Vasárnapi Ujság – 1854
1854-06-18 / 16. szám - Egy orosz itélet 136. oldal / Történeti rajzok
136 azonban szeretnek. Télben korán reggel főtt bort élveznek, nyáron át a munka után, hűvös és bűzös pinczékben oltják szomjukat. Minthogy többnyire rosz bort, és nagy mértékben isznak, kevéssel és roszul táplálkoznak, testi erejöket ifjúkori testi kicsapongások által, és többször felesleg munka által pazarolják: rövid életűek,s mint illyenek is, korán gyengülnek és öregszenek. Többnyire 40 éves korukban szoktak elhalni. Nagyobb vétségekkel, és kihágásokkal sem magukat, sem lelkiismeretöket nem terhelik. Közfenyítő intézeteinkben, vagy börömeinkben svábot igen ritkán találhatni. Aprómarha, s más csekélyebb lopások a kocsis, és szolgalegénység részéről elkövettetnek ; kisebbszerü czivódások, és verekedések a közmulató helyeken szinte tapasztalhatók, de nagyobb vétségek, millyenek : erőszakos rablások , vagy gyilkosságok, a sváb lakosság krónikáiban hallatlanok. — Legnagyobb erénytelensége a svábnépnek a nemi féktelenség. E tekintetben a szülők volnának főképen büntetendők, kik engedékenységükkel, elnézésükkel, sőt ifjabb kori példájukkal, legtöbbet eszközöltek ezen undok kihágás előmozdítására. — Különben e vétséget érdeklőleg, maga a természet büntette meg őket harmad Íziglen. Ifjaik satnyák, kimerültek, s minden betegségre hajlandók; mint illyenek korán öregszenek, s korán elhalnak. A leányok, mihelyest asszonyokká lesznek, elhalványulnak és megránczosodnak, harmincz harminczkét éves korukban már magtalanok. A 23—24 éves sváb menyecske már ugy néz ki, mintha 40—45 éves volna. Katonasorozáskor 100—200 sváb legény közöl alig válik 10 —15 besorozható. Belső községéletükben azonban vannak szokások, és intézkedések, mellyeket folytonos használat által törvénynyé emeltek, mellyek méltó elismerést, sőt közdicséretet érdemelnek. Illyenek nevezetesen: Sváb falukban a nyomorékok, bénák, tehetlenek, őrültek stb. örökidőkre biztositvák. Ha az illyen szerencsétleneknek szüleik vagy rokonaik elhalnak, vagy maguk is tehetlenek : azon gazda, ki az illető telket, vagy házat magához váltotta, készpénzen megszerezte, vagy örökölte, mint azon telek vagy ház el nem taszítható terhét, tartozik az ollyan szerencsétlent is elfogadni, annak szállásáról, ruházatjáról, és tápiájáról holtáig gondoskodni. Az illyen szerencsétlenek sorsa felett azután a faluhatóság őrszemei virasztanak. Ha sváb faluban valamelly gazdát, vagy zsellért tűz, vagy vizveszély elpusztít, vagy más természeti szerencsétlenség tönkre juttat, a lakosság tartozik haladéktalanul segélyezést nyújtani készpénzben, termékekben, építkezési anyagokban, vagy munkáskezekben , miként a szükség vagy veszély igénylik. Mindezeket legkissebb zúgolódás nélkül, jó szívvel teljesítik. Az illyen felebaráti szeretet következtében azután, csakhamar ismét felépülnek az elhamvadt, vagy víz által elsodort épületek; a szerencsétlenség által üldözött táplálhatja magát és családját, nem kénytelen elpusztulni, éhezni, vagy koldulni. Sváb koldust ritkán, vagy épen soha sem lehet szemlélni. Kisebbszerű kicsapongások, és vétségek, millyenek a verekedés, egymás hírnevének becsmérelése, istenkáromlások stb. a faluhatóság által büntettetnek, még pedig pénzben; az illyen összegek azután legszentebb, s legnemesebb czélokra fordittatnak. A halottaknak, mindenkor szomszédjaik ásnak sirt, azok takarítják el, még pedig díjtalanul. Éjjelenkint, a lakosság összes számához mérve, 4—8 sőt tizenketten is czirkálnak mint őrök a falu utczáin, éber figyelemmel őrködve a nyugvók vagyona, és személybátorsága felett. Az illyen szolgálatokat minden egyes lakos tartozik tenni, s a legkisebb zúgolódás nélkül teszi is. Különös de igaz, hogy a sváb nép a millyen vallásos, épen ollyan hajlandó a babonára is. E többször káros hibát közülök, még lelkészeik fáradozásai, és józan tanácsai, sem bírták egészen kiirtani. Betegségeikben csak igen ritkán folyamodnak orvosi segélyhez, hanem holmi tömjénfüstölésekkel, ráolvasásokkal, növények vagy csontok égetésével gyógyítatják. Holmi természetes, de általuk meg nem magyarázható jelenetekből, tüneményekből, álmokból stb. is, sok bolondot, és nevetségest magyaráznak. Irigylendő oldaluk azonban, hogy bármi bajban, szerencsétlenségben, vagy veszélyben, haladéktalanul vigaszt találnak az üdvözítő vallásban. Népszokásaik sokfélék és változatosak. — Nevezetesebbek : A tojás hajgálás húsvét másodnapján. A boszorkányok ütése böjt első vasárnapján. A farsang eltemetése húshagyó kedden. Év ünnep Silvester napján. Tavasztáncz Maj. első napján. Aratók öröme Juliusban. Csendesnap ünnepe Mindszentnapkor stb. A sváb nép külsőleg tiszta, és meglehetős ízletesen öltözik. Az öreg férfiak sötétkék posztó