Vasárnapi Ujság – 1854
1854-06-04 / 14. szám - Egy sziget. Ule után Dr. Hegedüs 112. oldal / Ipar-; müvészet-; gazdászat-; természettudomány - Az amazon. U. a. 112. oldal / Történeti rajzok - Fejedelmi bárbaj U. a. 112. oldal / Történeti rajzok
112 II. Az amazon. Kupa várában vígan voltak. A fejedelem feleségű szidták. A főuraknak különben is szabad szájuk volt, hát még mikor a bor is bevité fejüket. Egyiknek panasza volt a fejedelemné ellen , hogy férjét ő kormányozza, másiknak , hogy az országgyűléssel megtiltatá a főuraknak saját vállalkozásukra rablóhadakat viselni. Egy harmadik az általa kezdett cserekereskedést ócsárolta, „még ismaelitákat csinál belőlünk!" A negyedik orvolt a keresztyén papokért, kiket nem szabad többé agyonverni, és mind valamennyi haragudott reá azért, amiért olly csoda szép, olly bájoló volt, és hogy hódalataikra még sem ügyelt. Ha panaszszal léptek a királyné elé, ekkor a bájos, mosolygó asszonyra találtak benne, kinek egy tekintete leigézte a haragot, s ha az asszonyhoz akartak szólni, akkor a királyné állt elő hideg, méltóságos arczaival, melly megfagyasztá a szerelmet. Éjfél után a toronyőr kürtje vendégek érkeztét hirdeté, a csatlósok egy nőt jelentének, ki kíséretével jött, az ajtón a fejedelemné lépett be, — Sarolta. A borozók zavarodottan keltek fel láttára s el akarák rejteni kupáikat, de a fejedelemné tréfásan biztatá őket, hogy minthogy a házi úr maga is Kupa, legyenek tisztelettel rokonai, a kisebb Kupák iránt, s hogy jó példát mutasson, közéjük ült s versenyt ivott a férfiakkal, de azért sem a királynői méltóság, sem a női báj nem fogyott arczárul; egy óra múlva a főurak egyik pogány hitből a másikba estek, napimádásból nőimádásba keresztül mentek volna az asszonyért a tűzön. Magyar ember, ha iszik, szeret kötekedni; Kupa nem állhatta meg, hogy elő ne hozza a fejedelemnőnek férjét Geizát, ki két istent imád, a keresztyént is, a pogányt is. — Elég gazdag rá, viszonta tréfásan Sarolta, hogy mind a kettőnek áldozhasson. Hajnalra kelve tovább akart menni a fejedelemné. Németország felé volt útja; fia, Bajnok (Vajk) számára ment leányt nézni. A Bakonyon kellett keresztül mennie, hol még akkor a szétvert maradánok és bolgárok rablócsapatjai kalandoztak. Sarolta nem hallgatva a főurak figyelmeztetésire, hogy várja be, míg csatlósaikat összehívják, utrakelt, egyedül a főurak által kisértetve. Hófehér paripáján ülve lovagolt ellőttük, olly biztosan, mint a férfiak legjobbika, s olly kecsesen , mint a nők legszebbike; maga a délszeg mén is büszke látszott lenni királyi terhére. A vérteshegy alján nagyszámú bolgár rablócsapat állta útjukat, maga Ruma vezérelte őket. Kupa néhány fegyverest állítva a fejedelemnő oldalára, maga kardot rántott, hogy mig ö a bolgárokkal csatázik, addig szabadítsák meg Saroltát. Egyszer azonban a fejedelemné szavát hallja, hátratekint, s meglepetve látja, hogy az ifjú Amazon kardot kapva kezébe, a bolgár vezérnek vágtat, s vele személyes csatába keveredik. Mire Kupa utat törhetett magának odáig, — már késő volt; — a bolgár vezér vérében hullott le lováról a magyar fejedelemnőnek kard csapásaitól összevagdalva. Népe szét futott eleste után. A napimádók még egyszer imádva hajoltak meg fejedelemnőjük előtt. Egy férfi büszke lehetett e viadalra. Illyen asszony volt az, ki Geizán és Geiza népén tudott uralkodni, kinek elég merészsége volt a keresztyén hit legelső gyökereit elültetni e harczias nemzet-character vad földébe. A pomerán óriás láttára megdöbbenve lépett vissza Miksa herczeg, ő vén volt már e csatára s fiai még fiatalok; ekkor egy ismeretlen vitéz lépett elő a nép közül, egy jövevény, idegen alakú ruhában és fegyverzettel,s fölajánlá kardját a herczeg helyett megvíni. Midőn a lengyel király kérdé tőle, hogy kicsoda? azt felelé, „magyar," s midőn