Vasárnapi Ujság – 1854
1854-08-13 / 24. szám - A mértékletesség és mértékletlenségről 203. oldal / Értekezések; elmélkedések - Nehány szó Csepel szigetéről. Kardos I. 203. oldal / Táj- és népismertetések; utirajzok
Hej sokat fog a köd szive habot hajtani, amiért most rám nem hallgat. Pista, ugy tetszett, meg van hatva, és minden jót igért, de hangja reszketésén, viseletén meglátszott, hogy igéretét nem fogja megtartani. Veron sejtése valóban teljesült. Pista csakugyan elment, s háborgó lelkét lecsillapítani még többet ivott, s gaz czimborái felhasználták elkeseredését. A felingerült vad fiú, Peti egyik ellenségén olly irtózatos ütést tön , hogy ezt a vizsgáló biztosság halálosnak találván , a fiu több évre elitéltetett. Mindenki elhagyá az örömtelen Veront, csak egy búsult vele naponta, s ez egy, Andris vala. Egy szép tavaszi napon sok munka szállt a földmivesekre, Veron és anyja nem birált a sok dolgot elintézni, tanácsért folyamodtak tehát Adrishoz. — Legjobb lesz, ha férjet adnak Veronnak — szólt — a férfi jobban megbírja a bajt. — Veron megingott és halványabb lett még magánál. De az anyja és a kastély lakói addig beszéltek mindenféle okokat hordva fel. — Ugyan mit gondolsz, ki fog kis öcséidre gondot viselni, ha minden vagyontok elpusztul? Hova lesz öreg anyád, végre mire fogsz magad jutni? — Magamon nem busulok, az Isten, ki még a kis madárnak is megadá a magáét, rólam sem fog megfelejtkezni, hiszen én nem vétettem semmit sem — mondá Veron olly rezgő hangon, mint a nyár levél susog, félve, hogy nagy reménytelen szerelmét dobják szemébe, mit hite szerint véteknek tartott ön maga is. — Szép hogy Istenedbe bizol, de még ismered-e azokat, kik érted fognak szenvedni, és kiket te nemes jó sziveddel olly igen szeretsz, illy kétes helyzetbe hagyni, nem fog-e lelkiismereted feltámadni, akkor, amikor majd már nem segíthetsz rajta? Veron szeméből nagy könycseppek hullottak alá halvány arczán, mint mikor nehéz felleg borítja a láthatárt, az eső csak cseppenkint küzdi át magát belőlök, hogy annál nagyobban törjön ki. És ő már évek hosszú során nélkülözé e bánatenyhitő könnyeket, mert szerencsétlen szerelme égető lángja felemészté azokat, mint Arábia pusztáin a forró homoktenger, a növények éltető nedvét. Vethettek-e követ ezen egyszerű falusi leányra, hogy feláldozá szerelmét magában öveiért. Hányan vannak a ti világtokba, kik tudják, hogy ha megcsalták szerelmöket, megtagadták a természetet, melly a nőket azért teremté, hogy szeressenek és szerelmök végtelen legyen, és mégis hányan vannak, kik háttérbe szokták e szent érzeményt? Nem családjok boldogságáért , de önmagokért és bálványokért : a hiúságért! azt hive, hogy a szivet ki lehet elégíteni, ha milliókat érő czifraságokat aggatnak rá, vagy Ádám atyánkróli leszármazást. Csalódtak, — s büntetésöket ott hordják vérző keblökben. A könyük megenyhiték Veron szivét, megedték lelkét, s bár még zokogva, de hajolni látszott, s igy fűzé tovább megszakadt beszédjöket. — Tanácsuk szép, de hát ki fogja e beterhelt szivet Isten oltára elé vezetni, ha én el is mondom a hamis esküt, melly meglássák az égre kiált. Az igaz, az esküt én fogom mondani önakaratból, és igy csak engem fog érni a büntetés, és én azt meg is fogom érdemelni, ugye meg? Istenem! S olly esdöleg, olly lágyan mondá e kérdést, mintha az inkább könyörgés Volna és mintha annak beteljesedése olly jól esnék neki. — Azt bizd reám leányom, — kedves jó leányom, — meglásd, megáld az Isten jó szivedért. — Veron nem érzé anyja ölelését, nem hallá szavait, ö előtte egy kép állott; a szenvedés képe, s az boldoggá tette , mert megváltani és tisztítani hitte szerelmét — a bűntől. Még aznap este pattogtak Veronék udvarán az ostorok, s a faluban szájról szájra kelt „Veronáknál kérő van." (Vége következik.) Néhány szó Csepel szigetéről. Hazánk minden vidékén találtatnak sok ollyan egyes helyek, például falvak, hegyek, halmok, vizek stb. — mellyek elnevezésüket, a körültök végbement nevezetes eseménytől, — vagy az ott szereplő hires személyek nevétől vették. Különösen magyar eleinknek e hazába lett költözésükkor igen sok hely nyerte magyar elnevezését. A történettan — ugy látszik — e részben keveset