Vasárnapi Ujság, 1925 (6. évfolyam, 1-13. szám)
1925-01-04 / 1. szám
4. VASÁRNAPI ÚJSÁG 1. szám: egy elmebajos. Minden ok nélkül folyton az arcához nyúlt, amelyen hol itt, hol ott, de minduntalan elkezdett viszketni valami. Azonkívül akármilyen külső benyomás érte, arra rögtön elkezdett zavartan nevetni, akárcsak az elmegyógyintézetbeli eszelősök. És tett egy egészen furcsa és érthetetlen megfigyelést is magán: nagyon vágyott olyan legyekre, amelyek szemtelenkednek körülötte, hogy kellő eréllyel és fölénnyel elhessegesse őket. De az étterem meg a társalgó, mintha meg lettek volna babonázva, máskor a legyek roppant tolakodók voltak, most nem bántotta egy sem. Ebéd után a társalgóban roppant figyelmesen elolvasta az újságjait, de mikor az utolsó hírlapnak az utolsó hirdetési oldalát elfordította, szégyenkezve megállapította magában, hogy csak nézte a nyomtatott sorokat, de látni nem látott egy betűt sem. A szeme olvasott ugyan, de ő maga nem olvasott semmit. Háromkor nem bírta tovább, odament a Wolfgang fülkéjében a telefonhoz és felcsengette a Chieregati-villát. A vén inas engedelmes és még most is tiszteletteljes hangja jelentkezett. — Azonnal — mondta, mikor átvette a Laci ál-közömbös hívását — rögtön szólok a grófnénak. Laci állt várakozva a telefonnál és igyekezett elhitetni magával, hogy most Netta fog jönni a telefonhoz és a következő pillanatben jót nevetnek mind a ketten. De nem Netta jött a telefonhoz, hanem ismét a lakáj hangja jelentkezett. — Pronto ? A grófné azt izeni, ebéd után mindig pihenni szokott és most nem jöhet a telefonhoz, de különben is ne tessék telefonon hívni a számot, míg ő nem szól. Laci letette a kagylót és bement a szobájába. Kerek e világon minden férfi ilyenkor azt mondja magában : „Nincs semmi baj, gondolkozzunk józanul". Ő is leült a székre az asztal mellé, az asztalon levő holmit igen gondosan elrendezte, aztán feltette magának a kérdést: „Rendben van, nincs semmi baj, lássuk, hogyan is áll a helyzet." Akárhogy tűnődött, a helyzet sehogysem volt hajlandó jól állani. Mindennek az alfája és ómegája az volt, hogy Netta nem akar többé beszélni vele. Laci felháborodva csapott az asztalra. De miért nem akar beszélni vele ? Nettának nincs joga nem beszélni vele, hiszen ő szeretne Nettával beszélni. . Később leült és azon a komplikált utón, amelyen az ember önvitái lassan, kényelmesen szeretnek lecsúszni az úgyis elodázhatatlan végkövetkeztetésig, eljutott a tűnődésnek ahhoz a pontjához, hogy mégis csak jó lett volna Nettának mindent elmondani. A dolgokat egybevetve és mérlegelve sikerült megállapítani, hogy vele itt egészen méltatlan igazságtalanság történt. Először is nem tehet róla, hogy az apja vagyona nem az övé, mert Szentadrás igazság szerint most is őt illetné és hogy nem illeti, annak nem ő az oka, hanem Litteráti Mihály, jász-kun főhadnagy, végzett földbirtokos. Másodszor ezt a hazugságot neki úgyis szándéka volt rektifikálni, de majd akkor, mikor Netta már az övé lett, hamarább saját érdekei veszélyeztetése nélkül nem tehette. Ő tehát tisztességes, jószándékú korrekt ember, igazán nem járja, hogy vele, földönjáró hófehér angyallal, ilyen méltánytalanság történhessék. Ki a hibás az egészben ? Netta. Csakis Netta. Ő erőszakolta ezt a teljesen esztelen és indoktalan villavételt. Miért erőszakolta? Szeszélyből. Rendben van, Netta, úgy kell neked, sohasem fogod tudni, mit vesztettél. Fél nyolckor úgy érezte, hogy roppant éhes. Ezen elcsodálkozott. Miért éhes, hiszen rendes időben ebédelt. De azért lement az étterembe, előhivatta Rogert és bejelentette, hogy ma este nem óhajt rendes vacsorát, csak egy adag sonkát és egy üveg sört, de sokkal korábban, mint rendesen, most rögtön. Vacsora alatt próbált szórakozást találni a nézegetésben, de hiába. A terem sivárabb volt, mint valaha. Három asztalnál ültek összesen, csupa érdektelen ember. Félkilencig a szálló előtt lábatlankodott. Akkor egyszerre gondolkozás nélkül megindult az utcán végig, a vadászati tilalomtábla előtt meg sem állt, nekivágott a dombnak és a sietéstől lihegve állt meg a Chieregati-villa bejáratánál. A kert üres volt, sötétedett már. A villa egyik emeleti ablakának a redőnyhasadékai közül valami kis fény szóródott ki. Laci ott volt, a szíve tele volt koldusi alázatossággal és szerelemmel. A harag, amit a villavétellel kínzó Netta iránt érzett, már elpárolgott belőle. Már nem maradt egyéb benne, mint maga a tiszta, könyörgő, bűnbánó, főhajtó, sóvárgó szerelem. A drótfonatú kertajtó félfájának a belső oldalán meglátta a csengő elefántcsont-gombját. Ezt a gombot szokta a Net ujja is érinteni. Ez a gomb szent. Lelke mélyét egészen szabadjára engedve, odahajlott a csontgombhoz és forrón, szenvedélyesen rányomta az ajkát. Mintha csak a Netta ajkát illette volna, vagy legalább is az ujjakat, amelyek ezt a csengőt annyiszor nyomták. Az élet a hangulatokat nem tiszteli. A csontgombot lenyomta valarról, ennélfogva az elektromos áramkör teljes lett, ennélfogva benn a villa illetékes helyén a csengő megszólalt. Ennélfogva a kertajtó magától kinyílott és a földszinti veranda alkonyi árnyékában felbukkant a vendégfogadó öreg inas hajlott alakja. Laci megriadt és mint a gimnazista, aki heccből becsöngetett a bérház házmesterének, futólépésben rohant el a Chieregativilla kapujától. Lenit a parton meglassította lépéseit és lassan mendegélt tovább, hogy kifújja magát. A fejét lehajtotta, a válla meggörbült. Aki ránézett, rögtön tudhatta, hogy ez az ember nem főherceg, hanem spontán gondokkal küzdő szegény, kenyérkereső ember. XV. Álmatlan éjszakákon az a különös dolog történik a fantáziával, hogy ledobja magáról az életnek azokat az utolsó éveit, amelyek még nem eredtek rá olyan szorosan. Álmatlan éjszakákon a fantázia egyszerre több évet fiatalodik, naiv és hiszékeny lesz. Mindenkivel megesett már, hogy élete ügyes-bajos forgásán gondolkozva, éjszaka hirtelen rájött valami pompás megoldásra. A dolog magától értetődő volta, az ötlet plauzibilis életrevalósága annyira megkapó ilyenkor, hogy felülünk az ágyban, roppant eleven szemmel nézünk a