mostan ássák a szabadság sírját . . . Bele teszik, eltemetik holtan. Azt se tudjuk ezután, hogy hol van ! Visszaszállt-e— honnan jött — az égbe ? Vagy elveszett az örökös éjbe? Ül az ország, s népe sötét gyászban . . . Csörög a láncz az aradi várban . . . Csörög a láncz az aradi várban . . . Hős vezérek körül bús homály van. De vakitó fény csillan ott távol, És előtör fényből a hős tábor. Honvédsereg jön tömött sorokban, Lengenek a zászlók fenn magassan . . . Felharsog az «éljen», eget verve, Meghajolnak lengő zászlók rendre’. Elvonulnak délczegen, vidáman . . . Csörög a láncz az aradi várban. Csörög a láncz az aradi várba’ . . . Honvédsereg száll véres csatákra. Leng a zászló, pereg a dob gyorsan, Éles szavú trombita felharsan. Agyú bömböl, puska ropog sorra . Nap csillogó fényt szór szuronyokra . Dobog a föld, pengenek a kardok. Vívnak erős, iszonyatos harczot. Zeng vezényszó : «Csak előre bátran !» Csörög a láncz az aradi várban. Csörög a láncz az aradi várban . . . Győz a honvéd, fut az ellen hátra. Véres mező holttestekkel födve, Elterülve a leszálló ködbe’. Fenn kigyúlnak csillagok az égen, Sugarukkal körül fogják szépen Az elesett hősök nemes arczát, S lelkeiket azzal vigasztalják, Hogy felviszik őket, égbe szállva . . . Csörög a láncz az aradi várba’. Csörög a láncz az aradi várban . . . Alusznak jól mind a tizenhárman. Álmaikban látnak dicsőt, szépet, Sok ragyogó, fényes csataképet. Lelkek előtt — mintha csak ma volna— Elvonulnak Isaszeg, Kápolna, Nagy-Sarló, Ács, Ó-Szőny, Zsigárd, Pered És Branyiszkó, mely ég felé mered. Vácz, Komárom és Budának vára . . . Csörög a láncz az aradi várba’. Csörög a láncz az aradi várba’ . . . Felsüt a nap, s ragyogó sugára Hős vezérek büszke homlokára Csókokat nyom hajd ! most utoljára ! S a kik egykor nagy csatákban küzdve, Ezereket vezényeltek tüzbe, Szembe nézve vele akárhányszor, — Most se félnek gyáván a haláltól. Szembe néznek ma is vele bátran ! Csörög a láncz az aradi várban. Nem csörög már lánczuk, le van oldva . . . Büszkén lépnek aradi halomra . . . Úgy haltak meg, mint hősök és nagyok . . . Emlékök él, s múltból ma ránk ragyog. Vértanukat nem könny illet, — hála a szent kegyelet ékes virágszála! Ezt adunk ma hősök, nagyok, néktek! Soha sem fog ezen az enyészet. Szobrotokat körül álljuk áldva, Neveteket foglaljuk imánkba. Míg magyarra süt az Isten napja, Míg e földet magyar ember lakja, Míg e nemzet magyarul hoz törvényt, Nem feledi el, hogy itt mi történt. Fájón mutat az aradi várra, E nemzeti véres Golgotára. Unokák is sok századok múlva Ide jőnek, s itten leborulva, Emlegetik neveteket áldva, Sesdve kérnek áldást a hazára!