a pomerán kérdé a lengyel királytól, hogy ki az, kit maga helyett a küzdtérre állít, ez azt felelé : „fiam!" Miksa herczeg oldalán egy szép lángszemü leány állt, a herczeg egyetlen leánya, ezt szánta ö legszebb jutalmul az ismeretlen vitéznek, kit nem ajánlott semmi más czím, mint a hősi bátorság. A szemközt felállított két sereg láttára, kiállott a két fejedelem csatázni; tomboló harczméneken ülve kelevézzel rontottak elébb egymásnak s Béla a roppant óriást az első összecsapásnál kivetette a nyeregből. Ekkor gyalog kivont karddal csaptak össze. Hosszú volt keze és kardja a pomeránnak, de élt már a magyar példabeszéd: „ha rövid a kardod, told meg egy lépésselHosszú kemény tusa után halva hevert a fövényen a pomerán fejedelem, mig a magyar vitéznek egy hajszála sem görbült meg. A nép örömrivalgása között fogadta keblére ismeretlen új fiát a lengyel herczeg, átadva neki, kiket meghódított, a pomerán népet s egyetlen leányát; azokat kardjával, ezt nemes szivével. Igy nyert a száműzött fejedelem egy viadalban hírt, hatalmat és szerelmet. III. Fejedelmi párbaj. Midőn Kopasz László fiai szent István tanácsára elhagyták az országot s Lengyelhonba futottak, azon időben Miksa herczegnek, a lengyel fejedelemnek harcza volt a pomeránokkal. A katholikus Lengyelország a keresztet védte a pogány pomeránok bálványai ellen. Már szemközt állt a két sereg midőn előlépett az óriás pomerán vezér, s istenitéletére bízva a csatát, felhívta a lengyel fejedelmet, hogy víjon meg vele, kíméljék meg kölcsönösen a nép vérét, s a mellyik közülök elesik, annak népe hódoljon meg a másiknak. Egy sziget, Ule nyomán Dr. Hegedűs. Rendületlen, mint tengerben a szikla, mellyet hullámai hiába ostromolnak, — igyen szoktuk jellemezni a kemény, bátor férfiút, ki a veszély legvadabb fergetegeiben akaratának nyugalmát és higgadtságát megtartani képes. A Képtől csak azt várjuk, hogy a valót megközelítse, hasonlatosságunk azonban valóbb, mintsem egyelőre vélnénk. Van a bátorságnak egy neme, melly a tátongó mélység elöl vissza nem riadva, mosolyogva megy az ellenség szuronyai s halált szóró tüzaknái elé, de ritkább a szenvedő hős bátorsága, ki szakadatlan, újból reá törő csapásokkal megküzdeni mer, egész éltén át, csak vihart s hullámot látván, mellyek áldozatukkal enyelegve játszanak. Nem az élet pillanatnyi súlyos csapásai, nem ama fellángoló semmizéssel fenyegető vészek kisértik legerősben a férfiú bátorságát, legyőzésük habár rendkívüli, de csak rövid erőlködést igényel, de a lélek s test néma fájdalmai, bánat, bú, s elkeseredés rágódva emésztik az ifjú életerőt, s korán szántják meg az öregség komor barázdáit. Valamint a legszilárdabb bátorság a szenvedések folytonos támadásában, ugy a szikla a tenger hullámai között ingadozni kezd s végre hanyatlik. A sziklaszirten ordítva vetődnek fel a hullámok, hogy a következő pillanatban tájtékba borultan vonuljék vissza, a szikla rendületlen , de hullámhullámot ér, majd lágy locsogással, majd dörgő robajjal mosva a kövületet; kövecs kövecsre letérdel, mind inkább nagyobbodó mélyedések s lyukak támadnak, míg végre a kivájt kőszál, melly a zajgó habok rohamával egykor olly büszkén daczolt, robajjal a tenger sírjába omlik s nincs többé. Ha a képzelet merész sarkáján az éjszaki tenger távol partjai felé vitetjük magunkat, melly körül Napier vezénylete alatt a hatalmas szigetország favárai, Angolhon büszke hajóhada vitorláz, óriás sziklafalak fognak feltűnni előttünk, mellyek a partot övezve, azt minden támadás ellen örökre megvédeni képeseknek látszanak. De vajmi bal e vélemény, melly a lassan de untalan működő természet-erőket figyelemre nem méltatja. A meredek, több száz lábnyira emelkedő sziklaszálak, mindannyi tanúi hullámok a romboló hatalmának. A Wasch öböl partjainál az éjszaki tenger, elnyelt erdő fö-