nadrágot, mellényt, és spenczert hordanak. Kerek lapos szőrkalapot fehér zsineggel. Az ifjak sárgazsinóros szürke nadrágot, selyem mellényt, fekete posztó spenczert fényes éremgombokkal. Csizmájukon sarkantyút. Kerek fekete szőrkalapot, csinált virágokkal ékítettet. Az öregebb asszonyok tengerzöld posztó rokolyát, fekete ujjast, fejükön sötétkék, fehér pettyes babacsin kendőket. Az ifjabbak festett vászon ruhákat, elől zöld szalagokkal összefűzött posztó ujjasokat, és színes kendőket. A leányok hajaikban többnyire sárga, vagy piros pántlikákat, nyakban üveg fehér gyöngyöket, és czipőket bokros zöld szalagokkal. Belső tisztaságukról czélszerűbbnek tartom hallgatni. Mi értelmi fogékonyságukat illeti, meglehetősen korlátozottak. Nehezen tanulnak, s hamar felejtenek. A betűk ismeretével, rosz olvasással, és még roszabb számtudással megelégesznek, s gyermekeiket azonnal házi belső munkákra fogják; nyáron át pedig, csak hatalommal lehet gyermekeiket az oskolába járásra fogni. — Ha tehetős a gazdák gyermekeiket oskolába járatják, még pedig azon elhatározással, hogy azokat tökéletesen kiművelik, s kitaníttatják, előre megjósolhatni, hogy azon figyelmek a szülők által papi pályára van szánva, s mint ollyan rendesen meg is felel hivatásának. Papokat rendesen az orgonisták nevelnek, — vagy ha az nem sikerül, a gyermek, atyja pályájára lép, s azt derűs kebellel folytatja. Meg kell még említenem hogy a svábok házai ugyanazon architectura szerint épitvék; udvaruk, kertjük tágas, és tiszta. Czélszerű pajta áll a középen, rendesen zárvonalat képezve az udvar, és kert között. Ló- és tehénistálló ugyanazon fedél alatt áll a laktermekkel, mellyeknek ablakai, egyet kivéve, az utczára néznek, és legtöbbször ákáczok lombjaitól árnyékoltatnak. Legtöbb gondot lovaikra fordítanak, s gyermekeik után azok iránt viseltetnek legtöbb előszeretettel. Példabeszéddé vált, hogy a sváb inkább megüti anyját, mint valamellyiket lovai közöl. Egy orosz ítélet. Alig lehet több husz esztendejénél, hogy Podolia fővárosában Kamenyieczkben, illyen dolog történt. Lakott azon városban egy derék örmény kereskedő, kinek neve volt Chrisztofor, háza volt neki, nagy emeletes, épen a piaczra szolgáló, boltja fölött látható volt czimerképen a háromfejű sárkány, akit Szent György meg szokott ölni, szépen vasból öntve és kifestve zöldre és veresre. Alant volt a bolt, abban árult maga a kereskedő mindenféle jókat, fenn pedig az első emeletben lakott Chrisztoforné asszony, akit legszebb nőnek tartottak a városban, a mihez még hozzá tehetjük azt, hogy legerényesebb is volt, mert hiszen a nő csak addig is szép, ameddig erényes. Nagy baj volt azonban a hölgy szépsége Kamenyieczk fiatalságának, kik épen úgy, mint más ország fiatal emberei, nem igen szerettek egy pár szép szemet csak úgy messziről nézni, már pedig közel jutni hozzá nem lehetett. Próbálgatták elegen, mindnek fel kellett hagyni a reménységgel. Csupán egy volt közöttük, aki nem engedte magát vissza riasztatni; bizonyos Balavieff nevü orosz bojár; szép, termetes fiatal ember, a ki azt hitte, hogy egy nyalka bajusz előtt el kell olvadni minden női állhatatosságnak; s már évek óta üldözé a szép menyecskét illetlen ajánlatokkal, leveleket, bokrétákat küldözött neki, az utczán megszólitgatá, ablaka alá járt lovát tánczoltatni, s több efféle. A nő hiába hányta a tűzbe bokrétáit, leveleit, hiába fordult el tőle, ha megszókta, hiába csapta be ablakát, ha meglátta; a gavallér azt hitte, hogy ez mind csak kaczérság, s annál dühösebben üldözte az asszonyt. Végre egyszer a kereskedőnő, hogy valahára végét szakítsa ennek az unalmas mulatságnak, azt a cselt gondolta ki, hogy odarendeli magához a fiatal bojár úrfit, tudtul adva, hogy ha piros szalagot lát az ablakában bizonyos esti órában, rohanjon fel a lépcsőkön, nyisson be az ajtón, már akkor vár rá valaki. Várt is az úrfira valaki, de nem Chrisztoforné, hanem a férje, a derék kereskedő, egy hat láb magas, termetes izmos férfi, ki különben igen jó ember volt, de ha megharagították, akkor nem ismerte a tréfát. Felesége, a szép Marinka őt állítá az imádó elfogadására; ki, a mint a mondott órában megpillanta az ablakba kiakasztott piros szalagot, nagy diadallal rohant fel a lépcsőkön Marinka szobájába. Épen ebben az időben kellett azon menni Grodisko Zahornak, aki becsületes oláh napszámos lévén, a tenyerében számlálgatta a kopekeket, mikből túrót és kaviárt vásárolt, s nem tudott eligazodni a bevételen és kiadáson. A bűne odavitte a napszámost épen Chrisztofor ablaka alá s a mint ott számlálgatná az ujjain, hogy hármot a négyből marad mennyi? egyszerre a felső emeleti ablakból a nyaka közé esik valami s leüti a földre. Ez a valami pedig semmi sem volt egyéb, mint Balavieff