említ, mig a népmonda sokakat emlékezetben hagyott; de ezek mellett vannak ollyanok is, mellyeket a feledékenység homálya látszik fedni, és ugy hiszem ezeknek földerítése — némi vizsgálódás után, — megérdemlené a fáradságot. Úgy tetszik nekem, nem teszek helytelen dolgot, ha ezúttal egy nevezetes esemény, nevezetesen magyar eleink legelső lakhelyük építésének emlékét fölmutatni igyekszem. Tudjuk, hogy Árpád, midőn a Bácska és Bánság vidékét meghódította, a Kövi várból (Pancsova tájékán) a Duna balpartján fölfelé inditá főseregét, olly helyet keresendő, hol mind a sereg magát kipihenje, mind a fáradt lovak, (mik a csatázásokban rendkívüli előnyökre szolgáltak) uj erőre üdüljenek, mind pedig ő maga (Árpád) a hon leendő czélszerü alapitása ügyében üdvös eszközök életbe léptetése felől tanácskozhassék. Erre nézve tehát olly hely vala szükséges, melly helyzeténél és termékenységénél fogva a czélnak tökéletesen megfeleljen. Illyennek mutatkozott a Budapesten alól kezdődő,— csaknem 7. mértföld hoszszú, — minden felől széles Duna által környezett nagy sziget, melly jelen időben kilencz falu és egy város lakóinak nyújt nem szegényes táplálékot. Itt a békés családi élet kellemeit kezdé élvezni a harczhoz szokott sereg, s kilencz hónapi itt mulatását a barátságos együttélés, fesztelen társalgás, és harczjátékok (mellyek hadi gyakorlatok gyanánt szolgáltak) által élénkité, mig Árpád bölcs rendeleteket tett, hogy a sereg békés nyugalma valami kedvetlenség által meg ne zavartassák. Majd maga és vezérei számára a sátorok helyett kényelmesebb lakhelyeket épittetett, mellyek egyszersmind várak gyanánt is valának használhatandók. Minden intézkedések életbeléptetésével bizonyos Sepel nevü kun katona bizatott meg, és ennek nevéről az egész sziget mai napig Csepelnek hivatik. Helytelen hát azok véleménye, kik Csép helytől igyekeznek származtatni. E sziget azonban, a benne levő mezővárosról Ráczkevinek is neveztetik. A lakhelyek alakja s alkatrészei felől, — mellyek romjai földdel egyenlőkké lettek, — bár semmi részletes ismerettel nem bírunk is; mindazáltal nem engedte azt a gondviselés egészen a feledékenység sírjába dűlni , hanem föntartá a nemzedéknél annak emlékhelyét. Ugyanis, a sziget felső részén, a nagy Duna ághoz közel, Téténynyel átellenben, — Szent Miklós határán, — a tájon, hol a lakok épültek, van egy fölemelkedett domb, mellynek keleti és déli részén szőlőtőke sorok fekszenek, hol a szigetben a legjobb borok teremnek, annyira, hogy a pesti korcsmárosok sokszor hegyibor hellyett árulják. E domb neve az ott épült lakokról mai napig is Laki hegy. Mennyire ismerték eleink a föld termékenységét s különösen a legelő mező táperejét, megtetszik abból, hogy olly helyet választottak a fáradt lovak legeltetésére, hol ma is, hazánk legroszabb vidékéről került marhák és lovak is, szemlátomást felüdülnek, és más vidéken szebb ló és szarvasmarha alig terem, mint e szigetben. És ha még itt a gazdálkodás minden ága czélszerűen fizetnék, a fővároshoz közel fekvésénél fogva, ennél a hazában nem sok pénzfoghatóbb hely találkoznék. Kardos István: A mértékletesség- és mértékletlenségről. Lehetlen, hogy mindnyájunkat meg ne lepett volna annak keserű érzete, miképen a mértékletlenség — jelenleg csak az élelemszerekre vonatkozólag szólok — hovatovább terjed ez, nemcsak a köznép közt, de azok közt is, kik magukat mivelteknek tartják. Ezen szerencsétlen szenvedély, úgy látszik, hogy az elviharzott forradalom után uj erővel tört elő, holott a nemzetnek épen most van öneszméletre és tetterőre legnagyobb szüksége. Czélom ezen sorokban az evési és ivásbani mértékletlenség ellen szót emelni, s annak siralmas következményeit eleven színekkel rajzolni. Hogy azonban előadásomat annál érthetőbbé tegyem, előleg meg akarom ismertetni az emberi test azon részeit, mellyek a táplálkozást eszközlik. Engedjenek meg olvasóim, ha leírásomat képes alakba öltöztetem. Egy régi görög költő — Homérnak hivták — Vul *) Csepel, (német és rácz) Szent Miklós, (magyar) Tököl, (katholikus rácz) Csép, (német és óhitű rácz) Szent Márton, (német) Újfalu, (német) Lóré, (6 hitű rácz) Becse, (német) Makád, (magyar) Ráczkeve, (magyar és 6 hitű rácz).